III.

Visszahajtottunk a főútra, hogy elhagyjuk a várost. A toronyház melletti buszmegállóban egy váratlan meglepetés fogadott, egy átkozott légkalapács, egy félbe maradt útfelújítás mellett. Egyetlen zombit láttunk a távolban, de nem foglalkoztunk vele, túl messze volt és nem érdekeltük őt. Nem lőttük le, nehogy a többiek ide csődüljenek a hangra. Így újra kiszálltunk, hogy megvizsgáljuk. Ütött kopott volt, néhány helyen majd megette a rozsda. Isten tudja, hány éve volt már itt a szabad ég alatt. Rákötöttem a gépre és bekapcsoltam, a motor beindult.

-Vigyázz Csabi, agyon ne csapjon az áram!

-Ne idegesítsél már, Laci, szerinted ma kezdtem? Hogy kell ezt bekapcsolni… -Csabi felemelte a jobb lábát a földről. –Nekem nem úgy tűnik, mint ami működni akarna.

-A francba! –mérgemben jól megrugdostam.

-Nyugi, találunk majd másikat, bárhol találhatunk egyet.

-Dobjuk le! –Laci a toronyház tetejére mutatott. -Menjünk fel és hajítsuk le! –miért ne? Jó időben voltunk, mérges voltam, és a lakásokat is át akartam vizsgálni. Hátha rábukkanunk egy dugi bárszekrényre, otthon úgyis minden piánk elfogyott. Felülről lefelé kell haladnunk, előbb ledobjuk ezt az ócskavasat, aztán keresgélünk. Ha találunk valamit könnyebb lesz vele lefele haladni… Háromemeletenként váltottuk egymást a cipekedésben, szakadt rólunk a víz mire felértünk a 20. emeletre. A lakások ajtaját már előttünk berúgta valaki. Alaposan átvizsgáltunk minden szobát. Üres volt a lakás. Az erkélyről lenézve megláttuk azt a zombit, akit még odalent láttunk. Át akart menni a falon, de nem sikerült neki.

-Dobjuk rá! –mondta Csabi.

-Innen? Oda tudod lendíteni?

-Hé, Kocka, menjünk át a másik lakásba, onnan simán fejbe kólintjuk. –mint az izgatott kisgyerekek, úgy be voltunk sózva. Berontottunk a szomszéd lakásba, egyenesen ki az erkélyre. Átemeltük a légkalapácsot a korláton, majd izgatottan figyeltük, hogyan zuhan alá. Nem tört szét ugyan, de a szegény bolondot, aki alatta ált széjjelloccsantotta. Együtt éljeneztünk, és majdnem levetettük magunkat örömünkbe. De véget ért a móka mára, zárult Kocka móka tára. Laci elment a mosdóba, hogy könnyítsen magán egyet, mi addig Csabival átkutattuk a konyhát. A hűtő ajtó kinyitása előtt felkészültünk a legrosszabbra. Levágott fejekre, halott csecsemők tetemeire, amit azért rakta be oda, hogy ne falják fel a zombik. Óriáspókra, kígyóra, penészes kajákra, bármire. De csak egy cetli fogadott, amin ez állt: „Bocs srácok, mi gyorsabbak voltunk!”

-Hú, ez a sunyi nyúl, de jó poént talált ki…

-Srácok… –Laci szakította félbe Csabit. Szemei tágra meredtek és szörnyen el volt sápadva. –Egy… egy… éppen a dolgomat végeztem, amikor egy… egy istenverte meztelen zombi csaj bámult rám a fürdőkádból!

-Jézusom, Laci, megharapott? –kérdeztem rémülten.

-Szerencsére nem, nem tud magáról, ki sem bír mászni onnan. –bementünk megnézni. Egy kamaszkorú lány feküdt a kádban, a bőrének fura színe volt, de a teste tiszta volt. Mintha csak most zuhanyozott volna. Egy hatalmas darab hiányzott a nyakából. Ötletünk sem volt, hogyan került ide, vagy miért maradt itt. De Lacit nem nagyon érdekelte:

-Én megdugom!

-Mi? –kérdeztem elvékonyodott hangon.

-Tudod milyen régen voltam nővel, szexelni akarok vele!

-Elismerem gyönyörű lány, a keblei akár a zsemlék, de az Istenszerelmére, mégis csak egy halottról van szó…

-Élő halottról!

-Hiányzik a fél nyaka! –szólt Csabi. –Nem szexelhetsz vele, mi van ha… mi van, ha megharap?

-Nem fog, fel sem tud állni. Majd leszorítom a fejét vagy valami.

-Ezt értem. -szóltam közbe. -De még mindig elkaphatod a vírust, ha beledugod a szerszámot. A testnedvek…

-Van nálam gumi, ne izgulj, Kocka, nem lesz semmi bajom.

-Hallottad, Csabi, honnan az ördögből szerzett ez gumit?

-Komolyan, honnan a rossebből szereztél gumit?

-Az maradjon az én titkom, Csabikám. Bocsássatok meg, dolgom van egy lánnyal. –kiküldött minket a fürdőből és bezárta az ajtót. Mivel nem akartuk hallani a zajokat ezért kimentünk az erkélyre levegőzni és beszélgetni.

-Odanézz, Kocka, hová a pokolba menetelnek ezek az ördögfajzatok?

-A korház van arra, talán gyógyszerekért ment valaki. Ezek meg kiszagolták őket. –ekkor következett be a kínos hallgatás, egymás szemét bámultuk. Csabinak megrezdült a szája, de végül csak nem mondta ki, hogy segítenünk kéne. Valamit muszáj volt kinyögnöm, hogy elterelődjön a téma. –Ott szült a nagynéném!

-Hmm. –mosolyodott el Csabi. –A téma felvezette saját magát, Laci szexel, te szüléséről beszélsz, itt állunk a csodás napsütésben magasan a város felett. Ennél jobb alkalom nem hiszem, hogy adódhatna. Edina valószínűleg terhes.

-Micsoda, komolyan mondod?

-Igen, babát vár… Gyerekem lesz, Kocka! Haha…

-AHAHAHAHAHAHAHA! –egymás nyakába borultunk és jól megveregettem a hátát. –Gratulálok haver, gratulálok!

-Köszi, jó tudni, hogy ennyire örülsz neki…

-Ne viccelj, hát hogyne!

-…De tudod, félek is kicsit. Nem is a felelősségtől, hanem hogy milyen világba születik bele. Nem ezt érdemelné, nem ilyen pokolban kéne felnőnie, nem ilyen életet kellene élni. Úgy érezem, csak kitolnánk vele…

-Héj, héj, héj! Hallanod kéne magad, ostobaságokat beszélsz öregem. Mi is pontosan ebbe a világba születtünk, és mégis milyen jó gyerekkorunk volt, pedig veszélyesebb idők voltak azok. Remek kölyök lesz belőle, meglásd, büszke lesz rád. Mire felnő, már egy szabad világ fog rá várni.

-Szerinted véget ér valaha is ez a rémálom?

-Bízom benne, Csabikám.

-Hú ez de jól esett srácok! –Laci végzett, elég hamar.

-Megölted?

-Dehogy is, most szexeltem vele, csak nem ölöm meg. Szépen visszatettem a kádba… Mi a pokol folyik odalent??? –túlságosan is belemélyültünk a beszélgetésbe. 60-70 fős csapat tömörült össze az utcán. A légkalapáccsal szétlapított hullából kajáltak. Ami még rosszabb, hogy köztük voltak a frissen harapottak is. Egy darabig minket bámultak, aztán először a frissek majd a régiek is berontottak a lépcsőházba.

-Mi a szart tegyünk? –kérdezte Csabi riadtan. –Buszon vagy 40-en ülhettek, ha abból mind fertőzött és most itt van, nem hiszem, hogy elbánunk velük. Szűk a hely, ami egyszerre előny és hátrány is.

-A tető?

-Az nem jó, Laci. Mi van, ha soha nem akarnak majd innen lemenni? Valahogy le kell jutni.

-A liftakna!

-Az kizárt dolog!

-Ugyan, Kocka, vagy ott mászunk le vagy az erkélyeken. Amit még én is eszelős dolognak tartok.

-Igaza van! A liftakna beválhat. Ha a kábeleken nem is, de oldalt a síneken könnyedén le tudunk mászni.

-Rendben van, Csabikám, de mivel nyitjuk ki az ajtót?

-A zuhanyfüggönytartó karnis! –csendült fel Laci. Majd rögtön berohant a fürdőbe, hogy leszedje azt. –Ez elgörbült bakker! –mondta.

-Mi van? Mi az anyádat csináltál? –Csabi lassan kezdte elveszíteni a fejét.

-Rávágtam a térdemre, hogy megnézzem mennyire strapa erre elgörbült.

-Jól van, tök mindegy! -vágtam közbe.- Hárman talán fel tudjuk feszíteni az ajtót. –szó nélkül neki láttunk. Az ujjperceink teljesen kikészültek, de sikerült kinyitni az ajtót. A mélység láttán teljesen inába szállt a bátorságom. Csabi és Laci rögtön bemásztak az akna két sarkába.

-Mi a fenére vársz, elfelejtetted volna, hogy ezek fürgék? Bármelyik pillanatban felérhetnek, ezek köcsögök sosem fáradnak el.

-Ez rohadt mély, nekem nem megy!

-Nézd, van egy kis hely a fal meg sín között. Ha oda bebújsz és jól kitámasztod magad a hátaddal, akkor nem fogsz leesni. Az illesztéseknél kell vigyázni, de gyere már! Ne szórakozz velem, Kocka, gyere már!

-Mássz már be! –Laci is üvöltözni kezdett, már zombik hangját is hallottam. Próbáltam nem lenézni, megkapaszkodtam az ajtóban és a falhoz simultam. Jobb lábammal egy párkányt kerestem, de hiába. Megfogtam hát a vasat és át löktem rá magam. Emeletenként van egy támaszték, amin könnyedén meg tudok állni. „Ne nézz le!” Egy fenét! A lift a hetedik emeleten állt meg, innen pedig egy szép nagyot lehetne… A fenébe! Nem kellene ilyenekre gondolnom.

-Szegény Farek, ott van egyedül a kocsiban.

-Laci, kuss legyen! –mordult rá Csabi. –Egy kibánt liftaknában csimpaszkodunk, mindenhol hullák járkálnak, te meg az átkozott dög miatt aggódsz?

-Most miért mondod ezt? Szegénykém, remélem nem fél nagyon.

-Szétrúgom a segged, ha leérünk innen.

-Nyugalom srácok, csak másszunk tovább, oké? Mindjárt összecsokizom magam. Sok van még, Csabi, nem merek lenézni.

-Három emeletet haladtunk még csak. Mi lesz, ha elérjük a Liftet?

-Valahogy bemászunk, aztán lerohanunk a lépcsőn. Talán lesz elég időnk, mielőtt utolérnek.

-Hé, srácok, ti is halljátok ezt a duruzsolást? –kérdezte Laci. A robogás egyre hangosabb lett. Már korábban is hallottam ilyet.

-Ez egy vadászgép! –mondtam. –Talán kettő.

-Mi az ördögöt csinálhatnak erre? –Csabi rögtön meg is kapta a választ. Két hatalmas robbanás hallatszódott, akkora ereje volt, hogy majdnem lezuhantunk.

-Te jó Isten, Jézusom! –Laci hangja hírtelen kislányosra változott. -Ezek ledobták az atomot. 

-Nem, az sokkal nagyobbat szólt volna. Talán már nem is élnénk.

-Mi van, ha nem itt, hanem máshol dobták le!

-Ez itt volt a közelben… -a mondanivalómat egy újabb furcsaság szakította félbe. -Mi az ördög folyik itt már megint? –rohanó, dübörgő lépteket hallottunk a lépcsőházból.

-Ezek elmennek! –szólt Csabi. Valószínűleg a hang után. Vissza már nem fordultunk, szépen lassan lemásztunk a Lift tetejére. Amikor leérkeztünk Laci tett egy megjegyzést:

-Hát ez nagyot csattant.

-Micsoda? -kérdezte Csabi.

-A pofon, amit a szarnak adtunk. Jó, elismerem nem tudhattuk, hogy ez lesz, de akkor is szívás volt. –nem foglalkoztam vele. Kitapogattam és felnyitottam a vészkijárat fedelét.

-Lógassatok be! –mondtam.

-Micsoda?

-Fogjátok meg a lábam és lógassatok be, a szentségit!  -nem tudtam egyszerre fogni a gépfegyvert és kapaszkodni is. Leadtam egy lövést, de semmilyen mozgolódást nem hallottam. –Oké fiúk, tegyetek le, tiszta a levegő! –utánam másztak ők is, majd lerohantunk a földszintre, attól félve, hogy minket is lebombáznak. A bejárati ajtónál viszont egy kis meglepetés várt ránk. A dögök mégsem mentek el, megálltak a ház előtt. Mielőtt észrevehettek volna bezártuk az ajtót. A frissek azonnal neki vetették magukat az üvegnek és betörték azt. Nem lacafacáztunk, elkezdtük lelövöldözni őket. Laci, aki korábban egy csomó golyót elbarmolt feleslegesen, fogyott ki először. Én még bírtam egy darabig, de ugyan arra a sorsra jutottam. Szép kis hulla hegyet gyártottunk össze, a fürgék voltak elől, a nagyrészüket talán leszedtük.

-Mi van, kiürültetek?

-Mennyid maradt, Csabi?

-Mit tudom én, öt vagy hat, tán az utolsó golyó van a csőben.

-Kimegyek a kocsihoz lőszerélt, addig fedezz. Utána már elbánok velük.

-Hallottál már ilyet, Laci? Ez dilibogyó fél a pókoktól meg magasságtól, de rezzenéstelen arccal futkározna a förtelmek között.

-Eszelős egy figura!

-Készen vagytok?

-Amennyit tudok… –ennyi elég is volt. Arrébb rugdostam az ajtóban felgyülemlett hullákat, majd sprintelni kezdtem egy jó 20 métert. Akárki közeledett felém az kapott egy golyót a fejébe.  –Ennyi volt Kocka, kifogytam! –több időre nem is volt szükségem. Beültem a kocsiba.

-Szevasz Farek, mi a helyzet? –kettőt vakkantott válaszképp. –Mi ez a szag, remélem nem kakkantottál rá az ülésre. -három tárat vettem elő a kesztyűtartóból. Egy zombi a kocsihoz merészkedett, rárúgtam az ajtót, amitől hanyatt vágódott. A tárat lecseréltem és az útra loccsantottam ki az agyát. A másik két tárat oda hajítottam a lépcsőház elé a srácoknak. Lassú nyugodott mozdulatokkal becéloztam a maradék fejét és ledurrantottam azt. Egy-kettőt hagytam a többieknek is. A bombázás eredményeképp keletkezett füstfelhőt bámultam. Nem emlékszem, hogy láttam-e már valaha ilyen nagyot.

-Hú a teringettét, mi a pokol volt arra? –kérdezte Laci.

-A korház.

-Tök mindegy, Kocka. Húzzunk innen a gyászba! –Csabi ült a volán mögé, nekem bele fáradt a szemem, hogy egy rácson keresztül figyeljem az utat. Az anyósülésen helyet foglalva lehajtottam a fejem. Egy kis pihenésre van szükségem, az izmaim szörnyen kikészültek és szellemileg is lefáradtam. Jézusom a kereszten, még csak az út felénél tartunk.