II.

-A kutyát minek hoztad, Laci? Csak bajt hoz a nyakunkra.

            -Ugyan Csabi, mi baj lehetne? Ez csak egy kutya, nem igaz?

            -Felnyal valami vértócsát, vagy kitépi valamelyiknek a lábát. Aztán megnézhetjük magunkat, mit kezdünk egy zombi Farekkal?

            -Miért vagy ilyen paranoiás?

            -Nem vagyok paranoiás, egyszerűen elővigyázatos vagyok!

            -Ne veszekedjetek, inkább kapaszkodjatok meg. –ahogy elhaladunk Szalók mellette, van egy kis híd, amin egy bitang jót lehet ugratni. Beletapostam a gázba, persze helyén voltam az eszem, nem akartam fejtetőre állni. A kocsi orra vagy egy méterre emelkedett. Pillanatokig csak, de repültünk egy jót. Bal első kerékkel érkeztünk le, a lökhárító szikrázott egy szépet. Rángatott kicsit, de sikerült az úton tartani. Egy egészséges nevetés után megbeszéltük, hogy haza is erre jövünk majd. Az ősök nagyon szerették ezt a falut kamaszkorukban. Állítólag tele volt jó csajokkal. Nem csodálom, hogy vettek egy telket. Micsoda bulikról meséltek. Egy kis völgyben fekszik a település, ahogy beértünk a falu közepén lévő térre egy kereszt fogadott, amiről hiányzott Jézus. Alattuk vagy 40-50 szörnyeteg. Valószínűleg nincs már mit enniük és nem maradt erejük elmászni innen. Ez ránk nézve nem túl kedvező.

            -Jézusom mennyien vannak! –csodálkozott Csabi.

            -Szerinted észrevettek?

            -Ha arra gondolok, Kocka, hogy három színes ruhákba öltözött jóképű férfi elhajt közvetlen mellettük egy koromfekete kocsiban duruzsoló motorral és egy eszeveszetten ugató kutyával a hátsó ülésen…

            -Oké, a hónap leghülyébb kérdése díj nyertese én vagyok. Vajon felkeltettük az érdeklődésüket?

            -Haver!

            -Ne válaszolj inkább. –bekanyarodtam jobbra, aztán megint és onnan már csak egyenesen mentem a falu szélére. Az agyzabálók elindultak utánunk, veszélyt nem jelentenek, mert mire utolérnek, mi már nem leszünk itt. A telek kapuján lakat volt, ezért áthajtottam a kocsival a vékony kis kapun. Fareket bent hagytuk a hátsó ülésen, mi pedig fegyverekkel átvizsgáltuk a környéket. Laci fent maradt őrködni, mi lementünk a pincébe, ahol egy asztalra feltéve, ponyvával letakarva megtaláltuk az áramfejlesztőt. Csabi bekapcsolta, de nem történt semmi.

            -Kéne egy kis benzin bele. –mondta.- Kell itt lennie egy gumicsőnek… ott is van a sarokban, Kocka. Szívj ki egy kicsit a kocsiból. Valahol majd megállunk tankolni.

            -Valami mozgolódást látok a kert végében. Lecsekkolom! –felmentem Lacihoz, azt mondtam legyen óvatos, majd egy flakonba kiszívtam egy kis benzint. Egy aprócska a számba ment és majdnem szétmarta azt, de vízzel alaposan kimostam. Visszavittem a flakont a pincébe és beleöntöttük a gépbe, ami ezután remekül működött. Laci akkor egy sorozat lövést adott le.

            -Jesszus, ez aztán nem sajnálja a golyókat! Ki tudja mi vár még ránk, ő meg úgy szórja őket, mint a cukrot a kis taknyosoknak. –Csabi megjegyzésére elmosolyodtam, aztán megkaptuk a gépet és felcipeltük, be a kocsi a csomagtartójába.

            -Nem is szoltatok, hogy itt van hátul almafa. Hoztam párat nektek is.

            -Kösz, egy kis energia jól fog jönni. De most jobb, ha indulunk. –visszaültem a volán mögé és tovább indultunk. Azt utca végén már feltűntek zombik, talán sikerülhet átgázolni rajtuk. A szélvédőre és minden egyes ablakra rácsokat erősítettünk fel, hogy ne tudják betörni azt, vagy akár bemászni rajta…

            -Hé, Kocka, nem akarom rád hozni a frászt, de egy hatalmas nagy pók mászik a válladon. –Csabi szavától bepánikoltam, amitől befeszült a lábam és tövig nyomtam a gázpedált. A kormányt elengedtem mire a kocsi összevissza kacsázott az úton. A szürke színű rusnyaságot a balkezemmel lesöpörtem, de ráesett jobb kézfejemre. Közben Laci ordibált:

            -Itt fogunk megdögleni, fogjad már meg azt a kibánt a kormányt, te vadbarom!!! –ekkora valamennyire észhez tértem és a fékre léptem, keresztbe fordultunk az úton. Ebből persze semmit sem észleltem, próbáltam lerázni a kezemről a pókot, de ő nyugodtan leereszkedett az ölembe. Akkor kiugrottam a kocsiból és a földere vettettem magam.

            -Öld meg! Öld meg, a szentségit! –ordibáltam.

            -Mi a fenét csinálsz, te barom? Szállj vissza azonnal! –Csabi ordibált velem, ugyan is a zombik alig 15 méterre voltak már csak tőlem. Laci tüzet nyitott rájuk.

            -Nyírd már ki! Én addig vissza nem szállok, amíg az odabent van. Utálom a pókokat, rohadtul utálom!

            -Szállj már vissza az Isten verjen meg, ott vannak mögötted!

            -Nem tudok hát nem érted meg, megölök neked bármilyen rémséget, de pókfóbiám van, a jó ég áldjon meg! Az agyam egyszerűen nem engedi!

            -De már nincsen sehol! Kieset veled együtt.

            -Ott mászik a lábadon!

            -VRÁÁÁÁÁÁ! –Csabi felüvöltött, aztán taposni kezdett a lábával. –Megvan, MEGVAN! Kilapítottam a pokolfajzatot! –ekkor az agyam már tudott foglalkozni a mögülem érkező vészhelyezettel is, és arra késztetett, hogy ugorjak vissza a kocsiba. Így is tettem, egy kicsit visszatolattam, majd megint beletapostam a gázba. Nem maradt akadály előttünk, úgy hajtottunk ki a faluból. Farek végig csak ugatott.

            -Naaah, gyerekek, kellet jelenetet rendezni, mi? Nézzétek, hogy felzaklattátok kis szegénykémet! –egészen Verpelétig csendben voltunk és bámészkodtunk. Próbáltunk észhez térni, túl kínos lett volna bármiről is beszélni. Ezért gondoltam, hogy hallgathatnánk egy kis zenét, az oldaná a feszültséget. Mindenki a kedvenc számát választotta, Csabi a Ramones-tól a My Back Pages-t. Laci a Carnberries Zombie című száma mellett döntött. Azt mondta az mindig felizgatja, így inkább a Midnight Lover-t hallgattuk és énekeltük közösen a Lorditól. Én a Foreign Objects Genesis 12a választottam. Akármilyen durva a hangzása, ez mindig reményt ad, hogy egyszer majd eljön egy szebb jövő. Jó lenne megtudni milyen is volt az igazi élet, mielőtt a „hullaevő rohamosztag” ellepte a földet.

Mire Kápolnába értünk Csabi lehajtotta a fejét szundítani. Mégis csak korán reggel zargattuk fel.

-Tudjátok, mit álmodtam?

-Mit? –kérdeztem.

-Semmit, ugyanis ilyen förtelmes fingszagban képtelenség elaludni.

-Igen, ez tényleg jól sikerült. De ne nézz rám, ennek az aromája teljesen más mint, amilyet én szoktam produkálni. –a visszapillantó tükörből Lacit figyeltem.

-Mi van? Nem ti mondtátok, hogy az volt, aki először megérezte? Különben is, ha fingani kell, én nem sunnyogom el. Halkan csak lányok finganak. Biztos Farek volt. Látjátok, még el is szégyellte magát. –elértük a 3-as főutat. Kocsik és hullák látványa fogadott minket. Az idők során, már mind ki lett vonszolva az út szélére. Gyakran fordulnak elő erre zombik. Az emberek után jönnek, akik éppen azzal vannak elfoglalva, hogy hasznos dolgok után kutassanak az elhagyott kocsikban. Láttunk egy roncsot, amit szinte teljesen szétszedtek. Tovább haladva láttunk két farkast, amint egy félbevágott élőhalott belét tépték ki. A szerencsétlent nem is érdekelt csak próbált tovább kúszni. Farek megugatta őket, mire azok utánunk rohantak. Két kilométer után sem adták fel, ezért gondoltuk nem ártana lelőni őket. Laci oldalba találta az egyiket, a másinak meg a jobb első lábát vitte le. Gurultak egy darabig, de végül ott maradtak.

Gyöngyös előtt volt egy kis agyagbánya, ahol régen az agyagot bányászták a helyi téglagyárba. Később szeméttelep lett belőle, és úgy is maradt. Jó pár ocsmányságot látok arra, akik élnek-halnak a húsért. Ezt a szóviccet kár lett volna kihagyni. Elkeseredetten keresgélnek, de semmit sem találnak. Vajon meddig „élnek” ezek. Akit csak tudtak megettek vagy megfertőztek. A túlélők biztonságban élnek valamilyen táborban. Oda nem jutnak be, ha pedig a közelébe mennek egyszerűen lelövik őket. Az állatokat sem tudják már elkapni, nem elég gyorsak hozzá. Örökké csak nem maradnak meg. Eléggé rájuk jár a rúd, nem lennék a helyükben. Persze ez mind pozitívum, a számuk egyre csak csökken és ez így is van jól.

-Odanézzetek, mennyien vannak. -szólt Laci. Még nem értünk be a városba teljesen, de innen tökéletesen rálátni a nagy részére. A rusnyaságok mind északnak indultak.

-Hova mennek ezek? –feltettem egy költő kérdést.

-Biztos Mekkába.

-Az keletre van, te hülye. –tette hozzá Csabi. Végig a főúton hajtottunk, aztán jobbra bekanyarodtunk a Mérges útra, ahol rögtön meg is találtuk az egyik régi kedvenc italboltunkat. Évekkel ezelőtt tankoltunk fel, de már akkor is alig volt valami. Laci kint maradt őrködni, Csabival bementünk. A polcok fel voltak borítva, az üvegek összetörtek, négy holtest feküdt a földön. Kettő át volt változva, a másik kettőnek a karján harapásnyomok díszelegtek. Végeztek magukkal mielőtt még ők is rémségekké váltak volna. Hátul a raktárban koromsötétség volt. Óvatosan hatoltunk be, nehogy a két szerencsétlenül járt sorsára jussunk mi is. Orrfacsaró szag áradt ki. Zseblámpával világítottunk, de csak egy kibelezet hullát találtunk bent. Megéltem már ezt azt, de ez szokatlanul hátborzongató volt, mintha valami a fejedben azt suttogná, hogy fuss, rohanj, menekülj! Túl nyomasztó volt továbbra is bent tartózkodni, ezért mind a ketten megkönnyebbültem szippantottunk egy nagyot az odakinti friss levegőből. Megdöbbenve tapasztaltuk, hogy Laci eltűnt.

-Erre gyertek, itt vagyok, srácok! Találtam egy buszt. –ez a szerencsétlen ott hagyott minket, bármikor besétálhatott és megölhetett volna valami. Iszonyat mérgesek voltunk, nem is fordítottunk túlságosan nagy figyelmet rá, hogy előkerült valamiféle busz. Tudván, hogy pár méterre itt egy buszpályaudvar. De sajnos nem szokványos buszra talált rá Laci, hanem túlélők által felturbózott, menekülésre alkalmas buszra. Az út közepén állt, nyitott ajtókkal. Teljesen üres volt, és minden vérben úszott oda bent.

-A rohadt életbe, új hús! –szólt Csabi. Az idejét sem tudom mikor hallottam utoljára ezt a kifejezést. Gyerekkorom legijesztőbb emlékei idéződtek fel. Az új hús a frissen harapottakra utal. Akik olyan elevenek és fürgék, mint a kurva hétszentség. Jobbnak láttuk, ha azonnal visszaülünk a kocsiba és elhúzzuk a csíkot.