A kozmosz kincse

Kétezerhetvenötben jött el az idő, hogy a föld vezető szervezete az UGO kipróbálhatta erőit és eszközeit a kozmoszban, ércbányászokat küldhetett egy aszteroidára. .A feladat könnyűnek ígérkezett, mivel a meteorit alig szennyezett platinából állt, ráadásul a pályája. egy ponton negyvenezer kilométerre megközelítette a földet. Az eszmei irányítók úgy kalkuláltak,hogy a kilenc fős legénységet tizennyolc hónapi ellátmánnyal indítják útba, ebből az odautazás alatt hat havi készlet fogy, négy hónapig dolgoznak, a többi vésztartalék maradhat,mert a visszaút földközelben mintegy két órányi időt vesz el összesen. A kijelölt legénység bányászokból állt, .mindössze egy hónapos gyorstalpalón kaptak ízelítőt a teherhajó vezetéséből. Csak a kapitány volt profi űrhajós, ő már a holdat is megjárta. Annak ellenére, hogy egy kis európai városban, Baján született,  világszerte ismertté vált, ő volt Kardos Péter, egy magyar polihisztor., leleménnyel és vakmerően röpködött a kozmoszban.

A küldetés jól indult, könnyedén eljutottak az aszteroidáig, néhány kör után megfelelő leszállóteret is találtak. Kirakodták a gépeket, a helyükre pedig kényelmesen betelepültek, szinte mindegyiküknek jutott egy kis kuckó. Ilyen formán nem volt szükség külső bázisra,a teherhajó előnyös szállásnak bizonyult. Gyors ütemben haladt a bányászat, a tiszta fémet laza kőzet fogta össze, robbantásra is csak a hátsó peremen volt szükség.. Apró gondnak tűnt, hogy a térfogat változása, és a piciny bányászati robbantások következményeként a pálya kis mértékben módosult, mintegy tízezer kilométerrel távolabb halad el a föld mellett a maradék. Az utolsó napokban már a hajó alól is kitermelték a fémet, egy rakás kőhalom maradt a meteoritból. Ekkor kezdték a hóhért akasztani, egy másik meteorit érte be őket, amely apró kőzetekből állt, és a kavicsok kétszer olyan gyorsak voltak mint az űrhajósok. Valamennyire. védte őket a teherhajó burkolata, de több helyen is átlyukadt, szökni kezdett az oxigén. Mire végeztek a javítással,kiderült, hogy csak egy havi készletük maradt, a hazaút pedig még mindig vagy két hónapig tartott, akkor is ha ücsörögnek a kibányászott aszteroidán, és vitetik magukat földközelbe, ha pedig megpróbálják a hajtóművel lerövidíteni az utat, nem tudnak leszállni a földre, nem marad elég hajtóanyag.. A földiek lázas sietséggel igyekeztek a tartalék űrhajót felkészíteni, de nyilvánvaló volt, hogy csak másfél hónap múlva érik el a bányászokat, ami már túl késő. Ekkor történt a csoda. Egy idegen űrhajó landolt a készülő földi mellett,és kiszállt belőle egy többé-kevésbé humanoid férfi. Mindössze az orra volt laposabb, a teteje síkszerű háromszöget alkotott, no és a füle egészen hozzánőtt a koponyájához. Tört angolsággal köszöntötte a műszakban dolgozókat, és elmagyarázta, hogy a közelben járt, hallotta a rádión zajló beszélgetéseket, és abból megértette, hogy bajban vannak

a földiek, jött segíteni. Az ő hajója ugyan csak kilenc fős, de majd kigondolják út közben, hogyan tovább, csak induljanak máris. Vele tart egy földi ember, aki meggyőzi a bányászokat, hogy nyugodtan átszállhatnak, nincs támadó szándéka.. Gyors tanácskozás után egy ügyes navigátor beült az idegenhez, és már úton is voltak.

Amíg a bányászok felé közeledtek, az idegen elmesélte, hogy földi idővel mérve néhány hete érkeztek földközelbe, társai egy kisbolygón élnek, ez a kisbolygó egyúttal az űrhajójuk is, afféle égi vándorként szelik át a galaktikát, ahol kedvező napot találnak, ott eltöltenek néhány évet, aztán tovább állnak, mert ők ilyen nomád hajlamúak. Most éppen azt tervezték, hogy beállnak a föld és a mars közé, és napunk körül keringenek egy pár évet.. Ha  kiszámítják a gravitációs egyensúlyt, jól megleszünk egymás mellett, észrevétlen marad kisbolygójuk, nem zavarnak bennünket. Persze ha úgy gondolják a földiek, jó szomszédok módjára össze is jöhetünk. Van mit mesélni egymásnak. Rövidesen eljutottak a teherhajó mellé, ott aztán tanácskozásra jöttek össze a vezérlő teremben.  Az idegen elmondta, hogy bármennyire összehúzzuk magunkat, legfeljebb tíz fő jöhet vissza a földre, különben navigációs problémák lépnek fel .Egy zord, mackós külsejű bányász jelentkezett szólásra.

- Ismertek jól, legalábbis a földiek, én mindig is szerettem a magányt, jól érzem magam egyedül, könnyedén kibírom azt az egy-két hónapot itt a hajóban is, legfeljebb majd megfigyeléseket végzek. Amikor földközelbe érek, leviszem a hajót, vagy ha nem boldogulnék, valaki majd értem jön. Addigra kész a másik űrhajó is, bármilyen megoldás elképzelhető. Magamnak az itteni készletek jó néhány hónapra elegendőek, így mindenki megússza.

Rövid időn belül meg is egyeztek, a társuktól elbúcsúzva átszálltak az idegen űrhajóba és néhány héten belül otthon voltak. A teherhajó két hét múlva földközelbe érkezett, a bányász némi segítséggel , zömmel automata vezérléssel lehozta a kincset érő rakományt, és szerencsés véget ért a küldetés. Ezalatt már az idegen lények is bepasszintották bolygójukat a naprendszerbe, és élénk eszmecsere, látogatások sorozata kezdődött. De ez már egy másik történet…