A Félszemű Faszi

Igazából nem is félszemű. Vagyis még régebben egy kocsmai verekedésben valami pöcs kibökte az öreg Laci szemét. Nagy mákja volt, mer meg tudták menteni. Igaz, fél évig szemfedőt kellett viselni. Már meggyógyult, de az idő alatt megkedvelte a félszeműséget. Azt mondja, teljesen máshogy látja a világot, mintha egy új dimenziót mutattak volna meg neki. Máshogy méri fel a távolságot és magasságokat. Azóta is azon gondolkozik, hogy vajon melyik a valóság, amit két szemmel lát, vagy amit csak egyel. Esetleg a kettő keveréke. Fura egy faszi az tuti. Otthon ugyan nem hordja, csak akkor veszi fel, amikor kimegy az utcára, így egy kis tekintélyt parancsol magának. Egyszer ilyen fiatal taknyos gyerekek akarták összeverni az utcán, de az öreg Laci kidumálta magát:

-Látjátok ezt? –mutatott a hiányzó szemére. –Ezt akkor vesztettem el, amikor azért harcoltam a seregben, hogy az ilyen kis szaros kölykök boldogan és szabadon járkálhassatok az utcán a barátaitokkal. –persze nem volt semmi háború meg ilyesmi, de ezek a mai kölykök olyan hülyék voltak, hogy ezt nem tudták. Azóta is mindig előre köszönnek neki a lépcsőházban.

Fölötte lakom a panelházban. Nem igazán barátkoztam össze a környékbeliekkel, meg aztán ők sem bírnak engem, mert tudják, hogy állandóan az öreg Lacival róflálok. Úgy ismerkedtem meg vele, hogy felhívtam, segítsen megjavítani a spot lámpámat. Kialudta az égő, a rosseb se tudta, hogy kell azt onnan kiszedni, így eltörtem benne valamit. Érted, minden égőt ki kell csavarni, csak ezeket a szarokat nem. Na mindegy, feljött faszi és megjavította. Közben sörözgettünk.

-Te mit szeretsz jobban? A nagy csöcsöket vagy ezeket a kisebb mellű nőket? Persze nem az ilyen szúnyogcsípésre gondolok. –ez volt a szuperképessége az öreg Lacinak. Mindig fel tudott hozni egy jó beszédtémát.

-Attól függ mire kell, egyszeri dugásnál jól jön a nagy csöcs, de ha hosszabban gondolkozom…

-Pontosan erre akartam kilyukadni. A kisebb mellű lányok sokkal jobbak, mint a hatalmas tejcsárdákkal rendelkező egyedek. Akinek nagy van, annak az arca nem annyira szép, a testalkata se olyan jó, kicsit duci vagy akármi. De a kisebb mellű lányok, azok valami álom szépek, így kompenzálódnak a dolgok. Érted, az univerzum kiegyenlíti magát: Nagy csöcsöd van, akkor neked nem kell olyan jó nőnek lenned, azzal vonzod a kanos faszikat úgyis, nem igaz? Kisebb mellű vagy, akkor te kapsz egy ellenállhatatlan testalkatot és csinos pofikát. Természetesen van kivétel, mindig van kivétel, de én most így az átlagról beszéltem, érted. –érdekes egy elmélet, talán igaza is van, ha így visszagondolok az ismerőseimre. Nagymellekhez alig tudok szép arcot párosítani, na de kisebbekhez annál inkább. A továbbiakban a pornófilmek minőségéről beszéltünk, mitől jó és mitől rossz egy film. Azt mondta, hiányolja a szenvedélyt, így csak az értelmetlen szexet látjuk, teljesen hitelét veszti a dolog. Kéne mögé egy jó sztori, érzelem, szenvedély. Noha hiába próbálnánk forradalmasítani a pornó ipart, ugyanis mindenkinek mások az igényei. Az emberek elég perverzek, megelégednek a látvánnyal, nem érdekli őket a tartalom.

A beszélgetést az szakította félbe, hogy oda hánytam a padlóra. 3-as adagban jött ki. Elég büdös volt, egy idő után a Félszemű sem bírta, aki most nem viselte a szemfedőjét, ő is kidobta a taccsot. Valamiért nagyon szórakoztató volt a látvány. Volt ekkor egy kis felesleges pénzem, egy tálca sört vettem belőle, amit sikerült mind elpusztítatni. Nem csoda, hogy most visszajött az egész.

-Mindjárt feltakarítom! –mondta.

-Ugyan hagyd csak, majd a macskám felnyalja. –átmentünk az ő lakására. Fura volt, mivel alattam lakott, ugye egyforma volt a lakás. Rögtön balra a hálószoba, rend és tisztaság uralkodott. A földön aludt egy matracon, egy nagy kupac könyv mellett. Leginkább verses kötetek voltak, de ott volt Babits összes tanulmánya is. Egy könyv a japán tus rajzolás művészetéről. Városi legendák, életrajzok, egy Flash képregény és 6 német szex újság a 80-as évekből. Azokat kölcsön is kértem. Kiderült, hogy az öreg Laci tud németül, olaszul és franciául is. Tovább haladva jobb oldalon a nagyszoba nyílt elém. Nem volt bent semmi, csak festő állványok és hatalmas vásznak sokasága a falnak támasztva. A falak festék foltosak voltak. A legtöbb vásznon vörös színre festett nonfiguratív dolgok szerepeltek. De valamiért mégsem tudtam levenni róluk a szemem.

-Ezeket vérrel festettem. –mondta.

-Disznó vagy ilyesmi?

-Emberi vérrel.

-Mi? Honnan szerezted?

-Vettem, van egy ismerősöm a korházban.

-De hát az embereknek szükségük van a vérre. Nem kenheted csak így vászonra!

-Ugyan, az emberek nem érdemlik meg az életet. Hadd ne keljen közhelyes dolgokat mondanom, milyen az emberiség. Ha azt akarjuk, hogy valami igazán jó emlék fent maradjon rólunk, akkor ez a legjobb felhasználása az emberei vérnek. Ha vászonra kerül és valami igazán értékes műemléki válik belőle. Látod ezt a képet, a kedvencem. Az egyik Cy Twombly képet próbáltam reprodukálni. Léda és a hattyú a címe. Ismered a történet?

-Zeusz állatalakban megkúr valami bigét…

-Haha! Igen valami ilyesmi. Most képzeld el, hogy ez a mű, ez a vér, most valami öreg asszonynak adták volna, aki két héttel később meghal, mert télen elcsúszott és combnyaktörést szenvedett. Vagy csak simán elpattan egy ér, és ez a vér, amit most itt van a vásznon, az agyát öntötte volna el. Micsoda pazarlás lett volna, nem igaz? Vagy képzeld el, hogy egy szegény kisfiú kapja. Szépen felépül, aztán ugyan olyan senki lesz belőle, mint a társai. Drogozni fog, hazudni, csalni. Összetöri a lányok szívét, rengeteg fájdalmat és csalódást okoz a szüleinek. Sorolhatnám még a lehetőségeket.

-Gyönyörű. –suttogtam halkan. Egyszerre értettem vele egyet és mégsem. Az is lehet, hogy a következő Mozart vagy Kosztolányi kapta volna meg a vért. Vagy a következő, félszemű faszi. Na, az munka lenne, hiába jó arc az örege, de elég egy is belőle. Találkoztam már pár fura alakkal, de olyannal még nem, aki ennyire gyűlöli az emberiséget.

Feltette egy Clash albumot. Valami válogatás volt, szóval a legjobbak szóltak. Az egyik kedvencem a Bankrobber című számuk. Esküszöm az egyik legjobb szám a világon, ilyen atmoszférikus, beszippant magába, olyan az egész, mint valami kibánt hallucináció. Nagyon erős pálinkát ittunk, annyira részeg voltam már, hogy nem tudtam magamról. Nem sikerült kijutnom a lakásból. Másnap reggel tértem magamhoz a bejárati ajtó előtti folyosón, egy párna volt a fejem alatt, eléggé összenyálaztam. A Félszemű Faszi már ébren volt, húst sütött a konyhában. Nem maradtam reggelire, felvánszorogtam a lakásomba a hónom alatt a pornóújságokkal. Szerencsére hétvége volt, így volt időm magamhoz térni.

Hétfőn munka után benéztem az öreghez. Vittem fel hozzá egy kis sört. Éppen valami könyvet olvasott a gótikus építészetről, arról mesélt lelkesen. Miután elfogyott a sör, megkért, hogy segítsek kitarkítani a konyháját. Belementem, de amikor megláttam rögtön el is ment a kedvem. Undorító volt az egész, mosatlan tányérok és edények. Penészes ételmaradékok, rothadó húscafatok a földön. A fehér járólapokat valami szürke kosz fedte be. A konyhapultra, a gáztűzhelyre és mosogatóra vér száradt oda. Rengeteg vér és zsír. Hatalmas késeket láttam, ha nem tudnám, hogy mit művel a faszi, azt hinném valami gyilkos. Meg mondjuk a gyilkos nem lenne lusta eltakarítani maga után. Ramones-t rakott fel, az Acid Eaters albumot. Elég elvetemültre sikerült, de attól függetlenül egy istentelenül király album.

Ő a mosogatásba kezdett bele, én a padlót sikáltam fel. Meglepően hamar végeztem, így lesikáltam a vért a konyha pultról. Tudtam, hogy van egy szemetes zsák a sarokban, de ösztönösen a kukához nyúltan. Bárcsak ne tettem volna. Nem vagyok egy hányós fajta, nehogy azt hidd, de amit abban tapasztaltam, attól megint kidobtam a taccsot.  Üres volt a kuka, de az alján valami áttetsző, sűrű folyadék volt, abban meg egy csomó fehér féreg úszkált. Látvány magában annyira nem is volt olyan borzasztó, de a szag, ami párosult hozzá attól teljesen kikészültem. Az öreg Laci megköszönte a segítségemet majd haza küldött. Ahol a két nappal ezelőtti hányás fogadott. Nem ártana feltakarítani, de már így is elég fura színeket öltött. Volt benne egy folt, ami pont úgy nézett ki, mint Észtország. Otthagytam, tudván, hogy később csak még rosszabb lesz felkaparni.

Nagyon összehaverkodtunk az öreggel. Így fordult elő, hogy a valaha volt legfaszályosabb karácsonyi ajándékot kaptam tőle. Becsörtet a lakásba, egyik kezében egy hosszúkás ajándék doboz, a másikban két üvegsör. Izgatottan bontottam ki a csomagot, egy kanál volt benne. Először nem tudtam, hogy mit szóljak hozzá, látszott is rajta, hogy nem mai darab, de aztán megpillantottam a náci jelképeket rajta. A vigyor az arcomon a fülemig ért. Onnantól kezdve állandóan azzal ettem. Elég szerénynek tűnt az én ajándékom emellett: egy dupla lemezes Beatles válogatás cd. Lementünk az ő lakására, fel is rakta a korongokat, közben egy lelakatolt dobozt szedett elő a szekrénye mélyéről. További náci ereklyék voltak benne. Tőrök, kanalak, egy kávés csésze, övcsat „Isten velünk van” felirattal, gyufatartó, még egy kibánt SS gyűrűje is volt. Nem mertem felpróbálni, mert mi van, ha nem jön le, kínos lenne úgy bemenni az ügyeletre. Nem igazán rajongok a nácikért, de ezek akkor is rohadt jók voltak. Azt mondta, a nagynénje öreg házának a padlásáról lopta el. Kedvem is támadt most kutakodni kicsit, régi holmik között. Nincs is annál faszább dolog, nem igaz?

Egészen január végéig éjszakás műszakra voltam beosztva, így nagyon keveset találkoztunk az öreggel. Végül persze helyre állt minden. Újra nálam lógott, a nappaliban nem lehetett megmaradni, olyan büdös volt a hányás folt a padlón. Ami azóta fehérré változott és szőröket növesztett.

-Ideje lenne már felkaparni onnan. Kezdi ellepni az egész házat a szag, nem tesz jót a penész a szervezetnek. Pláne ha ilyen terebélyes. Csak nem nyalta fel a macska, mi? –a picsába, el is felejtettem, hogy van macskám. Az utóbbi időben annyi volt a meló, hogy amikor csak tudtam aludtam. A nappaliba ajtaját jól bezártam, hogy még csak véletlen se tehessem be lábam. Védőmaszkban mentünk be, amit még az ÁNTSZ-től nyúltam le, amikor ott dolgoztam. A strandon adták, amikor a medencéket ellenőriztük.

Átfésültük az egész szobát, mígnem rá leltem szegény kicsikére. A fotel alatt hevert megdögölve. Dögszag marta a torkom, de nem hánytam el magam. Szerencsére. Egy szemetes zacskóban elvittem a dombok közé, és kapartam rá egy kis földet. Szegény Mr. Miracle. Az egyik kedvenc szuperhősöm után kapta a nevet. Gondolok a Scott Free féle Mr. Miracle-re, nem erre a niggerre, aki később átvette a helyét. Mire hazaértem a Félszemű Faszi lelépett, de kitakarította a szobát. Két napig bőgtem folyamatosan, hogy lehettem, ilyen felelőtlen barom, nem vagyok semmivel sem jobb az olyan embereknél, akiket a Félszemű utál.

            Hálám jeléül vettem neki egy üveg Jack Deniel’s-t. Nem lehetett valami szívderítő feladat penészes hányást felpucolni, szóval megérdemelte. Fél üveggel be is nyakaltunk.

            -Mi a legnagyobb átverés a világban? –kérdezte maga elé bambulva.

            -Nem tudom, talán hogy állítsuk az órákat téli-nyári időszámításra áramspórolás gyanánt.

            -Én a vallásra gondoltam. Persze nem tudni, hogy mi az igazság. Még az egyszerű logikus gondolkozás is Isten létezése ellen szól, nem igaz? Közben lehet mégis ott ül fent a vén szakállas és figyel mindent.  De mi van, ha nem létezik. Az egész vallás teljesen felesleges, az egész mizéria körülötte, az emberek az ürességhez fohászkodnak. A sok templom, csak egy üres jelentéktelen építmény. A hívők meg csupán csak bolondok. Mi van, ha szeretsz egy lányt, érted, életed szerelmére leltél rá, de nem kaphatod meg. Mert a vallása egyszerűen nem engedi. Mert ő szentül hisz valamiben, ami közben nem létezik. Emiatt nem lehetsz vele. Hát mi, ha nem ez a legnagyobb átverés?

            -Ez azért egy kicsit erős volt. Nem vagyok nagyon vallásos, de ettől éreztem, hogy a pokol tüzei csapkodták a seggemet.

            -Sajnálom, nem akartam megsérteni a vallási nézeteidet.

            -Ugyan, nem vagyok vallásos, a magam módján hiszek benne.

            -Én hiszek hitetlenül Istenben.

            -Ady! –vágtam rá egyből.

            -Szereted?

            -Csak ezt az egyet. Na meg tetszik a háromszavas cím ötlete. –töltött még egy kicsit a poharakba, aztán megemelte.

            -Mr. Miracle-re! –mondta.

            -Mr. Miracle-re!

            Másnap reggel elmentünk megnézni a sírját. Az öreg felvette a szemfedőjét, nélküle sosem lép ki az utcára. Azt mondta, a szennyet, amit emberiségnek neveznek elég, ha csak egy szemel lát. Sosem mertem megkérdezni, hogy mi válthatta ki belőle ezt mérhetetlen gyűlöletet a világ iránt. Amikor oda értünk, ki volt túrva a föld, a zacskó szakadt volt, Mr. Miracle meg sehol. Ezt nevezem én iróniának. Bár kétlem, hogy szabaduló művész lett belőle, inkább valami róka vagy ilyesmi vitte el szegényt.

            Visszamentünk a lakására. Út közben arról mesélt, hogy tanította meg a nagyapja sakkozni. Akárhányszor veszített, mindig elverték csalánnal. A fájdalom jó tanító, megfontoltabbá tesz, elővigyázatosabbá. Valami húst sütött, reméltem, hogy az íze nem lesz olyan borzalmas, mint a szaga. Közben a Flash képregényt olvasgattam. Két Zöld Lámpás volt benne, az egyik persze hamis. Aztán Flash bement egy múzeumban, és egy még nedves vászonról szuper gyorsan lekaparta a sárga festéket, hogy bekenje magát vele. Mert ugye ZL gyűrűje még tehetetlen volt a sárga szín ellen. Hihetetlen, visszamennék 50 évet az időben, ilyen jó képregényekért. Vagy még korábbra, amikor a szuperhősök még a nácik ellen harcoltak.

            A fagyasztóból valami áttetsző zacskót vett elő. Barna karikák voltak benne, amit ráöntött a forró olajra. Megállt bennem az ütő olyan hangosan kezdett el sercegni és fröcskölni összevissza az olaj. Várhatott volna, amíg kiolvad kicsit. Gyorsan elkészült, két tányért tett le az asztalra a barna karikákkal, majd leült. Már csak ebéd után tudom meg, hogy melyik volt az igazi Zöld Lámpás.

            -Ez micsoda? –kérdeztem.

            -Mellbimbó, emberi mielőtt rákérdeznél. –olyan természetesen mondta, mintha mindennapi dolog lenne ilyesmit valaki elé tenni. –Finom. –tette hozzá. Nem tudtam mire gondoljak, de valamiért vonzott a dolog.

            -Na és férfi vagy női?

            -Számít az?

            -Nem tudom, ha már ember van ebédre, akkor inkább fogyasztok valami nőt.

            -Nem gondolod, hogy ez kicsit beteges? –én azt gondolom, hogy embert enni már önmagában is elég beteges dolog. De rendben, be kell látnom, tényleg elég perverz vagy szexista kijelentés volt. Nem is tudom melyik, talán mind a kettő.  Megkóstoltam, finom volt és ropogós, egy kis ecetes torma jó lenne hozzá, egyszer mindenképp kóstold meg. A Félszemű közben büszkén mosolygott rám.

            -A többi micsoda, minek van ilyen borzalmas szaga? –kérdeztem.

            -Máj, szív, meg egy kis husi innen-onnan.

            -Agy?

            -Naaah, múltkor elment a kedvem tőle egy életre. Felvágtam rendesen meg minden, elkészítettem. Ettem boldogan, erre nem ráharaptam egy kisebb tumorra? –minden életkedvem elszállt. Minden bizonnyal ez volt a legundorítóbb dolog, amit valaha hallottam. Egy hétig kell hallgatnom Rick Astley Never Gonna Give You Up számát, hogy teljesen kimossa az agyamat.

            -Honnan…

            -Mondtam, hogy van egy haverom a korházban. De különben is az ember olyan undorító féreg, hogy ha pénzt lebegtetsz előtte, bármire rá tudod venni.

            -Miért…

            -Nem elég nyilvánvaló a helyzet? A világ egy pocsék hely, az emberiség szemétre való, a társadalom korrupt. Nem akarok egy lenni közülük, valahogy ki kell tűnnöm. Nem akarok egy darab szemét lenni a nagy halomban. Ki kell másznom a szennyből, érted? Föléjük kell emelkednem.  És ennek ez a legjobb módja, Istennek érzem magam, a tápláléklánc csúcsára kerültem, és most már te is. Gratulálok, ez egy olyan gyönyörű pillanat, mintha megkeresztelkedtél volna. –aztán feltálalta a többi ételt. A szívből ugyan nem ettem, a májat is kihagytam, de a többi húst, amit nem akartam tudni honnan van, mind bevágtam. Elég pocsék íze volt, de volt benne valami felemelő érzés, valami, amitől emberfelettinek éreztem magam.

            És ekkor megvilágosodtam, rájöttem, hogy mire is ment ki ez az egész játék. Az öreg Lacinak nincs családja, nincs gyermeke, nincs senkije. De ő belenyúlt a szemétkupacba és kirántott onnan. Ő volt a mester, én a tanítvány. Átadta a tudását nekem, hogy saját magát helyettesítse velem. Ha egy napon meghalna, maradjon utána valami, maradjon valami abból, amiben hitt. Egy nap nekem is kell majd találni valakit, akinek továbbadhatom majd a gondolatait.

            Félszemű Faszit faragott belőlem.