Bejelentkezés

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

Amatőr Írók Klubja

A boldogító én

9 éve | Zádori Bence | 2 hozzászólás

No lám, a szemafor irigység.

Nem enged át a vasút kereszteződésén.

Villog, csillog,

Némán elgagyogja;

Belefulladt a mozdony egy felsővezetékszakadásba.

Mire ideér,

Bőrönddel ez a kis talpbetét elcsurog.

És a groteszk lábbeliken a kis nótárius morog,

Ahogy alkonyattal enyeleg a totális premier plán.

S a peronhoz érkezve a pályaudvar pénztárán –

Kattog a zseb, a tikk-takk monodramatikus forgatag –

Elkaplak.

Első az osztály, metál a mennyezet.

Nem építettek ide katapultszékeket.

Masiniszta nem leszek –

De a padló valamiért kattog, mégis, üveg.

Repülhetnék, innét már nem lehet.

Ugye, veled beszéltem,

A szemben ülőkkel, nem személytelen,

Nem interurbán, szemérmetesen.

Ugye.

Nézed, egál a sík.

Elfeledd hamar, hogy üveg.

Lépdelsz, táncolsz, fürge forgatag,

Nem ezt akartad,

Ha más volt a szint; keresztben nézőtér

És néked szószék, színpad.

De tudod, a waltzer nem dobbant;

Pehely a sasszé, komoly a lendület –

Most csodálod a vágyat.

Elvégre szemedbe csuláztak.

Ragyog a nyáltenger, beléje hunyorogsz,

Vakondnok buzgosz, süvít a kamaszkor.

Ha sok köpet összeáll, tengerré lehet,

Vesztegzárba mártod selejt kis léted,

Mennyei kezed, arcátlan gaztetted.

Elfullasztanak a vágyakozó tekintetek,

Említett cseppekké folyva elfeledtetnek.

Tudni erről, látod, már az sem éri meg.

Így aztán, mindig csak látni akarsz.

Így, bocáss meg, imádlak, megőrülök,

De kérlek, én utálva öllek,

Mert nem ismertél.

Nem ismertél

És nem is tettél.

Nem akartál.

Mindössze imádtál.

Erre kellek.

Ezért vagyok,

Vérből, porból, anyaméhből,

Krisztus kegyelméből,

Hogy láss,

Hogy megkóstolj,

Hogy, oh, bébi, drága,

Kecsesen behajolva

Kicsókold a fiatal éjszakát,

S széllel szemben, kaján kujon

Boldogítson utána a viszlát!

Címkék: ars poetica vers

Kapcsolódó hírek:

Bozsik Barbara: Megérintettél

Téglamadár

Szociális Zavar

Lóverseny

Kommentáld!

Hozzászólások

Zádori Bence üzente 9 éve

Kifejezetten örülök, hogy kidomborodtak neked a "soha nem hallott dallamok", mert bizony a mostani verseim jórésze belőlük áll. Sajnos egyre nehezebb magasztosat, földről emelkedettet alkotni, mindazonáltal annyiféle környezet és impulzus kezel, hogy néha szégyenteljes cinizmussal kezdem el skatulyázni a bioszférát. Igazából egyfajta arany középút kellene, kis magamra szánható idővel, mert egyébként érettebb és egyedülállóbb költő lehetnék, mint valaha. Ennek ellenére a magam tökéletlenségében is igyekszem kipréselni az új tónusokat és örülök, hogy végre valahára építő válaszára talált és amit folyton Tőled várok el, Eloise. Köszönöm. :)

Előzmény

Válasz

Légrádi Eloise üzente 9 éve

Erre jártam, és lám, megérte. Versedet olvasván nem is igazán maga a költészete ejtett egy percre, talán kettőre rabul, hanem annak felcsillanó zeneisége, amit nem a ritmikában véltem felfedezni, inkább 'csak' együvé forrt soha nem hallott dallamokkal. Megérintett. Mintha valami Dylan dalt hallanék. Egy helyen kiestem a hangulatból, a csuláztak szó kissé bántotta fülemet, de persze értettem, hogy összefonódik a mögöttes tartalommal. Részletes elemzésbe nem fogok, nem is hiszem, hogy tudnék, én csupán a rám gyakorolt hatásról írtam pár szót.

Válasz

Új hír

Hírek szerkesztése

Közösségben Mindenben