Végső megoldás

Már egy éve dúl a csata a korinok és a földlakók közt ingadozó szerencsével. Az a néhány csata melyet mi nyertünk, szerény mértékben csökkentette haderejüket, Taktikájuk az volt, hogy lakatlan földrészen landoltak néhány űrcirkálóval, aztán legyező alakzatban fura kis tankjaikkal támadásba lendültek. Minden egyes járművükben egy karin csücsült,bár ezt inkább guggolásnak nevezhetnénk, hisz a hátsó lábaik vaskosabbak voltak, nem lehetett velük teljesen lekuporodni. A baj az volt, hogy roppant nehéz volt kilőni őket, mert a páncélzatukat csak titánium ötvözetű lövedékek vágták át. Sokszor a találattól felborultak aztán oldalkerekeiket kitolva újra talpra álltak. folytatták a küzdelmet..

Az egyesített orosz-amerikai csapatok nyertek már ütközetet ellenük, de gyakrabban győztek a korinok, és sok-sok foglyot ejtettek. Sejtettük, hogy munkára használják őket, mert az ő adottságaik nem tettek lehetővé szívósabb, erőteljesebb munkát. Felső testük vézna volt, sikerült megfigyelnünk, hogy rövid karjaikban csak annyi erő rejlett, amennyivel eszközeik vezérlő karjait mozgathatták.

A földi vezérkarban szolgáltam afféle összekötőként, egyfajta lóti-futi munka volt, parancsokat és egyéb iratokat szállítottam a szövetség csapatai közt. Őrnagyi rangban szolgáltam, így sok titkos ügyletet bonyolítottam, még az elejtett foglyok kihallgatásában is részt vettem. olykor-olykor. Nyelvüket főbb vonalaiban ismertem, nagyon hasonlított beszédük az afrikai csattogó nyelvjárásokhoz, igyekeztem finomítani tudásomat a kihallgatások alkalmával. Így adódott,  hogy egy tárgyaló delegációba is beválasztottak, mentünk a korinok bolygójára., hátha elérünk valamilyen megállapodást, vagy legalábbis tűzszünetet. Az idő ugyanis nekünk dolgozott, minél többet tanulmányozhattuk őket és a technikájukat, annál hamarabb találhattuk meg gyenge pontjaikat.

 Az idegen űrbázistól gyalog mentünk a megbeszélés helyére. Kísérőink apró ugrásokkal haladtak mellettünk, mi meg amit lehetett, megfigyeltünk. Feltűnt hogy a távolban egy város lehet, kupola formájú házakkal, körülötte pedig mezőgazdasági területek látszottak. Azt már korábban is tudtuk, hogy a korinok fő eledele a bordó paszuly, így lehetett fordítani a hüvelyes babféle ételt, amit most teljes pompájában láthattunk. Hatalmas vöröses táblák övezték az út két oldalát, a bordó paszuly sorai egymáshoz nagyon közel voltak, talán az egy métert sem érték el. A zöldes talajt meglazították, mindenütt látszottak a barázdák. Az egyik kanyarban sikerült megfigyelni a szántók munkáját is. A sorból előtűnt két kajmánszerű állat, azok vontattak egy olyan dupla ekét, mint amilyet régen nálunk a parasztok használtak. Aztán feltűnt egy hajtó is, és földbe gyökeredzett a lábunk. Egy ember görnyedt az ekeszarvak fölé, szakadozott egyenruhában, szinte belefeküdt a munkába az állatokkal együtt.. Mindjárt megkérdeztük kísérőnket, hogy nincs erre a munkára valami praktikusabb gépük, azt a választ kaptuk, hogy ez az olcsóbbik eljárás. Beszédes volt a kísérőnk, azt is hozzáfűzte, hogy erre a munkára a legalkalmasabbak a földlakók, a korábban leigázott drullok nagyon magasak, őket praktikusabb a fákról betakarításhoz használni. Mikor felvetettük, hogy ez rabszolga munka, kísérőnk álmélkodva kérdezte:

-          Miért, hát nem azok?

A tárgyalás alig hozott eredményt, a korinok a fegyverszünet fejében újabb ezer munkást kértek a földiektől. Ezt nyilván nem fogadhattuk el, így maradt a hadiállapot, folytatódtak a csatározások.

A háttérben tudósaink azon törték a fejüket, miként gyengíthetnénk ellenségeinket. Egy biológus csoport kidolgozott egy olyan zsizsik szerű lényt, amely nagyon szerette a bordó paszulyt, kizárólag azzal táplálkoztak. Egy kicsit tovább fejlesztették őket, az új zsizsikek folyton enni akartak, és azonnal felfalták az összes babot, amihez hozzáfértek. Biológiai bomba készült, a bordó paszulyból zsákmányoltunk egy csekély mennyiséget, és vegyítettük a zsizsikekkel. Speciális gázzal elkábítottuk a kukacokat, így huszonnégy órára leálltak a táplálkozással. A következő tárgyaláson rám bízták a bombát, azaz én vittem a zacskónyi babot. Mielőtt kiszálltunk, betöltöttük a kábító anyagot a zacskóba, és a csomagot az oldaltáskámba helyeztem a többi iratok alá. A felületes beléptetéskor nem is buktam le, vittem a csomagom a szokásos gyalogúton. Csoportunk. egyik tagja belekezdett a kidolgozott akcióba..Görcsbe rándulva a földre rogyott, és hatalmas jajgatásba kezdett. A kísérők tanácstalanul körbeállták, miközben a csoportunkból szintén köréjük sereglettek az emberek. Eközben én a vetésbe ugrottam, és szanaszét szórtam a zacskó tartalmát. Mire visszatértem, lecsendesedett társunk is, magyaráztuk a kísérőknek, hogy ez nálunk egy természetes jelenség, hosszú utazás végén gyakran lép fel hasi görcs, de gyorsan elmúlik. Mentünk is tovább, de a tárgyalás ismét eredménytelenül zárult, indultunk hazafelé. Az űrbázis felé vezető úton még csak nekünk tűnt föl a változás.: sok-sok hüvely már üresen csüngött a bordó paszuly ágain.

Otthon aztán rövidesen jött egy vezérkari leirat, melyben az állt, hogy a korinok szabotázzsal vádolták csoportunkat, és soha többé nem fogadnak delegációt. Ami eztán következett, már sétagaloppnak számított. A támadások gyengültek, az ellenség éhezett, nem tudták megállítani a zsizsikjárást, bármilyen vegyszer hatástalannak bizonyult.. A genetikailag megerősített kukacok mindent letaroltak, kétségbe esésükben a korinok hozzánk fordultak segítségért. Nálunk megvolt az ellenszer, így hamar véget értek a hadműveletek, a földi foglyokat is visszakaptuk. Kikényszerítettük a a legjobb feltételeket, boldog békeévek köszöntöttek a földre. Azt senki sem sejtette, hogy a zsizsikekben biológiai óra ketyegett, amit bármikor beindíthattak a földlakók.