Egyszer volt, hol nem volt, élt egy lány, aki minden éjjel különös álmot álmodott. Volt egy ország,  Varázslat ország, ahol királylányként boldogan élt, csak egy valami hiányzott még, hogy teljes legyen a boldogsága, egy szőke herceg, aki fehér lovon jönne, és a nyeregbe maga mellé emelné. Mélyen a szemébe nézne, és lágyan megsimogatva az arcát, kimondaná a nevét. A lány megálmodta ezt, és szentül hitte, a herceg eljön érte. Történt egyszer, hogy a lány megint Varázslat országról álmodott,  és találkozott egy szegény legénnyel, aki barna hajú volt, mégis, valahogy szőkének tűnt.  A lány legalábbis úgy látta, mikor a nap fénye ráhullott a fiú hajára. A királylány elmondta, hogy csak annak a hercegnek a felesége lesz, aki szőke, és aki maga mellé emeli a nyeregbe, és kimondja a nevét. A szegény legény csodálkozva nézett a lányra, és magában már a királylány neveket sorolta, de egyiket sem merte hangosan kimondani, mert nagyon tetszett neki a lány, és nem akarta többé elveszíteni. Töprengve elballagott, és szomorúan gondolt arra, hogy nem lesz ő sohasem a királylány férje. Hogyan találja ki a nevét? Mert álruhás herceg ugyan, de a haja barna, nem is beszélve, a kitalálandó névről. Nemsokára a királyfi megbetegedett. Az orvosok aggódva hajoltak az ágya fölé,  nem tudták, hogy a herceget a reménytelen szerelem betegítette meg. Egyszer egy jó boszorkány érkezett a palotába, ő is a herceg betegsége miatt jött, mint annyi más kuruzsló, orvos, és vajákos. Amikor bevezették a betegszobába, az ágyhoz lépett, és azt mondta:  A herceget megátkozták, és csak egy királylány kezéből átvett kis ibolyacsokor segíthet rajta.  A király kidoboltatta, hogy az a királylány, aki ibolyát hoz a hercegnek, és az meggyógyul, jövendő királynéként élhet tovább az udvarban,  nagy pompa közepette. Telt múlt az idő, sok királylány érkezett, de hiába adták a hercegnek ibolyacsokrukat, az egyre csak sorvadt, és mind betegebb lett. Végül a király mérhetetlen haragjában máglyára küldte a jó boszorkányt, és kiírtatott minden ibolyát a birodalomban. A herceg azonban érezte, hogy amit a jó boszorkány mondott, az fog segíteni rajta, ezért összeszedte minden erejét,  álruhás udvari bolondnak öltözött, és útnak indult, hogy megtalálja az ő királylányát.  A lány ekkor felébredt, mert Varázslat országban nem tartózkodhatsz örökké, néha élni kell a való életedet. Reggel elvitte a gyerekeket az iskolába, és dolgozni ment, mert az igazi életben dolgozni kell, és csak nagyon kevés igazi királylány létezik. Főleg feleségek, anyák és dolgozó nők vannak, akik elfelejtették, milyen is királylánynak lenni. Aznap is eljött azonban az este, az álmok ideje, és a lány aludni tért. Az álom folytatódott, azonnal meglátta a herceget, udvari bolondnak öltözve, csörgősipkával a fején.  A herceg egyik tartományból a másikba vándorolt, mindenhol kereste az ő királykisasszonyát, de sajnos sehol sem találta. Egy szép napon aztán a királylány országába ért, és ahogy fáradtan egy sűrű erdőben poroszkált, véletlenül összetalálkoztak. Persze, véletlenek nincsenek, de ez Varázslat országban történt,  ezért ne lepődj meg nagyon, Kedves Olvasó!  A királylány éppen ibolyát szedett, ő maga sem értette miért, de megálmodta, hogy az ibolyáknak köze lesz az ő boldogságához. Amikor a barna hajú herceg meglátta, majdnem lefordult a nyeregből, a szíve hevesen kezdett dobogni. Azonnal megismerte a szépséges királylányt, akinek még mindig nem tudta a nevét, és szinte meg sem gondolva, derékon kapta a lányt, és maga mellé ültette a nyeregbe. Látva szépségét, gyengéden megsimogatta a rózsás arcot, miközben észrevette a lány kezében a virágot. Hangosan felkiáltott meglepetésében: Ibolya!  A lány könnyekben tört ki, mert megvalósult álma, a szőke herceg ( igaz, csak akkor tűnt annak, ha a nap fénye ráesett) fehér lován eljött érte, a nyeregbe emelte, és kimondta a nevét, mert a királykisasszonyt Ibolyának hívták. A herceg megcsókolta a lányt, hazamentek, és boldogan éltek, Varázslat országon kívül is, amíg meg nem haltak.

Bp, 2010.02.01.