2. fejezet

A dolgok jobbra fordulnak

Mit is adott nekem ez a város?

Ezen gondolkodom, miközben hazaféle sétálok a kórházból. Csütörtök reggel van, egy gyönyörű csütörtök reggel, egy tényleg, tényleg kibaszottul gyönyörű csütörtök reggel. Csak az az egy gond van, hogy nekem mélységesen tele van a tököm az ilyen csütörtök reggelekkel ebben a dzsuvás kis városban.

Egyébként semmi komoly bajom nem esett, az orvos azt mondja, ha ágyban maradok, már 8 nap alatt helyrejön mindenem, egyedül két kiesett fogat kell majd pótolni. Csak az a baj, hogy nem érek rá ágyban heverészni. Vagyis igazából ráérek, de valójában… áh, hosszú történet.

Ronald West néven születtem 1980. augusztus 13-án. Nem sokkal világra jöttem után indult a szarságok hosszú áradata, vagyis inkább lavinája. Anyám és apám épp egy közös vacsorán voltak, hogy megünnepeljék a születésem, amikor hazafelé jövet egy részeg kamionsofőr belelökte őket a Ford Pinto kocsijukkal együtt egy szakadékba, ahol halálra zúzódtak. Sosem ismertem őket. Ám így legalább nem fájt annyira az elvesztésük. A nagymamámhoz kerültem, és ő nevelt fel engem, teljesen egyedül. Nagyon kemény asszony volt Iris mama. Három férjét temette el, két fiát, és mégis sikerült becsületes embert nevelnie egy anyátlan-apátlan árvából. Na jó, félig-meddig becsületes. Három évvel ezelőtt halt meg a nagyi. A temetés óta egy rokonommal sem találkoztam.

Az iskolai évek olyanok voltak, amilyenek, már épp eleget meséltem róluk. Ahogy mondtam, ha nem lett volna Jenny, százszor olyan rossz lett volna az a négy év. Ám ő ott volt, minden nap, és én minden nap találkozhattam vele, beszélhettem vele, érezhettem teste édes illatát. A bálba aztán már az én oldalamon jött el. Mindenki csodálkozott azon, hogy egy magamfajta gyík hogyan tudta megszerezni az állam legjobb nőjét magának. Na igen, néha még a kóbor kutya seggét is éri napsugár. Mondanom sem kell, Georgie nem örült a viszonyunknak, ám nem tehetett semmit sem. Jenny megfenyegette, hogy mindent elmond a zsaruknak, ha csak egy ujjal is hozzám érnek az emberei. Ezért volt olyan meglepő, hogy Georgie gorillái most mégis nekem estek. A suli után Jenny elment archeológiát tanulni a Harvardra, én meg itt maradtam dolgozni.

Dolgozni… egyre csak ezt a szót ismételgetem magamban, miközben végighaladok ezeken a rohadó utcákon. Amerre csak nézek, bezárt üzleteket látok, gyerekeket szakadt pólókban, embereket üveges szemekkel. Dolgozni… én is megpróbáltam dolgozni a suli után. A helyi videotékában kaptam állást, miután az előző gyerek, aki itt melózott, túllőtte magát. Nem volt túl nehéz dolgom, az biztos. Egész nap ültem egy fotelban, lestem a filmeket, csipszet zabáltam, és néha, ha valaki betévedt, készséggel kerestem meg neki a megfelelő kazettát. Jó munkaerő voltam, na. Esküszöm, én láttam a legtöbbször az első három Rambo filmet a világon. És esküszöm, én vagyok az egyetlen, aki sírt az első rész végén, Rambo nagymonológjánál. Láttam a Star Trek, a Szupercsapat, a Walker, a texasi kopó és az Egy rém rendes család összes szezonját. Négy évig voltam ezen a helyen. Szóval jól éreztem magam ott, ám amint megjelentek a DVD-k a piacon, az embereket egyre kevésbé érdekelték a videokazetták. A tulaj meg baszott átállni a DVD-k kölcsönzésére, így bezárt a bazár.

Aztán egy naiv kisvállalkozó behozott egy számítógépes játékok eladásával foglalkozó kis üzletet ebbe a döglött városba. Ahogy a Lincoln street tölgyfáit nézem, rájövök, hogy minden változik világon. Egyedül ezek a fák nem nőttek semmit az elmúlt 25 évben. Ne is kérdezd miért, mert kurvára nem tudom a választ. De a dolgok nem lesznek jobbak, sőt. Minden egyre szarabb, és szarabb lesz idővel. Alighogy megkaptam az állást a szoftverkereskedésben, máris nézhettem új meló után. Az emberek itt nem csípik a gépes játékokat. Nem baj. Másfél évig dolgoztam itt, és szétkockultam az agyam. Játszottam minden klasszikussal: Doom, Baldur’s Gate, Diablo II, Half-Life voltak a kedvenceim. Azért is volt fontos ez a másfél év, mert Jenny ekkor tért vissza a Harvardról, és újra összejöttünk. Bár a „összejövés” nem a legjobb szó. Néha összejárunk azóta is dugni, de semmi nagy ügy. És mindig, amikor felébredek az ágyban, egy 1,000 $-ost találok az éjjeliasztalomon. Szóval gyakorlatilag hímringyó vagyok. Mindig az én lakásomon jövünk össze. Bár ez igazán furcsa. Mióta Jenny visszajött, azóta egyszer sem jártam a házában. Gyakran küldenek neki nagy ládákat valami futárcéggel, de nem tudom, hogy ki küldi őket, és azt sem, hogy mi van bennük. Sőt, azt sem tudom, mit dolgozik, dolgozik-e egyáltalán, és honnan szerzi a pénzt nekem, mivel Georgie üzletéből nem fogad el semmit. Csupa rejtély ez a lány. Tán épp azért ilyen vonzó.

A harmadik munkahelyem pedig tényleg álmaim állása volt. Egy videokazetta-kölcsönző, és egy szoftverüzlet után belevetettem magam az igazi munkába: állást kaptam egy képregényboltban. Így tehát a világ legtöbb filmje és PC-s játéka után a világ legtöbb képregényét is elolvastam. Igen, tudom, nincs nálam nagyobb gyík a világon, satöbbi, satöbbi, de ha nekem ez így volt jó, akkor miért ne élhetnék így? Állandó kapcsolatom is volt (mennyivel szebb megfogalmazni ezt így, nem kimondva hogy hímringyó vagyok), és ráadásul megértettem, hogy működik a világ. A világ a három „p” körül forog: pénz, pinák, partik. Az elsőt nem kell magyaráznom: minden ember vágyik a pénzre, mert a pénz biztonságot nyújt, lehetővé tesz egy boldogabb életet, s ez a hatalom alapja. Továbbá minden férfiban megvan az az ösztön, ami vadállatokká változtatja őket, ha megérzik a jó öreg punciszagot. Innen a mondás, hogy sose próbálj érvelni felálló farkú férfival! A partikat pedig nem úgy értem, mint átlagos bulikat, hanem a boldog élethez való ragaszkodást: az átlag amerikai ember bármit megtenne, hogy fenntartsa kényelmes életvitelét, még ha ez irdatlan nagy környezetszennyezéssel is jár. Az, hogy ennyire ismerem az embereket, nagy előnyömre vált: tudom, hogy mit várhatok el bizonyos emberektől, és mit nem. Pontosabban szólva senkitől sem várok el semmit sem, és így sosem érnek negatív csalódások, csak pozitívak.

Öt évig voltam a képregényboltban, aztán az is bezárt. Remélem, nem én vagyok az oka, hogy minden munkahelyem megszűnt eddig. Ez egy évvel ezelőtt történt. Azóta keresek munkát ezzel a kibaszott nagy intenzitással, de valahogy nincs kedvem dolgozni sem. Havonta egyszer-kétszer mindig „kávézunk” Jennyvel, így nincs okom panaszkodni a pénz miatt. De azért a férfiúi büszkeségem azt mondja, hogy mégis menjek el dolgozni, ne egy nő tartson már el… Itt is vagyok. Jenny egy kétszintes, sárgára festett falú épületben lakik. Szépen gondozott kert van a ház mellett, tele rózsákkal. Raúl, a mexikói illegális bevándorló kertész jól végzi a dolgát. Nagyon szép kis ház ez. Jenny kocsiját nem látom a ház mellett, lehet, hogy beállt a garázsba vagy nincs is itthon. Szép kis levélhalom van a postaládában. Lehet, hogy már több napja nincs itt Jen. A csöngetésre nem érkezik válasz, hiába próbálkozom többször is. Szerencsére tudom, hol van a bejárati ajtó kulcsa. Egyszer láttam, hogy egy kaktusz cserepe alól vette ki Jenny. Biztos nem örülne, ha rájönne, hogy betörtem a házába, de hát a szükség törvényt bont. Mi ez? Egy kis cetli van a cserép alatt, egy rúzsnyommal megjelölve.

„Kedves, drága Ronnie-m!

Igazán sajnálom, hogy így kell tudtodra adnom, hogy elmegyek a városból, de a körülmények nem hagytak nekem más választást. Egyszer, ha talán, talán találkozunk még, akkor mindent elmagyarázok. Sose felejtsd el, hogy én mindig szerettelek, már attól a pillanattól kezdve, amikor először megláttalak. A szeretet szikrája mindig ott csillogott a szemeidben. Nagyszerű barát voltál, társ, és persze szerető is. Sajnálom, hogy így cserben kell hagyjalak, de nincs más választásom. Ne feledd, minden az én hibám, te mindig jó voltál hozzám. Csókol szerető Jennyd.”

Ez a levél nagyon meghatóra sikeredett. Nem tudok haragudni Jenny-re, ugyanakkor mérges vagyok rá, hogy nem magyarázott el semmit sem. Ki tudja lesz-e még rá lehetősé… arrghh…

.

.

.

Elég szar dolog úgy felébredni, hogy meztelen vagy, és nem emlékszel, mikor vetkőztél le.

Jenny házánál voltam, amikor valaki leütött hátulról. Nagy pénzben mernék fogadni, hogy az a valaki ugyanaz, mint aki csütörtökön rám küldte az embereit. Georgie kibaszott „Simaképű” Fawcett. A koponyám egy kicsit hasogat, látszik, hogy nem pöcsölt egy csöppet sem az, aki fejbevágott. Nem tudom megállapítani, hogy egy raktárban, egy szobában, vagy egy nagyobb teremben vagyok-e, ugyanakkor a halvány vörös megvilágításban hat emberi alakot veszek észre. Az egyik megindul felém. Egy fecskendő van a kezében, és fehér orvosi köpeny van rajta. Te szent szar! Ennek a fickónak csak egy szeme van! Egy rohadt félszemű orvos! Az sosem jó jel. Most veszem észre, hogy valami a karomba van szúrva. Rá vagyok kötve egy infúziós tasakra. Ahogy az orvos odalép mellém, megigazítja a karomba szúrt csövet, és beleszúrja a fecskendő tartalmát a tasakba.

-A hatóanyag szervezetbe juttatása megtörtént! –mondja a náci háborús bűnös doktorok emberszeretetével, majd visszamegy az egyik lámpa mellé.

-Szervusz, Ronnie fiú! –Georgie rohadtul ismerős, viccesen magas hangja cseng a fülemben– Egy halálos idegmérget lőttünk be neked! Ha tíz másodpercen belül nem mondod el, hogy hol van Jenny, vagy hazudni próbálsz, akkor itt fogsz megdögleni, mielőtt megkaphatnád az ellenmérget. –Te szent szar. Ebből hogy fogom kidumálni magam?

-Nem tudom hova ment az a hülye picsa! Esküszöm, hogy nem tudom! Már vagy egy hete nem is beszéltünk! Azt sem tudtam, mi volt a munkája, de még a házában sem jártam soha! Ne ölj meg, te szemétláda! Nem tudok semmit! Kérlek! Kérlek! Kegyelmezz!

-Lejárt az időd, te szerencsétlen. Készülj fel a halálra! –furcsa érzés, ahogy a méreg hatni kezd. Olyan érzésem van, mintha forogna körülöttem a világ. Elkezdek izzadni, és a szívem is gyorsabban ver. A fejem megfájdul, a végtagjaim is elkezdenek zsibbadni, és kezdem elveszteni az eszem. A sötétben mozgó alakzatokat látok mindenfelé, melyek hollók és denevérek alakjában repkednek mindenfelé. Émelyült dühömben elkezdek ordítani, és mindenféle dologról beszélni. Nem tudom befogni a számat: elárulom a mobilszámom, a titkos szerelmeim listáját, és az összes rosszat, amit életemben tettem. Elkezdek üvöltözni, hogy valaki végre segítsen nekem. Nem tudom magamban tartani az érzelmeimet, nem tudok férfi módjára szembenézni a halállal. Ilyen hatásai lennének egy idegméregnek… hogy egy ember elkezdi tőle mondani az igazságot!?

Az előbb már hallott idegesítő kacaj hangja újra felcsendül, és felgyúlnak a lámpák. Látom, hogy Georgie tőlem kb. 5 méterre áll, és úgy röhög, hogy a könnyeit kell törülgetnie. Rajta kívül még négy megtermett fickót látok itt, mindegyik röhög, plusz az orvost, aki csak áll egy helyben, mintha nem értené a poént.

-Tényleg mindig felállt a farkad arra a matektanárnőre, Ronnie? Ezt sosem gondoltam volna! De igaz, ami igaz, az igazságszérumnak egy ilyen kis buzi, mint te, nem tud ellenállni!

-Mi a… ? Csak nem azt mondod, hogy az idegméreg kamu volt? De hát úgy éreztem magam, mintha meg akarnék halni!

-Hát igen, az igazságszérum mellé még kevertünk egy kis kísérleti idegmérget is, azért érezted magad ilyen szarul.

-Akkor mégis mi a lófaszt akarsz tőlem, te faszkalap?

-No no no, Ronnie fiú, hogy mersz így beszélni idősebb emberekkel? Jól vigyázz a szavaidra, kisköcsög, mert kinyírhatlak, úgy, hogy sosem találják meg a hulládat. Hidd el, pár emberrel ez már megtörtént… Szóval… mint te is tudod, Jenny itthagyta ezt a mesés kis várost. De azt mi sem tudjuk, hogy hova ment, és arról is megbizonyosodtam, hogy te sem tudod. Így pedig, hogy nincs itt Jenny, nincs, aki megvédjen téged jogos haragomtól. Meg fogsz halni, öregfiú. Már csak azt kell eldöntenünk, hogyan. –most futott át az agyamon, hogy ezek a csávók nem viccelnek. Ez már nem egy kibaszott képregény, ahol az utolsó lapon fejbelövik Pókembert, a következő számban pedig visszatér, mintha semmi baja sem lenne.

-Hogy érted azt, hogy „jogos haragom”?

-MI? TE TÉNYLEG ILYEN IDIÓTA VAGY? HÁT SOSEM ÉRTETTED MIÉRT GYŰLÖLLEK? NÉZZ MAGADRA! Nézd ezeket a löttyedt, képregénylapozásba beletunnyadt kezeket! Ezt a zsíros hajat! Ezt az egyre növekvő sörhasat! Hát ezt érdemli Jenny? A leggyönyörűbb virágszál, aki valaha ezen a földön élt? Hát idáig süllyedt le? Lecserélne engem egy ilyen puhapöcsűre, mint te?

-Várj… csak nem azt akarod mondani, hogy te… és ő?

-Bizony, bizony, hapsikám. Én vettem el Jenny szüzességét! Én mutattam meg neki, hogyan kell viselkedni az ágyban, én tanítottam meg mindenre, amit tud! Aztán mégis kikosarazott! Nem akart velem élni! VELEM! HÁT ÉRTED TE EZT? VELEM! Lecserélt egy ilyenre, mint te! Nem akartam ráerőltetni az akaratom, gondoltam, egy idő után úgyis visszajön hozzám! De nem! Nem tette! S ez a te hibád! S ezért halál a jutalmad!

-M-Mit akasz most csinálni, Georgie? Ha Jenny visszajön, és megtudja, hogy meghaltam, akkor már sosem szeret beléd!

-Majd balesetnek álcázom a halálod! Igen, egy balesetne, amiben elvesztetted a farkad, és a végtagjaidat! Várj csak! Fiúk! Oldozzátok el! –úgy is tesznek. Aztán odaadják, a ruháimat, és felöltözök.

-Tudod mit, Ronnie? Intézzük el ezt, itt és most! Fiúk, dobjátok el a fegyvereiteket! Nesze, Ronnie! –idedobja a sajátját–Egy választást ajánlok! Látod, most már csak nálad van fegyver az egész teremben, mi csak a puszta öklünkkel harcolhatnánk ellened! Hat golyó van a tárban, egy a csőben! Hét golyó hat ember ellen! Ha itt és most lelősz mindannyiunkat, akkor szabad vagy! Öt millió dollár van egy táskában a birtokon, az is a tiéd lehet! Megkeresheted abból a pénzből Jennyt, és örökké boldogan élhettek! Persze csak akkor, ha ügyesen célzol. Ha nem, akkor szétrúgjuk a fejed, és itt halsz meg.

-Vagy… hagyunk kisétálni a birtokról, hagyunk elmenni kocsival, öt óra egérutat is adunk… DE aztán mind a öt millió dollárt felteszem a fejedre vérdíjnak, de persze élve kellesz majd nekem, így pedig biztos lehetsz benne, hogy az ország összes bérgyilkosa, balhés fickója, és csövese rád fog vadászni! Az pedig nem létezik, hogy elkerüld az őrültek áradatát! Amint idehoznak elém, mérget vehetsz rá, hogy megöllek. Szóval… mi lesz? A kezedben a fegyver! Bölcsen dönts!

Nem egyszerű. Vajon Superman mit tenne a helyemben? Lelőné ezeket a mocskokat, és megmentené az életét, vagy vállalná a szinte biztos halált? Na jó, ez hülyeség, Superman mindenkit lefagyasztana a jeges leheletével, és nem tökölne ezzel a pisztollyal. Egyébként is, mik az esélyeim? Vajon sikerülhet lelőnöm mindannyiukat mielőtt rámvetnék magukat? Ne menjek-e el inkább a rendőrségre, elmondani mindent? Nem, nem hiszem, hogy Georgie ilyen hülye. Biztos folyamatosan figyeltet, és kinyirat ha csak a rendőrség közelébe megyek is. Ráfogom a pisztolyt Georgie-ra, így jobban tudok gondolkozni. A sunyi faszkalap még csak meg sem rémül. Mi az, talán vaktöltényt rakott a fegyverbe? Puff-puff. Elképzelem, hogy lelövöm őt. Csak bele ne élvezzek véletlenül a gatyámba. Egy kész. A többi csávó úgy öt-hat méterre lehet tőlem. Az tuti, hogy amint lelövöm Georgie-t, ők nekem rontanak. Egyikkel sikeresen végzek, talán egy másikkal is. Marad még kettő, plusz a doki. Ekkorra már tuti ideérnek. Amilyen nagy barmok, simán le tudnak ütni, mivel hátulról rohannak rám. Ráadásul elég szarul is vagyok most, tuti megölnének. Szóval ez a terv felejtős. Eldobom a pisztolyt, jelezve a szándékom.

-Jöjjön, aminek jönnie kell!

-Ez a beszéd, Ronnie fiam! Nem is tudom, hogy megdicsérjem-e a bátorságod, vagy inkább kiröhögjem a hülyeséged? Nem tudod, mire vállalkoztál!

-Leszarom. Elemeztem az esélyeket, és jobban járok a meneküléssel!

-Baromság. Nem tudod, milyen veszedelmes gyilkosok vannak ebben az országban! Ha 100 mérföldre fingasz egyet, ők azt is megérzik, és elkapnak! Még valami. Ha, vagyis inkább amikor elkapunk, úgy meg foglak kínozni, ahogy még ember nem szenvedett. Csak gondolj bele! Már egy kis félelemgáztól is kikészültél! Ez semmi, ahhoz képest, amit ki kell majd bírnod! Amit meg fogunk csinálni, az test és lélek szisztematikus megtörése lesz! Szinte művészet. Pár óra alatt beleőrülsz majd a fájdalomba. De akkor még nem fogsz meghalni. Szeretném napokig elhúzni a szenvedésed. Az előző „páciensem” három napig húzta. Amikor már csak egy karok, lábak, fogak, és farok nélküli torzó leszel, amikor már a fájdalom összes hangja egyszerre dalol a füledben, és egy pokoli hanggá egyesülnek, a halál énekévé, és már az élet semmi más kegyetlenséget nem tud mutatni neked, és nincs is értelme tovább kínozni téged, akkor, és csak akkor, talán, de tényleg csak talán, besegítünk neked, és átlökünk az örök béke birodalmába.

-Fú… Sokat gondolkoztál ezen a mondaton?

-Improvizáltam, buzikám, improvizáltam. Én a te helyedben szedném a lábam. Már csak 4 órád és 55 perced van hátra.

-Gyalog induljak el?

-Ne aggódj. Elhoztuk a kocsid is. Nesze, itt a kulcs.

-Le fog robbanni véletlenül, mi?

-Nem, fel fog robbanni véletlenül! Ha-ha!

-Kemény vagy, mi, Georgie? Legalábbis azt hiszed magadról. De ne feledd én több Batman képregényt olvastam, mint bárki más a világon, és biztos kitalálok valamit, hogy szétrúgjam a segged!

-Hmm. Meglátjuk, Ronnie, meglátjuk…