NEVESSÜNK MÁRCIUSBAN!

1.      János nagy bűne

Egyedül ült a kávéházban egy sarokasztalnál János, amikor belépett az orvos és helyet foglalt szemben Jánossal.

-         Egészséget doktor úr. Jaj, magát az Isten küldte! Olyan nagy teher nyomja a vállam, alig bírom elviselni, s az sincs, ki meghallgasson. De mit tehetek, ha gyenge a szívem és szolgálatkész vagyok.

-         Mégis, mi történt?

-         Oh, azt sem tudom, hol kezdjem, drága doktor úr! Tudja Mari a feleségem hajnalban elment dolgára. Mikor felülök az ágyban, látom, hogy a szomszéd kéményéből ömlik a füst. Tudtam, hogy András, a férj nincs otthon. Átmentem, bekopogok, Tünde a tűzrőlpattant, bögyös, kemény csípőjű menyecske, ajtót nyit.  Csak egy lenge köntös volt rajta.

-         Tünde, látom, baj van – kezdtem én – mert a kémény füstje görbén jön a kéményből.

-         Az lehetetlen, mert egyenes fát raktam a tűzre - s lehajolt, kinyitotta az ajtót, hogy meggyőzzön. De a szám tátva maradt, nem volt bugyi rajta.. Aztán tudja doktor úr, én is egyedül, ő is egyedül, hát szó szót hozott és megtörtént, na.

-         De János, maga nős!

-         Épp ez a baj! Ezért vádol a lelkiismeretem!

-         Ezt meg kell gyónnia!

-         Azon vagyok. De látja doktor úr, az ördög nem alszik. Alig jövök el Tündétől és indulok a központ felé, Ágnes vár rám a kapuban, mitévő legyen, senki sincs otthon, ő sosem fejt és a tehén nem akarja leadni a tejet.

Bemegyünk a pajtába, ő rögtön megállt a tehén tőgye mellett, lehajolt és próbálta fejni. Én is oda álltam a hátához, előrehajolva fogtam a kezét, hogy irányítsam az érzéseket. Igen ám,de amint dörgölőzött hozzám a dákóm is kezdett merevedni. S aztán tudja, ő is egyedül, én is egyedül, hát megtörtént.

        Alig lépek el a kapuból, rohan egy legényke, hozza a hírt, hogy hívat az anyósom, mivel valaki betörte a kamra ablakát és dugjuk be. Megszaporáztam a lépteimet, mert szegény jóravalón csak kell segíteni, hisz annyi mindent kapunk tőle, s amúgy is özvegy szegénykém. Megsajnáltam társtalanságában és bedugtuk. Még rajta voltam, mikor az asszonyom feltépi az ajtót, tojást jött kérni, de mikor meglátott az anyján, a világvége szakadt rám!

-         Te pofátlan holdkoros hernyó, nem szégyelled magad, dugod az anyámat?

-         Mért irigykedsz? – visította lihegve alólam az anyós – Téged hányszor borított meg András, amíg szegény urad máshol kujtorgott?

Az orvos felállt és indult kifelé.

-         Megálljon doktor, jöjjön vissza, mert még nincs vége! – az orvos visszament, de nem ült le.

-         Megyek János, mert tudom, mi következik! Én egyedül, maga egyedül… De ebből nem kérek!

2.NŐSÜL A FIÚ

Filimon miután leérettségizett elvágyott a szülőföldjéről. Hiába a Radnai – havasok és az Avas hegység alpesi klímája és szépsége, ő Kolozsvárra vágyott, Erdély szívébe, a metropolisba, ahol akkora a nyüzsgés, gyárak, üzemek sokasága, az ország második legnagyobb kulturális- művelődési és egyetemi városa. Ott van igazi élet és a sokaságban elenyészik az ember, semmilyen viselkedéssel nem okoz feltűnést. Tanulmányai elvégzése után, mintha gyökeret eresztett volna, egy bakteriológiai kutatóintézetben helyezkedett el.

    Nagy későre hazalátogatott kis hegyvidéki szülőfalujába. Anyja épp a frissensült kovászos krumplis erdélyi kenyeret szedte ki a kemencéből. Megveregette az égett héját és reszelővel igazította a ropogós piros héjat és rakosgatta a teknőbe. Filimon megjelenése a kapuban szinte kísértetszerűen hatott: rózsaszín ing, lila nyakkendővel, sárga nadrág, zöld cipő és fehérkeretes napszemüveg volt rajta. Táncos lépteiről ismert rá az anyja.

-         Uram Isten! Hát hazajöttél? Olyan szép vagy mint egy harmatos szivárvány! – hozzásietett, átölelte a fiát és mindkét arcára cuppanós csókot nyomott. - Phi, phi – köpködte - igézet ne fogjon!

-         Édesanyám, egy nagy hírt hoztam.

-         Ki vele, mi az? Hadd örvendjünk együtt!

-         Megnősülök.

-         Az jó, de komolyan elhatároztad? És ki az illető?

-         István! – az anyja meghökkent, de mosolyogva mondta.

-         Menj fiam hátra apádhoz a pajtába, épp vakarja a marhákat, mert vásárba készül. Add tudtára neki is az örömhírt!

Filimon ugrálva ment az udvar végébe és tisztes távolságban megállt az istálló előtt.

-         Isten áldja édesapám!

-         Téged is, fiam. Hát hazajöttél?

-         Édesapám, fontos mondanivalóm van. Egyben öröm is!

-         Mondjad fiam, ’sze hallok a fülemmel, csak a kezem foglalt

-         Ilyen életbevágó dolgot nem lehet túlharsogva kiabálni. Jöjjön közelebb.

Grigore komótosan letette a tehénvakarót leseperte kötényét, közelebb jött és leült a hasogató tuskóra.

-         Édesapám, én megnősülök!

-         Jaj, fiam, ez tényleg örömhír. Igaz már rég megtehetted volna, de a házasságot nem szabad elsietni. És ki a boldog?

-         István!  - - Grigore elkomorult és gondokba merült.

-         Azt nem lehet fiam!

-         Miért nem? Én szeretem Istvánt!

-         Megértelek fiam, de akkor sem lehet!

-         De Édesapám, már rég együtt élünk! Mi akadálya van, hogy áldását adja?

-         Egyetlen a baj fiam. Nem lehet, mert István magyar!