Az írás hirtelen jött, mint egy vihar, amiről nem tudott senki. Az utolsó három Általános iskola évem

első szakaszában zúdult rám a műűvészet ezen ága. Elkezdtem írni. Először egy vicces történetet vetettem

papírra, amibe az össze kitalált híres főhőst és néhány magyar celebet beleraktam, gondolok itt Harry Potter-re,

vagy Freddy Krueger-re. A magyarok közül (a szerintem vicces) Soma Mamagésát, Pataky Attilát és Terry Black-et

csempésztem bele az irományomba. A családnak tetszett, így irtam egy folytatást, ami sosem lett kész.

Aztán ráhangolódtam a versekre és novellákra. 53 versem és 32 novellám született papíron, amit egy

ráckevei bográcsozásnál felhasználtam égetésre. Ezeket nem gondoltam jónak. Egy művem azonban megmaradt, amit

azóta is őrzök a kis szerkényemben a füstölőm mögött. Ezt követően nem írtam, hanem zenéltem.

alapítottam néhány együttest, de egyik sem tartott sokáig. A dob volt és az is marad az én hangszerem.

Imádok dobolni a mai napig, de lehetőségem nincs rá sok mostanában. Belekerültem a művészetzónába, azon belül,

pedig az alkotás részlegbe. Alkottam újra. Írogattam, eleinte szintén butácska verseket, amiket akkor még

jónak találtam, aztán fejlesztettem magam és most itt vagyok, mint egy feltörekvő költő és író.

A középiskola első két évében semmit nem csináltam, csak megtanultam a kötelező anyagokat(a verseket és költők,

írók életét jobban). Teljesen megfeledkeztem az írásról ezen időkben, aztán megint jött valami, egy hirtelen

gondolat és nem bírtam megállni. A tizenegyedik osztályt meg kellett ismételnem, mert az angol tanár nem kedvelt

és én sem őt. Tehettem én ott akármit, megbuktatott. Eleinte utáltam a világot és közben meg is ismertem

önmagam. Olyan volt, mint egy találkozás, ami nem volt betervezve, mégis hihetetlenül kellemesen elbeszélgettem

jómagammal. Kialakult a jellemem. A szülők azt mondják mindig a gyerekeikre, hogy "Tiszta apád, vagy anyád vagy."

Én úgy érzem, rám ilyet nem lehet mondani, mert lehet, hogy külsőleg hasonlítok rájuk, de belsőleg 

egyáltalán nem. Ők beérik az átlag élettel. Munka, gyereknevelés, várni a vasárnapot, pihenés.

Én minden napot igyekszem maximálisan kihasználni és nem érem be átlag élettel. Kitudom írni magamból, amit

érzek, gondolok, vagy éppen tudok. Régebben sosem mertem feleselni, vitázni, vagy kegyetlenül megmondani

az igazamat, de ez mára már másként van, habár vitázni nem szívesen vitázom, de ha van valami, amiért érdemes,

akkor igen, főleg, ha velem kapcsolatos a dolog, mert nálam jobban senki sem ismer engem, de ne is akarjon

mindenki megismerni egyből, vagy épp nagyon jól, mert szeretem, ha okozok meglepetéseket. Én ilyen vagyok.

Nem szoktam magamról beszélni, csakis saját magamnak...