Zsanett hosszú, barna haja lágyan omlott keskeny vállaira. Ahogy anyjával, Judittal végigsétált a zöldövezetnek számító, csendes, füves területen, minden férfi megfordult a lány után. De az idősebbik nő látványa sem riasztotta el a korosabbakat.
   Tőlük lemaradva, egy szőke kisfiú pedálozott egy BMX nyergén ülve. Körbe-körbe keringett az éppen kutyaugatástól hangos környéken, majd ismét visszatért a domboldali padra lepihenő anyjához és nővéréhez.
   - Megszomjaztál, Tomi? - kérdezte tőle Judit - Itt van egy kis narancslé. De ne mohón, mert megfulladsz tőle.
   A fiú a félliteres flakon után kapott, és figyelmen kívül hagyva anyja szavait, jólnevelt gyermek mintájára, gyorsan kortyolta az italt. Ennek végeztével visszapattant kerékpárjára, faképnél hagyta családját.
   Zsanett hirtelen felugrott, és elrohant. Mint kiderült ugyanis, fekete-fehér-barna foltos kutyájuk egy másik, koromfekete eb nyomába szegődött.
   A lány visszatartó akciója közben a domboldali padhoz egy ereje teljében lévő, rövid fekete hajú, izmos férfi érkezett egy sötétbőrű nő társaságában. A férfi ránézett Juditra, és szemével üdvözölte, mint aki már évek óta ismeri, fél szavából is ért. A másik jövevény csak úgy félvállról vetette oda, hogy „napot”.
   - Várjon egy percet, dicső lovag! - nevetett fel Judit - Hercegnője hamarosan visszatér. Ha már egy évet kibírt, míg betöltötte a tizennyolcat, ez a pár pillanat már nem oszt, nem szoroz. Csak aztán remélem - váltott fenyegető hangnemre az anya - remélem, hogy megéri majd a várakozás…
   A férfi zavartan pillantgatott ide-oda, mint egy kaméleon. A féltő anyuka csak abban reménykedhetett, színeit nem képes úgy elváltoztatni, mint a hüllő.
   Az ifjú Tamás megint ott lebzselt körülöttük. Mintha csak erre vártak volna, Zsanett visszatért a kutyával, és az izmos fiatalemberrel karonfogva, kettesben félrevonultak.
   - Elmegyünk a tóhoz, anyu - szólt Juditnak a lány, és elindultak a négyemeletes panelház oldalában, hogy aztán átkeljenek a zebrán, és megpillantsák a horgásztavat, ahol egész nyáron pezseg az élet.
   Mint a jó idő beállta óta minden nap, most is szinte körbeállták a vizet, a parton felsorakozó pecabotokkal együtt. Volt ott unokáját oktató nagypapa, más a barátnőjét csalogatta ki a szabadba. Egyesek baráti társaságban űzték hobbijukat, mások magányosan, különböző zeneeszközökkel kergették el az unalmat, vagy csak egyszerűen belemerültek a víztükör lágy lengedezésébe. Egy közös vonás húzódott meg mindannyiukban: azt csinálták, amit szeretnek, úgy, ahogyan szeretik.
   Ezen a napon a halászokon kívül csak Zsanett és erős fizikumú barátja tértek el a sportágtól. Nem fogták egymás kezét, nem csókolgatták nyakra-főre a másikat, mégis mindenki tudta, aki látta őket, szeretik egymást.
   - És… - kezdte bátortalanul a lány - Mikor akarsz indulni?
   - Holnap korán reggel útra kelek - felelte a fiú gyorsan - De ne félj, pár hét és…
   Mondatát egy felettük elsuhanó egyszemélyes repülőgép zúgása törte ketté. A lány is és ő is a gépet figyelték még perceken keresztül, amint tovaszállt a négyemeletes panelházak felett.
   - Péter, szerinted nem hátborzongató ez a repülő? - kérdezte igazán aggódó tekintettel a szemében Zsanett - öt napja minden áldott nap, amikor kettesben vagyunk, elzúg fölöttünk. Kezdem azt hinni, hogy minket figyel valaki.
   Pétert egy pillanatra megijeszthették a lány félelmet sugárzó szavai, mert hirtelen egy mukkot sem tudott szólni. Zsanett vigaszt váró pillantása azonban arra sarkallta, szedje össze magát. Átkarolta párját, közben bizalomgerjesztő szavakat suttogott fülébe. Olyanokat, mint mikor megismerkedtek. Akkor ugyanis az égig magasztalta bókjaival. Az idő folyamán lassan ezek a dicséretek elmaradoztak. Nem csoda, hogy Zsanett meglepődött a hirtelen változáson.
   - Mire véljem a bókokat? - tette szóvá kételyét a lány, miután eltávolította a férfi ölelő karjait válláról.
   - Semmi különös oka nincs. Egyszerűen rámjött a romantika, és nem tudok tőle megszabadulni. De a kedvedért szokássá minősíthetem…
   Széles mosollyal nyugtázta szavait, melyeknek jutalma nem maradt el. A szerelmesek ajkai egységes egésszé forrtak, és egyikük sem tudott, és nem is akart úrrá lenni a szenvedély erején. Vad csókolózásuk közben az sem zavarta meg a párt, hogy millió szempár, bár lopva, de őket figyeli. Senki, még a nők sem álltak ellen a két összeillő ember meghitt jelenetének páholyból való megtekintésének.
   És ekkor a repülőgép, mint gonosz, irigy szellem, visszatért a magasból, és újból Zsanett és Péter feje fölött húzott el…