Magány

Az emberiség az utolsókat rúgja. Talán már nincs a bolygón olyan város, mely még épen állna. Az ellenséges országok végleg elfogyasztották a hadi felszereléseiket. Különféle rakéták, bombák tarkították az eget.

Azon a napon, amikor minden csendes lett. A kisebb települések hamuvá váltak, míg a megavárosok maradványai arról árulkodnak, valaha létezett civilizáció. Meredekebbnél meredekebb szögekben roskadtak a felhőkarcolók.

Egy zubbonyos férfi sétál Chesapeake bay retriever kutyájával a romos utcákon. Gázmaszkot visel és csuklyát.

A vállán az egykori ejtőernyős hadosztálynak címkéje foszlik. Automata fegyverét két kezében fogva

battyog barátjával. Mindketten lomhán mozognak a kimerültségtől és az éhségtől. Hamarosan alkonyodik és búvóhelyet kell találniuk. Miközben a törmelékek között haladnak, a férfi gyorsan, de rutinosan vizsgálta a hulladékot, maradványokat. Bármilyen élelem vagy használható tárgy szükséges lehet a túléléshez.

A közelben megpillantja az egyik felhőkarcoló maradványait. Éjszakára fedél kell és az pont megfelel.

Régen látta már a várost eredeti mivoltában, de úgy emlékszik, talán a konzulátus épülete lehetett az.

Menet közben belebotlott egy holttestbe, félig eltemetve a törmelék alatt. A kutya is odasietett, hogy körül szaglássza.

Gazdája a törmeléket pakolta le róla, ezért úgy látta jónak, hogy ő is hasonlóan cselekszik.

Az egykori katona elkezdte a már elérhető zsebeket átkutatni, de semmi hasznosat nem talált. Hirtelen zajra lesz figyelmes nem messze egy romház irányából. A kutya hegyezi fülét és morogni kezd. A férfi azonnal kibiztosítja fegyverét és letérdel a majd esetleges tüzeléshez. Amint elfoglalta pozícióját, már elő is bukkantak az alakok, akik a zajt csapták. Vézna, csupasz emberek voltak azok. Vihognak és késeikkel a vasoszlopokat csikorgatják. A katona számára világossá vált, hogy félelemkeltés a céljuk.

A bőrük sárgás árnyalatú, talán a vegyi anyagok torzították el őket.

Gyorsan levetette magáról málhazsákját, hiszen csak akadályozná.

Nem is késlekedett, egy rövid sorozatot zúdított a legközelebbi mutánsra. Mielőtt még földet ért volna, a társai már támadásba lendültek. Szörnyű ricsajuk félelmetesen csikorgott a csendes alkonyban. A férfi úgy érezte, mintha a nyakán húznák végig a kést. Adrenalinnal telítve felállt a térdelő pozíciójából és ismét tüzelni kezdett.

Miután még egyet leterített, a puskát megtámasztó kezével eleresztette a fegyvert és a Rufus nevet ordítva a szörnyetegek felé intett. A kutya azonnal ugrott gazdája parancsára és rávetette magát az egyikükre.

Már csak maréknyian maradtak, ezért felbátorodva elindult feléjük a katona is, miközben stabilan próbált lőni.

Örömmel hallgatta, ahogy barátja az ellenfelük torkából tépi a zsigereket.

Mígnem aztán nyűszítést hall. Egy pillanatra abbahagyja a lövést és a kutya felé néz. Rufus nyakába egy kés fúrodott.

A látvány kizökkentette koncentrációjából, aminek eredményeképp nem vette észre, hogy rávetette magát az egyik dög.

Elestek, amikor összekaszkodtak, a puskája nem messze tőle landolt a porban. Az egykori civilizált ember most sárga szemekkel, rotható fogsorral vicsorít rá. Undorító nyála a maszk lencséjére csöpög.

Gyorsan előhúzza katonai tőrét és a mutáns nyakába döfi, mire az hangtalanul a földre rogy. Az utolsó támadónak is nekiront dühében, melyet tucatnyi szúrással intéz el. Miután végzett vele, megtörli rongyában a pengét, majd visszahelyezi tokjába. A kutya halk nyüszítése hallatán felrázódik a pillanatnyi harci mámorból és odahajol fölé.

Nem húzza ki a kést a nyakából, nem akar még több fájdalmat okozni neki. Simogatja és csitítgatja. Egymás szemébe néznek hosszan. Mindig is erős kutya volt, nem fog egyhamar elvérezni.

Feláll és a puskáért indul, közben visszatekint, mint gondos gazdája. Visszasétál hozzá és felkészül a végső kegyelem megadására. Kattanás jelzi, hogy egyes lövésre váltott, majd céloz. Nem szól egy szót sem, csak a szemébe néz.

Lövés dördül, majd újra halálos csend.

Gyűlölte ezt a csendet. Immár még szorongatóbb és kínt okozóbb a sötétség. Egyedül minden rosszabb.

Mielőtt teljesen besötétedne, útnak indul a konzulátus irányába.

A felső emeletek már régen lehullottak, de a hatodik emeleten talált egy jó helyet, ahol fedél is van fölötte.

Jól védhető hely. Néhány íroasztalt vizsgál át, hogy némi papírral borítsa be az egyetlen bejárati ajtó küszöbét.

Ha éjszaka rátalálnak, akkor hallani fogja. Tüzet rakott, majd az imént átdúrt dokumentumokat vizsgálgatta, hogy szórakoztassa magát valamivel elalvás előtt. Az egyik különösen érdekesnek bizonyult. Egy évvel ezelőtti dátummal címezve. A tartalma szerint az atomháború mégsem fog bekövetkezni és konferenciát hívtak össze ennek megtárgyalására. Félretette a papírt és elővett két konzervet, meg egy rongyot a zsákjából. A rongyot leterítette tőle jobbra, ahogy mindig is szokta és elé rakott egy konzervet, amin az állt, kutyaeledel.

Felbontotta mindkettőt, majd ismét magához vette a papírt. Mégegyszer átolvasta. Maszkját feltolta homlokára és az üres pokrócra nézett. Érezte a helyzet iróniáját. Kínjában felnevetett, majd elkezdett vacsorázni.

Micsoda képmutató világ...

Ivanics Gergő