Kösz, akkor nem követtem el irdatlan nagy baromságot. :)))

Előzmény

Válasz

A gyereknek azt kell felelni: még nem tudom. Mindent nem muszáj megmagyarázni nekik se. :)) Bármit mondanál, úgyis azt érezné, nem tudod.

Előzmény

Válasz

Köszi, én is így gondolom. :)
Örülök, hogy tetszik.

Előzmény

Válasz

heh? ti aztán kielemeztétek :D amúgy sem vagy őrült, csak komplikált a lelked. :)
Pillanatnyi boldogság az élet,
egy ócska, szakadt-poros csendélet,
mely csak addig ontja gyönyörét,
míg a halál fel nem ébred.
ez a rész a kedvencem. :)

Válasz

Jól van ám már! :P Jól van, ezt megjegyeztem! :D
Amúgy egy nagyon jó emberismerő barátom többször is szememre vetette, hogy őrült vagyok, úgyhogy lehet benne valami. :)))
Jut eszembe, még a témára visszakanyarodva: öcsém nemrég komoly arccal megkérdezte tőlem, mi van a születés előtt és a halál után. Elhülyéskedtem a dolgot, azt feleltem, kérdezzünk meg egy halottat, akkor megtudjuk. Utána azt mondta elmerengve, hogy akkor már biztos feketeséget sem láthatunk, mert ahhoz is szem kell. Érdekes élmény volt. Szóval egy kérdés: ha egy gyerek ezt kérdezi, mi a jó válasz rá? Van egyáltalán jó válasz rá? Csak úgy kíváncsiságból kérdem. :))

Előzmény

Válasz

Ahogy az őrültek, úgy a labilisok is tagadják az állapotukat! :DD

Előzmény

Válasz

Nem vagyok labilis, csupán szeretek minden lehetőséget számba venni, megbarátkozni a legrosszabb gondolatával is.

Előzmény

Válasz

Ha egyik nap igy látod, a másik nap máskép látod, az bizony labilis lelkiállapotot jelent, és az nem jó!

Válasz

Eszter, köszönöm a hosszú véleménykifejtésedet! Nagyjából egyet is értek soraiddal, asszem. :)
Nem, nem haltam még meg, fogalmam sincs, milyen a halál, de valahogy egyre kevésbé tudom elképzelni, hogy van utána még valami. Pedig igenis van hitem! Hiszem, hogy nem véletlenül vagyunk itt, hogy okkal lettünk teremtve. És csodálom a teremtés csodáit. :)
Ami azt illeti, bennem nem is igazán félelem van. Először, amikor a halálra komolyabban gondoltam, rettegtem, kis híján depresszióba süllyedtem, és igen erősen kellett kapaszkodnom, nehogy elsodorjon a hullám. De kigondolkodtam magam a gödörből, és rájöttem, rágódni rajta felesleges... és most mégis ezt tettem... Azzal viszont nem értek egyet, hogy az élet pazarlása lenne. Mert, ahogy te is mondod, sokszor az embert éppen ez sarkallja arra, hogy éljen. Engem is többek között ez ébresztett rá, hogy nem szabad teljesen bezárkóznom, radíroznom állandóan :D, meg ülni a babérjaimon, várni a sült galambot. Szóval igen: lehet a halálban némi jó is. De visszatérve: van-e vigasz, még ha az embernek van is hite? Hát nem tudom. Nekem van hitem, ez mégsem vigasztal.
Na de ez én vagyok, holnap bizonyára másképpen fogom látni. Egyelőre ennyit a szomorkodásról! Még egyszer kösz, hogy időt szenteltél rám!

Előzmény

Válasz

Zoltán, kevés vidám vers pont ezért születik: mert az emberek már nemigen hisznek. Ami most van, az annyira lehangoló sokak számára, hogy nem látják, mennyi csoda vesz minket körül. Mert félreértés ne essék, bennem rengeteg vidámság van, és az életben sok minden érdekel (majdnem csak minden), és ezt a merengést, szomorkodást is (bár kissé elmebeteg módon, belátom), az élet, az emberek szeretete ihleti.

Előzmény

Válasz