Kösz, akkor nem követtem el irdatlan nagy baromságot. :)))

Előzmény

Válasz

A gyereknek azt kell felelni: még nem tudom. Mindent nem muszáj megmagyarázni nekik se. :)) Bármit mondanál, úgyis azt érezné, nem tudod.

Előzmény

Válasz

Köszi, én is így gondolom. :)
Örülök, hogy tetszik.

Előzmény

Válasz

heh? ti aztán kielemeztétek :D amúgy sem vagy őrült, csak komplikált a lelked. :)
Pillanatnyi boldogság az élet,
egy ócska, szakadt-poros csendélet,
mely csak addig ontja gyönyörét,
míg a halál fel nem ébred.
ez a rész a kedvencem. :)

Válasz

Jól van ám már! :P Jól van, ezt megjegyeztem! :D
Amúgy egy nagyon jó emberismerő barátom többször is szememre vetette, hogy őrült vagyok, úgyhogy lehet benne valami. :)))
Jut eszembe, még a témára visszakanyarodva: öcsém nemrég komoly arccal megkérdezte tőlem, mi van a születés előtt és a halál után. Elhülyéskedtem a dolgot, azt feleltem, kérdezzünk meg egy halottat, akkor megtudjuk. Utána azt mondta elmerengve, hogy akkor már biztos feketeséget sem láthatunk, mert ahhoz is szem kell. Érdekes élmény volt. Szóval egy kérdés: ha egy gyerek ezt kérdezi, mi a jó válasz rá? Van egyáltalán jó válasz rá? Csak úgy kíváncsiságból kérdem. :))

Előzmény

Válasz

Ahogy az őrültek, úgy a labilisok is tagadják az állapotukat! :DD

Előzmény

Válasz

Nem vagyok labilis, csupán szeretek minden lehetőséget számba venni, megbarátkozni a legrosszabb gondolatával is.

Előzmény

Válasz

Ha egyik nap igy látod, a másik nap máskép látod, az bizony labilis lelkiállapotot jelent, és az nem jó!

Válasz

Eszter, köszönöm a hosszú véleménykifejtésedet! Nagyjából egyet is értek soraiddal, asszem. :)
Nem, nem haltam még meg, fogalmam sincs, milyen a halál, de valahogy egyre kevésbé tudom elképzelni, hogy van utána még valami. Pedig igenis van hitem! Hiszem, hogy nem véletlenül vagyunk itt, hogy okkal lettünk teremtve. És csodálom a teremtés csodáit. :)
Ami azt illeti, bennem nem is igazán félelem van. Először, amikor a halálra komolyabban gondoltam, rettegtem, kis híján depresszióba süllyedtem, és igen erősen kellett kapaszkodnom, nehogy elsodorjon a hullám. De kigondolkodtam magam a gödörből, és rájöttem, rágódni rajta felesleges... és most mégis ezt tettem... Azzal viszont nem értek egyet, hogy az élet pazarlása lenne. Mert, ahogy te is mondod, sokszor az embert éppen ez sarkallja arra, hogy éljen. Engem is többek között ez ébresztett rá, hogy nem szabad teljesen bezárkóznom, radíroznom állandóan :D, meg ülni a babérjaimon, várni a sült galambot. Szóval igen: lehet a halálban némi jó is. De visszatérve: van-e vigasz, még ha az embernek van is hite? Hát nem tudom. Nekem van hitem, ez mégsem vigasztal.
Na de ez én vagyok, holnap bizonyára másképpen fogom látni. Egyelőre ennyit a szomorkodásról! Még egyszer kösz, hogy időt szenteltél rám!

Előzmény

Válasz

Zoltán, kevés vidám vers pont ezért születik: mert az emberek már nemigen hisznek. Ami most van, az annyira lehangoló sokak számára, hogy nem látják, mennyi csoda vesz minket körül. Mert félreértés ne essék, bennem rengeteg vidámság van, és az életben sok minden érdekel (majdnem csak minden), és ezt a merengést, szomorkodást is (bár kissé elmebeteg módon, belátom), az élet, az emberek szeretete ihleti.

Előzmény

Válasz

A legszebb versek mind szomorúak, fájdalmasak, merengők, mert ezek hatnak legerősebben a lélekre.
Egy vidám vers is lehet remek, de általában tele van bohókás, ritmusos szavakkal, amitől kissé mondókaszerűvé, gyermeteggé válik. Esküszöm, nehezebb megírni!!!
A fájdalmat ki akarjuk lökni, írni magunkból, de a vidámságunktól nem akarunk megválni olyan könnyen! :)

Előzmény

Válasz

Nem, nem létezik, ha egy cseppnyi hite sincs. Mégis, honnan tudod, mi a halál? Még senki nem jött vissza, hogy elmesélje. Mindenkinek olyan, amilyennek csekély információi alapján elgondolja. Haltál már meg?
Ha gyorsan jön, és úgy érezzük, még dolgunk van, még erőnk van, még maradnánk, hát valóban borzasztó belegondolni. De ismertem olyan embert, aki nagyon idős volt, mindene fájt, egy kis szobára korlátozódott a mozgástere. Túl volt mindenen, amit ember átélhet: háborún, békén, életeken, halálokon, tett jót, rosszat, volt vidám, szomorú, sorolhatnám a végtelenségig. A lényeg, hogy már nem akart maradni. Élete mondata végéről már csak a pont hiányzott. Aminek eleje van, annak vége is, és talán az valami másnak az eleje megint. Tudod, ha bezárul egy ajtó, kinyílik egy másik.
Nem tudok erről semmit, én nagyon félek a haláltól, mert nem ismerem, félek a fájdalomtól is, a megsemmisüléstől, de talán az élet nem félelmetes? Azt sem ismerjük, mégis, ha már megszülettünk, csináljuk, sőt, még tetszik is! :) Talán születni mi akarunk?

„Nem, nem és nem!” – mondhatják a bölcsek –
„Küzdeni kell, s akkor csak jó dolgok érnek.”

Az életre céloznak a bölcsek, arra az időszakra, míg éled. A halálról nyilván más véleményük van. :) Tudom, az is az élet része, de igen rövidke része. Mint a pont egy hosszú, összetett tragikomédia végén.

Azt gondolom Tibi, hogy a halálon rágódni, míg erős és egészséges vagy, a lehető legrosszabb módja életed elpazarlásának. Ezt úgy hívják: szükséges rossz.
Mindenki megteszi, ki így, ki úgy, valahogy fel kell rá készülni a léleknek. Bár, talán a lélek pontosan tudja, inkább csak az elménk kevés a felfogásához.

Válaszom a kérdésre: a halálban az a jó, hogy miatta úgy gondolod, élni jobb.

A két dolog között csupán egy aprócska különbség van: élni lehet - halni kell.

Ennyit tudtam összeszedni hirtelen, nyilván ezek is már valahol hallott, látott dolgok, tapasztalat híján ugyebár. :)

Előzmény

Válasz

Csak azt tudom mondani , hogy nagyon pesszimista szemléletű ez a vers A hivő ember számára a földi élettel nem fejeződik be minden! Nem értem , hogy miért nem születnek--vagy miért születik olyan kevés vidám vers?

Válasz

Azt hiszem, az utolsó két sorra nincs kielégítő válasz. Bármit lehet arra mondani, mégis, ha az ember belegondol, és egy kicsit is szereti az életét, nem létezik számára igazi vigasz.

Előzmény

Válasz

Érdekes felvetés, és mivel én egy rettenetesen "bölcs" emberke vagyok, van is az utolsó két sorodra válaszom. :) Olyan énféle felelet. :))
Igaz, gondolataimat ma szélnek eresztettem, csak érzelmeim vezetnek, de néhányuk még elég alacsonyan száll ahhoz, hogy spárgát kössek rá, és ne engedjem túl messze. :))

Válasz