Rák: intuitív, érzékeny, termékeny fantáziájú, változó hangulatú, rajongó, igényli a válttozatosságot.

Kati: végtelenül kíváncsi és elmondhatatlanul változékony :D :D

Én vagyok Én. Kivételesen nagybetűvel, hogy úgy tűnjön több önbizalmam van, mint amennyit ténylegesen magamban érzek. Szóval Én.

Nehéz egy hangulatembernek önmagáról bemutatkozást írnia ugyanis mint a véleménye, úgy önmaga is néha percről-perce változik. Vannak akik szerint ez jó, mert soha nem lehet rám unni. Mindig mutatok valami újat. Igen, néha tényleg... megfelelő. :)

Olykor viszont maga a pokol. Mivel a véleményem és az életszemléletem olykor percenként változik, teljesen döntésképtelenné válok és néha úgy érzem, én nem is én vagyok.

Na… Látványos kifejtettem, hogy mennyire nem ismerem magam, úgyhogy most áttérhetek arra, ami egy biztos lábakon lebegő pont az életemben.

„ Lebegek a föld felett, s félek ott ragadok, egy lehetetlen világban, hol nem maradhatok.”

Furcsa önmagamtól idézni, de ez az, ami biztos. Tökéletesen bele tudom élni magam egy-egy karakter (néha több tíz karakter) éltébe, elgondolásaiba, szenvedéseibe. Mikor olvasok egy más világban járok, így sokszor úgy érzem, mintha kettős életet élnék. Egyiket a valóságban, másikat az álmaimban. Erre sokan mondják, hogy milyen jó, és az is lenne, ha végre sikerülne megtalálnom az egyensúlyt a két világom között. De nem találom. Folyton billegek. (Nem csoda, hogy szeretek libikókázni.)

Azon a bizonyos lebegő ponton kívül, vagy egy földi is. Bár elég lekicsinylő azt mondani, hogy egy. Ugyanis ők sokan vannak. Család, barátok, amatőr írók. :) Akiket szeretek.

És most eltelt körübelül két perc és pördültem egyet, úgyhogy másfelé tekerem a szavaimat. :) Itt lakom, egy szép családi házban, nem messze a Hűség városától.

A hajam éppen vörös, ami egy új hóbortként jelentkezett, hátha segít magamra találni. :) Hogy mit is akarok az élettől? Három indúr-pindúr gyerkőcöt meg egy rakat unokát. Bár ezt így elgondolni a második X. előtt, kicsit félelmetes. Főleg, hogy férj nem lebeg a szemeim előtt. ?? :D Na de ez még messze van :)

Szóval… mint önmagát nem ismerő fiatal leányzó csapongok. Egyik héten mindenem az olvasás, másik héten mindenem a karkötő gyártás. Aztán napokig csak írok, aztán hagyjatok békén, mert itt a világ vége. Utána, nekem táskát kell varrnom, aztán tetőtől talpig úszom a szénben. Most éppen próbálom kibogozni magam, ami nem egyszerű.

Az igazság az, hogy több évnyi ismeretség után sem tud senki sem valós képet festeni rólam, ugyanis a kép mindig változik. Képes vagyok arra, hogy az egyik pillanatban majdnem fejest ugorjak egy depresszióval töltött medencébe, a másikban pedig én legyek a világ legboldogabb embere.

A történethez hozzá tartozik, hogy ma hét ágra süt a nap és az összefüggő beszéd nehezen megy, mert szívem szerint kirohannék az udvarra és bele ordítanám a napba, hogy SZERETLEK. Ugyanis utálom a hideget és mindenem a napfény.

Khm…

Nem olvasom el, hogy miket hordtam össze, mert egy tökéletesen szerkesztett és szépen kidolgozott fogalmazás nem adná vissza azt, aki vagyok. Ma éppen ez vagyok.

Ha ezt az önképet holnap festem magamról, valószínűleg az alvilági vonzalmamról vagy épp a sötéttől való félelmemről írok. De az is lehet, hogy konkrét tényeket kaptatok volna az életemről. Nem tudom.

Egyik barátom a tablóképem hátuljára ezt írta: Annak a lánynak, aki a legnagyobb kérdőjel az életemben. Egy olyan kérdés, amihez nem elég egy döntés, vagy egy egyszerű válasz.

Talán ő az, aki eddig a legjobban megértette azt, amit valójában még én sem értek.