Amatőrök vagyunk

           - 9. -

A csudába már! Egyszer áldozom fel magam, erre el is talál az az átkozott golyó! Ilyen nincs! Még hogy fájt! Mintha egy orrszarvú fejelt volna mellkasba! Tessék, nem elég hogy kudarcba fulladt a küldetésem még meg is haltam! Nagyon fain mondhatom! Köszi szépen Igó Krisztián, ezzel a drámai sztoriva, tuti hogy levettél a lábamról! Jól olvastad, sztoriva! Nem sztorival, hanem sztoriva! Már ugyan minek írjak helyesen, egy ilyen helytelen kis regényben?

-          Higgadj már le, nem haltál meg!

Ekkor Tibor, kinyitotta szemeit, s egy csodaszép, kék szemű lányt pillantott meg maga előtt. Mintha meztelen lett volna, főként alul nézetből ítélve. A hátából, két hatalmas hófehér szárny nőtt ki, ami eltakarta a melleit, részben pedig Tibor orrát csiklandozták. Természetesen a tollak, nem pedig a lány mellbimbói. Hm, jó is lenne mi? Mivel ezt nem Rulek Zoltán írta, az erotikus tartalmaknak, nem adok helyet!

-          Te ki vagy? – kérdezte hebegve Tibor, aki jó részt, inkább az eltakart mellekhez beszélt.

-          A nevem Julia! – mutatkozott be kedvesen a lány. – Te pedig Tibor vagy, ha nem tévedek!

A lánynak a mosolya nem csak elbűvölte hősünket, de egyben még válaszolni sem engedte. Egyszerűen csak nem győzött gyönyörködni Julia szépségében. Azok a  vakítóan csillogó fogak, a tenger kék szemek és a könnyű, len szerű, egészséges haj! Istenem, szerelmes vagyok!

Ekkor Julia, tetőtől-talpig elvörösödve, kínos szem forgatás közepette jegyezte meg véleményét.

-          Öhm, csak szólok, hogy hallom ám, minden gondolatodat!

Tibornak ekkor a „hoppá” szóra állt a szája, ám hang nem érkezett belőle. Később, mikor fejét felemelte s körülnézett, egyszerűen nem tudta megállapítani, hogy hová került. Ugyani körülötte, minden felhőkből voltak. Volt körülötte kisebb majd nagyobb felhő, méghozzá emeletes ház, kertes ház alakban, de ami még ennél is furcsább látványt jelentett neki, azok az autó és busz alakú felhők voltak. Persze, a eltérő útvonalak is feltárulkoztak előtte, így tisztára úgy érezte, hogy egy felhő országban van.

-          Hol vagyok? Egyáltalán honnan tudod a nevem?

Julia amíg Tibor talpra áll, majd ismét körülnéz azzal a „hol a csudában vagyok már megint” tekintetével, aztán választ adott.

-          Én Balogh Zoltán tanítványa vagyok,  és egyben az Emdárok alvezére! Neked pedig, most egy kis halál közeli élményed van!

-          Ejha! – sóhajtozta Tibor. – Ugye nem fogok bele halni a lövésbe?

Julia ekkor elmosolyintotta magát s legalább ugyanolyan vörösre pirult, mint az előbb.

-          Öhm, nem, nem halsz meg.

-          Király!  - csapott bele a saját tenyerére Tibor. – Visszatérhetek? A barátaimnak szükségük van rám!

Ekkor Julia szemrehányó tekintete, majdnem kedvét szegte Tibornak.

-          Ennyi? Meg sem köszönöd hogy megmentettem az életed? Na szééééép vagy mondhatom!

A szárnyas lány, sértődötten csípőre vágta kezeit, majd szándékosan hátat fordított. Tibor eszmélt fel, méghozzá reszkető tekintete közepette, hogy Julián, még csak bugyi sincsen. Gyönyörű szép, formás fenekére, szinte mágnesként tapadt rá a férfi szeme, testét pedig egyszerre hideg és meleg érzés járta át. A meleg érzés, a lány iránt érzett szeretetét jelentette, a hideg, pedig egyfajta vészjelzés volt, nehogy kapjon egy marha nagy pofont, a nyálcsorgatásos kukkolásáért.

-          Julia! – szólította meg félénken a lányt.

-          Igen? – hallatszott néhány másodperc elteltével a sértődött válasz.

Tibor ekkor behunyta szemeit, s nyelt egyet. Kénytelen volt csukott szemmel megszólítani, különben a gyönyörű látvány ismét rabul ejti.

-          Ha tudtam volna, hogy te mentetted meg az életem, már rég megköszöntem volna.

Nem mintha ez enyhített volna a szárnyas lány hangulatán, de hősünk annyival közelebb járt, hogy Julia szembe forduljon vele. Nemsokára két ínycsiklandozóan gömbölyű mell fogságába esett. Egész teste bele remegett az ellenállásba, hogy ne pont a lány előtt érje a merevedés, de férfiból volt ő is, ez ellen már nem tudott mit tenni.

-          Nálatok nem divat a bikini?

-          Tessék?

-          Ööö, semmi! Szóval, te mentetted meg az életem?

Julia ekkor ismét eltakarta melleit, két szárnyával, bár nem mintha ez tetszett volna neki, legfőképp Tibornak nem.

-          Akkor érkeztem a csata helyszínére, amikor eltaláltak téged! Megmentetted a királynőnk életét.

Tibor savanyú mosolyt vágott az arcán, közben Julia folytatta.

-          Halálos sebet ejtett rajtad az a golyó, de én idejében begyógyítottam.

-          Hogy?

Julia ismét elvörödött. Tibor gondolatait, ekkorra már az intimebbnél intimebb gondolatok halmozták el. Talán kielégítette őt? Ott a harc közepén?

Te jó ég, miket írok én? Még én szólom meg Rulek Zoltánt!

-          Megcsókoltalak! – suttogta szerényen  Julia.

-          Ja…-nyögött fel kissé csalódottan Tibor. – Azt hittem valami komolyabb történt.

-          Szeretted volna mi? – húúzta a szemöldökét incselkedően Julia.

-          Inkább megköszönném, hogy megmentetted az életemet! – mosolyogta őszintén Tibor.

-          Nagyon szívesen! – biccentett neki, büszkén a lány.

Ekkor tapsolást hallottak oldalról. Ócsai Norbert volt, akinek arany színű mellvértje már hemzsegett a harci nyomoktól. Éppen a legközelebbi felhő emeletes háznak támaszkodva bájolgott a leendő ifjú párban.

-          Ez gyönyörű! Mikor lesz a lagzi?

-          Az öcsémmel, bizonyára már találkoztál! – vágta csípőre a kezeit Julia, aki szem látomást, nem örül testvére felbukkanásának.

-          Igen, ő segített minket kijuttatni a vár börtönből. – felelte Tibor.

-          Apám, nem fogod elhinni mekkora peched van! – rángatta a mutatóujját Norbert. – Majdnem, szinte egy gyufa szálnyira voltál a biztos haláltól! Akkora luk volt a mellakodon, mint egy tenisz ütő!

-          Norbert ez gusztustalan, fejezd már be! – rivallt rá Julia.

-          Jolvanna – kacagott Norbert. – Azért hálás lehetsz hogy a nővérem megmentett téged!

-          Az is vagyok! – mosolygott rá Tibor Juliára. – Most viszont vissza kell mennem! Méghozzá eled együtt Norbert! Folytatnunk kell a harcot!

Tibor azonban észre vette, hogy a két testvér gyanakvóan néz egymásra. Mintha egyiküknek már rég el kellett volna mondani, valami nagyon fontosat Tibornak.

-          Valami gond van? – tette fel a kétkedő kérdést, Tibor.

-          Öhm..- kezdte Julia. – Elsősorban azért hoztunk ide téged Tibor, hogy biztonságban térj magadhoz. Másrészt azonban szembesítenünk kell téged, néhány elég komoly ténnyel.

Ezután Julia átadta a szót Norbertnak. A fiúnak jóval komolyabb lett az arca, mint amilyen szokott neki lenni. Tibor nem ismeri olyan rég óta, de ilyen komolynak, még sosem látta Norbertet.

-          Tudnod kell Tibor, hogy ez a küldetés, nem csak rólad szól!

-          Hanem? Kiről másról még?

-          Aki bele veti magát egy KKK-ra, azaz Kritika Kutató Küldetésre, kap egy őrangyalt. Az őrangyal, pedig egész útján, szolgálja őt. Méghozzá úgy, hogy nem mutatkozik meg!

Tibor a homlokát ráncolta Juliának, mikor a szárnyas lány, átvette a szót.

-          Éppen ezért, nem érhet véget az utad, míg fel nem áldozza magát neked, az őrangyalod!

-          Ennek mégis mi értelme? – lázadt fel Tibor. – Az utam már így is véget ért! Ha nem is halok meg, de az 1 napom lejárt, sosem leszek kritikus! Nem is ezért akarok visszatérni, hanem hogy segítsek a barátaimon!

Julia nehézkesen felsóhajtott, majd leült a mögötte lévő út patkára. Norbert azonban odasétált Tiborhoz és a vállára tette a tenyerét.

-          Még nincs minden remény veszve! De ha most nem tudod meg az igazat, akkor nem érdemes visszatérnek a harc térre!

Kínos csend következett a férfi és a fiú között. Norberten az látszott, hogy nem meri mondani at a bizonyos ugazságot, Tiboron pedig az látszott, hogy nem akarja hallani. S ekkor Julia kibökte.

-          A te őrangyalod, Kate Pilloy!

Tibor, ezúttal csak hideget érzett a testében, s azt remélte ha hanyatt esik, lesz valami puha felhő autó a háta mögött. Amit most hallott, egyszerűen értette, hogy viccként említette meg neki Julia, vagy csupán egy kis bosszú, amiért sokáig leste a meztelen fenekét.

Végül azonban nevetésbe fulladt a gondolkodása, melyet fiatal testvér pár kedvtelenül fogadta.

-          Ezt nem hiszem el! Ugyanis ha nem tudtatok volna róla, Kate egy aljas gyilkos!

-          Az biztos hogy gyilkos! – vágott a szavába Norbert. – Több mindent tudunk róla, mint gondolnád!

-          Én egy iskolába jártam vele öcskös! – emelte fel a mutatóujját Tibor. – Rivalizáltunk egymással, rosszat akart nekem, megölte a barátomat, hogy lenne ő az őrangyalom!

Váratlanul, Balogh Zoltán jelent meg a nagy semmiből, hasonló páncélzattal a testén, mint Norbert.

-          Tibor! – szólott hozzá Zoltán. – Ha figyeltél volna Julia szavaira, akkor tudnád, hogy az őrangyal, feltűnés nélkül követ végig az utadon! Mégis miért tartod butaságnak, hogy Kate a te őrangyalod?

-          Mert ez lehetetlen! – fordult az Emdár vezető felé, Tibor. – Hiszen ő küldte ránk az amatőr írókat, kővé dermesztette Tituszt…

-          Titusz egy rohadt kis áruló volt, csak úgy mint András! – vicsorgatta a fogait Norbert. – Mindketten Sándor csatlósai voltak, még Zoltánnak sem tűnt fel, hogy nem igazi emdárok, olyan jól játszották a szerepüket!

Tibor gyanusan nézett az ijfú harcosra, aztán pedig Zoltánra, majd végül Juliára. Egyikük tekintete sem volt hazug gondolatokat rejtő, lehetett látni bennük az őszinteséget. Ezzel azonban nem könnyítettek Tibor gondolatain. Annyira összekuszálódott minden benne, hogy már arra sem emlékezett, hogy most éppen hol tartózkodik.

-          Tibor! – állt fel az út patkáról Julia. – Amikor kijutottatok Merlin barlangjából, Kate kergetni kezdett téged, majd végül a földre terített és rád ült. Azt viszont nem vetted észre, hogy rád tett egy  ellen átkot, ami megvédett téged Titusz és András ideg mérgétől. Ugyanis amíg te eszméletlenül feküdték a sátorban, ők megpróbáltak megmérgezni téged, de Kate-nek hála, nem sikerült nekik. Majd azután ismét felbukkant és ügyesen eltette láb alól Tituszt! Később, amikor a királynő elfogott titeket, és száműzni akart mindannyiótokat, Kate megbabonázta G. P. Smith királynőt hogy adjon neked még egy esélyt. Így csak a vár börtönbe záratott téged! Egész idő alatt téged védelmezett, de közben Sándor, irányítani akarta őt! Egy félig sárkány , félig ember átkának, pedig nagyon nehéz ellenállni!

-          Na és William? – hallatszott ismét, Tibor lázadó kérdése, amire Zoltán adott neki választ.

-          William, arra volt programozva, hogy a kellő időbe megöljön téged! Akármennyire is nehéz ezt most elhinned nekünk, Tibor! Mert azt elárulta az érkezésénél, hogy miért tért vissza a jövőből, de azt nem, hogy ki küldte vissza!

-          Balla Sándor – válaszolta Norbert.

Tibor előtt immár minden tisztább volt. Olyan ideges volt, hogy mindene remegett. Amikor megpróbálta megvakargatni homlokát, kisujjával többször is belenyúlt a szemébe. Végül fújt maga előtt egy nagyot és Zoltán felé fordult.

-          Mit kell tennem?

Az Emdár vezér közelebb sétált hozzá, majd büszke mosollyal az arcán, végig nézett Tiboron.

-          Nem lehetsz hős, ha nincs nagy szíved! De akinek van szíve, minden akadályt képes legyőzni! Te készen állsz legyőzni Sándort?

Tibort akkora önbizalom töltötte el, mint amekkora életében, még sosem. Úgy érezte, képes lenne egy egész sziklás hegyet elmozdítani a helyéről. A remegés megszűnt testéből, mostanra hősies dallam ritmusa zengett füleiben.

Julia közelebb sétált hozzá, azzal a kedves mosollyal az arcán, s így szólt.

-          Én bízok benned Tibor!

Norbert, aki közvetlen mellette volt, barátságosan a férfi vállába bokszolt.

-          Én is bízok benned, pajti!

-          Köszönöm nektek! – bólintott mindhármójukra Tibor. – Most pedig menjünk vissza!

Minden, egyetlen pillanat alatt történt. Mihelyst Tibor végig mondta legutolsó mondatát, hirtelen egy aranysárga fény lepte el őket, majd mikor kialudt körülöttük, már a kastély romjai között találták magukat.

Tibor szíve olyan nagyokat és erősöket vert, a rengeteg elhunyt fehér köpenyes katona láttán, hogy majd nem kiesett a  helyéről. A királynő, éppen a lába előtt feküdt. Tekintete dermedt és élettelen volt, életét pedig egy helyes dárda ontotta ki, aki a gyomrát döfte át. Már véget ért a harc, de nem lehetett eldönteni hogy ki győzött, ugyanis mind ahány fehér köpenyes, annyi fekete köpenyes feküdt holtan, szerte szét. Néhol, sárkányok holt teste nyúlt el az udvar sarok részében, hol pedig a tornyok tetején.

Amint közelebb sétáltak, egy kővé dermedt testet pillantottak meg, melynek szándékosan ketté törték a testét. Tibor elsőként ismerte fel a legyőzött kő szobrot, majd lerogyott mellé és sírni kezdett.

-          Eszter – suttogta sajnálkozva nővérének, Norbert. – Ő volt Tibor társa.

-          Nagyon sajnáljuk, Tibor – guggolt le mellé Julia. – Megígérjük, hogy segítünk neked megszerezni a sárkány tollát!

Tibor nem hullatta sokáig Eszter fölött a könnyeit, hanem határozottan felállt és szembe fordult a távoli üveg heggyel.

-          Készülj a végső küzdelemre Balla Sándor!