Amatőrök vagyunk

                 - 4. - 

A gonosz pincér, Furion halála, egyáltalán nem nyugtatta meg a kis csapatot. Leginkább felnyitotta a szemüket, hogy  bizony vannak, akik keresztezni akarják Tibor célját. Éppen ezért úgy döntöttek, hogy ha ezek után, bármi problémájuk lesz egymással, azt közölni fogják, nem pedig egymás torkának esnek. Ugyanis rájöttek hogy csak is úgy tudják áthidalni ezek után a veszélyt, ha összetartanak. Remélem, érted mit akarok mondani ezzel, kedves olvasó!

Amúgy csak kérdezem, hogy hogy tetszett az előző 3 rész? Nem lett túl húzott-vonott? Kissé bizalmatlan lettem, amikor Zoltán, a 3. rész alatt lévő kommentjében, megemlítette hogy kezd sikkadni a történet? Most ezt hogy értette? Sikamlós vagy sikkadós? Hehe, csak vicceltem, vágom mit akart ezzel érteni! Ami ellen nem is lenne kifogásom, de László azonban, mintha azt írta volna az 1. rész alá, hogy húzzam el húsvétig. Meglátom mit tehetek. Remélem addig nem hullik ki a sárkány tolla! Meg volt a főcím? Akkor jöhet a 4. rész!

Tibor és barátai, miután elhagyták Nevenincs várost, szinte abban a pillanatban találták magukat szemben, a nagy varázslók barlangjával. Varázs barlang. Varázslók barlangja. Hmm, melyik hangzik epikusabbnak? Áhh. Tehát Barlang. Nem voltak túlságosan elragadtatva, ugyanis már dél múlt, és még sárkányt, még csak a közelben sem találtak. Persze ellenséggel, már megjárták a kellemetlen kilencest. ( ezt a kellemetlen kilencest én találtak ki )

Beléptek a barlangba, Tibor ment elől. Úgy érezte, itt az ideje, hogy átvegye a vezetést, elvégre ez a kaland, az ő érdeke, más részt ha ismét felbukkan ellenség, akkor ő neki essen baja, se a barátainak. Rettentően hideg és sötét volt, William azonban könnyített a dolgukon. Jobb tenyeréből, vakító fehér villant elő. Olyan egyszerűen hívta elő, mintha egy óriási kerékpár villogót kapcsold volna fel. Csupán annyi különbséggel, hogy a fény, a tenyeréből áradt.

-          Köszönjük, William! – mosolygott neki Eszter.

-          Nagyon szívesen – bólintott, elégedett mosollyal William.

Ahogy tovább mentek, arra lettek figyelmesek, hogy a barlangban egyre hűvösebb van, minél beljebb mentek, annál jobbak hallották, egymás fogaik vacogását. A cipőjük alatt, sártócsák borították be a kemény aljzatot. Amikor László közelebbről megfigyelte, sárkány nyálra gyanakodott, amivel a többiek nem értettek egyet.

Szinte már látták a leheletüket is, olyannyira hűlt le a levegő, ahogy közeledtek a barlang gyomrába.

-          Én ezt a hideget, nem bírom! – guggolt le váratlanul Eszter.

A fiúk azonnal megálltak körülötte, majd mindannyian levetették magukról a hosszú ujjú pulóvert és Eszterre terítették. A hölgy, szendén megköszönte, majd Tibor kéznyújtására lett figyelmes.

-          Ígérem, hamar kikerülünk innen, de most nem állhatunk meg! – felelte Tibor.

-          Ne haragudjatok, csak nagyon elálmosított ez a hideg – állt fel Eszter.

-          Engem is el szokott álmosítani – szólalt meg Sándor. – A leginkább akkor, amikor elfelejtem este, lefekvés előtt, bekapcsolni a fűtést.

-          Csoda hogy nem fagysz meg – kuncogta William.

-          Jó, neked könnyű, te csak meggyújtod a kezed és máris kandalló lesz belőled.

William ekkor, elég szigorú tekintettel fordult hátra Sándorhoz. Tibor azonban odalépett és vissza fordította társát, miközben elégedetlenül nézett Sándorra.

Néhány lépés után, halk lépteket hallottak, méghozzá közeledőket.

-          Csitt, álljatok meg! – mutatta fel a tenyerét William, majd mikor becsukta, a fény is kialudt.

Velük szemben, egy sokkal hatalmasabb terjedelmű fénycsóvát pillantottak meg. Egy majd 2 méteres, hosszú, fehér szakállú öreg úr cammogott elő. Első ránézésre, varázslónak tűnt, persze ezt csak a rajta lógó, lila köntöse erősítette meg, melyen rikító sárga csillagok fénylettek.

-          Ki ez az alak? – hallatszott László megdöbbent hangja.

-          Remélem nem egy újabb ellenség – suttogta vészjóslóan Tibor.

Amikor az öreg varázsló meglátta őket, szemei hatalmasra nyíltak, majd a szakállába túrt, s előhúzott egy üveg Jim Beam whisky-t.

-          Ejha! Még ekkora patkányokat, életemben nem láttam. – mondta a varázsló, majd hosszan, beleivott az üvegbe.

László ekkor, felháborodott tekintetét végigvezette társain, majd az öklét rázta maga előtt.

-          Csak engem idegesített fel, hogy ez a vén trottyos, lepatkányozott minket?!

-          László, nyugi – intette le Tibor, majd alaposan körülvizsgálta a varázslót. – Mond, ki vagy te?

Rövid pillanat múltán, ez a válasz érkezett.

-          KI.

-          Igen, te ki vagy?

-          KI.

-          Mi a neved? Azt szeretném kérdezni.

-          Mond te részeg vagy? – rikácsolta a varázsló. – Harmadszorra mondom, hogy KI vagyok!

Sándor hangosan felnevetett a háttérben, majd nyomban el is hallgatott, mikor László felé fordult.

-          Ugye nem akarsz nekünk ártani? – tette fel a kérdést Eszter.

KI azonban hosszasan elnézegette a hölgyet. Majd közelebb lépett hozzájuk, melynek következtében, még jó pár kortyot lehúzott a whiskyből.

-          Micsoda tündéri teremtés! Megeszem a szakállam, ha nem a világ leggyönyörűbb nőjével állok szembe!

-          Öhmm….bocsásson meg, de téved – szólalt meg zaklatott hangon William.

-          Nézzenek oda, egy arasznyit odébb léptem – vigyorogta KI, majd gyorsan megkereste Esztert.

-          Nézze, mi egy nagyon fontos küldetésen vagyunk – kezdte magyarázni Tibor. – Lenne szíves megmondani, hogy merre találjuk a sárkányt?

KI egy cseppet sem figyelt Tiborra, ahelyett Eszterrel próbált volna cseverészni, aki Sándor mögé bújva, próbálta távol tartani magát, az alkoholtól bűzlő, varázslótól.

-          Majd én helyre rakom a fejét – nyugtatta meg William, Tibort.

Néhány másodperc elteltével, viszont a férfinak csalódott lett az arca. Pont ugyanolyan fanyar arcképpel nézett a tenyereire, mint ahogy Tibor szokta.

-          A képességem, nem működik. – lihegte William.

-          Hogy hogy nem működik? – értetlenkedett László.

-          Úgy, hogy az előbb használni próbáltam de nem sikerült.

Tibor ekkor odalépett a varázslóhoz és a köntösénél fogva, elhúzta őt Sándor elől. Eszter köszönet nyilvánítóan intett a férfinak.

-          Miért nem lehet használni a képességünket? – rángatta meg Tibor, KI grabancát.

-          Mert aki belép ebbe a barlangba, az részesül Merlin átkával! Le egyszerűsítsem? A képességeiteket, örökre elveszítettétek!

Tibor holt sápadt arccal eresztette el KI-t, aki abban a pillanatban visszadugta szakálla mögé italát, majd heves léptekkel, eltűnt a sötétben.

-          Gyerünk utána, ne hagyjuk elfutni!!!  - kiáltotta László, majd mindannyian sebesen rohanni kezdtek.

A varázslót már nem érték utol, sőt, akármilyen gyorsan rohantak a sötét barlang folyosón, KI-t többé nem látták viszont. Hirtelen azonban, egy újabb fényvillanásra lettek figyelmesek. László, aki nem csak hogy legelöl futott, de méterekre lehagyta csapatát, lelassított és „megállj”-t intett a társainak.

Egy fiatal fiú sétált eléjük a sötétből. A vakító fényözön, szintúgy a tenyeréből fakadt, mint az előbb Williamnek. A fiú szemei olyanok voltak, mint az ártatlan bárányoké, melyekkel mégis, megvetően nézett mind az öt kalandorra.

-          Mit kerestek ti itt, az én barlangomban? – kérdezte gorombán, a fiú.

-          Nos, ez jó kérdés, mert szívesebben tépdesném, egy sárkány tollát! – felelte agresszívan László.

A fiú ekkor nagyképűen felvonta szemöldökét, majd ismét végigvezette szemeit, külön csak Lászlón.

-          Az igaz, hogy elveszítjük a képességünket, ha a barlangba lépünk? – kérdezte William, aki szinte reszketett a félelemtől.

-          Természetesen. – biccentett neki a fiú, mintha ez neki örömet jelentett volna.

William, holtsápadt arccal fordított hátat mindenkinek, majd lépett három lépést előre és összeesett. A fiú ekkor hangosan felnevetett, sőt, meg is tapsolta a látványt.

Tibor és Eszter kétségbeesetten próbálta keltegetni a férfit, de nem jártak sikerrel.

-          Azt mondták, ez Merlin átka! – zihálta Tibor. – Ha tudod ki ő, kérlek szólj neki, hogy vessen véget ennek az átoknak! Nekünk szükségünk van a barátunkra!!

-          Ki ez az átkozott Merlin??!!! – üvöltötte mérgében László.

A fiú, ekkor megigazította, nyakán lévő vastag, vörös sálát, majd így szólt.

-          Én vagyok, az az átkozott Merlin! Ez az én átkom! Méghozzá nem is akármiért teremtettem meg! Az egykori hazám, Camelot, kitiltott azért, amire képes vagyok! Ezért úgy döntöttem, itt húzódok meg ebben a barlangban életem végéig! Ez a barlang pedig, szépen megváltoztatja azokat az emberek, akikre ha Camelotba lépnek, halál vár!

-          Ez őrültség, Merlin! – kiabálta László. – Különben is, neked az RTL klubbon a helyed, nem az AXN-en! Miért tetetted át a műsorod, másik csatornára?

-          Ez nagyon hosszú történet. – legyintett Merlin. – Igó Krisztián, pedig nem azért fizet engem, hogy erről beszéljek! A képességetek már az enyém!

Tibor mérgesen felpattant és elindult Merlin felé. Még László és Sándor sem tudta visszatartani, olyan erővel vágott keresztül rajtuk. Merlint azonban határozottam elmosolyintotta magát, majd megvárta míg Tibor, a közelébe ér.

Ekkor hátrébb lépett, hogy Tibor ne tudja elkapni a sálját, s egy fürge ujj mozdulattal, rákoppintott az orrára. A férfi, abban a pillanatban, egy ártalmatlan kisegérré változott. Eszter, László és Sándor kétségbeesetten nézték, a talajon fel s alá szaladgáló Tibort, aki másodpercekkel ezelőtt, még ember volt.