"Londonnak
létezett egy egészen másik arca is. Egy olyan, amely nem ismert
társadalmi rangot sem pénzt. Csak, és kizárólag a vér szavát. Az ízét,
az illatát, a melegét.
Vér, vér, és vér."
-
Értse meg, nem mehetek el nélküle! Tartozom neki. Megmentette a
becsületemet és talán az életemet is!- Nicholas a színpad oldalsó
szélére nézett a bársonyfüggönyök által rejtett kis helyre. Egy csinos,
érettebb nő állt ott kétségbeesetten és kilátástalanul bámulva a
világba. A makacs álla szenvtelen természetre utalt és Nicholas nem
szívesen, de úgy döntött magával viszi őt is. Ha már egyszer olyan
fontos a lánynak, akit megvásárolt.
-
Szó sem lehet róla, Nardin kisasszony, mister Myltford védelme alatt
áll! Vissza kell térnie a Vörös Rózsába még virradat előtt. - A
játékmester megpróbált olyan hangot megütni, amely nem sértő, és
kellőképpen hatásos. Alacsony homlokán az idegesség verítéke ütközött
ki, nehéz volt szót érteni a felsőbb tízezer tagjaival! Egy elkapkodott
pillanat, egy rossz mondat vagy tett és mehet az utcára!
-
Azt mondtam, hogy a kisasszony ragaszkodik a társaságához, az első
időszakban! Ígérem, a hölgy pár nap múlva visszatér Myltford szárnyai
alá. Vagy talán kétségbe meri vonni egy lord szavát?
- Nem, dehogy, akkor hát vigye kíséretül a hölgyet is! Tudom, lord Dreake, hogy ön megtartja a szavát!
Nardin
alig hitte el, hogy igaz. A díszes kidolgozású hintó gyorsan
száguldozott London macskaköves főutcáján. A lovak patái keményen
csattogtak, majdnem oly annyira, ahogyan a szíve vert. Ez az új lány,
egy vámpírtestbe bújt angyal! Nem hagyta, hogy esetleg őt vádolják
Myltford meggyilkolásával, megmentette az életét!
A
Vörös Rózsában már bizonyára észrevették a tulajdonos, szörnyű halálát.
A mészárszékhez hasonlatos szoba felfedte a rejtélyét.
Istenem
segíts! Most, hogyan tovább? Sosem mehet vissza arra a helyre, az élete
keresztúthoz érkezett. Azt sem tudja, mit hoz a holnap!
A
Londoni utak tele voltak kátyúval, és a főutca kivételével, esős időben
merő sártengerré változott az egész város. Minden egyes döccenésnél
Nardin mellei szemérmetlenül előreestek és Donald le sem bírta venni a
tekintetét a csodás látványról. Kezdte azt hinni a szerencse mellé
szegődött, mert ez a kis kísérő hölgyike bizony nagyon is megfelelt az
ízlésének. A tekintetében néha kéjvágyat látott megcsillanni, amelyet
mindig szende mosollyal próbált palástolni.
De
Donald tudta. Pontosan tisztában volt vele, hogy a lány mit tud
nyújtani a férfiembernek. És ő bele fog kóstolni, ez egészen biztos.
Nardin
idegei pattanásig feszültek, azt sem tudta hová mennek pontosan. Az
idegen lány ott reszketett mellette, velük szemben, pedig ott ült az a
gazdag és fiatal nemes, Lord Dreake a barátjával együtt.
Micsoda
pompás férfi ez a lord! Nardin nem bánta volna, ha a karjai közt
tölthetett volna pár órát, de az rá sem nézett, csak a reszketeg
szépséget bámulta. Nem úgy a lord barátja a szőke Donald! Érdeklődő
tekintete többször is rá tévedt és az, hogy min is járt az esze vele
kapcsolatban, kétségtelenül egyértelmű volt. Donald sem látszott
szegénynek és férfiasságban sem maradt el sokban Lord Dreaktől. Talán ez
a férfi lehet a jövője! Csak meg kell ragadnia a megfelelő pillanatot!
A
csend kezdett súlyos köpenyként a négy emberre nehezedni, ám amikor már
túlzóan kínossá vált volna, a hintó lelassított és nemsokára egy pompás
kastélyhoz is beillő épület előtt szálltak ki.
Shara
tüdejében a levegő is bennrekedt, amikor a lord egy pillanatra átfogta a
derekát s akár egy pihét, leemelte a kocsiról. Nardint Donald segítette
le, aki azt egy elbűvölő mosollyal köszönte meg.
Csak
egy kicsi pillanat volt, amíg a teste a lányéhoz ért, de ez a kis idő
is elég volt Nicholasnak ahhoz, hogy a szíve hevesebb ritmust vegyen fel
és a melegség erőteljesen átjárja a testét. Hónapok óta, most érezte
magát újra annak, ami mindig is volt. Ízig-vérig férfinak!
-A
vacsora tálalva van!- a komornyik mély meghajlással, és rezzenéstelen
arccal nyitotta ki az ajtót előttük és az oly késői vacsora minden
fogása igen ízletes és kiváló volt.
Nicholas
figyelte a lányt evés közben. Hamar megállapította, hogy az finoman és
úrinőhöz méltóan eszik, de a legjobban a rózsabimbóra emlékeztető vaskos
ajkak bűvölték el, amelyek ki-ki, nyíltak, hogy beengedjék az újabb és
újabb falatot.
-Nardin
kisasszony!- Elvárom, hogy a hölgy minden kívánságát teljesítse!
Amolyan szobalány és társalkodónő szerepét fogja betölteni miss…miss –
szóval neki! –intett Nicholas, Shara felé.
Nardinnak
majdnem a torkán akadt a falat, de kis köhécselés után, újra szabadon
vette a levegőt, és sikerült kipréselnie egy gyors választ.
-Igen
uram, ahogyan kívánja. - Nicholas nem tudta, nem –e játszik vele a
lány, nehezen hitte el, hogy amnéziában szenved. Túl átlátszó, bizonyára
kitanult ribanc. De bánja is ő! Tüzes estéket fog vele eltölteni és
minden más, csak másodlagos!
-Nem
szeretnék egyedül lenni a vendégszobában, kérem, Nardinnal kívánom
megosztani a szobám magányát. - Nardin csodálkozva nézte újdonsült
barátnőjét és a hálája a lány iránt nőttön-nőtt. Bár, egy kis félelem is
költözött a gyomrába, eszébe ötlött vajon a lány nem –e változik át
majd újra. Mindenesetre, mielőtt nyugovóra tértek a selymek és bársonyok
közé, Nardin leszökött a konyhába és addig kutatott a sötétben, amíg a
szoknyája mélyére nem rejtett egy füzér fokhagymát. Feszületet is
megpróbált keríteni, de talán elég lesz az a kicsiny arany kereszt,
amely a nyakában lóg.
- Sokszor? Többször is volt már rohamod?- Nardin enyhén reszketett a tetemes takarók sokasága ellenére is.
-
Nem tudom. Azt hiszem ez volt az első… átváltozásom. Bárcsak tudnám mi
okozta! Csak kétségek vannak bennem és kérdések. Jó lenne tudni
legalább, hogy hívnak. - Sharából az elmúlt órák visszafojtott
feszültsége kitört, egy hatalmas sírógörcs formájában. Nardin magához
húzta újdonsült barátnőjét, és egészen addig simogatta annak a haját,
miközben dúdolgatott, amíg az álom rájuk nem talált.
A
hajnali nap rézsútos sugarai rávetültek a két nőre, akik ujjaikat
összefűzve és egymás felé fordulva aludták kimerült és lélektelen
álmukat. Az utcanő és a vámpírlány sorsa összefonódott, kétségtelenül,
az élet könyvében meg volt írva a furcsa találkozásuk.
Londonnak
létezett egy egészen másik arca is. Egy olyan, amely nem ismert
társadalmi rangot sem pénzt. Csak, és kizárólag a vér szavát. Az ízét,
az illatát, a melegét.
Vér, vér, és vér.
A
legfontosabb dolog a földkerekségen. Az anyag, amely konzerválja a
szétesett szöveteket, a nedű, amitől nem öregszenek tovább, a vér,
aminek köszönhetően hallhatatlanul élhetik az évszázadokat. A
vámpírtársadalom legalapvetőbb eleme! Mert -e most felvilágosodni kezdő
korban még mindig csendben és elrejtőzve élték a mindennapjaikat, amióta
csak először megjelentek a földön. Annak pedig már több évezrede is
megvan.
A
csatornák mélyén ősi katakombák őrizték a régről származó csontokat.
Azon túl pedig, létezett egy másik világ. Ahol a nap soha nem kelt fel.
A
halál angyala itt nem tudta elvégezni a munkáját, nem tudta átadni a
testeket a földnek. Itt olyanok éltek, akik azért haltak meg, hogy
élhessenek. Vámpírként.
De,
csak azok az emberek válhattak hallhatatlan vérszívókká, akikben ott
rejtezett egy különleges gén, amely a legősibb királynőtől származott. A
közönséges egyedek simán meghaltak, vagy elfelejtették, hogy valaki
lakmározott belőlük. A vad, aljas vámpírok végeztek kiszemelt
áldozataikkal, de szerencsére ez volt a ritkább eset. A legtöbb
hallhatatlan megelégedett az ivással a gyilkos ösztönt elnyomva magában.
-A
királynőnk nemsokára tudatra ébred-amire újra felkel a hold, már
közöttünk kell lennie! A kiválasztottjával együtt. -A hangos morajlás
sziszegésben halt el.
Több száz sápadt bőrű és szemfogakkal rendelkező
vámpír állt a trón körül. A király terme hideg volt és fagyos, akár a
lehelet, amelyet a király árasztott magából. Szikár teste talpig
feketében, fején sötét drágakövekkel díszített ezüst korona, kezében
halálfejes jogar. Felállt és a majd kétméteres testét tiszteletet
parancsolóan feszítette meg. Amikor felemelte a jogarát és a levegőbe
lóbálta azt háromszor, a tömeg egy emberként kiáltott fel.
-
Éljen a királynőnk, éljen az eljövetel!-A vért, amivel ünnepelni
készültek, a Tower rabjai szolgáltatták, a kristálypoharak oldalán
lassan és sűrűn lötykölődött a vörös folyadék. A muzsika felhangzott és a
vámpírok megkezdték az ünnepüket.
Kapcsolódó hírek:
A vámpír boszorkány 3./2.(16+)