- Szervusz, kincsem! Jaj, de jó látni téged! Hejj, de megnőttél! Na, gyere csak beljebb.

Nagyi viszont ugyanúgy néz ki, mint tíz évvel ezelőtt, talán csak három-négy ránccal több borítja a homlokát. Hellyel kínál, étellel, meleg teával. A jól átsült kolbászok íze összefut a számban, úgy tömöm magamba őket, mintha nem ettem volna már egy hete. Nagyi mesél a háborúról, hogy milyen pusztítást hagyott maga után, és mennyi áldozatot. Mesél nagyapa haláláról, hogy valószínűleg odaveszett a harcban ő is. Ezután engem kezd kérdezni, hogy s mint vagyok, hogy megy sorom. Elmondtam neki,h ogy újságíró vagyok, és azért jöttem ide, mert ide vezényeltek ki fentről. Közben szedek a kocsonyából, miután nagyi elém tesz egy nagy tál húst. Olyan jól néz ki, hiába ettem már meg egy csomó kolbászt, hevesen nekilátok annak is. Azt mondta, hogy nyúlhús, melyet fokhagymás olajban sütött ki. Nagyon ízletes, közöltem vele, és szedtem még. Miután végeztem, mertem a madártejből is, ő közben csak kérdezgetett, de mondtam neki, hogy nem árulhatom el, mi a jövetelem pontos célja. Összehúzta a szemöldökét, és azt kérdezte, nem e kerültél valami bajba gyermekem? Miért nem árulod el, mi járatban vagy ilyen messze. Nem mondhattam el, de kértem még egy kis kókuszreszeléket. Na, jól van, akkor – mondta mérgesen – De ha mán itt vagy, eredj ki, ott áll egy nagy jegenyefa, fogd meg a fejszét, és vágd ki, majd aprítsd fel, hogy legyen mit tüzelni. Jó?

Nem túl boldogan, de beleegyeztem, hiszen valószínűleg több hnapig maradok, és tartozni fogok neki, amiért ellátott. Szóval nem jelent gondot, hogy ledolgozzam – mondtam. Biccentett, majd suttyomba előhúzta a pálinkát, és elkezdte kortyolgatni. Kijött az udvarra, és engem nézett, ahogy a fát vágom. Már egy jó órája vágtam a fát, és nagyon elfáradtam, ekkor kértem tőle egy zsebkendőt, hogy letöröljem vele a homlokomat. Adott, én pedig éreztem az alkohol szagát a lehelletén.

- Majd ha végzel fiam, gyere, be – mondta, és elindúlt befelé. – Beszédem van veled, tudnod kell valamit.

Megjidtem, hogy vajon mi lehet az. Még egy órán keresztül vágtam a fát, és közben azon gondolkoztam, mi lehet olyan fontos, és titokzatos. Ahogy kinyújtozkodtam, kicsit odébb több tucat bőregért pillantottam meg, ahogy egy fa körül köröznek. Nyomasztó látvány volt. Odamentem kicsit közelebb, és azt láttam, hogy egy lovashintó összetörve van, kiestek a kerekei, merongálódott, de azért még egyben volt. Azok meg az körül repkednek. Hirtelen kinyílt a hintó ajtaja, és kiesett belőle egy kéz. Nem volt gazdája. Rohanni kezdtem. Beszaladtam a házba, nagyi pedig ott állt, szeme sötét volt. Szólongattam pár percig, de nem szólt vissza. Megérintettem a vállát, ekkor hirtelen megfordult, és a kezével majdnem arcon csapot.

- ülj le fiam! – kiáltotta. A nyála össze visszafröcsögött. Leültem. – Mi a baj, nagyi? Kérdeztem.

- Most elmondom, amit még senkinek sem árultam el. Te vagy az egyetlen rokonom, tudnod kell, mi folyik itt, mi van a családoddal.

- Egy pillanatig nem tudtam mit mondjak, majd nagy nehezen kinyögtem, hogy „hallgatlak nagyikám”

- Emlékszel a régi szomszédunkra? –kérdezte

-Igen. Janinak hivták, ha jól emlékszem.

- Igen. Nos, a jani meghalt. A lovasszekér az övé volt.

- Ó tejó ég!

- Bizony ám. De itt még nincs vége a történetnek. Janit én öltem meg.

_Micsoda?!

-          Ne ilydjél meg!

-          De mit beszélsz, nagyi? Túl sokat ittál?

-          Nem a pia bezsél belőlem. Janit én öltem meg, és még mindig van belőle egy kicsi a mélyhűtőben.

-          Hogyhogy egy kicsi?

-          Hát, a nagyobb részét már elfogyasztottam.

-          Micsoda?!

-          Ne aggódj, jut neked is. Ami azt illeti, már ettél te is belőle. Emlékszel a nyúlhúsra?

-          EZT NEM HISZEM EL!

-          Meg ott volt a kolbász is. – nagyi vihogni kezdett félelmetes volt.

-          JÉZUSOM! Ennél már csak az lenne dúrvább, ha nagyapát is te ölted volna meg.

Molyosra húzta a száját.

-          Szóval te tetted azt is?

-          Igen.

El akartam rohanni, de ekkor valaki bevágta az ajtót. Kuncogás jött kintről, de az ajtót nem tudtuk kinyitni. Se nagyi, se én.

-          Ki az?- kérdeztem, de csak kuncogást hallottunk

-          Én vagyok az, akiért ide jöttél – szót végül, amitől majdnem megállt a szívem.

-          Az nem lehet!

-          De bizony. És mindent hallottam. Senkinek sem lesz már módodban beszámolni rólam.

-          Mit jelentsen ez? – kérdeztem, de az alak már elment.

Nagyi szomorúan a földet kezdte bámulni.

-          Mi abaj, nagyi?

-          Hát…

-          Na, mi az?

-          Csak az, hogy bezártak minket ide, és Janiból már nem sok van. – mondta, majd sejtelmesen megnyalta a száját