A szivárvány színei / 4

Az orvosi komisszió megállapította, hogy az anya fizikai állapotát figyelembe véve és az idevezető genetikai változások alapján a beálló terhességet nem lett volna szabad engedélyezni. Utólagosan figyelembe véve, hogy a magzat állapota kielégítő, az anyát a hátralévő időre, állandó korházi szakmegfigyelés alatt kell tartani, és kezelésben részesíteni.

     Így maradt Gyöngyi meghatározatlan időre a kórházban Baráti kapcsolat alakult ki közte és az ápolója között. Hozzá beengedték a látogatókat bármikor. De kik látogatták? Időnként rövid időre felszaladt Zsóka  és vasárnap délutánonként Kurátor Mihály , az apa. Anna sosem jött erre felé. Mihály beszámolt az otthoni fejleményekről, mintha Gyöngyit nagyon is érdekelné. Megtudta, hogy Misi végül egybekelt Piroskával. Nagyon boldognak látszanak, csak Mihálynak elviselhetetlen az állandó rendezkedés, mintha vénkisasszonyok között élne,mert azok kaphatóak arra,hogy hetente lakásátrendezésbe verik energiájukat. Az új beosztással a fiatalok elfoglalták a nagyi egykori szobáját is. Hogy ez mennyire döbbenetesen érintette Gyöngyit, azt az apa nem tudta felmérni. Honnan sejthette volna, hogy az egész nagy hodályban, ahogy  a vén Kurátorné nevezte a lakást, csupán az a kis kuckó, ahol a nagyi élt, maradt számára vonzóvá, az jelentette az otthont. Már az sincs. Számára megszűnt otthonnak lenni a Kurátor kúria, melyben letagadhatatlanul örökösödési rész illeti meg őt is.

         Mikor nem volt nagy jövés – menés a folyosón, ő is kimerészkedett, ült a padon elmélázva, összekuszálódott gondolatokkal, mert a békés bibliai történeteket, a plátói szerelmét Salamon iránt felváltotta az élet drasztikus forgataga. Csak későre kezdett derengeni a szép cigánylegény alattomos alpári cselszövése, hogy őt behálózzák bűnrészességük leplezésére. Mardosta szívét a csalódás, hogy ismét csalétek lett, pedig lelke mélyén, ha nem is teljes meggyőződéssel arra számított, hogy ez a változás hoz valami jót is az életébe. Hogy kiszakadása a családi fészekből, vagy inkább kígyófészekből, ahol nem enyhült az iránta érzett közöny, valamennyire békés megoldást rejteget. De mekkorát csalódott. Időnként nézett ki az ablakon, s nem kötötte le semmilyen látvány. Mintha a semmibe nézne, körülötte üresség, légüres tér lenne. Fokozatosan kezdett koncentrálni a szíve alatt érzett mozgásokra. Remélte és bízott benne, hogy a keserűségében fogant élet.. változást, jó irányban történő változást hoz. Legalább reménykedjen,mert azt nem veszi el senki, az csak az övé A hallott beszédekből következtetett és összeállt a kép, hogy a más állapot neki nem tesz jót. Ennek nem lett volna szabad bekövetkezni. Ej, ha tudta volna Véri, hogy a fia csak belesodorta volna a nagyanyai sorsba, amitől annyira rettegett. Nagy az Isten hatalma, ezt is sikerült elkerülni és talán sosem fog tudomására jutni.

            Borzalmas egyoldalúság láncolata.. Azt nem tudta, hogy Didi mi módon jött a világra, de a többiek Véri, Remo mind meggondolatlan szerelemből, valójában félrelépésből fogantak és fél szárnnyal jöttek a világra, olyan értelemben, hogy egyik sem ismerte az apját, és még a körülmények is hozták, hogy titkolni kellett. És most itt a tovább guruló fél kerék. Az ö gyermeke sem fogja tudni kitől származik. Azon is eltűnődött, hogy alkatra, megjelenésre nem vallana szégyent a gyermeke az apjával, de szokásait figyelembe véve, jobb, ha nem ismeri meg soha. .Lehet ők is elzárkóznak tőle, vagy ki tudja? Senkinek sincs a homlokára írva a sorsa. Ilyen gondok emésztették és néha jól jött, amikor időnként benézett a nővér, elbeszélgettek aktuális dolgokról, ami valamennyire kizökkentette a betokosodásból. Néha  jót nevettek egy-egy beteggel történt furcsaságon, de a nővér fő célja mindig az volt, hogy erősítse lélekben és készítse a szülési izgalmak elviselésében.

           És elérkezett a nagy pillanat. Éjjel jöttek a sűrű fájdalmak, a vajúdás. Gyorsan átszállították a szülőterembe. Talán császárolták, vagy természetes úton szült., erről az orvos nem nyilatkozott és az asszisztenciának sem engedte.. A gyermek normálisan kifejlődött csecsemő volt. Egyetlen gond várt megoldásra, ugyanis Gyöngyi nem tudott szoptatni, mert az emlői elcsenevészedtek. Néhányszor a nővér megpendítette, hogy odaadná-e nevelő szülőknek a gyermekét, de ez Gyöngyit mindig dühbe gurította. Mint az is, amikor a nővér érdeklődött, miért nevezte Salamonnak, mert ma már nem divatos név. Mosolyogva mondta, hadd legyen az én titkom.

          Mivel a szülés után nem állt be semmi szövődmény , egyik reggel a nővér ragyogó arccal lépett be, és tudtára adta, hogy annyi idő után végre haza mehet, és érdeklődött, kit kell értesíteni. Jó kérdés! Ezt sem volt könnyű megemészteni. Valamikor, míg az alagút elején botladozott, remélte, hogy a gyermek majd jobban összeköti Removal, mert ha nem lett volna az affér az anyjával, lehetett volna jó férj és családapa. Ami történt megmásíthatatlan, eltemetett valóság, még szerencse, hogy nem verték dobra, mert akkor most még inkább sajnálkoznának rajta. Jobb így! Bízik benne, hogy az ótestamentumi büntető Isten kiáll mellette. Elmerengett, amíg a nővér a kis Salit etette, mit is mondhatna? Amint értesült Remot elzárták és Vérinek is nyoma veszett. Ki más maradhatott volna, akire még számíthat az apja, Kurátor Mihály. Őt jelölte meg, hogy érte jöjjön.

         Szombat dél volt, verőfényes tavaszi nap. Már érződött a levegőben is a tavasz mámorító illata. Pattantak a rügyek, nyíltak a virágok. Megérkezett az apja, nagy csokor gyöngyvirággal. Könnyekig hatotta a kedvenc virágja, és az, nem felejtette el. Ültek az ágyon, a gyermek aludt és halkan suttogva beszélgettek. Mihály érezte, hogy fel kell készítse a lányát, ne érje majd csalódás ha haza érkeznek. A stressz csak rontana a szülés utáni törékeny szervezetén.

-Sokat gondolkoztam, lányom, mitévő legyek. Nem akartam senkit beleavatni a terveimbe, csupán Zsókával silabizáltuk ki, hogy jó legyen. A nyáron szerettem volna a nyári konyhát újraépíteni, de hogy így alakult a sorsod hozzáláttam és kitataroztam ideiglenesen a külön kis épületet. Láttam Vériéknél lakat van ajtón, kapun, de úgy sem engedtelek volna vissza. Ez a tied, nem zavarsz senkit és téged sem zavar senki. A Zsóka tanácsi hasznosak voltak. Ő azért nem jött, mert ott rendezget, takarít, hogy minden pedáns legyen, mire megérkezünk.

 Valóban helyes volt, amit Mihály tett. Nem is lett volna semmi különös gond, csupán

Gyöngyit csak az bántotta, hogy saját otthonából őt mindegyre kiszorítják és a jött-ment idegeneknek több joguk van mint neki.

        Zsóka csodálatosan elrendezte a nagyi bútorait, függönyt, szőnyegeket rakott le és készítette az igazi ünnepi ebédet. Amint a kapun beléptek hullámzott a finom étel illat.  Milyen rég nem evett ropogós kacsasültet párolt káposztával, de keveredett a köménymagleves átható illata is. Zsóka sajnos nem volt tisztában, hogy a „kismama”-leves Gyöngyinek nem létszükséglet, mert nem szoptat. Hármasban ebédelek, majd később bejött Anna is a fiatal párral. Nézelődött, szaglászott menyét módra, de nem fogadott el semmit.  Piroska a karjaiba vette a babát, mintha próbálgatná neki mennyire, állna jól. Misi dobozos sört szedett ki egy neccből, mert úgy hallotta, hogy a sör is tejserkentő.

-Tej ,az nincs, de azért szívesen megiszom a rég áhított sört.- mondta Gyöngyi nevetve.

Lassan széledt a társaság, egyedül maradt a fiával. Nem akarta érzékelni a kilátástalan 

jövőt, hogy hogyan tovább. Magához szorította a fiát, érezte a friss forró gyermektestet, melyből áradt a jellegzetes csecsemő illat, könnybe lábadt a szeme és úgy suttogta a polyába:” Itt vagyunk mi egymásnak. Lesz valahogy, csak kitartás, kisember!”

        Zsóka a szokottnál gyakrabban kereste fel. Nagy tervét nem tudta mi módon lehet kivitelezni, de igyekezett meggyőzni Gyöngyit, hogy képtelen az anyai szerepvállalásra.. Jövedelme csak az a kevés segély, amit az önkormányzat biztosít, semmire nem elég Segítségére lesz, hogy adja be a gyermeket intézeti nevelésre. Addig győzködte, hogy a végén Gyöngyi is belátta a helyzet valóságát és igazat adott nővérének.

          Az intézkedés Zsóka részéről elkezdődött. Dolgozott az intézetben egy valamikori osztálytársa, akivel annakidején jó barátságban voltak. Mindent felvázolt megbeszélt vele, többször is kihangsúlyozva, hogy az édes húgáról van szó, és ezért kéri a segítségét..  Ígéretet kapott abban is, hogy amíg pici a baba gyakran megengedi, hozzásegíti a látogatáshoz, de ahogy majd nő és értelmesedik, annak is véget kell vetni, mert az intézet továbbítja a gyermekeket nevelő szülőkhöz, és ilyen esetben teljes titok fedi a hovatartozást, új születési bizonyítványt állítanak ki az örökbe fogadó adataival..

             Gyöngyi nem lelkesedett, de elfogadta és beletörődött. Örült annak, hogy a drága barátnő, a Hanna jóvoltából gyakran láthatja. És ment fáradhatatlanul, töretlen hittel. Örült, hogy néha órákig együtt lehet a fiával. Szemei előtt cseperedett, telt ki, és mikor ölbe vette, mintha a vér szava diktálta volna, harsányan nevetett, hadonászott és vidáman eljátszadoztak ketten. A Gyermeknevelő Intézet a Mezőség felőli kijáratnál volt a városon kívül. Az államosított grófi kastélyt rendezték be, mely festői helyet foglalt el. A Maros mellett berkek, ligetek sorjáztak a kúria szomszédságában. A kastély udvara parkosított volt, vadgesztenye, hárs, szomorúfűz és néhány egzotikus fával beültetve, a gyepesített udvaron sétányok voltak és a fák alatt padok. A területet hatalmas masszív kovácsoltvas kerítés vette körül

              Időteltével titkosan kellett már szervezni a gyöngyi látogatásait, d az áldott jó barátnő, a Hanna mindenre talált megoldást. Egy alkalommal az igazgatónő kérdőre vonta, hogy ki az a kis púpos nő, akit gyakran látni az intézetben. Hannából hirtelen fakadt a válasz:- Oh, az édesanyám szomszédja, általa szokott üzengetni, de ha gond szólok neki, hogy ne tegye.. A nagyfőnök legyintett és így elült minden gyanú.

                Ahogy nőtt Salamon, Hanna azt a megoldást találta, hogy leviszi a kerítéshez és ott a bokrok sűrűjében elbeszélgethetnek. De ez sem lehetett tartós. Később mikor már nagyobbacska lett, a legötletesebbnek tartotta, hogy az udvar végében a szomorúfűzek alatti padon a legbiztonságosabb a találkozás, mert a fák földig érő agai nagyszerű rejtekhelyet biztosítanak Ide, engedte be Gyöngyit a hátsó kapun és hagyta huzamosabb ideig hancúrozni a fiával. Salamon kicsi korától rajongott érte és „a kicsi néninek”nevezte. Annyira belevésődött emlékezetébe a találkozások időpontja, hogy órapontossággal ott termett a rejtekhelyen, és ha Gyöngyi valamennyit késett, már duzzogott, amiért késik a „kicsi néni” Mesékkel kecsegtette, folyt belőle a szó és összekeveredett a mese, bibliai történetek és főként a saját élete, hogy már ö sem tudta hol kell válaszfalat húzni.. A gyermek mindegyre értelmesebben kísérte minden okfejtését. Vitt neki csokoládét, kekszet, mikor mire tellett szűkös jövedelméből, de mindenét rá költötte volna. Mesélés közben az udvar mélyén elénekelte és később meg is tanította neki a szivárványos csángó nótát.

                  Salamon gyorsan fejlődött és látszott rajta, hogy sokat foglalkoznak vele, mert mind értelmesebb lett. Nagyon sok örökbe fogadónak, akik megfordultak az intézetben feltűnt, de Hannának mindig sikerült elterelni a szót azzal, hogy a gyermeket egy spanyol házaspár már lefoglalta, nagyon esedékes az érkezésük. Nagyon találó a mondás, mely szerint ne fesd az ördögöt a falra, mert megjelenik. Megérkezett egy spanyol asszony, aki tényleg szerette volna a gyermeket. Salamon mintha ráérzett volna, hogy őt akarják elvinni, toporzékolni kezdett, hogy őt ne válasszák el a kicsi nénitől, mert csak őt szereti. Nehezen sikerült Hannának meggyőzni az asszonyságot, hogy a gyermek hisztis, idegbeteg, ő a gondozója és igazán tudja mennyi baj van vele.

                 Megjelentek az élet egén a fekete fellegek Gyöngyiben a halál magja mindegyre terebélyesedett. Öröklött betegségét tetézte a terhesség velejárója,majd gyengítette a szülés  és rohamosan kezdett romlani az egészsége. A látogatásokat csökkentenie kellett, mert fárasztotta a sok gyaloglás. Először csak két napot jelölt ki, csütörtököt és vasárnapot, végül már csak a vasárnap maradt. De ment. Betartotta a teherként ránehezedő szabályokat, sosem leplezte le magát, hogy ő az édesanyja, továbbra is megmaradt a „kicsi néninek” Még jól is esett a szájából hallani, mint ahogyan a gyermek is alkalmakként megemlítette, hogy senki sem tudja annyira selymesen, árnyaltan és édesen kiejteni a Sali nevet, mint a kicsi néni.

                Mindannyian tudjuk, hogy az élet véges, azért születünk, hogy legyen egy adósságunk, a halál, az elmúlás. Mi, a nyugati civilizációban borzalmasnak fogjuk fel társaink elvesztését, pedig az is annyira az élthez tartózik, mint a születés.  Az ős japánok születéskor sírtak és elhalálozáskor vigadtak, hogy az illető megszabadult a földi élet elviselhetetlen nehézségeitől. Gyöngyi fokozatosan maradt el. Az utolsó találkozásaikkor Salamon észlelte, hogy mennyire elfárasztotta az út, már kezdett fátyolos lenni a tekintete, fáradt a mosolya.  Bizony nem lelkesedett már semmiért, csak őt nézte lángoló tekintettel. Óvatosságból sosem tett fel fárasztó kérdéseket és olyanokat sem ami állapotát taglalná. Elmaradt. Már hónapok teltek el és a kicsi néni nem jelentkezett. Üresek lettek a vasárnapok Furcsállta. Aztán egy csendesebb pillanatában megkérdezte az áldott jó Hannát , hogy tud-e valamit a kicsi néni távolmaradásáról.

                 Hanna nem nézett rá, elnézett felette és a saját lelkiismeretével küzdött, hogy mondja, ne mondja? Végül átölelte a gyermek vállát és bevitte az irodájába. Ültek egymással szemben szótlanul, mert nem tudta hogyan is kezdje. Szeme könnybe lábadt és látta a gyermek arcán is a döbbenetet. Kemény, súlyos várakozás.,szinte hallatszott a felgyorsult szívverés.

-Tudod, fiam, az élet tele van furcsaságokkal. Nehéz, kegyetlen furcsaságokkal. Erősnek kell lennünk, és mindent méltóan kell elviselni. Sose feledd, nem az a fájdalom, amitől könnyes lesz a szem, hanem amit egy életen át hordunk: kacagva, csöndesen. Ezt a szöveget általában, megfontolásból emlékversként szoktuk írni fényképekre. Az életnek vannak viszonylag meggondolkoztató és visszafordíthatatlan állomásai. Most nagyon őszinte leszek hozzád, és azt teszem, amit tilt mindenféle törvény és belső rendszabály, de érted és neked elmondok mindent.

Azzal kezdeném, ami a vége lenne a történetnek. A „kicsi néni” többet nem jön. Örökre megnyugodott egy fájdalmasan keserves élet után. Elpihent. Ott voltam a temetésén, aránylag kevesen voltak, mert visszavonultan élt. A családtagokon kívül két-három valamikori osztálytárs. Akik szerették. És akik ismerték mindenki szerette, mert megtört és deformálódott testében finom lélek lakózott.. Ő már nincs. Van, akinek pillanatnyilag hiányzik, de túl teszi magát rajta. Nagyon, Sali, neked fog hiányozni, mert az általad is hőn szeretett „kicsi néni” az édesanyád volt. Meggyőzték, hogy adjon ide be téged, és ne várja, hogy a gyámhivatal vegyen el. De amint láthattad is, mindent elkövetett, hogy a közeledben legyen. Kis korodtól, amíg csak bírta magát.  Tudom, hogy most elfog a döbbenet, kegyetlennek tartasz, és dacos gondolatok fogannak elmédben, de engem nem bánt. Ennyivel tartózom az emlékének, hogy felvilágosítsalak, te nem egy úri dáma eldobott fia voltál, egy felületes perszóna meggondolatlan tettének az eredménye. Kevés intézetinek adja meg a sors, amiben neked részed volt, te édesanyád mellett nőttél fel. Ha kíváncsi vagy a sírjára, és minden bizonnyal azt hiszem, a temető főútvonala végében a jobbra kitérő második sírja. Könnyen megtalálod, mert a képe is ki van téve.

          Salamonban egy világ omlott össze. Napok teltek el, amíg felocsúdott kábulatából. Majd egy délelőtt bejelentette az áldott jó Hannának, hogy el szeretne menni a sírkertbe. Úgy ment át a városon, mint egy álomkóros, aki csak megy egy cél felé, és nem érdekli semmi, ami körülötte zajlik. Hallucinált. Mindegyre a Gyöngyi hangja idéződött emlékezetében.  Mindenre volt megjegyzése lés akármennyire banális volt, annyira szívből tudott nevetni. Egyszer találgatások közepette arra kérte, hogy mondjon egy nótát, amelyikben sok a csont. Sali, persze kisgyermek, honnan tudna, de ö rögtön sorolta, hogy három is van: Kihajtom a libám a rétre, ebben aránylag kevés, de Nem akar az ökörcsorda legelni, vagy a Temető kapuja, sarkig ki van nyitva. És nevetett, gurgulázó kacajjal. Még a könnye is kicsordult. Utólag meggondolandó minden, azok az állapotok, vajon nem a lelki turboltságát leplezték? Néha pillanatnyi öröm volt, hogy a fiával van, de a háttérben ott settenkedett, tornyosult a bánat, hogy azt titokban kell tartania, nem ölelheti keblére, mint édesanya, hiszen ő csupán a „kicsi néni” de így is megérte.

            Megérkezett a sírhoz. Érdekes volt, a keret terméskőből kirakva, a „fejfa” csiszolatlan gránittömb, melynek közepén, fekete márványlapon a képe volt bedolgozva. A konfirmálói képe. Alatta stilizált betűkkel „GYÖNGYIKE”, semmi más adat. Bizonyára a Zsóka elképzelése volt, de mit is jelképezhet a gránit és a terméskő, hisz ő annyira törékeny volt. Lehet a kitartást, a megtörhetetlenséget az élet kegyetlen forgatagában .Mert az volt, kitartó az ádáz küzdelemben és finom, törékeny lélek. Leült a sírkeretre és komoran nézett maga elé, majd egy marék földet vett a kezébe és elkezdte morzsolni. Szótalan volt, feldúlt és szomorú. És emlékezett, emlékezett. Sorba idéződtek a jelentősebb pillanatok, a boldog együttlét pillanatai.” Tégy engem mint egy pecsétet a te szívedre…, mert erős a szeretet mint a halál.”

Akkor nem éreztem, amikor a szíved mélyéből fakadtak az ídézetek. Amikor azt is énekelted:” mert az aki énutánam kesereg, jöjjön ide s fogja meg a kezemet!”

Itt vagyok édesanyám, most már kimondhatom birtokos jelzővel, mert már világos, hogy az enyém voltál. Kalimpál a szívem, égeti a torkom a szokatlan szó, de melegség önt el. Most tudom, érzem, hogy megfognám a kezed, de lehetetlen. A vágy szinte azonos, te is vágytad az érintést, én is sokszor elméláztam azon, milyen érzés lenne az édesanya ölébe hajtani a fejem és úgy aludni el, hogy simogatja, turkálja a hajamat.

              Biztosan megerősödöm lelkileg , mert nagy a vesztesség, pedig nem is gondolhattam rá .Már nem érdekel semmi. Nem ellenkezem, az első kínálkozó alkalommal oda megyek ahová visznek. De ígérem neked, hogy bárhová sodorjon a sors, minden évben az emlékezés napja a miénk lesz .Eljövök és a szivárvány minden színében tündöklő virággal beborítom sírodat, és gyertyákat is gyújtok, sokat és színeset, hogy az örökvilágosság fényeskedjen feletted.

              Már csak ült gondolatok nélkül és fásultan merengett a semmiben. A nap a felhő mögé bújt és enyhe szellő libbent át a temetőn. A néma csendben egy harkály szállt egy közeli fára és elkezdte kopácsolni.

                                           V É G E