Azt mondják, hogy ha valaki sokat bagózik, egy idő után mélyebb lesz a hangja.

Lehet, hogy van benne némi igazság, de mint mondják, kivételek vannak, már csak azért is, hogy erősítsék a szabályokat.

Az csak természetes, hogy ismét magamról fogok sztorizni, bár kivételek azért akadnak ebben az állításban is bőven.

Szóval, hogy a főtémánál maradjak, amióta az eszemet, azt a kevéskét, ami van, tudom, az alapbeszédhangom nem éppen csicsergősnek mondható.

Na, itt már megint legyen szó a kivétel, és szabály helytállóságáról, mert attól függ, hogy kivel, és miről diskurálok. Néha olyan kis incifinci a hangom, hogy még magam is elcsodálkozok rajta, pedig a mutálási korszakomon, már réges- régen túljutottam.

Nagyobbacska gyerekként, gyakorta küldött le édesanyám, a közeli kis KÖZÉRT-be, mert akkor még ilyen megnevezésű üzletecskék is voltak, néhány apró élelmiszerért.

Volt egy olyan kis prolis kék kötött sapkám, citromsárga vékonyka csíkokkal. Hűvös idő lévén, én azt csak úgy, mondhatni kutyafuttában, a lépcsőket hármasával lefelé ugrálva kaptam a fejembe, így elrejtve az egyetlen momentumot, amely megkülönböztető jelként szolgált volna, a gyengébb nemhez való hovatartozásomat illetőleg.

Akkortájt, még igen élénk mozgású leányka voltam, így néhány perc alatt, már az üzlet ajtaját nyithattam, és máris szippanthattam magamba, az élelmiszerek sokszínűségének, az- az illatságának oly jellegzetes, és feledhetetlen illatárját. A kifli, a zsemle, a mákos fonott, a szegedi cipó, a pacsni, a kannás tej, a parizer, a nyári szalámi, a liszt, és a cukor, a fehér, és a barna kenyér, a háztartási keksz, a zöldség áru, olyan illatárral ajándékozták meg a betérő vásárlót, hogy azt el sem lehet mondani, le sem lehet írni, de még lefesteni sem. Ezt csak az a szerencsés ember tudja megérteni, aki ezt a varázslatot személyesen megtapasztalhatta.

Hű, de előreszaladtam, tegyünk csak egy lépést visszafelé.

Igen, mostmár ott vagyok, beléphetek!

 A boltba lépve, először is a szippantás, azután gyorsan, illedelmesen csókolomozás a közértes hölgyeknek. Természetesen, nem estek hasra jólneveltségem vitathatatlan megnyilvánulásán, nem bizony, ellenben habozás nélkül, nekem szegezték a kérdést jövetelem céljára vonatkoztatva,

- mit kérsz kisfiú?- így, az eladó hölgy

Amúgy sem voltam, egy vigyorgós kölök, ha ábrázolni kellene az általános hangulatgörbémet, pontosan olyan képet mutatna, mint Füles csacsié a Micimackóból, úgy hogy a fatális mellétrafálás hallatán, máris szemerkélni kezdett eső, a fejem fölötti képzeletbeli szürke felhőcskéből.

Én persze visszafogottan, de nemtetszésemet orrom alá mormogva,

- nem vagyok kisfiú, kérek egy kiló krumplit!-

A hölgybe azért szorult némi jómodor, és elnézést rebegett felém, meg valamit még mellékesen, a sapkámat illetően. Haragudtam rá, úgy hogy azt már el is engedtem a fülem mellett, úgy hogy az már titok is marad örökre.

Az óta, bár nem vagyok rá büszke, többmázsányi bűzrúddal gyilkoltam tüdőmet, és járulékos szerveimet, de nem mondhatnám, hogy az elfogyasztott mennyiségű dohányáru súlyával egyenes arányban mélyült volna a beszédhangom. Ellenben, nem vagyok morgós, sőt alaptermészetemnél fogva, és gondjaim ellenére víg kedélyűnek mondhatom magam. Ha van is viharfelhő a fejem felett, nem veszek tudomást róla, legfeljebb elázok, de az sem gond, egyszer csak,

 Majd kisüt a napocska

Megszárad a Zsókácska