Sylvia B. K. Mítoszi valóság

http://e-konyvbolt.eu/

Nagyjából 20 milliárd évvel ezelőtt a világ még üres és sötét volt. Nem léteztek a bolygók, csillagok, meteorok sem az üstökösök. Még a nap sem létezett. Egyetlen atommag volt csupán, melyben benne volt a végtelen űrben kialakuló mindenség anyaga. A tudósok ezt ősanyagnak hívták, a görögök pedig egyszerűen Khaosznak nevezték, melyet mítoszuk szerint egy légáramlat termékenyített meg. Valójában nem lehet tudni, hogy valóban így történt e, vagy egyszerűen eljött az idő, hogy ez a szinguláris véget érjen, és az atommag, egy emberi mércével mérhetetlen robbanással, szubatomi részecskékre bomoljon.

Ezzel a robbanással megszületett a tér és az idő, vagyis maga az univerzum, amely másodpercek töredéke alatt lakta be a világűrt. Néhány helyen inhomogén területek alakultak ki, és ezek tették lehetővé a csillagok és galaxisok kialakulását.

Ahogy az univerzum forrósága hűlni kezdett, elkezdődött a nukleoszintézis, vagyis az atomok és elemek létrejötte, melyek megalapozták a lítiumatomokat. A tömegvonzás miatt pedig a széthullott részecskék kezdtek egyre sűrűbbé válni, majd a bennük lévő anyagok hatására fellángolni. Így alakultak ki a csillagok óriási gáz és porfelhőben. Ezek a csillagok szolgálnak alapjául a görög mitológiai alakok megszemélyesítésének is, hiszen a mítosz szerint, Zeus, a főisten nagyon sok halandónak és halhatatlannak adott helyett az égbolton, csillag formájában.

Ilyen volt Perseus, Zeus és Danaé fia, aki legyőzte a földi Gorgót, Meduzát, egy láthatatlan sisak, sarló és pajzs segítségével. Vagy Castor (szintén Zeus fiának mondják, mert egyazon hattyútojásból kelt ki testvérével, akit Zeusz nemzett), ő az ikrek csillagképben jelenik meg az égbolton, pedig halandóként élte, majd veszítette el az életét. De közéjük tartozik még Hydra a vízikígyó is, akinek 9 feje volt, és ha levágtak egyet is, kettő nőtt a helyébe.

Többek között nekik állít emléket a csillagokban a mitológia.