VIHAR-SZONÁTA, ZONGORÁN

         A település létrejötte a régmúlt időkre nyúlik vissza, amikor Mária Terézia hatalmát fitogtatva a Transsylvania provinciába igyekezett minél több németajkút betelepíteni, feltölteni német telepesekkel. A svábok a Bánságban és Szatmár környékén leltek új hazára, míg a szászok elszóródtak Erdélyben hatalmas településeket és városokat alapítva, amelyekben jól meghatározott szervezési formában eredeti törvényeik szerint éltek. Nem csak a szervezési adottságot,de a munkakedvet és fegyelmezettséget is magukkal hozták és azokon a helyeken, ahol lábaikat megvetették virágzó élet sarjadt. Nagykiterjedésű szőlészeti és borászati iparág vette kezdetét. Később a sörgyártás technikáját is ők vezették be Erdélybe.

          Bátos a nevét az első telepesről kapta, akit Hans Batschnak hívtak, persze az idők folyamán elmagyarosítva került a közhasználatba. Kultúrájuk gyöngyszeme nem is annyira a népművészet és gasztronómia volt, mint a hitélet és a templomépítés. Már otthonról tudták, bármilyen kicsi a település az Isten háza kimagasló kell legyen, mint a Német birodalomban mindenütt. Náluk nem érvényesült az erdélyi mondás, mely szerint amilyen magas a templom teteje, arról állapítható meg a település gazdagsága. Míg a svábok nagy része elmagyarosodott és megmaradt katolikusnak, a szászok modernizálódva követték Luther hitét és tanait, vastagnyakú evangélikusok lettek. A település maga termelte ki vezetőit is a polgármestert, szolgabírót, közjegyzőt, később papot és kántort is taníttattak. A település szinte egyforma távolságra feküdt a két erős város,Szászrégen és Beszterce között.

          Hans Span már itt született. Okos, tanulékony és tudálékos gyermekként ismerték. A szászrégeni tanítóképzőben szerzett diplomát, de tovább ment és Nagyszebenben próbált jogot tanulni, majd végül Bécsben diplomázott és eltekintve a kínálkozó magas állásoktól, szülőföldjére jött közjegyzőnek. Feleségét, Vilhelminát Szászrégenben ismerte meg, és házasságuk után az asszony követte férjét, és élvezte nagyasszonyi minősítését a falu népe körében. Idővel a kialakult helyi elit társaság a jegyző házában találkozgatott. Az asszonyok külön saját dolgaikat beszélték meg, míg a férfitársaság, kártyázás és pipázás közben elmélyült a világpolitikában is.

          Sajnos Span úr fiatalon elhalálozott, de hátra maradt özvegyét és egyetlen lányát, Ilset, a falu gyámolította. Továbbra is nála gyűltek össze a papné,a kántorné,és még néhány valamire való asszony, akik a városból származtak, nem hagyták az ő Vilmájukat magára. Ilse is amint nőtt észrevehetően az apja hajlamait örökölte és idővel sikerült Temesvárott állatorvosi oklevelet szereznie. Persze a nagyváros és az egyetem magával hozta a jóképű sváb gyereket, Dietmart, akivel házasságba lépett és már első évben megszületett a kis Friderika, aki végül egyszerűen csak Frida lett a köztudatban. A helyzet bonyolultsága alakította életüket és az első kivándorlási hullám, ami megtévesztőleg ezt a nevet viselte, de valójában akommunista rendszer a bűnös nép kiárusításával foglalkozott. A Szövetségi Köztársaság keményvalutával megvásárolta a kommunista államokba rekedt fiait. Ilse nem habozott sokat, kalandvágy sem vezérelte, csupán nagyobb jövőt látott saját népe körében élni, és férjével úgy döntöttek, hogy Bajorországban telepednek le, ott próbálnak új életet. A terv úgy volt, hogy a kislányt egyelőre itt hagyják Vilmánál, és miután megalapozódott életük, családegyesítés formában mindkettőjüket kiviszik. Ez volt az első kavarodás, de utána minden rendeződött és az élet folyt a megszokott medrében.

           Glazovits Nándor a Bánságban eladta minden vagyonát. Az okát senki sem tudakolta, de itt szeretett volna letelepedni. A falu vezetősége nem ellenezte, mert első dolga volt, hogy a nem használt kántori lakot igyekezett megvásárolni, melyben valamikor felekezeti iskola is működött, de ahogy gyarapodott az iskolaköteles gyermekek száma nagyobb épületre volt szükség és állami támogatással felépült a vegyes állami iskola épülete. Glazovits úr nem alkudozott, amennyit kért az egyház kifizette, sőt külön adományt adott a templom tatarozására is, mert mint megállapította a toronyóra nem működött. Ez jó jelnek számított és szívesen fogadták körükbe a kálvinista református embert. Segítséget  ígértek az épület rendbetételéhez is, ami igazán kellett, mert Nándor egy kellemes udvarházat álmodott magas kőkerítéssel és árnyékot adó fákkal. Három fia volt. A nagyobbik, Péter, orvosnak tanult a temesvári egyetemen. Ő nem jött velük. Géza, a középső is közel állt az érettségihez. Őt mindinkább az elektronika érdekelte, de kiváló zenész is volt. Külön bandájuk volt az iskolában, melyben ő volt a prímgitáros. András volt a vízhordó lurkó, ahogy a legkisebbeket szokás nevezni. Ő még kivette részét a falusi iskolában, de szorgalmáért és képességéért nagy jövőt jósoltak neki.

             Alakult a falu társadalma. Voltak olyan félműveltek is, akik nagyon szerettek volna az elismert hölgyek társaságába jutni, de azt inkább kiérdemelni illett. Ezek közül az egyik Jusztina, egy beköltözött magyar család egyetlen lánya. A szülők, lehet tőle borzadtak meg, hogy több gyermek nem lett, mert Jusztina magáról is tudta, hogy szinte karikatúra a hangsúlyozottan karika lábaival, de úgy tett mintha nem venné észre. Élete végéig bokáig érő ruhákban járt, hogy valamennyire leplezze a negatív látványosságot. Meggyőződött, hogy akikkel kapcsolata volt, nem a szerelem, vagy együttérzés vezérelte, mind inkább a kíváncsiság, hogy milyen érzés egy dyskinesiassal a szex. Furcsa szórakozásnak adta a fejét. Naplót vezetett a faluról. Külön rovatba írta a fiatalokat, ki kivel jár, mikor ismerkedtek meg, mennyi ideig tartott a kapcsolat. Ha mégis házasság lett belőle, következett az esküvő dátuma, majd a gyermekáldáskor visszaszámolta, hogy a gyermek koraszülött-e a házassághoz viszonyítva, vagyis, a szent fogadalom előtt már bűnbe estek. Egy másik rovat az elhalálozás utáni életét kísérte nyomon az özvegynek. Betartja-e a gyászidőt. Incselkedik-e frivol viselkedéssel a gyász idő alatt, és lejárt-e a gyászidő az új párkapcsolat kezdetekor. Senki és semmi sem kerülte el a figyelmét. Közben bagózott. Pofazacskójába két oldalról behelyezte a nyers dohánylevelet, majd a nyáltól miután átázott rágni kezdte és nagyokat köpött.

              Anna érdekesebb teremtés volt. Lány korában nagyvárosokban cselédeskedett, de haza érkezve mindig azt a látszatot éreztette, hogy milyen változáson ment át, mennyire elurasodott. Selypítve, foghegyről beszélt és értelmetlenül használta az általa nem ismert szavakat, valahogy így „Pláné Kati hová mégysz?” „Sőt, a patikába!” És sorakozott a bárgyúságok szókészlete: Pláné, sőt, abszalut, egyáltalán,. De mégis-mégis, egész ellenkezőleg, nem, hanem. Hazajárogatva beleszeretett a kántor lovászinasába, akit Palinak hívtak. Tagbaszakadt, izmos legény volt, mozgékony, de csak a lovakhoz értett. Anna tanította a lányokhoz való közeledésre. Remélte,hogy jó tanítvány lesz a Pali, neki pedig fő nyeremény, de melléfogott. A Jusztina feljegyzéséből kitűnt az ismerkedés ideje, az együtt járás, a bűnbeesés.. Férfi már-már összeköltözött Annával, de amikor észrevette, hogy vastagodni kezd, már annyira fel volt „készítve” az életre, hogy egy vajolai lányt megszöktetett és Szászrégenben telepedtek le..Itt a Jusztina bejegyzései félbe maradtak,csak a kislány születését jegyezte be, és zárójelbe odabiggyesztette, hogy „fattyú”. Kereszteléskor az Ilona nevet kapta.

              Glazovits végül is nagy területet vásárolt fel a bánsági vagyon árából. Dedrádszéplaktól Vajoláig terjed a birtoka, mely szántót, szőlőst és kaszálót foglalt magába. Napszámosokra volt szüksége és tudta,hogy a román munkaerő a legolcsóbb és gazdaságosabb, mert a román ember jelmondata „örvendjünk,hogy így is van!” és náluk a szükséglet annyiból áll, hogy ne hiányozzon a túró és a puliszka. A szőlősbe Moldvából hozott hozzáértőket, míg a kaszások és kapások az Avasból kerültek ki. Egyelőre tíz barakk típusú viskót építtetett, de az idők folyamán mindegyre szaporodtak, és egybe épültek a faluval Külön temetőjük volt és a sírkert közepébe, építették a görögkeleti fatemplomukat, ahová időnként a  dedrádi pópa járt ki, hogy legeltesse a nyájat Isten igéjével. Persze szokásaikhoz híven, mert a pópa ugyanabból a Bibliából imádkozott, áldott, de jó pénzért átkot is szórt, meg feloldozott átok alól. Az ő hitük már ilyen, tekervényes. Ha a faluban intézni való ügyük volt, nem mertek felnézni az evangélikus templom tornyára, annyira szédületes volt az övékéhez viszonyítva. Külön világuk volt. Megtartották hagyományos ünnepeiket, a vasárnap délutáni horát, ahol öreg, fiatal bekapcsolódott a népi táncba. Ők nem mertek vegyülni, inkább a falu süldő legénykéi merészkedtek a forróvérű és könnyű erkölcsű román lányok közelébe.

               Az iskolában mindig kitűnt egy, két jeles eminens. Ilyen volt a kis Frida is. Tele volt szorgalommal és érdeklődéssel. A zenetanárnak feltűnt a kellemes hangja és úgy érezte, mintha hangszeres zenehallása is volna. Gondolataiba merült,hogy mit is lehetne ajánlani, kipróbálni, hisz lányhoz illő hangszer a lant, a hegedű, a zongora, hírtelen ezek jutottak eszébe és eltökélte,hogy szóba elegyedik a kántorral, hátha közösen valami hasznosat csak kisütnek. Esteledett amikor felkereste Vilma asszonyt.

-          Grüss gott! – köszönt, és Vilma tessékelte. – Nem időzöm sokat, Vilma néni, csupán az érdekelne, hogy megengedné-e az unokájával a külön zenei foglalkozást?

Vilma megkönnyebbült,mert rosszra gondolt, de persze, hogy egyetértett, amikor a szeme fényéről volt szó, a komolykodó, de mégis pajkos unokájáról

-          Úgy gondoltam, hogy a kántorral megbeszélem, foglalkozna vele a billentyűs hangszerekkel való megismerkedéssel, s aztán meglátjuk, hogy hová lyukadunk.

Még az nap elment Függelhez, a kántorhoz is. – Figyelj cimbora, felfigyeltem a Frida hajlamaira és szerintem komolyan kellene venni. Még megérhetjük,hogy utódod lesz a kántorkodásban.

 - Az még várat magára, mert az órgona eléggé bonyolult hangszer lánynak,mert azon kézzel – lábbal kell játszani. Viszont kezdhetjük a harmóniummal, amely a vallásoktató teremben  van és később esetleg megbeszélhetjük Glazovitsnéval, ha megengedik a zongora órákat, mert értesülésem szerint remek bécsi zongorájuk van és senki sem játszik rajta.