" Ülök a szobámban Búsan egyedül..." (Homokóra)

  Szememre nem jön álom, csinálnom kell valamit. Írok, hátha segít kiírnom a gondolataimat és nem zavarnak mégjobban össze. Miért van az ha az ember szeretne valamit és mégsem teljesül a vágya? Anya szeretnék lenni. Ki ne szeretne? (a féfiakon kívül:D) Azt hiszem már 18 évesen szerettem volna csak nem volt kivel összehozni. Pediga kkor még minden rendben volt az egészségemmel, és nem sejtettem, hogy hosszú rögös út elébe nézek gyermek ügyileg, pedig igen.

  És itt ugrunk a mesében, hip-hop 22 éves vagyok végre megismerem azt az embert akihez az életemet akarom kötni, szuper minden ház, autó, tervezgetés, hogy jó volna egy baba. A családban össznépi pánik tör ki, hogy minek még? Minek-minek, jó fejek mert lassan itt az idő fiatalabbak nem leszünk gondoltam. Egy évnyi sikertelen próbálkozás után kezdtem feladni, az nem lehet gondoltam, hogy nekem nem sikerül, pedig így volt. Aztán hirtelen mégjobban felborult minden, nem tudom, hogy a munkahelyi stressztől, vagy a sikertelenségtől, de voltak olyan idők amikor 44 napig volt meg a havim. Bizony. Nagyon rossz volt. Az orvoshoz menést is csak húztam halasztottam, mert még sosem voltam nődokinál. De aztán összeszedtem magam. 25 évesen elbattyogtam. Túléltem!:) És semmi olyat nem tudott mondani amitől jobban érezetem volna magam. Leletek átlagosak, vagy negatívak, de bajt nem lát. Menjünk ultrahangra így oda is elmentem. Ott is minden oké. Kaptam gyógyszert. De az sem hatott rendesen és az egész kezdődött előröl. Felőrlődtem, belefásultam. Támogatást vártam volna a páromtól, hogy ne adjam fel menjünk másik dokihoz, de nem kaptam, csakl azt bírja hajtogatni, hogy menjek orvoshoz. Persze, mondani könnyű. Aztán ott voltak a fájó kérdések, mikor lesz már baba? És most itt állok 27 évesen, és egy meddőségi klinikára kell mennem. Erre nem gondoltam, lennie kell hitemnek, hogy sikerüljön, nem adhatom fel, most. Próbálom magam sarkallni, hogy ne adjam fel. Elindulok. Végigcsinálom, és egyszer azt is papírra(gépre) vetem majd, mi lett az út vége.

"Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben,
Ember lenni mindég, minden körülményben." (Arany János-Domokos napra)