Amatőr Írók Klubja

Utam

13 éve | [Törölt felhasználó] | 6 hozzászólás

Nincs, ki kísérjen utamon – nincsen.

Ám nekem mégis ez út a legkedvesebb kincsem.

Mindenem, egészen.

Lépteim zajától visszhangzik a távol,

Ma itt vagyok veletek, holnap talán máshol.

Kifürkészhetetlen.

Itt apró falucska, amott népes város,

az én idegrendszeremnek felettébb káros

az éghajlatváltozás.

Mégis, ha kérditek: miért nem maradok,

lehajtott fejjel, némán válaszolok:

azért, mert nem tudok.

Címkék:

Kommentáld!

Hozzászólások

Kun Gergely üzente 13 éve

:) Ezzel igazzá válik az a felvetés, hogy ha egy verset olvasunk, sosem a költő lelkiállapotát tudjuk meg belőle, hanem a magunkét. :) A vers tükröt tart nekünk.
De ehhez az kell, hogy megfogjon valami a költeményben. Szerintem itt is ez történt! :)
Nekem továbbra is nagyon tetszik. :)

Előzmény

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 13 éve

Köszönöm, Gergely és Zoltán!
Igazából nem konkrétan erre gondoltam, de valahol igaz ez a gondolat. Ám az útnak elvileg az lenne a lényege, hogy élvezd, és ha erre mégsem képes valaki, és görcsösen állandóan többet, jobbat akar, akkor az csak kering a nagyvilágban, boldogtalanul. Valaki számára nehéz leragadni egy helyben, mindig kell valami álomszerű akármi, amit hajtani tud. Igazából ezt akartam megfogalmazni.

Válasz

Balogh Zoltan üzente 13 éve

Nagyszerű formát találtál ennek a gondolatsornak! Tetszik

Válasz

Kun Gergely üzente 13 éve

Ahogy a Tao is mondja: Nincsen cél. Csak az út van. A cél az út!

Szerintem összefoglaltad mi az élet! Nagyon tetszik!

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 13 éve

Jaj, dehogy tűnök el! Eszembe nem jutna ilyen, bár, ilyen szemmel olvasva, tényleg kicsit búcsúzásnak tűnik, de nem az! :)

Előzmény

Válasz

Tövisi Eszter üzente 13 éve