3. Fejezet

 Holly telefoncsörgésre ébredt hétfőn reggel. Isabell volt, hogy megkérdezze, miként alakult a randi.

- Minden rendben volt, nyugi csak beszélgettünk. Ezért hívsz reggel hatkor? Kis kiváncsi! - sóhajtott Holly.

- Talán baj? Vagy most is együtt vagytok? - viccelődött Isa.

- Természetesen nem, dehogy is! Nem vagyok őrült. Isa ha történik valami te tudod meg elsőként - zárta rövidre a témát-, és most, ha nem haragszol szeretném tovább élvezni a szabadságomat.

- Rendben van, hívj ha van valami. Puszillak - búcsúzott Isa.

- Puszi neked is - tette le a telefont Holly.

A nap további része, szinte unalmasan telt. Holly nem vette észre, de tudtán kívül minduntalan a telefont figyelte hátha megcsörren. De nem csörgött. És a következő 2 napban sem.

  Tom a nappaliban ült a kanapén, a reggeli újságot olvasta a kávé mellett. ' Felkéne hívnom Hollyt'- gondolta magában, de nem volt benne biztos benne, hogy ez jó ötlet. Nagyon szerette volna újra látni, érezni az illatát. Az érzések furcsa kavalkádja kerítette hatalmába, pedig még nem is ismerte a lányt. Összehajtotta az újságot, elintézett egy-két üzleti telefont, majd megkereste Holly számát. Egy darabig csak nézte, nem tudta mitévő legyen. Végül tárcsázott.

- Igen, tessék?- szólt bele a telefonba Holly.

- Szia, itt Tom, nem zavarlak? - üdvözölte a lányt. Csend a túloldalon.

- Szia Tom, nem  zavarsz. Mit szeretnél?- kérdezte.

- Mit csinálsz ma? Elmehetnénk vacsorázni - ajánlotta Tom.

Holly nagyon örült, de most az eszére kellett hallgatnia, nem szabad ebbe belemennie, bármennyire is szeretné.

- Nézd Tom, nagyon rendes, kedves srác vagy, de most az eszemre kell hallgassak a szívem helyett. Ne találkozzunk, legalábbis egy darabig. Nem szeretném ha bármelyikünk is elvesztené az állását - tört ki Hollyból.

- Holly ne tedd ezt velem kérlek - kérte Tom.

- Tom sajnálom, de nem tehetek mást, pedig nagyon szerettelek volna még jobban megismerni, azonban félek, hogy ez az állásunkba kerülne és ezt nem akarom - felelte Holly.

- Megértem a döntésedet, és elfogadom, bár nagyon sajnálom. Viszont tudnod kell, nem adom fel egykönnyen harcolni fogok bármibe is kerül - jelentette ki határozottan Tom.

- Ne nehezítsd meg kérlek, így is elég nehéz volt így döntenem. Most mennem kell, a boltban találkozunk - búcsúzott Holly, közben letörölt egy könnycseppet.

- Vigyázz magadra, és ne feledd amit mondtam! - búcsúzott Tom. Holly letette a telefont. Megfájdult a feje. Kiment a konyhába, ivott egy kávét. Isát akarta hívni, de nem vette fel a lány, biztos dolgozott. Visszament a szobájába, lefeküdt az ágyra és a fehér plafont bámulta.

  Nem tudta mennyi idő telhetett el édesanyja, Joan zökkentette ki a plafon nézésből, aki az ajtóban állt és fürkészően nézte.

- Jól vagy drágám? - kérdezte az asszony aki aggódott lányáért, annak ellenére, hogy nem volt egy tipikus anya-lánya kapcsolat az övék.

- Jól anya, csupán egyedüllétre van szükségem - válaszolt Holly. Szerette tisztelte az anyját, aki mindent megtett érte, és húgáért, Jessért, mióta az apjuk elhagyta őket egy másik nőért.

- Rendben kicsim. csak aggódom érted - sóhajtott szomorúan Joan. Holly felnézett megsajnálta az asszonyt, így odament hozzá az ajtóba és megölelte.

- Szeretlek anyu! - suttogta az asszony fülébe.

- Én is téged, drágám. Gyere ebédeljünk hátha attól jobb lesz -  javasolta Joan.

- Mit főztél? - kérdezte Holly huncut mosollyal.

- A kedvencedet, hátha az jobb kedvre derít Bolognait - karolt a lányába, és kisétáltak a konyhába. Jóízűen megebédeltek. Majd a délutánt a tévé előtt töltötték egy nagy tál pop-corn társaságában. Joan szeretett volna még kihúzni ezt-azt Hollyból, de a lány hajthatatlan volt. Nem akart még beszélni róla.

   Tom a Hollyval folytatott beszélgetés után, szomorúan töltötte a délutánt. Valamit tenni akart. Fájt neki Holly döntése, de megértette. Viszont ő pedig küzdeni akart, a lányért aki elvarázsolta ott a parkolóban, mikor először találkoztak. Felkelt hát, lefürdött, evett egy-két falatot, majd egy hirdetés újság után kutatott. Virágüzletet keresett, kiszállítással. Megtalálta,de eszébe jutott, hoyg nem tudja a lány címét. Kihasználva főnöki mivoltát gyorsan utána nézett, majd tárcsázta a virágboltot.

  Holly és édesanyja éppen vacsorához készülődtek, mikor csengettek. Joan szaladt az ajtóhoz, kinyitotta.

- Jó estét, miben segíthetek? -  kérdezte az ajtóban álló fiútól.

- Jó estét küldeményt hoztam Holly Parkernek, jó helyen járok? - felelt a fiú.

- Igen az édesanyja vagyok átveszem, ha lehet - mosolygott Joan.

- Persze, itt írja alá -  nyújtotta át az elismervényt a srác, azzal leszaladt az út szélén álló autóhoz és egy nagy fehér dobozzal, masnival a tetején tért vissza.

- Parancsoljon, ez lenne az - adta át a fiú a nagy dobozt.

- Köszönöm, szép estét - Joan adott némi borravalót a fiúnak.

- Köszönöm, önnek is - búcsúzott a srác. Joan lábbal csukta be az ajtót, majd a nappaliba vitte a méretes csomagot.

- Holly, gyere gyorsan! - kiáltott Joan.

- Jövök! - hangzott a válasz, de mire kimondta a lány már a nappaliban volt.

- Neked jött - mosolygott Joan - nyisd ki gyorsan!

 Holly így is tett, levette a szép masnit, majd a doboz tetejét. Elámult mikor meglátta a doboz tartalmát. 25 szál vörös rózsa lapult benne, és egy kis boríték. Holly leült a döbbenettől. Kinyitotta a borítékot. A következő állt benne:

"Minden eddigi életemet azzal töltöttem, hogy téged kerestelek. Nem olyat, mint te vagy, hanem téged, mert lelkeinknek találkoznia kellett." (Nicholas Sparks)

ui: Nem adom fel!! T.B.

Holly nem tudott megszólalni, csak ült a kanapén. Boldog is volt, meg nem is. Fájt a szíve. Az üzenetet szorítva sírni kezdett. Édesanyja csak nézte a lányát, hogy segíthetne rajta. Leült hát mellé nem szólt semmit, csak átkarolta a síró lányt.