TYRKER UTOLSÓ ÚTJA

(játékra fel)

            Hideg reggeli szél fújt az óceán felől. Habzó, fodros hullámok nyaldosták a partot. Egy gebe ló legelt a csenevész növényzetű tisztáson. Homlokán csillag volt, hátán betyárnyereg. Közelében egy magaslaton várakozott a vékony, barázdált arcú, szőke férfi és meredten nézett a távolba. Öt viking hajó közeledett. Nem csapták be táltos ösztönei Tyrkert, aki örült, hogy újból láthatja régi tanítványát. Lief a fiú szintén nagyon várta a találkozást egykori mesterével. Három év telt el. Lief a norvég királyi testőrségből felnőttként tért vissza az apja által lakott földre.

            A találkozás megható lett. Talán nem volt méltó a két harcoshoz a túlzott örvendezés és érzelem kimutatás, de ez nem zavarta őket. Tyrker nem tartott az apjához induló Lieffel és kíséretével. A parton maradt még egy kis ideig, mert nagyon megindította, hogy újra látta a fiút, akit gyermekeként szeretett. Erik az apja sem szerethette jobban. Majd Erikre gondolt, akivel sok mindent átéltek. Erik apja fogadta be őt, mielőtt száműzték őket Norvégiából. Az Izlandon és Grönlandon eltöltött évek alatt Erik is rájött, hogy megbízhat apja pártfogoltjában. Barátság alakult ki közöttük. Közben esni kezdett, majd vihar kerekedett jégesővel. Tyrker ekkor felordított és a lovára kapott. Tudta, hogy már elkésett. A túlcsordult érzelmek eltompították érzékeit.

            Vágtában érkezett, de a csata mér befejeződött. A települést feldúlták a norvégok, akik maguk is nagy veszteségeket szenvedtek el. Mindössze 35 férfi maradt életben a két oldalról összesen. Tyrker nem értette mi történt. Lief egyik kísérője, aki a legmegtermettebb harcos volt a norvégok között elmondta, hogy Erik nem akarta a kereszténységet. Ezért ölte meg őt. Ezt megtudva Tyrker párbajra hívta ki barátja gyilkosát. Az nevetve elfogadta a felkérést. A grönlandiak tudták, hogy a norvég hibát követ el. Tyrker még soha nem veszített párbajt, sőt csatából is mindig győztesen tért haza! A norvég jelzés nélkül, hirtelen támadt a tőle két fejjel kisebb kihívóra. A látszólag még felkészületlen Tyrker hatástalanította a csapást, és buzogányával felcsapva szétzúzta a tehetetlen norvég álkapcsát, majd beszakította a koponyáját is. „Én a nagy Isten bosszúja vagyok!” – ordította, majd hátralépett, várva az újabb támadást. A többi norvég elcsodálkozott Tyrker ügyességén és látták, hogy hat ujja van mindkét kezén. Félni kezdtek tőle. Tyrker is látta, hogy már egy keresztény sem akarja megvédeni Istene és királya becsületét. Javasolta Liefnek, hogy adják meg a végtisztességet a halottaknak.

            Beesteledett, mire végeztek a holttestek és nemrég még használt kedves tárgyaik hajókba helyezésével. Egy nagy tábortüzet készítettek ekkor a faluban. A tor során az első falatot és az első korty italt mindenki a tűzbe vetette. Nem volt mulatság. Szívükben fájdalommal, nemrég elveszített ismerőseikre gondolva indultak a hajókhoz. Tyrker már jó ideje a parton volt és a Mindenek Urához fohászkodott. Lovával szállt a hajóba, ami vontatta a többi koporsóként szolgáló vízi járművet. Felváltva kezdtek evezni napnyugat irányába. A táltos dobolásával, énekével és hittel teli fohászával elérte a kedvező széljárást is.

            A bábnak látszó testek a felkelő nap felé tekintő arccal voltak lefektetve. Hajnalig jókora utat tett meg a gyászmenet. Lief arra ébredt, hogy Tyrker keltegeti, mert azt szerette volna, ha elbúcsúzik az apjától. A legjobb barátját búcsúztató férfi arról kezdett beszélni, hogy a növényzet tavasszal újra éled, de az ember élete a halállal véget ér. A lelkeik viszont visszatérnek az életfára, és gyümölccsé lesznek, ahonnan újból visszatérnek majd. Ezután tüzes nyílvesszőt lőtt ki a hajókra, amelyek égni kezdtek és elvágta a vontatóköteleket.

            Tyrker csak ezután vonta kérdőre Liefet, hogy mi történt előző nap? A fiatal férfi elmondta, hogy Olaf norvég király küldte vele a katonákat. Előbb Izlandra utaztak, ahol részt vettek az országgyűlésen. Itt megegyeztek az izlandiak, hogy mindannyian áttérnek a keresztény hitre. Grönlandon már ez okozta a konfliktust. Tyrker elmondta, hogy a gyilkos, rabló, fosztogató norvégek sohasem szívlelték Lief őseit. Előbb nagyapját száműzték koholt vádak miatt Izlandra. Ott a családját védő gyilkosságba keveredő Eriket szintén száműzték és sok ellensége volt a szigeten. Emlékeztette a fiút, hogy mire tanította. A kereszténység és az ő hite között nincs nagy különbség, hiszen az új hittel azt hirdetik, ami szerint addig is élték napjaikat. Tyrker viszont soha nem kérte, hogy a tanításai, vagy a hite miatt öljenek! Az idősödő férfi tudta, miről beszél, hiszen a kereszténység miatt egyszer már menekülnie kellett. „Higgy a szívednek! Ne engedd a leigázást, eltaposást és kizsákmányolást!”- okította Tyrker barátja fiát.

            Közben a hajó továbbra is nyugatra tartott és a kormányos felkiáltott, hogy földet lát. Eddig még senki nem jutott el azelőtt gondolta Lief. A parton előbb sziklák, majd erdősáv követték egymást. Tovább haladva dús füvű tisztáshoz értek, ahol kikötöttek. A friss illatú levegő szinte megrészegítette őket, mintha valamilyen erős rumot ittak volna. Távolabb gyümölcsfákat és szőlőt is találtak. Tyrker a tábortűz mellett ritmikus dobolásba és éneklésbe kezdett. A Nap, a Hold, a víz és a föld tiszteletéről szóltak a dalai.

            Néhány nap múlva tovább indultak, de Tyrker nem tartott velük. Úgy gondolta, hogy az új földrészen is megtalálja majd a szellemeket, a kísérteteket és a tündéreket, akik között eddig is élt. A távolodó hajón még sokáig hallották, ahogy lovával vágtat a parton, olyan dübörgést kiváltva, mintha egy megvadult elefántcsorda rohanna letarolva mindent, ami az útjába kerül.