Sziasztok!Kíváncsi lennék a véleményetekre,ez az első prózai írásom,verseket írtam már régebben is,bár csak nagyon ritkán,most azonban olyan munkahelyem van,ahol újra megtehetném,hogy még ha ilyen kezdetleges formában indul is...Szeretném előre is megköszönni a figyelmeteket,hoyg elolvassátok és a fáradságot a válaszokkal.:)

Tükröm-tükröm...

Tükröm-tükröm mondd meg nékem...hangzik a fejemben újra és újra ugyanaz a gondolat,csak a folytatás más mint a mesében,mert úgy folytatódik:mit tett velem az élet?

Elmesélni a történetem nem lenne elég száz oldal sem,de most nem is ez a célom.El szeretném mondani,ki szeretném kiabálni hova jutottam,míg a tükörig elértem,és belenézve megláttam valakit,aki már nagyon régen nem én vagyok...

Sokszor láttam már ezt a képet magam előtt,mégis igazán csak most ismertem fel benne azt a valakit,aki soha nem akartam lenni...

Még emlékszem amikor a hó nesztelen lebegett,szállt,és lassan leereszkedett kicsi,megrogyott házikónk tetejére,mely alatt sikítva oly sokszor felkiálltott,"nem,bírom megrogyok."De emlékeimben felragyog a büszke fenyő is,aki délceg termetével büszkén viselte a rázúduló hótömeget.Ágai messze integettek a hideg szélben minden embernek,akik fejüket elfordították,ha meglátták rongyos ruhácskámat,vagy édesanyám arcán a vért és verejtéket egy-egy hosszú nap után.Emlékszem anyám gond terhelt szemére,melyet ráncok és barázdák kereszteztek,míg apám kérges tenyerével az ölébe ültetett és újra és újra csak mesélt és mesélt.A csodák életre keltek,velem együtt élvezték az otthon melegét,ebben a kis kunyhóban,a falu legutolsó házában.

A csodák között a hercegnők,és délceg lovagok becsületesen éltek,és becsületesen harcoltak azért amiben hittek,azt gondoltam ha felnövök én is ilyen leszek,harcos leszek,vagy királylány akiért érdemes megküzdeni a sárkánnyal.Sosem gondoltam,hogy én leszek a sárkány.

Már régen kihunyt bennem az a tűz amivel a kunyhót,a nyomort,és velük együtt mindent magam mögött akartam tudni.Már elaludt az a láng is ami a kis kályhában ropogott és felcsodálkozott apám kedves hagjára,és anyám könnyek közti könyörgésére.A tűz kihunyt,a hamut is messze fújta a szél.S most itt állok a kunyhóban melyet a kenyér illata helyett a halál bűze leng be.

Anyám szomorú szeme örökre lecsukódott,és keze már apám kezét fogja,aki ugyanígy itt hagyta négy évvel ezelőtt.Az a sok papírra vetett szó,az a sok könyörgés a tintával,hogy jöjjek haza,hogy utoljára még megnyugodjon,meglássa mivé lettem.Pedig ha látta volna abba halt volna bele,így mindíg azt gondoltam a kövér csekkek megoldást jelentenek majd mindarra ami miatt sírtak...De már tudom ők engem sirattak,mert előbb meghaltam mint ők.

Meg akartam szabadulni mindattól,amik ők,mind attól ami voltam.S most könyörgöm az Istenhez,hogy csak egy szeletét hadd izleljem meg annak a barna kenyérnek,aminek az illata átjárta a kunyhót.

Hova lett az a kislány,aki Hófehérke bőrébe képzelte magát,aki Csipkerózsikaként aludt el,és Hamupipőkeként járt kelt koszosan mindennap?Most fényesebb a ruhája,mint a királynő valamennyi pompájában,de szivét beborítja Hamupipőke koszos rongyai,és foltjai.

Nem tudok tovább állva maradni.Le kell ülnöm...

Leülve,most vettem csak észre azt a hatalmas tükröt,ami egyetlen szobácskánk falát borította.

S bár amikor halott van egy házban ezt rendszerint letakarták.Mégis annyira vágytam újra belenézni,annyira szerettem volna,talán elrejtette azokat a vasárnapokat,amikor templomba készültünk és megálltunk előtte,mintha búcsúznánk mindattól,amire most olyan nagyon vágyom.Az angyalok meghallották utolsó kívánságom,és mintha a szelek szárnyán Isten válaszolt volna,hogy van még remény számomra is,van megbocsájtás,és feloldozás,mert egy szempillantás alatt lefújta a fehér lepedőt a tükörről,és szemtől szemben találtam magam a hatalmas tükörrel,ahonnan,mint fehér galambok szállták suhantak felém az emlékek,a szebbnél szebbek,a szomorúak,és mintha a szívemen lévő jégcsapok maguk vésték volna bele őket a legmélyébe,még mielőtt elolvadtak volna.

A könnyeim patakokban hullámoztak,patakokban mosták el,vétkeim és szegyenem,és toltak egy másik reményteljesebb élet felé...