Titkos Háború

Osama bin Ladent megölték.

Az al-Kaida bejelentette, hogy atombombát rejtettek el valahol Európában, amit fel is robbantanak, ha esetleg vezetőjüket megölik. Hónapok teltek el, de semmi sem durrant. Egy atombombát nem lehet csak úgy észrevétlenül behozni az országba akármit is gondolsz vagy látsz a filmekben. De az arabok ezt is megoldották. Megőrülsz, ha meghallod hogyan. A Joker név mond neked valamit? Ne gondolj túl messzire, pontosan Batman ellenségére gondoltam. Egyszer Joker kezébe akadt egy nukleáris töltetű rakéta, amit elpasszolt az araboknak. Saját kezűleg szétszedte, és apró darabonként csempészte ki Amerikából. Majd amikor célhoz ért, újra összerakta. Elég szürreális, de ha jobban belegondolsz mégis zseniális! Hihetetlen, hogy azok a szemétládák, egy 1988-as képregényből lopták az ötlet. Noha, nem egy zöld hajú pszichopata gyilkosra bízták a szétszerelést, hanem komoly szakemberekre.

A postázás egy külön műfaj. Miránk, Angolokra esett a választás, ne kérdezd miért. Szóval az al-Kaida emberei eljöttek Londonba felkeresni olyan cégeket, ahol korrupt a vezetőség, ahol mocskos üzletek folynak… szóval még a McDonalds is beszállított nekik egy-két dolgot 43 tevéért cserébe.  Repülővel és vonattal hozatták be a könnyen szállítható, nem feltűnő dolgokat. A rizikósabb részek, a bomba nyolcvan százaléka a tengeren érkezett, egy hajón bármit el lehet rejteni. Semmit nem küldtek el kétszer ugyan arról a helyről, kétszer ugyan azzal az emberrel. 6 hónap alatt érkezett meg minden. Összerakták szépen, és most várják a robbantást.

A nevem Boston Weaver, egy Ray Murtaugh nevű fickónak dolgozom a Murtaugh műveknél. Vonat alkatrészek készülnek itt, ugyan nem konyítok hozzá, de tudom, hogy törjem el úgy valaki nyakát, hogy balesetnek tűnjön. Mr. Murtaugh bérgyilkosa vagyok már 5 éve. Ennyi idő alatt nem egy embert löktem a busz elé, és nem egy embert puffantottam le, de most ne velem foglalkozzunk.

            Öt másik ilyen nagy cég vezetői ültek össze, hogy megvitassák a problémát. Egy hete mindegyik nagyfőnök kapott egy telefont: „London pusztulni fog hamar el! Orszagot hagyni el, ha nem akharni vele égni el a muszlin szent tuzben!” Na ezt varrjátok össze, srácok! Még mielőtt belefogtak volna az üzletbe a fejesek, kémeket küldtek. Szinte minden cégtől, amelyiknek volt köze a szállításhoz, küldött egy kémet. Bár semmit nem sikerült kideríteni, csak így utólag raktuk össze a morzsákat. Vicces, a kíváncsiság és a bizalmatlanság milyen hasznos dolog tud lenni. Hogy miért figyelmeztettek minket? Miért ez a „vagy-elmész-vagy-meghalsz” ultimátum? Ők azt hiszik, hogy amit tesznek az jó, az szent, azaz, ők a jófiúk. Mi, amiért segítettünk nekik a tervük végre hajtásában, azt jelenti, hogy mi is jó fiúk vagyunk. Badarság. Velejéig romlott alakok vagyunk. Most biztos azt kérdezed magadban, hogy ha ők is, és mi is rosszak vagyunk, miért nem hagyjuk felrobbanni a pokolba az egész várost? A válasz egyszerű. Ez az otthonunk, megvan mindenünk, boldogak vagyunk, évek alatt felépítettünk mindent, rengeteg pénz dolgoztunk össze, mi vagyunk az alvilág királyai. Kár lenne, ha ez mind elúszna a levesbe… Idáig eljutottunk… mégegyszer már nem menne.

            Kicsi Tommy egy papír cégtől érkezett, hirtelen nem ugrik be a neve, talán Dunder Mifflin… ugyan dehogy csak vicceltem. Oliver Glynis-nek dolgozik. Kisebb lőfegyvereket használ, gondolok itt a pisztolyokra. Betegesen vonzódik a fulladásos halálhoz, dróthurkot vet a nyakadba, fürdés közben a víz alá nyom, zuhanyzás közben a zuhanyfüggönyt használja, télen pedig éjjel eltömíti a kéményedet, és nem hogy a Mikulás nem tud bemászni, de a szénmonoxid sem tud kijönni. Tommy emellett még remek pilóta is, kis magán gépeket vezet ez még a hasznunkra lesz.

            Eliot a Raymond Enterpises embere. Ő nagyban nyomja a dolgot, gyakran iktat ki csoportokat is, komolyabb fegyverekkel dolgozik. A hulla eltüntetésben messze legjobb e vidéken. Állítólag a nagyapja milliárdos és nagyon félénk ember volt. Ezért építettet a ’60-as években egy földalatti bunkert. Ami a kubai rakétaválság csillapodásával abba maradt. Eliot azóta tömegsírnak használja a bunkert. Gyakran fordulnak hozzá mások is, ha van egy kis rejtegetni valójuk. Nekem már volt hozzá szerencsém, borsos árat is számolt fel érte.

            Dante 22 évesen Amerikába költözött és belépett a seregbe. Minden álma az volt, hogy Irakban szolgálhasson. A World Trade Center ledöntése után ez valóra is vált. Két évig szolgált mesterlövészként aztán tisztázatlan okokból leszerelték. A New Frontier Express szállítmányozó vállalat a fő munkaadója Benjamin J. Withmore-t képviseli.

            Mondjon bárki bármit, de akármilyen csapatot is hozol össze, egy nagydarab feka mindig kell bele. Ő képviseli a nyers erőt. Ki ne csokizná össze magát ha, egy ekkora izmos állat kerülne az útjába. Kénkő a „Tőlünk, Nektek!” jótékonysági szervezet küldte. Minden évben adományokat szállítanak, a világ különböző pontjaira, de főleg Afrikába. Tökéletes álca, nem is gondolnád róluk, hogy fegyverekkel és droggal kereskednek. Kénkő puszta kézzel szeret harcolni, saját izmaival roppantja szét a csontokat, persze a fegyverhasználat sem áll távol tőle. Hogy miért hívják így? Valószínűleg te sem mernéd megkérdezni tőle. Hm, van itt még valaki, akit életemben nem láttam. Csönden áll a sarokban, falnak támasztott lábbal, világos barna oldalt-hátul géppel, felül ollóval nyírt frizurája van.

            -Üdvözlet, urain! A nevem Charles Hadwin. Hadwin Industries. Mi üdítők palackozásával, palackok előállításával, újrahasznosításával és elszállításával foglalkozunk. Nappal legalábbis. Az én emberemet nem ismerhetik, hivatalosan már halott. Magammal hoztam Angliába, megrendeztük a halálát. Szlovák származású, pályafutását 18 évesen kezdte. Volt egy szerelme, egy viszonzatlan szerelme. Mindig a kedvében akart járni az ifjú hölgynek, megvárta az iskola előtt, cipelte a nehéz táskát, kinyitotta előre az ajtót, kihúzta neki a széket, megcsinálta a házi feladatot. Egyszer a lány összekülönbözött a padtársával, azt mondta neki, hogy dögöljön meg. Simon fogott egy ceruzát, és torkon szúrta azt a bizonyos személyt. Diliházba zárták, majd évekig kezelték, Simon megjátszotta a jófiút, mindennap imádkozott. Miséket tartott vasárnaponként, virágokat szedett lepkéket fogott, öregeket gondozott. Mondanom sem kell, kiengedték. Én találtam rá, egy tárgyaláson jártam arra és irtó nagy gubancba keveredtem, ez a derék fiú mentett meg. Minden fegyverhez ért. Ráadásul tud helikoptert vezetni…

            -Na, álljunk meg! –mondom.- Ez egy kicseszett vasutas?

            -Polib si! –válaszol Simon.

            -Mi van? Ezt nekem mondtad? Murtaugh!

            -Boston! Kértelek, hogy a többiek előtt Mr. Murtaugh-nak szólíts!

            -Szlovák? Angliát kell megmenteni, mit akar itt egy…

            -Ha csak a fele volt igaz, annak, amit írnak róla, akkor nála keresve se találhattunk volna jobbat.

            -Elég legyen! -Oliver Glynis veszi át szót. –Az akciót Boston Weaver vezeti, mindannyian azt teszitek, amit ő mond!  Az arabok rejtekhelye a Temze déli partján Southwark és a London híd között, pontosabban Soutwark és vasúti híd között lévő Anchor Bankside melletti épületben rejlik.

            -Az melyik? Sok van! –kérdezi Dante, válasz helyett mindenki csak szúrós szemekkel bámul rá.

            -Ezek után merd megkérdezni, hogy miért nem te vezeted az akciót. –suttogja a fülébe Mr. Withmore.  

            -Nagy valószínűséggel ma november 5-én tervezik a robbantást, és a parlamentet veszik célba. –te nem hallottad, 1605-ben pontosan ezen a napon egy Guy Fawkes nevű mocsok megpróbálta felrobbantani a parlamentet. A terve befuccsolt, őt meg lecsukták. Azóta London szerte megtartják Guy Fawkes estet, petárdázás, tűzijáték, a gyerekek lemennek az utcára énekelni és Guy Fawkes bábukat égetni. Ünnepelünk, hogy több száz évvel ezelőtt nem sikerült a terv. Az al-Kaida számára ez egy tökéletes célpont és indok is arra, hogy támadjanak. Ez persze nem biztos, mi csak a „szeptember tizenegyből” indultunk ki.

            -Mi a terved Boston? –Kénkő érdeklődik, Simon leveszi a lábát a falról és közelebb lép.

            -A kedvencemmel kezdjük, srácok, átütjük a falat valami bitang kemény dologgal. Tommy, itt lesz rád szükségem. Nem ígérem, hogy bármi is egy darabban megúszná.

            -Jól hangzik!

            -Simon, te felszállsz egy helikopterrel és odafentről figyelsz minket, ha eldurvulna a helyzet te kihúzol minket a lekvárból és egy pillanat alatt elillanunk.

            -Bože, to serem! Nekem harcban van a helyem!

            -Ezt igennek veszem. Eliot, te vizsgálod át az épületet, ha megvan a bomba, jelentesz. Állandó rádió kapcsolatban leszünk.

            -Számíthatsz rám!

            -Dante leszel az őrszem, keresel magadnak egy helyet, jó magasan. Ahonnan látsz mindent és leszedsz minden fejkendőst, akit csak megpillantasz a hangtompítós távcsöves puskáddal.

            -Nem lesz baj!

            -Kénkő! Te felmászol egy tűzlétrán, vagy amit csak találsz. Felülről törsz be, Dante fog fedezni, szóval nem eshet bántódásod. Tommy és én pedig kicsinálunk annyi szemétládát, amennyit a lőszer és a robbanóanyag mennyiség engedni fog nekünk. Pontosan hét órakor kezdünk. Most mindenki menjen és készüljön fel, ott találkozunk! –a többiek mind elindulnak, én Tommy-val és főnökével Mr. Glynis-szel még maradunk egy röpke negyed órás megbeszélésre. Glynis felajánlotta, hogy nekünk adja az egyik gépét, csak el kell kocsikáznunk a London határában lévő magánrepülőtérre. Ami egy újabb húszperces kitérő, de még mindig időben vagyunk.

            -Hahó! Hall valaki? Működik ez a… -Dante szól bele a fülesbe.

            -Tökéletesen hallunk! –felelek.

            -Itt Eliot! A füles működik, de a dobhártyám beszakad, ha ilyen hangosan ordibálsz!

            -Nekem mondod!? –kapcsolódik be Kénkő –Még szerencse, hogy nem létrán másztam fel, mert az tuti, hogy levetettem volna magam ijedtemben. –Tommy halkan kuncogni kezd.

            -Bocsi, csak én már itt vagyok háztetőn és rohadtul unatkozom! A mordályt is összeraktam már. Kukkoltam a házakba is, a két legizgalmasabb dolog, amit láttam, egy póker meccs és egy vénasszony volt, ahogy öklendezett macska alom tisztás közben.

            -Ami azt illeti, én is unatkozom. Már rég átfésültem volna az egész épületet, és közben még egy rántottát is sütöttem volna.

            -Kevés vagy sok olajban? –kérdezi Dante.

            -Amennyi éppen jön, egy kis kolbászt vagy virslit előtte megsütöm az olajban és ráütöm a tojást.

            -Kolbászról jut eszembe. Unokatestvérem mesélte, hogy akkora szerszámmal áldotta meg Isten, mint egy Spraydoboz.

            -Mekkora, mint egy kis női dezodor? Vagy egy Axe? –érdeklődik Eliot.

            -Schwarzkopf! A hajlakk. Azt mondta le kellett operálni belőle egy axe méretű darabot.

            -Ekkora baromságot is régen halottam már, Dante. Mit mondott így született? Vagy később nyúlt meg?

            -Marha jó kérdés régen mesélte már, nem emlékszem. Csak arra, hogy a kedvenc hobbijai közé tartozott a füllentés is.

            -Ez semmi fiúk! –szól Kénkő- Múltkor maszturbálás közben azon kaptam magam, hogy arra gondolok, hogy egy nővel szexelek és közben egy másik nőre gondolok. -Oliver Glynis-t bámulom, a fejét csóválja majd így szól:

-…és London jövője, az ő kezükben van.

            -Ne aggódjon Mr. Glynis, amíg én és Tommy itt vagyunk nincs miért aggódnia. Srácok, itt Boston, mi lenne, ha befognátok a pofátokat, és az akcióra koncentrálnátok. Mostantól rádió csendet rendelek el!

            -Tommy vagyok srácok, megérkeztünk a reptérre, 15 perc múlva ott vagyunk és belevágunk.

            -Már alig várjuk Tommy! –mondja Kénkő. Erről jut eszembe… Simon!

            -Simon! Hol az ördögben vagy? Simon?!?

            -Mi lenne, ha megfogadnád azt a tanácsot, amit az előbb adtál, és nem ordibálnál a fülemben, zadubenec! Éppen nem érek rá! Majd jelentkezem. Simon kiszáll! –Tommy a vállamra teszi a kezét és mind a hárman kikecmergünk a limuzinból.

            -Hát itt volnánk uraim! –Glynis egyik hobbija a repülés, ő viszont túl elfoglalt, hogy megtanuljon repülni. Állítólag gyakran szállnak fel és kötnek üzletet a magasban. Ha pedig a nagyfőnök nincs megelégedve az üzletfelével, Tommy lepuffantja. Biztos jól keres az, aki gépet takarítja. Egy másfél kilométeres, salakos kifutópálya terül el előttem. A hangár ajtaja lassan elhúzódik, 3 gépet pillantok meg. Egy teljesen fehér Cessna 172 Skyhawk, ez túl kicsi lesz. Mellette egy Piper Navajo Chieftain. Már majdnem, de még mindig nem az igazi. A tökéletes gép legelöl áll. Egy Beechcraft King Air C90GTi dupla motoros, 8 férőhelyes, bőrkárpitos angyalka. Mielőtt azt gondolnád, hogy ennyire értek a repülőkhöz, ki kell, hogy ábrándítsalak, egyszerűen csak leolvastam a táblákról az adatokat.

            -Jó választás, Boston! –szól Tommy. –Szép időket töltöttem el vele odafent. Ha túléljük, tartok neked mesedélutánt, hidd el, nagyon élveznéd.

            -34 ejtőernyőm van, elég lesz kettő, vagy kell mindenkinek? –kérdezi Glynis. Kettőt mutatok az ujjammal és kiveszi a szekrényből azokat. Miután magunkra húztuk, Tommy már beizzította a madárkát, és már fel is szállunk. Természetesen előbb kihajtott a hangárból.

            -Mi értelme van ennek, miért kell szétbarmolnunk egy gépet, Boston?

            -…… Képzeld el, hogy te és a haverjaid fel akartok robbantani egy bombát. Szentül meg vagytok győződve arról, hogy ez jó. Aztán egyszer csak egy repülő csapódik bele a házatokba. Mint ahogy, azt ti már egyszer megtették. Mire gondolnál?

            -Nem tudom, kössek biztosítást, vagy talán valami jel…

            -Ott a pont! A hatóságok előbb utóbb oda mennek…

            -Nekem meg el kell rejtenem a bombát, nehogy lebukjak?

            -Vág az eszed, Tommy.

            -Itt Dante, a romantikázást tartogassátok későbbre! A déli oldalon van egy hatalmas ablak, egy tárgyaló teremet látok, tele van az átkozottakkal! 50-en max 60-an vannak. Azt hittem 10-20 fős csoporttal bánunk el, arról nem volt szó, hogy Jihad lesz!

            -Ne izgulj, Dante, mindenesetre tartsd az ujjad a ravaszon, de ne lőj le senkit, amíg Kénkő, én meg Tommy be nem tettük a lábunkat a terembe.

            -2 perc és ott vagyunk! –fűzi hozzá Tommy.

            -Van ezen a gépen GPS, vagy akármit is használnak a pilóták?

            -Tudom hova kell mennünk, egy percig se félj, inkább készülj az ugrásra. A fegyveres táskát majd én viszem.

            -Ereszkedj a folyó felé, Tommy! –gyorsan kell mozognunk, amíg egyenesben van a gép, kinyitjuk az ajtót, és mind a ketten ugrunk…

            ….A következő dolog, amit észlelek, hogy az iszapos parton fekszek és vizet köhögök fel, Tommy liheg mellettem, mint egy veszett kutya. A repülő roncsai lángolnak az épület földszintjén. Ott be tudunk hatolni.

            -Mi a ménkű történt?

            -Az, hogy egy barom állat vagy, Boston. Teljesen elment az eszed? Nem nyitottad ki az ernyődet. A nyakadat is törhetted volna! Azt hittem, mind a ketten megfulladunk, nem volt egyszerű téged, az ernyődet, és a fegyveres táskát is a vízen tartani. Mi a franc ütött beléd?

            -Sokk! Próbáltam vágni a vizet, sikerült is, mert minden csontom épp. A vesém sajog nagyon.

            -Az lehet, hogy véreset fogsz pisálni, de ez legyen a legnagyobb gondunk. Kár, hogy nem láttad az ütközést. Szépen egyenesen szállt a kicsike, majd lassan ereszkedni kezdett és bamm, omlott le a téglafal. A robbanás nem volt olyan nagy, mint a filmekben, egy erős hármas osztályzatot kapna rá.

            -Boston! Tommy! Eliot vagyok. A földszint tiszta, de a másodikon ellenállásba ütköztem, sikerült fedezékbe húzódnom, de ha nem jöttök ide egy percen belül ezek körül fognak metélni.

            -Indulunk, Eliot! –mondom.- A fegyverek ugye nem áztak el?

            -Vízhatlan táskába raktam őket. –gyárilag hangtompítóval felszerelt SMG géppisztolyokból fogjuk szórni a golyót. A SWAT emberei használnak ilyet. Óvatosan bemászunk a romok és az égő repülő maradványai között. Egy nagy előtérbe kerültünk, egy portásfülkével és lepedővel letakart bútorokkal. Jobbra egy lépcsőn indultunk fel, amikor a fordulóban egy arab bukkan fel. Kezében AK-47-es, mi más lenne. Tommy két kezében pisztoly, az ellenség fejében és mellkasában pedig golyók. A rángatózástól a magasba elemi a kezét, az ujjai görcsbe rándultak és folyamatosan húzza a ravaszt.

            -FEKÜDJ! –mindketten lehasalunk, ahogy a hulla is földet ér. Nem ereszti a ravaszt továbbra sem. Fejünk felett repkednek a töltények.

            -Itt vagyok a tárgyalóterem előtt, eltorlaszoltam az ajtót. –Kénkő jelentését hallhatjuk.- Bocs a késésért, de őrök voltak a tetőn!

            -Kénkő, itt Dante! A legtöbbnél fegyver van, és mind az ajtóra szegezik. Ha bementek tuti végetek.

            -Elkezdheted leszedni őket!

            -A FENÉBE, BOSTON! Valahonnan lőnek rám.

            -SIMON! Hol az anyád ideges hétszentségében jársz?

            -Megvan a kopter, Bosty baba, viszek egy kis meglepetést is 3-4 perc, és ott vagyok! –kifogyott a lőszer végre, tovább indulhatunk. A kanyarban van még egy arab hulla, valószínűleg a társa találta el az előbb. A lépcső tetején 3 másik ember vár minket. Ember? Mit beszélek?!? „Ember!” Tüzet nyitnak ránk, Tommy a falhoz simul, én ismét lehasalok, és kettőt szedek le. Miután itt is végzünk, az emeleten jobbra a folyosó végén, 4 szemetet pillantunk meg. Az ajtót próbálják betörni.

            -HÉ! MOCSKOK! Ha meghalljátok a puffanást, az jelenti, hogy túléltétek! –Tommy szellemeskedik, az ellen már emeli a fegyvert felénk, de mi gyorsabbak vagyunk. Egy gyors tárcsere, majd kopogok az ajtón.

            -Én vagyok az, Eliot, nyisd ki! –bútorok csikorognak a járólapon, ahogy tologatja őket.

            -Hála a jó istennek, fiúk! Már azt hittem itt fogok…. Mi van a hátadon?

            -Ejtőernyő! –felelek.

            -Így ugrott ki a gépből! Bár sok hasznát, én sem vettem. De legalább nem kacsáztam a vízen, mint ő.

            -Két helyről is lőnek rám, és még csak az egyiket szúrtam ki. –szól Dante. Ez nagyon nem jó. Szükségünk lesz rá, a tárgyalóban. Tovább indulunk halkan, lopakodva a legfelső szintre, lépcsőkőn ezúttal nem vár senki, egyik fordulóban sem.        

-Hello srácok! –Kénkő a folyosón térdel, felette 4 terrorista, Géppisztolyt fognak a fejéhez.

            -Fegyver le, dagi meghal! –szól az egyik, valami érthetetlen nyelven. Kettő puska ránk, kettő Kénkőre szegeződik. Természetesen nem tesszük le. Csak feszülten figyeljük egymást és arra várunk, hogy valamelyikünk pislogjon.

            -Epilepszia. –halkan súgom oda Kénkőnek. Egy pillanatig csak bámul értetlenül, aztán látom a szemében, hogy kapcsolt. Először halkan kezd el nyögni, mint egy bagzó macska, majd remegni kezd és a földre veti magát, befeszíti testét, mintha árammal sokkolnák. Mind a négyen leeresztik a fegyvert, és egy pillanatra rá figyelnek. Nekünk ez az idő pont elég arra, hogy meghúzzuk a ravaszt és golyózáporral áldjuk meg őket. Sikítoznak, mint egy öt éves kislány majd földre hullnak mind.

            -Ember, esküszöm ez volt a legjobb epilepszia színlelés, amit egész életemben láttam. –Eliot, dicséri meg. –Neked a Dr. House-ban kéne szerepelned, mint epilepszia dublőr.- Kénkő aktájában olvastam erről a trükkről, három alkalommal menekült meg így.

            -Tükröm, Tükröm mond meg nékem ki a legjobb mesterlövész a vidéken?

            -Minden rendben Dante? –érdeklődöm.

            -Persze, tárat cserélek és várom a parancsot.

            -Dante, itt a tükör! –szólal meg Kénkő.- Ha két emberre kilőttél egy egész tárat, akkor még én is jobb mesterlövész vagyok.

            -Vakon lőttem ki őket egy kémény mögül, esztelen. Még csak egy tükör sem volt nálam.

            -Elég a mókából, tárcsere majd arrább toljuk a szekrényt és bemegyünk!

            -Látom, ahogy élesítik a fegyvereiket!

            -Akkor most! –hallom, ahogy az üvegablakon áttör a golyó, és darabokra szakítja a terroristák fejét.  Mostanra már mind hátat fordíthattak az ajtónak, ezért benyitunk. Tommy a két pisztollyal fejre céloz, minden második lövés talál be. Én és Eliot SMG-vel guggolva gyomor tájékra lövünk, de amíg egy összeesik, éri vagy öt golyó. És csak 25 töltényünk van fejenként. Kénkő két AK-47-essel mellkason és szíven küldi őket. Az a baj, hogy majdnem mind ugyan azokra lövünk. Sűrűn vannak, pajzsként használják egymást. Ez így nem lesz eredményes, ha jól saccolok, olyan 29 embert ölhettünk meg. Dante kb. 10-et iktatott ki. 21-en maradtak. Velünk meg az fordult elő, ami a filmekben sosem, egyszerre fogyott ki a muníció.

            -Dante?

            -Cserélek, cserélek! Tartsatok ki már hallom a helikoptert.

-Simon?

-Igen, itt Simon! Húzzátok fedezékbe a finnyás angol picsátokat, most oda pörkölök neki! –A kölyök nem viccel, a kopter oldalára, két minigunt szerelt. Emlékszem gyerekkoromban egy katonai nyílt napon voltunk az osztállyal, ez egyik csóka azt mondta, hogy azzal egy házat le lehet bontani egy perc alatt. A terroristák megfordulnak az ablak felé a rotor zúgására, mi mind a földre hasalunk, reménykedünk hogy, nem bénázza el a lövést. Megsorozzák Simont, de hiába, mert golyóálló üveg mögött ül. Sok apró karcoláson kívül nem esik baja. Lehunyom a szememet, elég csak hallani azt az iszonyatos búgást, ahogy száguldoznak a golyók. Kisebb-nagyobb darabkák potyognak rám, és csak remélni merem, hogy a falból.

-Vége van! Simon újra megmentette a világot. –feltápászkodom a földről, undorító mocskot hagyott maga után a minigun. Nincs kedvem részletezni. Eliot elokádja magát, Kénkő a hátát veregeti.

-Simon, szedd fel Dante barátunkat, aztán találkozunk a tetőn!

-Boston, az ott a sarokban még él! –Tommy ráfogja a pisztolyt. Oda sétálok hozzá és leguggolok elé.

-Ha elmondod hol a bomba, nem fogunk lelőni! Megesküszöm!

            -A bomba mhar nem itt, buszon pharalament. Rhobban, meghal!

            -Mit mond? Buszon? Nem inkább úton? – Kénkő teszi fel a kérdést, mind értetlenül bámuljuk egymást.

            -Uh srácok, nem akarok rátok ijeszteni, de lent láttam egy buszt. Ilyen turista járat, kétszintes, tető nélküli. –szól Eliot.

            -MIÉRT NEM JELENTETTED?

            -Csak turista busz, az Isten verjen meg, Boston! Tele volt Guy Fawkes-os feliratokkal. –hogy az ördögbe lehettem ekkora idióta. Amatőr, ostoba, önfejű barom. Minek kellett az a repülő?! A francokat rejtik ők el a bombát, inkább elviszik felrobbantani. Nem gondoltam át rendesen… már messze járhatnak.

            -Tiéd lehet, Tommy.

            -Azt mondani nem lő, ha megmond hol a bomba. –kegyelemért nyávog, de vajon ő hány embernek kegyelmezett?

            -Ja, bocsánat! Kénkő! –az izomagyú megragadja a terroristát a bokályánál fogva, és egy lágy mozdulattal kihajítja az ablakon.

            -AAAAAAAAAAAAAAAAA….  –és placcs!

            -Itt Dante, ez meg mi volt?

            -Eliot, szerezz egy kocsit, gyors legyen és nyitott tetejű. Nyomás! –amíg ő elrohan kocsit keresni, Kénkő felvezet minket a tetőre. Mind beszállunk a helikopterbe.

            -Hova megyünk, uraim? –kérdezi Simon.

            -Egy turista buszt keresünk! –válaszol Tommy. És már emelkedünk is.- Szóval menj a Parlament felé!

            -Ha láttam volna, hogy mi a helyzet oda lent, lefüleltem volna őket, de a két másik mesterlövésszel voltam elfoglalva. –mentegetőzik Dante.

            -Nem a te hibád, de most fürkészd az utat a távcsöveddel. Simon, milyen gyorsan megy ez a vacak?

            -Gyorsabban, mint gondolnád, mindjárt utolérjük őket…

            -Ha egy tető nélküli, „emlékezz november ötödikére” feliratú buszt keresünk, tele arab fegyveresekkel, akkor azt hiszem megvan. Jóval előttünk járnak, épp most tértek át Southwark útról a Stamfordra. 10-en vannak fent, az alsó szintekre nem látok be…

            -Itt Eliot. Audi R8 cabrio jó lesz? Szép piros a színe, egy nőt fel kellett pofoznom miatta… a fenébe Isten csak megbocsát, hisz egy magasabb cél érdekében emeltem kezet a férfiak legbecsesebb kincsére.

            -Fogd be és taposs a gázba, még a vasút állomás előtt elcsípjük őket. Ti meg figyeljetek rám, Dante,  itt maradsz Simonnal. Ha nem tudnánk megállítani őket legkésőbb a híd felénél, akkor kilövöd a kereket. Ha a folyóba borul talán megússzuk. Kénkő, Tommy és én átugrunk a buszra. Csak akkor használunk lőfegyvert, ha biztos a célpont, nem kell, hogy ártatlanok sérüljenek meg. Amikor Eliot ide ér átrakjuk a bombát és haza megyünk.

            -Készüljetek az ugrásra, fiúk! Egy másodperc és ugorhattok. –figyelmeztet Simon, aztán tüzet nyitnak ránk. A helikopter golyóálló, szóval hiába. Dante fedez minket, kettő férget küldött örökös szabadságra. Kénkő másik kettőt terít a földre, ahogy megérkezik. Fejenként egy állas, és ők sem kelnek fel egy ideig. Tommy még a levegőben van, amikor két újabb terroristát lőtt torkon. A maradék négy, már szemfülesebb és háromszor lőnek mellbe, az érkezésem így szerencsétlenül sikerül. Kénkő kitép egy széket a helyéről és hozzájuk vágja. Rájuk veti magát, mint egy pankrátor.

            -Boston! Az ördög vigye el!

            -Semmi bajom, Tommy, a golyóálló mellény kivédte.

            -De hiszen vérzel!

            -Csak egy kicsit megnyomott a mellény. –közben az egyik arab felülkerekedik és puskatussal tarkón vágja Kénkő-t. Felénk tartja a puskát remegő kézzel, Tommy, Lucky Luke sebességgel pattan fel, tüzet nyitna, de kifogyott. Vág az eszese és szájba dobja ellenfelét a pisztollyal. Véres fogak pattognak a padlón. A lépcsőn ketten szaladnak fel, az elsőt fejbe rúgom és visszaesik a társára. Feltápászkodnának, de Kénkő ráugrik a tüdejükre.

            -Mindjárt utolérlek titeket, most értem a York útra. –mi pedig most haladtunk el London Szeme mellett. Az alsó szinten már szűk a hely, fegyvert nem is használunk, mert itt a bomba. Egy nagy fém ládában helyezték el. Mint egy hűtőszekrény. 4-en támadnak ránk. Megfogom az egyik szakállát és beleverem a fejét a kapaszkodóba. Tommy egy erős rúgással eltöri az edzőtársa térdét.

            -AAAAAARRRRGGHHHH! –Kénkő késszúrást kapott a vállába. Kiveszi a kést és elvágja vele az arab torkát. A másikat áthajítja az ajtón, ki az útra.

            -JÉZUSNAK SZENT ANYJA! Valakin átmentem, remélem nem közülünk való volt.

            -Itt minden oké! Áttesszük a bombát a kocsiba, gyere közelebb.

            -Čert aby to vzal! A kanyar után a híd jön…

            -Itt Boston, ne a sofőrt lőjétek, bomba van rajta. Értitek?

            -A folyó felett várunk titeket! Hagyjátok el mind a buszt, mert leszedjük a… Simon! Valami folyik a gépből.

            -Zkurvy syn! Az üzemanyag! Zkurvy syn! Nem sokáig tudunk már fent lenni!

            -ÉN NEM AKAROK MEGHALNI!

            -Akkor halsz meg, te idióta, ha kiugrassz… Dante! DANTE!

            -Mi a fenét csináltok?

            -Kiugrott, ez a féleszű pánikrohamot kapott és kiugrott a jéghideg vízbe. –nem tudunk vele mit kezdeni. Megragadjuk a ládát hárman, Eliot közelebb húzódik a kocsival, Kénkő átugrik, hogy áthúzza. Már híd előtti egyenesbe értünk. Hírtelen süvítés hallatszik…

            -Rakétavető! –kiállt fel Eliot!

            -Ajajj! Felém jön! Nincs üzemanyag NEM TUDOK KITÉRNI! AAAAARRRR…

            -SIMON! JELENTKEZZ! –mind hallottuk a robbanást, kétségkívül halott.

            -HAHAHAHAH! –nevetés hallatszódik fentről. Majd három pisztolylövés. Egy a vállon talál, a másik két golyó Tommy hátba csapódik, aki kiesik a buszból a bombával együtt. Az ütő is megállt bennem, azt hittem mind felrobbanunk, de láda jól védi a bombát.

            -Szedjétek fel Tommy-t és bombát! –a lépcsőn felrohanva, osztom ki a parancsot a rádióba, majd bele ugrom az utolsó talpon maradt tetű gyomrába, olyan erővel, hogy majdnem lerepültünk, hátul. Háromszor ütöm meg az arcát, majdnem minden csont megreped a kezemben, de az Istenért sem akar megdögleni Ledob magáról és a rakéta vetőbe verem a fejem, ami földön hever megtöltve. A szemét a bordáimat rugdossa. Én meg az ő mogyoróit. Neki fáj jobban. Meg egy utolsót kap a szeme alá, aztán felveszem a rakétavetőt, és rászegezem. Egy kis vért köp ki, majd mosolyog, kezeit a magasba tartja. Azt hiszi mind a ketten a meghalunk, de nem. Meghúzok egy zsinórt a táskámon, az ejtőernyő kinyílik és hátra ránt, miközben repülők, meghúzom a ravaszt. A rakéta belecsapódik a buszba, és egy hatalmasat robban. Minden irányba repülnek a repeszek és a végtagok. A hő belevág az arcomba és a földet érés nem volt kellemes, de túlélem.

            -BOSTON? Minden rendben? –Eliot érdeklődik.

            -Fáj mindem csontom, gyertek és kaparjatok fel az útról. A bomba?

            -A bomba megvan, haver!

            -Tommy! De örülök, hogy hallom a hangod! -Tommy pár horzsolással és egy-két törött bordával megúszta. Dante kiúszott a partra, sikerült megtalálnunk és felvettük. A helikopter roncsait, mind kihalászták a vízből, de Simon holtestét nem találták meg. Valószínűleg apró darabokra robbant, azt meg már a halak megették. Sajnálom, így a végére nagyon megkedveltem. Nekem pár csontom megrepedt. Horzsolások, egy lőtt seb, stb. Semmi olyan, amiből ne épülnék fel.

            Ami a legfontosabb, hogy leszámoltunk al-Kaida-val. Bár úgyis jön egy újabb ilyen eszelős, aki újra létrehoz egy terrorista csoportot. Megmentettük Londont, talán az egész világot egy atomháborútól. De ezt senki sem fogja megtudni. Csak a hatóságok, politikusok, egyebek. Az emberek továbbra is Guy Fawkes-ra fognak emlékezni ezen a napon. Fogalmuk sincs arról, mitől mentettük meg őket. November 5. a nap, amikor London majdnem elpusztult. Csak remélni merem, hogy egy napon mindenki megismeri majd a történetünket. Belekerülünk a történelemkönyvekbe, hogyan vívtuk meg, a mi kis „titkos háborúnkat” milyen hősi halált halt Simon.

Hogy mi lett a bombával? Visszavittük az épületbe a rendőrségnek. Egy cetlit ragasztottunk rá nekik, amire csupán annyit írtunk:

            „Szívesen!”