Petike

Ó, Petike, drága Petike! Mit vétettél te a világnak? Ahogy nézem a fejfádon, még csupán tizenkét esztendős voltál, amikor magával ragadt a rút, bozontos halál. Mondd csak, nagyon fájt? Egyáltalán, éreztél valamit? Tudod, én a magam részéről megbékéltem a legfélelmetesebb mumussal. Már nem rettenek meg, ha rá gondolok. Csak ne tudjak róla! Ne legyen fájdalom! Ne legyen szenvedés!

Petikém, hidd el, ha tudnálak, nagyon szívesen visszahoználak az élők sorába. De sajnos nem lehet. Amikor az embernek lejár az ideje, akkor már nincs visszaút. Azért remélem, nem szenvedtél nagyon!

És mondd csak: sokan voltak jelen a temetéseden? Édesanyád nagyon sírt? Apukád próbált keménynek látszani, és csupán titokban, el-elfordulva hullajtott el egy-két könnycseppet? Egyáltalán… voltak szüleid? És ha voltak, eléggé odafigyeltek rád? Vigyáztak, óvtak, dédelgettek? Tanítottak a jóra, a szépre, az igazra? Petikém, szerettek? De úgy igazán… Vagy úgy haltál meg, hogy azt sem tudtad, mi az a szeretet?

Ó, Petikém, remélem, azért nem bántottak. Sok barátot szereztél az iskolában? Vagy magadnak való, visszahúzódó kisfiú voltál? Megízlelhetted a gyerekkor csodáit? Tetszett valamelyik lány az iskolában? Jártál egyáltalán iskolába?

Bocsánat, Petikém, hogy ennyit kérdezek, de nem tehetek róla: sok minden érdekel. Fáradt vagyok, és nem tudom elképzelni, milyen halottnak lenni. Örülnék, ha el tudnád mesélni. Biztos rengeteg élménnyel gyarapodtál rövid életed során. Talán tapasztaltabb voltál, mint én, egy évtizeddel idősebben.

Most hagylak, Petikém, drága, jó barátom! Pihenjél csak! Amíg nem találkozunk, légy jó, vigyázz magadra! És majd együtt nosztalgiázunk nemsokára.

A katona

Újabb fiatalkorú áldozat! Kerekes László, élt huszonhárom évet. Sírkövén ez áll: „Élt és halt a szabadságért.” Ó, szegény ember!

Kerekes úr – ha szabad így szólítanom –, mondja, fájdalmas, amikor az ember testébe golyó fúródik? Azonnal tudja, hogy meg fog halni, nincs menekvés? Vagy fel sem fogja a sokktól, ijedtségtől? Érdekes kérdések ezek. Ön biztosan sokat harcolt, sok vért vesztett a háborúk során. Örömmel újságolhatom: nem halt meg hiába. Itt az áll, „Élt és halt a szabadságért.”. Nos, kedves Kerekes úr, az utókor immár szabad világban él: minden ember azt csinál, amit szabad. De miért kellett ezért meghalnia? Ha életben marad, nem ugyanígy történik minden? Elnézést, hogy megkérdőjelezem halálának értelmét, de szerintem az életének több lett volna. Vagy netán örült a családja, amikor megtudták, hogy odaveszett? Nem hinném. Lehet ugyan, hogy nem is volt családja, attól függetlenül, valaki biztosan hiányolja most is. Megmondom őszintén: én nem hagytam volna itt a világot a maga helyében. Azt ugyan nem gondolhatta komolyan, ha feláldozza magát, egy csapásra vége lesz a szenvedésnek. Tudom, ezzel hitegetnek sokakat, és ezért annyi az áldozatok száma, amennyi. Mert egy katona, az képes úgy felfogni a körülötte lévő dolgokat, mintha mindennek értelme volna, és mindenért küzdeni lehetne és kellene.

Na de nem szaporítom itt tovább a szót. Megyek innen, a temetőből. Mert nekem még élnem kell. A viszontlátásra!