SZERESSÉTEK A FEKETE RÍGÓT  2

    Remo az „ítéletvasárnapján” érkezett haza. Azt is a jehovistáktól tudta meg, hogy november második vasárnapja ezt a megnevezést viseli. Arra már nem figyelt fel, hogy ennek mi az eredete, mi a háttere és mit jelent évszázadokon át. Neki ennyi is elég volt vallásfilozófiából, mert sosem járt templomba és azt sem tudja egyáltalán megkeresztelték-e, mivel a cigányoknál nem szokás.

     Megrendítő volt a megérkezése. Egész úton azon morfondírozott magában, találgatta milyen lesz a találkozó Vérivel, miként fog kifakadni, hogy ennyire elhidegült tőle. Nem úgy viselkedett, mint szerető édesanya, mint mások, akik minden alkalmat kihasználtak, ott voltak minden beszélgetőn, küldték a csomagokat, hogy legyen erejük a kitartásra, hogy tudjanak dolgozni. Őt mindezek a szívbéli szeretet csirái nem érték. Mindenről lemondott és emberfelettien vállalta a kulizásokat mások helyett. Éjjel őrködött és nappal dolgozott, és egyetlen vágy, egyetlen makacs cél vezérelte,csakazértis, lássa a világ,hogy ö  legyőzhetetlen!

Ahogy Hemingwaynál olvasta, az embert megölhetik, de legyőzni soha! Már-már kezdte fontolgatni, hogy érdemes-e „haza” menni, de a honvágy erős hatalom, az ellen nincs erő mely, legyőzze.

      Szomorú kép fogadta. Lehullt az első hó. Az udvaruk úgy nézett ki mint egy befagyott tó, sehol egy nyom, semmi jele az életnek. A kapun és a bejárati ajtón hatalmas megrozsdásodott lakat jelezte,hogy senki nem lakik itt. A kapun könnyedén átugrott, aztán lefeszítette a bejárati ajtóról is a megrozsdásodott lakatot és benn volt a rég elhagyott, de szívszorongva visszavágyódott lakásba, a valamikori otthonába! Hosszú pókhálók dísztelenkedtek, és mindenen vastagon állt a por. Elsőként hassal a rekamiére ugrott és élvezte, hogy az erős rugózat visszadobja. Remélte, hogy annyi idő után végre jól fog aludni. Körülnézett, hol is kezdje? Először tüzet kellene gyújtani, legalább meleg legyen, mert élelem bizonyára nincs ebben az elhagyatott sivárságban. Még szerencse, hogy nem dobta el a börtönben kapott úti elemózsiát, a félig avas sós szalonnát. Hátra ment a szűz havon a fészerbe és meglepetésére a tűzifa ott állt szépen felrakva. Összeszedett egy kosárral, bevitte és pillanatok alatt ropogott a tűz a kályhában és a korán beálló szürkületben gyermekkori félelmetes árnyait vibrálta a tűzláng a falon. Kísértette a múlt, de sokáig nem tudott merengeni, mert korgott a gyomra, jelezte, hogy éhes. Most legalább lehetősége lesz megsütni az átkozott szalonnát, hátha úgy más íze lesz. Villanyt gyújtott és kereste az edényt, amiben sütni fog, amikor óvatos léptek és suttogás hallatszott kintről. Állt és várt. Kis idő múlva kopogás nélkül hátracsapódott az ajtó és Kóka meg Jegenye alakja terebélyesedett. Mindkettő izmos, magas csávó volt. Aztán hosszan nézték egymást szótalanul. Rigónak minden hirtelen villant át emlékezetében, ami Kókával kapcsolatos. Rajta sokat lehetett mulatni. Nagyon szerette a kocsmázást, és addig nézte sóvárogva az italozókat, amíg neki is rendeltek fél deci töményt a gyengébből vagy sört. De addig időzött, fogadott el mindent, amíg lassan becsiccsentett és dudorászva ment haza.

Ráki, a felesége már messziről tudta, hogy hányadán áll, hogy következik a követelőzés. Ilyenkor mindig tepertyüt kért puliszkával. Alkalmanként Ráki beletett egy serpenyőbe néhány húscafatot, kolbászt vagy szalonnát, ami éppen adódott,bő olajban megsütötte, főzött egy puliszkát, majd Kóka leült a küszöbre, a lábai közé szorította a serpenyőt és elkezdte mártogatni a puliszkával. Miután a hús elfogyott „urasan” kérte Rákitól a fogvájót , hogy tisztogassa megszuvasodott fogait , majd tovább mártogatta az olajt. Sokszor elbódult részegségében észre sem vette, hogy nincs már olaj, csupán a hold fénye tükröződik a serpenyőben, de amíg a puliszka tartott ö csak mártogatta tovább. Vérinek is néha feltűnt hogy alkalomadtán olyan szépen finomam beszél. A nőket általában bazsarózsának, tubarózsának, vagy éppenséggel labdarózsának becézte. Egyszer Véri szóvá is tette ,miért ez a  válogatott szép szó, mire Kóka azt válaszolta, hogy azoknak a rózsáknak amit ő emleget nincs  az a kurvául baszott tüskéje, mely rettenetesen szúr. Jegenye meg extremista elképzelései után kapta a ragadvány nevét, különben Kalányos Leninnek hívták, de mindig azt hajtogatta, hogy nagyon szeretne megdugni egy csajt jegenyefán, fejjel lefelé lógva.

- Már ne haragudj, hogy rád törtünk, de annyi ideje áll a ház lakatlanul, azt hittük valaki betört, hogy ég a villany..

- Semmi baj fiuk, jó hogy látlak benneteket. Üljetek le. Igaz nincs, mivel megkínáljalak.

- Nocsak! Ne aggódj – szólt Jegenye és a zsebéből egy fél literes flakont vett elő. - Ez is megteszi!- mondta mosolyogva.

- Hogy kerültél elő?- kérdezték egyszerre mindketten

- Vonattal jöttem  - próbált vigyorogva viccelődni Remo – D e inkább ti beszéljetek. Mi ez  a nagy furcsaság, amibe beleestem?

- Hát, hogy is kezdjem – tárta szét a karjait Kóka – Miután Gyöngyi bekerült a kórházba…

- Ki ne ejtsd a nevét többet! – kiáltotta Remo.

- Jó na, ha nem akarod! De ezzel kell kezdjem. Véri megijedt a zűrzavarért, s mikor téged is beidéztek a rendőrségre, úgy eltűnt, hogy az óta sem hallani róla. Valamikor erre jártam, kaptam két levelet kallódni a kerítés mellett, s hazavittem. Ha kell, holnap elhozom.

     Remo már oda sem figyelt, magába merült és elgondolkozott azon, hová is mehetett el az anyja. Örökre. Ezek szerint nem jelentett semmit neki. Jó, most nem a dugásra gondol, de mint a fia, akit állítólag annyira szeretett, ilyen könnyen el lehet dobni? Ennyire megrémült aljas tetteitől, hogy mindent törölt az életéből, még a fiát is? Bizonyára, ha mindent itt hagyott.

- A nyáron valakik látták a tengeren. Igaz csak távolról, de forrjon be a szája a balfasznak, mennyibe került volna, ha rákérdez? – Jegenye is, hogy ne maradjon szótalan, amint töltötte a poharakat igyekezett bekapcsolódni a beszélgetésbe.- Miután kiderítették, hogy az élettársad állapotos, visszatartották a kórházban szülés utánig. Lett egy eleven fiatok. Egy ideig az apjánál voltak, mert Kurátor úr hazahozta, aztán a gyermeket nem lehetett látni többet. Állítólag beadták az árvaházba, mert Gyöngyi sokat jár arrafelé

      Remo a vizespohár pálinkát fenékig ürítette. Égette a torkát. Szótalanul méregette a pohár fenekét.” Tehát még ez is! Boldog apának kellene éreznem magam. Furcsa érzés, amire fel kell készülni. De mi történhetett anyámmal, mindez rejtély. Ki tudja miket kottyantottak el, mi került napvilágra titkolt életükből? Innen menekülni kell mielőbb! Még bosszúból rátörhetnek és lincselés lesz a vége. Nem volt elég a börtön, az állami igazságszolgáltatás, jöhet személyes leszámolás is? Hiába, akinek rozsdás a lelke,mocskos fekete érzelmeket kell, takargasson egy életen át rettegésben él. El innen, minél messzebb és minél hamarabb, annál jobb! „  Az térítette vissza merengéseiből, amikor Kóka azzal hozakodott elő, hogy többen is érdeklődtek a ház iránt, hogy eladó-e?

- Igen, barátom, eladom minél hamarabb és én is lelépek innen.

 A fiuk elmentek, egyedül maradt. Az alkohol egy kissé megszédítette. Megsütötte az avas szalonnát és vacsora után elnyúlt az ágyon, de nem tudott elaludni, pedig hosszú és fárasztó volt az út hazáig.. Mindegyre erősödött a nyugtalanság. Nem akart maradni, de hová, merre vegye az irányt? Felkelt és lesötétítette az ablakokat, nem szeretett volna több látogatót. Remélte Kókáék nem verik dobra az érkezését. Támadt egy ötlete, hogy kutasson át mindent alaposan a házban, meggyőződjön, hogy mi maradt. Gyöngyi néhány ruhája lógott a szekrényben, az anyja sem vitt sok mindent magával, nagy sietségében. Kezdte a zsebeket ellenőrizni. A sajátjában talált némi aprópénzt. Került elő valamennyi a Véri zsebeiből is, de meglepetésére a szekrény aljában, egy dobozban, melyben a varró kellékeket tartották, gombok, cérnák és tűk szép összeg volt összecsavarva és pertlivel átkötve. Vajon ki gyűjthette, melyik a két asszony közül? De már nem mindegy? A szerencse az övé, ő talált rá a legszükségesebb időben. Tovább turkált fiókokban, táskákban, de semmi értelmes dolgot nem talált. Végül a Véri ágyneműtartó ládájában egy kis párnahuzatból kiesett egy kis notesz. Kíváncsian vette a kezébe, vajon mit rejtegethet, miért kellett dugdosni? Kopott kis füzetecske volt. Belelapozott. Első oldalán egymás alá volt írva Didi, Véri, Remo. A Didi és Véri neve mellett egy-egy kérdőjel, viszont az ő neve mellett nyomtatott betűkkel REMO és mellette zárójelben, az olasz. Nem kellett sokat törnie a fejét a találós kérdésen, a kérdőjel az apát jelentette. Egyik sem ismerte az apját, de az övé fel volt tüntetve. Már a névből is lehetett következtetni, de mit jelent „az olasz” tovább lapozott, hátrább újabb bejegyzés: a mocsári vadászház és egy dátum. Alatta apróbb betűkkel, az erdésztől tudtam meg, aki aprólékosan utána járt, hogy abban az időben egy olasz vadász szállt meg, akinek a címe a bejegyzések szerint Rema Visconti , Velence, Lido di Jasolo via del Mille Italia. Ezek szerint kiderült, hogy Vérit nem hagyta nyugodni helyzete, de hogyan lehetett ennyire feledékeny, vagy ijedtségében annyira sietős, hogy ezt a fontos információt elhagyta. Vagy talán neki már nem is volt fontos? Most mit kezdjen vele? Szinte remegett egész testében a felfedezéstől, hogy ő is normális leszármazott, neki, is mint minden normális gyermeknek van apja és anyja. Elhessegette a romantikus emlékét is annak, hogy őt, mivel cigány, a fekete gólya hozta.  És azon az éjjel döntött. Ha addig is él, meg kell találja az apját. Nézzen szembe vele és derítsen ki mindent. Majd feltúrázott idegrendszere fokozatosan kezdett lehiggadni. Figyelmeztette magát, hogy ne kapkodjon, gondolkozzon éretten és higgadtan, ahhoz, hogy  megkezdje, és véghez vigye a bonyodalmas ügy kiderítését, első dolga, meg kell tanulni olaszul és a kiutazáshoz pénz kell és nem is kevés.

         Sorra harsogott fülében a rabok valamikori elképzelése a menekülésről, a szökésről. Mindenki, akivel bizalmasan szóba állt újabb és újabb tervet álmodott meg, mindenki menekülni készült saját sorsa elől. Volt, aki úgy látta a legtökéletesebb szökési kísérletet, ha fellopódzik egy hajóra, a parancsnoknak elmondja keserves sorsát, aki át is éli és rögtön segíteni fog. Elképzeléseik szerint a kereskedelmi hajók indítása előtt csak a parancsnok szobáját nem ellenőrzik az államvédelmisek. Az illető szökevény simán behasal a parancsnok ágyában a matrac alá, a parancsnok lefekszik, s mivel öt nem szabad zavarni, a kivitelezés sikerül, a nyílt tengeren majd előjön és munkát vállal a fedélzeten. Mesének gyönyörű, de senki nem gondolt bele, hogy az ilyen magas beosztásokat a titkos szolgálat erősíti meg, végül azok mind az ő embereik, az államvédelem elkötelezett katonái. Azokban nincs és nem is lehet együttérzés, pláné bűnözőkkel.

        Az ő elképzelése józanabb és elfogadhatóbb. Dolgozni fog és gyűjteni minél több pénzt, és tanulni rendületlenül olaszul. Majd alkalomadtán egy társas kirándulásra fog jelentkezni s így sokkal könnyebb a lelépés. Van benne annyi diszkréció és titoktartás, hogy saját magának ne ártson. Úgy tervezte, hogy valamelyik bányába megy dolgozni, mert ott nem problémáznak amiatt, hogy büntetett előéletű. Újabban a föld alatt csakis a patkányok járnak és az elitéltek, mert nekik mindegy, annál lennebb nem süllyedhetnek, viszont neki törekednie kell, hogy megvalósítsa tervét.

         Belealudt a tervszövéseibe. Reggel mikor megébredt elhatározta, hogy ha már említették a fiúk a gyermeket, a kíváncsiság is vezérli és elmegy az intézetbe megnézni a fiát, persze csak úgy névtelenül.. Mikor belépett az épületbe és megtalálta a titkárságot, egy rövid hajú mosolygós fiatal nő fogadta, igazi titkárnői alkat és érdeklődött, hogy mi járatban. Nézte a nőt, megpezsdült a vére, hogy annyi böjtölés után de jó lenne enyelegni egy ilyen kis vadmacskával,de rég volt az utolsó szex. De elhessegette a háttér gondolatait.

-          Van maguknál egy Kurátor nevű gyermek?

-          Szabad a keresztnevét?

-          Nem tudom.

-          Pillanat – és a nő egy füzetben keresgélt. – Igen, kérem, Kurátor Salamon. A bejegyzés szerint már foglalt.

-          Óh, nem, ne értsen félre, én csak megnézni szerettem volna, akár távolról is ,ha másként nem lehet .- a hölgy csengetett és néhány pillanat múlva belépett Hanna.

-          Hanna kedves, az úr látni szeretné Salit.

-          Mondtad, hogy már foglalt?

-          Igen. Csak megnézni akarja.

Hanna átvezette Remot egy átjáró szobába és onnan üvegfalon át látható volt négy játszó terem. Az egyik felé mutatva megmagyarázta, hogy hol játszik és melyik a gyermek. Az apa nézte és mintha megmozdult volna benne valamilyen furcsa érzés. A szíve mélyet dobbant és szerette volna átlépni az üvegfalat. Pufók kis gyermek volt, barna, mint ö, erős szálú fekete haja és leülve egy sarokban két kislánnyal babákat raktak fel egy utánfutóra, majd a fiúcska ráült egy háromkerekű triciklire és elindult a babákkal. Remo hosszan nézte, aztán elkomorodva köszönés nélkül távozott.

       Délben ismét vendége volt. Újra eljött Kóka, most egyedül és egy kosárban ebédet hozott. Ráki küldte. Egy befőttes üvegben paradicsomleves grízgaluskával, míg egy kis lábaskában sült kolbász párolt savanyú káposztával. .Remo hálásan köszönte és hozzálátott az evéshez.  Könnyezni tudott volna az idegenek gondos szeretetéért és azért,hogy mióta nem érezte a házi készítmények ízét. Aztán két üveg sör is előkerült .Poharazgatás közben feloldódott a nyelve.

- Nézd, barátom, az elhatározásom végleges. Én most elmegyek munkát keresni, valószínűleg Balánbányára, mert ott nem szaglászik utánam senki, és állítólag jól fizetnek.. Én mindent rád bízok, add el a házat, majd ha úgy adódik, visszajövök, vagy megírom a címem és postázod a pénzt. Tőlem fáradozásodért a hálapénzt meg kapod, semmit sem várok el csupán barátságból.

Ez volt az utolsó beszélgetésük és az utolsó napja Remonak a szülőházában. Hajnalban vonatra ült és elutazott. A balánbányai rézbányában talált alkalmazásra. Nemhiába mondják, hogy az idő a legjobb gyógyító. Ahogy telt az idő és beleszokott az emberfeletti munkába fokozatosan fátyol borult mindenre. Élte a bányászélet hétköznapjait, először furcsának tűnt a földalatti fúrás, robbantás és az érckitermelés, de fokozatosan megszokottá vált. Egyhangúnak sem mondható. Vasideg kellett néha kibírni a bányaomlást, a sok halálesetet, szerencsétlenségeket. Aztán az elkeseredett bányászok naponta berúgtak, tivornyáztak, verekedtek, féltékenykedtek. Havonta két nap volt ami még színesebbé tette az életet, az előleg és fizetés napja. Akkor voltak a kirakóvásárok is, de akkor telt meg a város rossz lányokkal, a prostik messze vidékről eljöttek üzérkedni. Sok esetben a rendőrség szelektált és az állomásig kísérte és vonatra tette a szexszel üzletelőket.  Örökre emlékezetes marad egy mulatságos eset. A csoportjukban dolgozott egy fiatal, újonnan nősült férfi, akiről lerítt, hogy végtelenül féltékeny. Több se kellet a társaknak, elhitették vele, hogy a felesége munkaidő alatt megcsalja. Sitt alatt a bányából kijönni nem volt szabad, de akkor külszíni fejtésben dolgoztak és a tag ledobott mindent és haza rohant. Valóban ott találta a barátját enyelegve,de ő tehetetlen maradt,mert elszökött a munkahelyéről, és ha bunyózik szigorú az eljárás. Rájuk szolt hogy most elnéz mindent,de ha még egyszer előfordul, megöli mindkettőjüket. Ezen sokáig mulatott a csapat.

Remo nem vetette bele magát a tobzódó életbe. Megengedett magának nagy ritkán egy kis kikapcsolódást, mert ahogyan tartják ő is sósan étkezett és kellett az időnkénti ürítés.,de kitartott álmai mellett és várta a pillanatot, amikor minden úgy alakul, hogy terveibe beleférjen egy társas utazás. Stikiben arról értesült, hogy az egyéni turistákat jobban átvizsgálják megbízhatóság szempontjából, mint a társas kirándulókat, mert azokkal mindig titokban beszúrnak egy titkos informátort és általában az a csoportvezető, ő felel mindenért.. A spicli kihallgat minden beszédet, és tájékoztatja feletteseit, volt olyan eset is hogy bizonyos személyeket a határtól küldtek vissza, mert útközben gyanús lett.

       Vidáman, énekszóval indult a társas busz, hangoskodtak az örömtől és titokban körbejárt a barackpálinkás üveg.. Később, mikor már kezdett alább hagyni a hangulat apránként mindenki hátraeresztette a széktámlát és álomba merült. Mire ébredezni kezdtek már rég túl voltak a román-magyar határon. Mivel közös útlevél volt leszámolták a létszámot és mehettek tovább, mert biztosítékként ott volt a civilben öltözött szekus tiszt. Végre fellélegzett Remo. Budapesten a Gellért szállóban voltak elszállásolva. Városnézés, ilyen-olyan programok, semmi nem érdekelte, csak minél hamarabb tovább. Pozsonyban el sem hagyta a szállodát, pedig, ha részt vesz a programokban hamarabb telik az idő, és jobban eltereli a figyelmét. Így egyedül lehetősége volt a további utazás tanulmányozására. Budapesten a recepcióban vásárolt egy nemzetközi menetrendet, melyben részletesen meg volt a vonatok, autóbuszok és hajók járatai. Türelmesen és nyugodtan kapcsolta a lehetőségeket. Bécsben a délpályaudvarról vonattal elmegy Klagenfurtig, ott átszáll az autóbuszra, amely Budapestről jön, és Velencéig közlekedik. Az idő is jól összeilleszthető és jók a kapcsolatok. Ha végig vonattal megy az Osztrák- Olasz expressz, mely éjjel tizenegy órakor indul Bécsből, másnap délelőtt tizenegy órára érkezik Velencébe. Még a térképen kell tanulmányozni az állomások közötti távolságokat, de annyit már tud, hogy a busz a Roma térre érkezik, vagyis Piazzale Roma. Kell szokjon az olasz megnevezésekhez, nehogy mellé fogjon.