Semmit nem szabad komolyan venni ebből az írásból, kicsit erős humorú lett.  De isten is szereti, a humort nézzétek csak meg a kacsacsőrű emlőst.

Ki ne hallott volna az őrangyalokról? Az ember életben maradásáról gondoskodó asztrális lényekről. De valójában ki hallott már a mögöttes titkár angyalokról? Mint amilyen Esztel is. Bár ő a legrosszabb példa. Tűzhalál, éhhalál, balesetek, sőt még egy lezuhanó zongora is a számlájára írható, mert nem küldte időben az őrangyalt a helyszínre.

Meg is lett a jutalma. Kirúgták, pedig ő szerette az igazgatót, magát Istent, csakúgy mint minden vele dolgozó és más osztályba tartozó angyal. Hanyagsága miatt a halandók közé száműzték, hogy száz esztendőn át ne lelje örömét a földön túli javakban.

Még egy űrhajós is látta a fénycsóvát, mely a földre hullott üstökösre engedett következtetni, pedig az nem űrbéli objektum volt.

A földön füst gomolygott és abból egy ifjú „férfi” lépett elő. Merthogy férfi testet öltött, nő létére, de emlékei megmaradtak másik életéből tudta ki ő és hogy mi volt egykor.

–Miért? –kiáltott. –Én szerettelek istenem! Mindent megtettem amit kértél és csak mert elhullott néhány féreg kitaszítottál kebledről? –ordította szitkok százainak kíséretével.

Néhány az éjszakát járó ferdehajlamú ember vette észre a meztelen szitkozódó férfit és gyorsan odasiettek, hogy ellássák a baját. Ám a történet itt vesz fordulatot, mert az áldozat szerepét a csetepaté végére az erőszakos férfiak vették át. S a verekedést egy vén mozigépész is látta, akit ledöbbentett az ifjú győzelme.

–Erre. –szólt oda vékonyka hangon. Esztel felkapta az egyik gazfickó kabátját és odament. –Látom erős kötésű fiatalember vagy. –méregette a mozigépész dülledt szemeivel. Esztel sosem gondolt magára mint barátnő, de a mozigépész sem úgy gondolt ő rá.

Esztel is felmérte a vénembert, és kedvére való volt, valahogy ismerősnek tűnt a rendezetlen hosszú fehér szakáll, de sosem az ínyencekre jellemző ízléséről volt ismert.

A vénember reszketve megragadta az ifjú karját, majd magával rángatta a munkahelyéig. Esztel készségesen követte, hisz mit sem tudott a világ ezen oldaláról.

–Jegye? –kérdezte az ajtónál álló bajszos úr. A mozigépész felemelte belépőkártyáját. –Nem a tied te vén trottyos. –emelte fel ijesztően a kezét, mintha pofont akarna adni. –Az alulöltözött lányos járású barátod jegyére lennék kíváncsi.

–Színházjegy? –kérdezte Esztel, de a bajszos hangos nevetéssel válaszolt, majd a mozigépész előkotort némi pénzt a zsebéből.

–Ennyim van.

–Elég lesz. –nézett megvetően az ajtóból, majd félreállt, és zsebkendővel kínálta a belépőket.

Bementek és felmentek a vetítőterembe. Esztel ekkor döbbent rá, hogy ez nem egy filmszínház. Itt felnőtt filmek százai sorakoztak, beteges témákat dolgozva fel a nézőtér pedig fele megtelt a hasonlóan beteges gondolkodású emberekkel.

Esztel fejében megfogant az ötlet, ahogy végignézett a vénember szánalmas ábrázatán, hogyan állhat bosszút egykor oly nagyon szeretett főnökén, Istenen.

…

Egy szó mint száz peregtek az események és húsz évvel később az FBI Amerika legnagyobb sátánista szektáját számolta fel egy akcióban, ahol elfogták a vezetőjüket. A megtébolyult ember állítása szerint egy férfi testbe űzött női angyal, aki Istenen akart bosszút állni, mert az kirúgta őt.

A nyomravezető a szekta vezérének szeretője, az egykori mozigépész, D. Daniel, állítólag szintén gyógyszeres kezelés alatt áll.