SZABADON SZÁRNYALNI...

         Milyen furcsa a fordított városkép, amikor, úgymond, hátból látsz mindent. Itt ülök a zárt osztály rácsos ablaka mögött és előttem a látható városkép, amit a szög megenged. Hétköznapi látvány egy iskolaudvar felöli része, amikor tudod, hogy szemből mennyire impozáns oszlopsor vonja magára a figyelmet. A fronton az út felé, pontosan járó hatalmas óra, mely félkor és egészkor kongatja az idő múlását.. Panelek összevisszasága, egyenes utcák, útszakaszok, és a távolban ködbevész a peremváros kertes házaival, gyümölcsfáival. Csodálatos őszi kép. A még erőlködő bágyadt nap sugaraival elárasztja a várost. Embereket nem látni, de legszebb látvány az ég felé ívelő templomtorony. A mártírok temploma. Nemrég épült a máramarosszigeten mártírhalált halt görög katolikusok emlékére.  Nyugati stílusban tervezték, tornya sarkított neobizánc, majdnem hasonmása a párizsi Notre Dame-nak.

         Borzalmas a történelem kiszámíthatatlan fordulata. Mária- Terézia császárnő szigorú rendeletet adott ki, hogy a Kárpátokon túli területekről Oláhországból és Moldvából Erdélybe beszivárgott nép, ha lelki és egyházi közösségben szándékszik tovább élni a Birodalom területén, hagyjon fel a keleti típusú vallásos szokásaival és egyesüljön Rómával, mert aki a parancsnak nem tesz eleget, porrá zúzatja tákolt templomaikat és kiűzeti a Birodalom területéről. Nehéz és merész lépés volt, de nagy tudású magas egyházi méltóságok rövid idő alatt kidolgozták és előterjesztették a császárnőnek az új hit alapjait, mely nem sokat változtatott a görögkeleti szokásokon, de elég volt ahhoz, hogy a Vatikán elfogadja, és ekként létrehozták a Rómával Egyesült Egyházat (Biserica Unita cu Roma), A köztudatban közönségesen csak görög katolikusokként emlegették. És amikor évszázadok során minden téren rendezték soraikat és megerősödtek, jött a kommunista hatalom, és csirájában igyekezett elfojtani a „vadhajtást”, mert alapjában minden román ortodoxnak születik. Elvették templomaikat, a papokat és minden köztisztviselőt, aki nem akart újra ortodox lenni bebörtönöztek a legkegyetlenebb politikai haláltáborba, a máramarosszigeti börtönbe. Itt aztán a bestiális kínzások áldozataiként múltak ki éheztetve, verve és megfagyva. Az ö emlékeiket őrzi a templom. Mint őrangyal emelkedik ki a házak sokasága közül. Egyetlen, ami nyugati voltát igazolja a torony tetején a római katolikus kereszt. Madárrajok keringenek fölötte, varjak, galambok, fecskék, de egy sem száll a kereszt szárára. Pedig nekik csak pihenést jelentene, viszont Akire emlékeztet, a világ Megváltója.

          Szabad-e a rabnak nem vágyódni szabadság után? Engedhetem-e, hogy eltemessen a reménytelenség? Feledhetem-e, hogy minden bűnből van feltámadás? Élhet-e ember hit nélkül, hogy ne legyen egyben embertelen is? Van-e értelme embernek lennem embertelenség vádjával lelkemben? Szabad-e hálátlanul elfeledkeznem arról, hogy Isten gyermeke vagyok? Kérdések halmaza gyötör, amint itt ülök a zárt osztály ablaka előtt, és elmerengve emlékezem, figyelve a templom tornyát.

            Hogyan kerültem ide? Egy családi perpatvarral kezdődött. Bejelentettem, hogy a hétvégén három napra sátorozni megyünk a barátaimmal. A kérés, bejelentés körbe csengett a konyhában ahol az ősök kávéztak. Későre jutott anyám tudatáig, ő volt, akit elsőnek letarolt és sziszegve reagált.

-          Ezt nem engedhetjük meg! Balázs – fordult apámhoz – szólj te is hozzá. Miért mindig csak én kell évődjek mindennel ? Már elviselhetetlen, amit a legényke társaságáról fecsegnek!

-          Miért?  Bankrablást terveznek?- - fogta nevetségesre apám.

-          Nem! Ezek annál különb dolgokkal foglalkoznak a szóbeszéd szerint!

-          Persze hogy… Hát fiúk, nekik is kell a szórakozás. Vagy azt hiszed az ő szer4számuk almás pite, és nem talál a túros laskába?

-          Nem, Balázs! Hiába idétlenkedsz, azok a fiúk ahová a csemetéd is előszeretettel eljár melegek!- bombariadóként tört ki anyámból a félelmetes keserűség és igyekezett túl dramatizálni és tragikussá beállítani a hadi helyzetet, a megrökönyödést, amit a melegek kapcsolata, viselkedése kivált és nem kevés malíciával fűszerezve, amit már kezdenek a háta mögött beszélni.

-          Te vagy a férfi, az apa, neked kellett volna többet foglalkoznod vele, hogy ne kerüljön kétes viselkedésűek közé. Én asszony vagyok, nem értek hozzá…

-          Akkor hallgass, és ne vádaskodj! Láthatod, hogy éjt nappallá téve gürcölök, hogy a családnak mindene meg legyen. Nem szakadhatok ezerfelé! És különben is a nevelés az anya kötelessége, ha nem tévedek!! – és láttam az összeráncolt homlokát, a komor arcát és ökölbeszorult kezét, mely nyomatékosan csattan az asztalon. S míg felborult volna a kávéscsésze kiosontam és rohantam az udvaron. A tinédzser fenyegetőzése tombolt bennem. Meggondolatlanul csak arra gondoltam, hogy tettemmel mennyire rájuk ijesztek. Eszembe sem jutott, hogy tragikus következménye is lehet. Egy tinédzser csak arra gondol, hogy fekszik a ravatalon, és figyeli mennyire sírnak körülötte, és ö élvezi a helyzetet, hogy a megfélemlítés a lelkükre hatott és összeomoltak lelkileg. Nem emlékszem indíttatásaimra, mit miért tettem, csak a kút mellett pucérra vetkőzve, a ruháim ott hagytam és belecsobbantam. Arra emlékszem még, hogy a víz szörnyen hideg volt, és nem jött ki hang a torkomon. Tovább semmi, csak a zárt osztály rácsos ablakai, ahol magamhoz tértem. Ide hozzák az őrjöngő hülyéket és az öngyilkosságot, kísérlőket is. Kedves nővérek hada forgolódott körülöttem, mindenféle vizsgálatra vittek, és én hagytam magam, mit tehettem? Az nem világosodott bennem, hogy örültem-e az ilyen végkimenetelnek? Valószínű, mert csak félelemkeltést szerettem volna..

     Utolsó vizsgálatot Dr. Ábrámovits Salamon végezte. Két nővér bevezetett a rendelőjébe és leültettek szemben vele.. Félénken, lopva körülnéztem, hol vagyok? Egyszerű rendelő volt, csupán a szükséges berendezéssel, világos, tiszta és az ablakon beáramlott a friss levegő. Hallgattunk és sűrű csend nehezedett ránk. Nem mertem felnézni és a doki is egy írószert tologatott maga előtt az asztalon. Nagy későre, szinte bársonyos hangon szólalt meg, melyből sugárzott a bíztatás és szeretet.

-          Nézze, gyermekem,  - eltűnődtem, vajon mindenkivel    ennyire bensőségesen kezdi?  -  Vannak dolgok, amiket nem lehet elbagatellizálni, és nem beszélni róla. Nem nevezek mindent a saját nevén, hogy ne legyen sértő, de elkerülhetetlen. Én szigorú zsidó erkölcsben nevelkedtem. Az apám rabbi volt, haton voltunk testvérek, de amikor korban odaértünk, napi pontossággal és korhoz illő ráhatással tanulmányoztuk a Tórát és a Talmudot. Apám következetes volt, nem szőrszálhasogató, nem próbálkozott soha belemagyarázni a Tórába. Ő mindig a Teremtő Istenről beszélt, aki teremtette a világmindenséget és látta, hogy jó (I.Mozes 1,12) Végül az embert a saját képére, hasonlatosságára teremtette (I.Mózes 1,27). Jól figyelje meg, barátom, saját hasonlatosságára.! És most ha belegondolunk a világ összetételében, sokan vagyunk és sok félék: feketék, fehérek, rézbőrűek, sárgák. És ezek mind a teremtő Isten hasonlatosságai! Apám sosem tért ki arra, hogy ezek közül milyen az Isten, mert Őt senki nem látta. Ugyanakkor férfiúvá és asszonnyá teremtette az embereket. És ez is mennyire szétágazó fogalom, mert erkölcsösség és szexualitás szempontjából is mennyire különbözőek az emberek: hetero, biszexuális, meleg, leszbikus. Ezek mind génviselő jelenségek, sőt öröklődésesek is lehetnek. Bizonyos történelmi időszakokban mindenféle ördöngösséget rámondtak, nevezték betegségnek, amiből ki kell gyógyítani, politikai nézetek következtében bebörtönözték, számítva arra, hogy majd átnevelődnek, de kudarcba fulladt minden próbálkozás. Legtovább a kommunista erkölcscsőszök tartották börtönben, és sokukat halálra dolgoztattak. Aztán próbálkoztak orvosi beavatkozással, de az sem igazi, mert megakadályozzák az embert eredeti egészséges fejlődésében. – Kávét töltött két csészébe, de nem fogadtam el. Hosszan nézte a kóválygó habot, aprókat szürcsölt és tovább folytatta. –

-          Még egy sarkalatos kitérő. Azt mondják, hogy a sok gyermekes anyának mindegy, hogy melyik ujját vágja el, egyformán fáj. Utalnak a gyermek iránti szeretetre és védelmi harcra.. Lehet némi igazság benne, de ne feledje, hogy minden nőben ott rejlik az Éva, aki behozta a bűnt a földre. Minden asszony elsősorban a maga irháját védi – amint ezt mondta, körvonalazódott az anyám képe, mert bizonyára jóval előttem őket is kihallgatták, esetleg kérdőre vonták. Láttam a könnybe lábadt, vörösre kisírt szemeit és a felelősség elhárítását, hogy ő nem sejtette, nem tudott róla, hiszen a fiú erkölcsös nevelése teljesen az apára hárul. Az ő reszortja, hogy felvilágosítson a tévelygésektől. Ugyanakkor megjelent az apám szigorú ráncos homloka, az összevont szemöldök és az ökölbe szorult kéz.      Éjjelt nappallá téve ezzel a két kézzel dolgozik! Tombolt a felelősség egymásra hárítása. A doki tovább folytatta-

-          Nézze, sokan vagyunk, sok féklék. Magára egyetlen felelősségteljes feladat vár, keresse meg azt a társadalmi réteget, azt a baráti kört, ahol felszabadultan érzi magát, ahol nem kell rettegnie viselkedési szabályoktól, ahol megértik és mind testben, mind lélekben tud kibontakozni. Azt a helyet, ahol szabadon szárnyalhat.!

Mindezek idéződtek fel, sorakoztak az eltelt napok eseményeiből, amint a zárt osztály ablakából néztem az elém táruló városképet. Az alkonyatba forduló késő délután őszi hangulatában a torony emelkedett magasba és ütötte az eltelt órát. Madarak röpködtek csapatban, varjak, galambok, fecskék, de egy sem szállt le pihenni a keresztre, némi keringés után, szabadon szárnyaltak fészkeikre. A lenyugvó nap utolsó bíbor sugarában véltem felém mosolyogni anyámat vörösre sírt szemekkel bárgyún és bágyadtan keresve a kibúvót a felelősség alól. Apám is rám nézett összevont szemöldökkel, nem azonosulva a felelősség teljes mértékével. Mennyire szerettek volna egymásra mutogatni.!

          És nyílt az ajtó, megjelent Dr. Ábrámovits Salamon magas szikár alakja vakító fehér köpenyben mosolygott ,és felém nyújtotta a kezét. Nem szólt, de a mozdulata kifejezte, hogy távozhatok, végre szárnyalhatok szabadon. Mielőtt távoztam volna, összekulcsoltam a kezem és a kereszt magasságában kerestem a Megváltót. „ Gyakran fordultak hozzá, és ő meggyógyított valamennyit”(Máté,12,15) Ugyanaz az erő sugárzott belőled mindmáig mindenki számára. Te változatlan maradtál. Most én is megérintelek…  Milyen szent, hatalmas erő áramlik belém!... Krisztus, könyörülj rajtam!

          Lehajtott fejjel álltam. A doktor vállamra tette kezét és a bejáratig kísért, és kiléptem a kora esti utca zajos kavarodásába!

!

-