Nah, hát ilyesmit én nem szoktam írni, és most se nagyon fogok, ellenben sajátos céljaimnak úgy érzem ez megfelel, még pedig hogy ide felvésem irodalmi szöszzenéseimet..itt talán nem tűnik el :D  Ez most egy soha be nem fejezett novella trilógia lesz ami m.a.g.u.s. Legendák és Enigmákba készült egykor:D Remélem tetszeni fog mindenkinek,s akineknem, az is építő jellegű kritikát ad hozzá. (az "Ez szar!" az se nem kritika se nem építőjellegű:D)

 Synnaiar Kyrontalá

         Trilogia
               Sir Lyera ane’Liuminiel
                           &
               Lord Varga Pál Gábor

                      Zrauhruh
                    Végremény
                      Hősi vér


                                                 Zrauhruh


    Pyarron szerint 3694.
    Gro-Ugon
    Az Ugon völgyei


    Csend s nyugalom honolt a tájon, csak a madarak énekeltek és a lágy szellő borzolta suhogva a fák lombjait. Döglött tetemek és friss eső szagát hordozta a szél, mely délről jőve ígért valamiféle nagyobb vihart a Quironériáról. De az ég egyelőre tiszta, nyugodalmasan kék volt. Itt-ott néhány felhővel tarkítva, akárha csak egy festő pingálta volna őket oda. Tökéletes idő a vadászatra.
    Legalábbis az Orwellánus lovagok erődjéhez vezető út melletti fán várakozó Zrauhruh számára az volt. Kényelmesen guggolt egy emberderék vastagságú ágon, s a lombok takaró árnyékából a ragadozók türelmével várta a prédát. Ezüst karikákkal varkocsokba fogott haja lágyan lengedezett a szellővel. Testét csontokból és fémből összemunkált vértezet fedte vállainál, alkarjainál és lábszárainál. Jobb vállán átvetve egy lenből sodort madzagra apró koponyákból készített totemek, melyek a vadászat sikerességét segítik. Jobb alkarján bőrrel, bordázottan felkötött csontok a vágások és súrlódások ellen. Kezén halbőr ujjatlan kesztyű és két, tőrként előmeredő fűrészesre csiszolt csont. Arcán festett, vasalt fából készült maszk, az Erdei Vadászok jelképe már több nemzedéknyi szájhagyomány óta.
    Törzséből kitagadott orkok voltak szülei, kik ideje korán eltávoztak. Zrauhruh-ot a természet s egy renegát vadász nevelte. Halála után Zrauhruh továbbra is használta függő hidakból és liánokból álló, lombkoronák közt rejtező birodalmát. Trófeagyűjtő volt Ő, az Ugon retteget szelleme.
   A vadász türelmének hamar gyümölcse is sarjadt: az útról egy ló lassú lépte hallatszódott, verejték szagot hozott a szél. A távolból lassan egy lovas sziluettje bontakozott ki. Az Orwellánusok egy újabb kolonca, ki azt a hálátlan feladatot kapta, hogy megbízólevelet hozzon az Ork Vadásznak. A maszkja alatt széles mosolyra húzódott Zrauhruh szája. Új vadászat van kilátásban.

   -Nem szabad látnia, hogy félek! Határozottnak kell látszanom… de ha rágondolok, remegek! El kell terelnem a gondolataimat! Virágok… fehér, apró szirmú virágok. Rühellem a virágokat… zöld az egész erdő. Remek rejtőzködési lehetőség egy orknak… fenébe, ez nem megy! – mormogott maga elé Claus, ahogy a ragadozó szagától nyugtalankodó lován léptetett a tavaszi erdőben. A fákról virágok szirmainak végeláthatatlan hada hullott alá. Kezével görcsösen szorongatta a ló kantárját, ahogy feszülten pillantgatott a fák közé. Épp eleget tudott az erdei vadászról, akinek néha napján a Kard Testvériség megbízatást adott. Bár maguk a megbízás feladatával ellátott lovagok nem mindig tértek vissza…
    A vadorkhoz való kiküldetés megfelelt azzal, mintha a felettese kivégeztette volna. Aki nem volt kívánatos a rendben, vagy Orwella szolgálatára, nem egyszer ilyesfajta „kegyben” részesült. Illetve az öregebb lovagok is, akik hihetetlen módon túlélték, előszeretettel küldték ki az ifjakat. Amolyan rátermettségi próbaként. Ezekről a próbákról Clausnak volt is pár barátiatlan gondolata.
    Már lassan egy fertályórája lovagolt, amikor lova nyugtalankodni kezdett. Körbe tekintett gyorsan, s fel is fedezte Zrauhruh területének határtotemjeit: az útmentén két fa közt földbe szúrt dárda, rajta rothadt húscafatokkal teli áttűzdelt koponyák. Lélegzete egy pillanatra elakadt, szíve a torkában dobogott.
    -Nyugalom Claus, nyugalom! Csak ledobod az üzenetet és visszavágtázol! Mint a múltkor!- suttogta maga elé a lovag. Közben lassan az övére csatolt szütyőhöz nyúlt, mikor a ló hirtelen felágaskodott. A fák közül előrobbant egy hatalmas, medveszerű test. Zrauhruh egy vad ordítás közepette a lábaival kapáló paripát egyszerűen megragadta, és hátra lökte. A hátára boruló ló nem sok híján Clausra esett, aki a zuhanás közben kicsúszott a nyeregből. A mén mellette bukott a földre, a lovagcsillagokat látott, ahogy az esés nyomán beverte a fejét és gerincét. Szíve a torkába ugrott, halántéka fájón lüktetett. Szédelegve próbált feltápászkodni, mikor két oszlopszerű lábat pillantott meg maga előtt. Tekintetével lassan követte felfelé a robosztus testet.
   Az ork testén - aki az orwellánusnak inkább tűnt valami démonnak- halkan csörgedezve lengett a vállán átvetett apró állatok koponyafüzérje. Varkocsokba fogott haja kígyókként himbálózott sátáni maszkja körül mögüle sárga szemei halált jóslóan izzottak. A lombok közt átszüremlő napfény auraként ölelte körül, ezzel is tovább fokozva démonikus megjelenését. Claus szájából csak egy szerencsétlen nyekkenés hallatszódott, mielőtt lesújtott rá az utolsó emlékképe: egy fejnagyságú, szikla kemény ököl.

    Hűvös. Mintha pincében lennék. Földszag. A frissen ásott földé az ilyen. Bűz. Rothadás és elmúlás szag, akárha egy koporsót nyitottam volna ki. Kaparászás. Mintha ezernyi hangya mászkálna fejemben. Szoros… nem tudok mozogni…-Claus fejében fájón kavarogtak a gondolatok. Lassan próbálta felnyitni bedagadt szemeit. Ahogy feleszmélt, meghűlt ereiben a vér. A földről bámult az erdőbe. Nyakától lefelé lerágott húsú csontváz hevert a földön. A Testen hüvelykujj nagyságú vörös hangyák –Ugon rettegett, apró húsevői.
    -Lerágták a testem! Lerágták a testem!- kiáltott kétségbe esetten, s próbált elkúszni a  kicsiny rémségektől. Ám ekkor érezte, hogy teste nyakától lefele a földbe van ásva. Éles rikoltással kétségbe esetten rángatózott, de mind hasztalan. Férfiatlan sikításban tört ki, ahogy a vörös hangyák lassan ellepték az arcát…

    Zrauhruh lassan forgatta kezében a szövet darabot, melyet a Megbízó ágakra rovott üzenetével küldtek. Orrához emelte, s mélyen beszívta szagát, majd a levegőbe szimatolt. Arca mosolyra húzódott. Szagot kapott. Az üzenet szerint két északi kém kutakodott valamit Reag körül,s mikor észrevették őket, elmenekültek. Előle nem fognak. Újabb véres koponyát húzott a területét jelző dárdák egyikére, jelezve, hogy elfogadta a megbízást. Majd beleveszett az erdő rengetegébe. A vadászat elkezdődött…