Amatőr Írók Klubja

Remény

13 éve | Czigány Ádám | 1 hozzászólás

Néztem a holdat, hogy ragyog,

ott, ahol az angyalok vannak.. hisz én is egyre gondolok.

Emlékszem, amikor még nekünk adott fényt,

s láttuk a Sarkcsillagot, ahogy súgja felé,

két szív egymásra találásának történetét.

Előttünk a tó tükre ragyogott, mint a két szép szemed,

s magamat láttam benne, s azt hogy szeretsz engem.

Lehullottak a levelek, majd jött a fagyos tél,

szívedet megdermesztette, hiába szerettél.

A tűzre földet dobtak, majd letakarták,

sokáig tartott, de a szikra is kialudt talán.

De egy támaszom maradt, ami soha nem hagy cserben,

Úgy hívják Remény, s életem végéig suttogja felém

Ez a két szív egymásé lesz még…talán örökké..

(emlékszem, amikor kettesben voltunk és mutattam neked, hogy csak 1 csillag látszik az égen, és mondtam neked, az a Sarkcsillag. Ez a legfényesebb csillag az összes közül..ez akkor is ragyog, ha az égboltot felhők fedik el. A sok millárd ragyogó csillag közül, ez az egy volt látható.. és ha az éjjel nagyon sötét is ..csak a Sarkcsillag ad fényt...
Te voltál nekem a Sarkcsillag, aki a szememben mindig ragyogott..és a sok lány közül, csak te voltál látható számomra…te voltál a legfényesebb nekem....az egyetlen..
és ha néha sötét is volt, sok rossz dolog ért, csak te tudtad ezeket elfelejtetni velem, csak te tudtál felvidítani…)

Címkék: