Mindig is azon a véleményen voltam, hogy az ember agyában a választásnak két folyamata bonyolódhat le. Az egyik, mikor már szinte a kérdés felmerülésénél tudjuk, mit fogunk tenni - de mégis, ha van más perspektíva, akkor boncolgatjuk, piszkáljuk a dolgot, úgy teszünk, mintha hatalmas súly nehezedne a vállunkra, és a döntésen is hatalmas dolgok múlnak... persze, végül mindig az első, eredeti megoldás mellett szavazunk. A másik folyamat, mikor az ember tényleg nem tudja, mit tegyen: két, teljesen egyenlő változat lebeg a szeme előtt, nem tudja, nem tudhatja, mik az előnyei, hátrányai.

Általában kimondhatjuk, hogy életünk döntések végtelen sorozatából áll. Sőt, egyes kutatók-filozófusok-virtuóz emberkék szerint, minden ember minden döntésénél megkettőződik az univerzumunk, és a másodikban lejátszódik az a helyzet, ami akkor fordulna elő, ha máshogy döntöttünk volna. Így, ha bele tudnánk pillantani abba a másik univerzumba, megtudhatnánk, mi lett volna, ha...

Igen, szüntelenül döntéseket hozunk. Viszont legalább egy dolog van, ami valós kihatással van az életünkre, de nem dönthetjük el - kit is szeretünk valójában? És mit fog nekünk leosztani az élet mindezért? De helyes ott az a fiú... de szép, dögös az a lány. Ha feltesszük, hogy az első gondolat egy lányé, a második egy fiúé, akkor minden rendben, és ki ne így gondolná elsőre? De pörgessük meg a dolgokat. Az elsőt gondolta egy fiú... a másodikat egy lány. Sokkal bosszantóbb dolog igaz? Már el is hangzanak az első "mocskos buzik" kiáltások.

Hülye dolog ebben a kérdésben véleményt nyilvánítani, hiszen ha nem rögtön a jobbikos, homofób, hazafias, magyaros, konzervatív oldal mellett teszed le a voksodat, az első kérdés imigyen szól: buzi vagy? És a válaszra, miszerint NEM, a tromf: Aha, persze...

Kevesen érzik ennek az ügynek a súlyosságát. Kevesen érzik, milyen kínos, mikor a svéd turisták és a német felvonulók is értetlenkednek, mire ez a hatalmas rendőri felhajtás a 2012 Budapest Pride alatt? És mikor elmagyarázzak a helyzetet, vagy értetlenül, vagy borzadva csóválják a fejüket, nem értik, hogy XXI. századi, értelmes, művelt emberek hogy gondolkodhatnak és nyilvánulhatnak meg így. És tény: nézzünk körül egy stockholmi, müncheni, párizsi melegfelvonulást! Vannak ellentüntetők? Persze hogy vannak, egy egész társadalom sosem fog egy adott oldalra állni! De azok az ellentüntetők nem érzik alkotmány adta joguknak, hogy ilyen-olyan bekiabálásokkal fejezzék ki nemtetszésüket az ellen, hogy nem csak az ő változatuk létezik emberi szinten.

Be kell vallanom, heteróként még inkább kötelességemnek érzem, hogy kiálljak a meleg-jogok mellett: házasság, gyerekvállalás, megkülönböztetés nélküli élet. Fel kell rázni a társadalmat a konzervatív értékek(?) megkövült tömbjei közül, és végre ténylegesen átlépni a XXI. századba! Ez egy feladat, ami hosszan fog tartani, nem kétséges. Mert amíg egy ember nem érzi azt cikinek, hogy fejbe rúgjon egy ártatlan rendőrségi kutyát, hogy emberi méltóságában sértse meg embertársát (vagy vallásosan fogalmazva: felebarátját), addig teljes a sikertelenség.

És biztos vagyok benne, hogy a büszke homofóbok hazafiak azért tiltakoznak ilyen hevesen, mert kicsit úgy érzik: kordonok helyet tükrökre néznek. Hány van köztük látens homoszexuális? Vagy hányan fojtottak el ilyen-olyan vágyakat?

1894-ben, Hobokenben született egy Alfred Kinsey nevű ember, akinek egyszer csak eszébe jutott a kérdés: mindannyian melegek vagyunk? És a válasz: majdnem mindannyian. Kinsey professzor kidolgozott egy 1-től 6-ig terjedő skálát, amiben az 1 a tisztán hetero- a 6 a tisztán homoszexuálisokat jelöli. A professzor által végzett eredmények meglepően zárultak: az emberek túlnyomó többsége a 2-5 tartományba esik bele, tehát valamilyen formában, de sok meleg ember mászkál az utcán.

Ez teljesen igazolja a régi, de nagyszerű angol mondást, miszerint: There's nought so queer as folk, azaz "Semmi sem olyan furcsa, mint a nép."Ez teljesen igazolja a régi, de nagyszerű angol mondást, miszerint: There's nought so queer as folk, azaz "Semmi sem olyan furcsa, mint a nép."