Pletykávézó 7.

Vica:     Ha jól emlékszem, egyszer már beszélgettünk arról , hogy mindannyian

             szeretünk szinházba járni.

Gyalog: Még szerencse , hogy Pontos úr is!

Pontos: Ha tudni szeretné, megmondhatom magának, hogy én régebben járok

             szinházba mint maga.

Gyalog: Milyen régen?

Pontos:Olyan régen, amikor maga még csak a téglagyár kéményét ismerte,

            és azt hitte , hogy az tartja az eget --mert a nagyapám szinházi asz-

           talos volt és nekem már akkor szabadbejárásom volta szinházba ,

            amikor          már megtudtam törölni az orromat egyedül!

Gyalog:Ezt a mesét jól kitalálta , ha maga valóban régebben jár szinházba mint

            én , annak egyetlen oka az hogy idősebb mint én.

Pontos:Én nem tudom pontosan , hogy maga hány éves, azt viszont  

            megbizható forrásból tudom,

             hogy elvolt veszve a keresztlevele és amikor újat

            csináltatott akkor öt évvel öregitette magát csak azért , hogy hama-

            rabb elmehesen nyugdijba, ezért aztán egyáltalán nem vagyok biztos

            abban , hogy én vagyok az idősebb.

Vica:     De úraim , úraim megint rosszirányt vett a beszélgetésünk, mert itt 

            egyáltalán nem arról van szó , hogy  ki mikor született, hanem arról

            hogy mindannyian nagyon szeretjük a szinházat. Na, ezzel kapcsolatban

            szeretnék elmesélni valamit , már ha megengedik.

Gyalog: Az csak  természetes.

Pontos: Nagyon kiváncsi vagyok rá.

 Vica:    Bizonyára emlékeznek még rá, hiszen nem is volt olyan régen--a szin-

            ház előcsarnokában a müvészek szép nagyitott portréi voltak látha-

            tóak. De egy szép napon ezek a képek eltüntek!

Gyalog: Nem tüntek el, csak egyszerüen levették őket.

Pontos: És azután nem sokára visszakerültek, sőt új arcokkal gazdagodtak!

Vica:     Ez igy igaz, de  az én bérletem pontosan akkor ment amikor nem vol-

            tak ott a képek. Persze láttam én a jövevények képeit is, mert akkor

            kaptunk egy vadonatúj román társulatot is, akik azonnal felkerültek

            azon müvészek mellé, akik már évtizedekkel korábban bizonyitottak,

            játszottak--de hogy játszottak Istenem! Hát nekem, azoknak régebbi 

            szinészeknek az arcképei , úgy hiányoztak, hogy azt én nem tudom

            elmondani, mert mikor én ránéztem azokra  portrékra az én agyamba 

            évtizedek repertoárja  játszódott le , és én abban a pillantban Moliere-t

           Shakespeare-t Szigligeti Edét , és Molnár Ferencet tudtam idézni, fejből. 

           És mikor beültem a helyemre az agyam tovább pörgött és vizsgálgatni

           kezdtem a szinházi embléma nevető és siró figuráját. 

Gyalog: Azt miért tette?

Vica:     Nem tudom , de az volt az érzésem, hogy csak a siró figúra igazi,  a

           nevető nem ,sőt odáig jutottam , hogy feltételeztem , hogy a nevető

           figúra azért nem nevet igazán, mert a másik sir.

Pontos: Csak bebeszélte magának , mert hibát keresett mindenbe , csak azért

            mert nem látta a kedvenc szinészeit az elő csarnokban.

Vica:    Az lehet, mert mikor elkezdődött az előadás , már borzongtam a

           gyönyörtől, amint láttam élőben kedvenc művészeimet. Valamit még

           akartam mondani, de elfelejtettem, azt viszont nem felejtettem el , hogy

           honnan sugárzott ránk egy kis fény, egy kis melegség az elmult év

           tizedekben. Azt hiszem ebben egyetértünk!

Gyalog: Ebben --igen!

Pontos: Már kérdezni akartam, hogy a férje szerette a szinházat?

Vica:     A második , és  a harmadik sajnos --nem!

Gyalog:És a negyedik?

Vica:    Az , nagyon , a szinházban ismerkedtünk meg, minden előadást

           megnéz!

Pontos:Minden előadást-- és miért?

Vica:    Mert Ő a függönyhúzogató!