Pénzisten vagyok!

Túl nagy itt a nyüzsgés!

Leszűkíteném.

Maradjanak ketten,

JÓMAGAM és ÉN.

Minek ide annyi multimilliomos,

Úgyis, a sok nővel csak NEKEM ildomos lenni.

Ha csak ÉN maradnék mennyivel, szebb volna,

Csak NEKEM dolgozna milliárd rabszolga.

Szakszervezet nuku, nincsen villogás,

Csak két munka lenne,

Ostoros és igás!

Mert ÉN olyan vagyok, hogy munkát, azt adok!

Plusz, még adnék is nekik szabadnapot.

Hajnali háromtól, el egészen hétig,

s ez még túl sok is,mert a gyerekek  megérzik,

ha lazsál a papa.

S ha kérdőre vonják, hogy lesz ebből kaja?

Szegény kis fejükben pörögnek a számok,

Hogy-hogy az én apám nem vetett még számot

azzal,hogy például:

Ha éjfélkor kezdne,

Nyomná reggel, délben, délután és este,

És csak akkor állna, hogyha szépen kérnék,

-(amit várhatna)-!

Sokkal jobban élnénk.

Maradna még idő, evésre, alvásra,

S aztán visszamenni,

Bányába, gályára,

és gondja sem kéne legyen fogmosásra,

hisz hamarosan úgyis ott hagyja a fogát

ha nem szolgálja hűen munkaadó urát.

Kis lelkük felizzna…

Mi már másképp tennénk.

Hamarabb felkelnénk, és később feküdnénk.

Mert,ki így dolgozik, az valamire jut,

s nem kell üsse mindig a Főnök kaput,

Fáért, puliszkáért,

Alamizsnáért.

Közköltségért sírni,

Srácnak pelenkáért.

Hanem büszkeséggel kiálltja világnak,

Dolgozok, és élek a Mindenek Urának!

Ott, ahol kapok egy betevő falatot,

Na meg egy korty vizet.

S még ott is lakhatok!

Jaj, de boldog vagyok, hogy neki dolgozhatok!

S ezt ÉN tunningolnám,

Mert köztudott jó vagyok.

Nem csak egyet adnék, hanem két falatot.

Megtenném ÉN bizony, önzetlen szívvel.

S plusz még táplálnám is finom ivóvízzel,

Igaz, hogy abból szűkösebben kapnak.

De nem tehetek róla.

Kell a díszhalaknak.

És rendben menne minden,

És csókolnák a kezem,

S imádattal hordn’ák izzadt, súlyzó mezem,

csak hogy felölthessék és utánozzanak:

Na most aztán mondjad, mihez kezdjönk öreg?

Mi fontost tehetnénk?

Gyere, gyúrjunk, vazeg!

És nem vágnák ereik, az már rég nem menő.

Mert abból a munkától elvett vér tör elő,

De annyi!

Hogy a végén még arra sem lesz erő,

Hogy megássd a sírod!

Nekem nyolc!

Csak mondom, addig, amíg bírod

hallgatni, az igazságokat.

Amit mindig mondtam!

És komolyan gondoltam!

Elégedett vagyok.

S mikor odajutok, hogy nyújt az Úr egy kezet,

Gyere drága testvér, átadom a helyet,

Akkor aggódhatok.

Hogy ez a Teremtő, aki mindent tud,

Remélem, nem leli meg a kiskaput,amin elslisszolhat,

S tovább szabad az út!

Törhetem a fejem, mi az min nem bukok,

Na neki most milyen munkát adhatok?!