Pénz kell nyomban…

   A szép napsütéses kora tavaszi időben a háza előtt lévő kispadon ücsörgött Kurjan, és igen erősen gondolkodott. Napok óta nyomasztotta a probléma, és sehogy sem tudott rájönni, hogyan oldhatná meg.

   - Mi van veled, barátom? – intézte hozzá köszönés helyett a kérdést az éppen arra sétáló Herczeg. – Úgy bámulsz magad elé, mint akit elhagyott a lélek.

   - Még pont te kérded!? – válaszolt ugyancsak a köszönés nélkülözésével Kurjan. – Ki nyerte el az összes pénzemet kártyán? Nem te voltál véletlenül, meg az a kibaszott Pinti? Nyomorba döntöttetek!

   - Ugyan, Kurjan! Azért ennyire nem súlyos a helyzet. Na, gyere, meghívlak a Rigóba néhány fröccsre. Fizetek neked… mondjuk… ötöt. Vagy még többet, hármat. Na, mit szólsz hozzá? Csak ne nézz már úgy rám, mint tyúk a piros kukoricára!

   Az ajánlat hallatán Kurjan - aki egyébként hasonló stílusban tengeti a mindennapjait, mint Herczeg -, azonnal érezte, hogy sokkal jobb lett a kedve. Mindig is elég volt neki egy-egy pillanatnyi megoldás, hogy mentálisan rendbe jöjjön. Soha nem gondolkodott a holnapon, a múlton is csak akkor szokott rágódni egy keveset, ha éppen kurva nagyot bukott a szerencsejáték valamelyik fajtáján.

   - Jól van, Herczeg, menjünk! – csapta össze a két tenyerét Kurjan úgy, mintha petárda durrant volna.

   - Ha bennünk lesz az agyserkentő, meglátod, kitalálunk valamit – nyugtatta a már amúgy is nyugodt cimboráját Herczeg.

   Egy óra elteltével már túl volt a két haver fejenként négy-öt nagyfröccsön, és az agyuk is működőképes lett nem mindennapi módon. Meg is jegyezték a jelenlévő kocsmatöltelékek, hogy ilyen veszettül még soha nem látták gondolkodni a két zsiványt.

   - Tudom, hogy oldjuk meg az anyagi problémádat, barátom! – csillant fel egyszercsak Herczeg szeme.

   - Na! Mondjad, mondjad! – türelmetlenkedett Kurjan.

   - Van neked valamilyen… biztosításod. Olyan… balesetekre való, vagy mi a túró. Igaz?

   - Igen. Miért? – nézett gyanakodva a barátjára, Kurjan. Mi jutott eszedbe?

   - Eltörjük az ujjadat… Itt az asztalon… Egy balta fokával – mondta a megoldást Herczeg, olyan büszke tekintettel, mintha az univerzum keletkezésének rejtélyét oldotta volna meg.

   - Hülye vagy, baszd meg!? – reagált Kurjan. - Az én ujjamat? Soha!

   - Gondolj csak bele! – folytatta Herczeg. - Mi az a szar kis törés? Észre sem fogod venni, olyan gyorsan meglesz. Begipszelik pár hétre és már el is felejtheted. Semmiség az egész. Addig kicsit nehezebben fogsz borotválkozni meg segget törölni, de legalább lesz lóvéd a Rigóra.

   - Szerinted mennyit fizetnének?

   - Minimum tízezret, ha nem tizenötöt.

   - És mit mondjak a biztosítónak, hogyan törtem el az ujjam? – érdeklődött Kurjan.

   - Az nem érdekli őket. Ha mégis megkérdeznék, mondjad azt, hogy rácsapta a huzat az ajtót!

   Az érvelés hallatán töprengeni kezdett Kurjan, látszott rajta, hogy őrlődik rendesen. A nagy hezitálásban szinte lekaparta képéről a borostát, annyira vakarózott.

   Nem telt bele egy perc, mikor megszólalt:

   - Ok, Herczeg! Döntöttem, basszunk oda a biztosítónak!

   - Ez a beszéd, haver! – mondta elismerően Herczeg, majd kért egy baltát a pultosnőtől. A többiek tátott szájjal várták a történést, miután végighallgatták a tervezetet. – Tedd az asztalra a mutatóujjadat!

   - Várj! – állította le riadtan a műveletet Kurjan.

   - Mi van?

   - Aszontad, hogy lesznek nehézségeim a seggtörlés és a borotválkozás terén. Mielőtt eltörjük az ujjam, nyírjál meg, utána pedig borotválj meg! A seggtörléseket majd elintézem valahogy… Egyedül.

   - Hú, de körülményes vagy, baszd meg! – mondta Herczeg, a többiekkel együtt röhögve.

   - Hátha meghalok a kíntól. Legalább ápolt pofával menjek a túlvilágra! – mondta Kurjan, ugyancsak röhögve.

   Herczeg a börtönben töltött hosszabb-rövidebb időszakok számlájára írhatóan alaposan kitanulta a borbélymesterséget. Bent léte alatt mindig őt alkalmazták erre a feladatra. Annyira a vérében volt már, és szerette is csinálni, hogy még a kabátja belső zsebében is tartott egy nyírókészletet. Ugyanolyan biztonsággal megtalálható volt nála állandó jelleggel, mint az egykori NDK- sok farzsebében a fésű.

   - Rendben van, próbáljuk meg a lehetetlent! – mondta. – Csinosítsunk ki!

   Herczeg elővette a borbélykészletet, az egyik széket pedig a kocsma közepére helyezte. Kurjan félmeztelenre vetkőzött – nem kis undort kiváltva ezzel a jelenlévőkből -, Herczeg leültette a székre, aztán a nyakába kötötte az egyik asztalról levett terítőt, miután lerázta róla a cigarettahamut.

   - Na, barátom, olyan jóképű leszel, hogy a lányok behugyoznak, ha meglátnak – mondta Herczeg, majd nekilátott a figarózásnak.

   Készlet ugyan volt nála, de habnak való nem. Így, mikor végzett a hajnyírással, improvizálnia kellett. Kurjan várható biztosítási pénzére terhelve nyitottak egy hitelszámlát a pultosnőnél, és arra kért egy fröccsöt, amibe aztán mártogathatta a borotvapamacsot - szárazon mégsem borotválhat, még kipattogna szegény Kurjan képe.

   Mire végzett, fejenként újabb három fröccsön voltak túl. Persze ezek már a hitelszámlára mentek. „Inkább előre igyuk el, mint soha!”  Vélekedett ezzel kapcsolatban Kurjan.

   Nem kellet még visszatenni a széket a placc közepéről. A többiek - látván, hogy milyen szépen alakul a Kurjan feje – kedvet kaptak a csinosodáshoz, és ők is egytől-egyig mind lenyíratták a sérót. Borotválást nem kértek, mert Herczeg csak borotvakéssel volt hajlandó dolgozni, és ez elég volt nekik, hogy be legyenek szarva egy véletlen balesettől.

   - Mi van, ha bebaszva megcsúszik a kiöntött pián? – mondták. - Hú! Ne is emlegessük!

   Mikor mindenkit lekopasztott az öreg Herczeg, ő maga is megborotválkozott, úgy belejött a melóba.

   Mivel a sok nyírásnak köszönhetően volt már letétben bőven piája, nyugodt lelkiismerettel kiönthette a Kurjan borostáját puhító fröccsöt, magának meg kért egy újat.

   Ahogy elő van írva: pamacs a fröccsbe, aztán az arcra. Hab nélkül nem igazán akart puhulni a szőrzet, pedig minden egyes húzás után bele lett mártva mind a pamacs, mind a borotva.

   - A kurva életbe! – szólalt meg panaszos hanggal Herczeg. – Hogy a rohadás vinné má’ el ezt a kurva pengét! Ha tudom, hogy ilyen szar akkor nem állok neki.

   - Ne morogjá’ má’! – mondta neki valamelyik. – A Kurjan is milyen faszán bírta.

   - Kibírom én is, csak mocskosul ég már a pofám.

   Nagy nehezen túlélte az öreg a borotválkozást. Letörölgette a vért az arcáról, a pengét meg a pamacsot kicsapkodta a fröccsben.

   - Gyere barátom, essünk túl rajta! Add az ujjad! – mondta baltával a kezében Herczeg.

   - Mindjárt, csak igyunk még egy felest! Nagyon izgulok – vallotta be Kurjan. – Az én hitelemre!

   - Ez csak természetes – nyugtázta Herczeg. – Mármint hogy a te hiteledre.

   Úgy történt. Legurítottak fejenként még egy felest, majd a többiek bátorítása mellett végre az asztalra tette Kurjan, a jobb keze mutatóujját.

   - Nyugi haver, nyugi! – nyugtatgatta Herczeg a barátját, aki oda se mert nézni. Összeszorított fogakkal úgy elfordította a fejét, hogy majdnem kitört a nyaka.

   Herczeg egy jól irányzott, határozott ütést mért a baltafokkal az ujjra, ami egy hangos reccsenéssel jutalmazta a pontos célzást.

   - Hí… azt a kurva mindenit neki! – óbégatta Kurjan egylábon ugrálva, az ujját a hóna alá szorítva. – Ez kibaszottul fájt!

   - Jól van, haver - veregették meg a vállát elismerően és vonyítva a vihogástól a többiek. – Túl vagy rajta.

   - Ugye, hogy nem volt annyira veszélyes, mint amennyire be voltál szarva! – mondta Herczeg.

   - Hát… nem. Meg már kezd is zsibbadni. Évike, tekerje fel a kakaót a magnón! – kiáltotta oda a pultosnőnek Kurjan, érezve a kezdődő megkönnyebbülést.

   - Egyetértek! Kezdődjön az egész estés tivornya! – mondta Herczeg, halálos nyugalmat színlelve, majd megragadta a poharat és egy huzatra felhajtotta a borotválkozáshoz használt fröccsöt az összes szőrrel együtt.