Ezt a történetet Eszti és Bori írta közösen. Minden nap felteszünk egy részt, és a kommentekben meg lehet tippelni hogy melyikünk írta azt a bizonyos részletet (próbáljátok kitalálni stílusból, szóhasználatból stb.) Ennél az első résznél azt találjátok ki, hogy mettől meddig írta Bori illetve Eszti. Éjfélig lehet próbálkozni, akinek sikerül eltalálni, ajándékot kap! A jutalom egy e-book Bori könyvtárából, hogy még jobban rátapadjatok az olvasásra. Természetesen minden résznél, minden játéknál más ebook-ot lehet majd nyerni. Jó szorakozást!

Pasikölcsönző Kft.

NOVEMBER

   Hétfő délután van és tiszta ideg vagyok. Teljes gőzzel próbálom kirakni az előző karácsonyra kapott 1000 db-os puzzle-t, ami egy nagy tulipántengert ábrázol. A doboza tetején többszáz tűzpiros tulipán virít egy zöld mezőn, na ezt kéne nekem is összerakni abból a sok kis apró izéből, ami egyenlőre még csak egy kusza szines egyveleg. 3 szín van benne, a világoszöld rét, a növények sötétzöld szára és a virágfejek lüktető vöröse. Ja, meg egy kis kék és fehér, az égbolt. De azt már kiraktam. Így elnézve a maradék nyolcszázkilencven darab gyerekjáték lesz, csupán néhány hét és gyönyörködhetek benne. De hova való ez a darab? Különben is, mi a túrónak tettek bele ennyi pirosat? Most ez a bal oldali vagy a jobb oldali virág? Vagy valamelyik középső esetleg? Áhhh.....

   Itt vagyok már idestova 6 hónapja munka nélkül. Válság ide vagy oda, ez azért már túlzás. Egyre haszontalanabbnak és semmirekellőbbnek érzem magam. Anyám szerint nem kell izgulnom, ez csak átmeneti nehézség és a dolgok helyrejönnek majd. Mindig ilyen optimista, ezt a vacakot is ő vette nekem, én meg szívhatok vele...  Csak mert úgy hívnak hogy Mezei Tulipán. Lássuk be, fantasztikus humorú szülőkkel áldott meg a sors, ráadásul még egy normális pasim sincs. Időnként úgy érzem én vagyok a legszerencsétlenebb nő a világon, sőt az egész világegyetemben! Tuti hogy még egy négyszemű, egylábú ufócsaj is talál magának állást és szerelmet, ez csak nekem nem megy.

Szerencsére a telefon csörgése megment a további gyötrődéstől. Feltápászkodok és nem értem hogy zsibbadhattak el a lábaim ilyen rövid idő alatt. Az óra szerint fél 6. Mikor is fogtam hozzá? 3-kor? Az kizárt, biztosan volt már fél 4 is. A fenébe.

Átlépem az égboltot és az asztalhoz vánszorgok, aminek a tetején vidáman szambázik a telefonom és a legjobb barátnőm neve villog a kijelzőn. Á, Kriszta! Felkapom és elmélyített hangon beleszólok: - Tessék, elmegyógyintézet!

Néhány másodperc néma csend után megszólalt, kissé anyáskodó hangon:

 - Csak nem kirakózol? Ne kezdd megint, a múltkor 2 hétig ki sem mozdultál, mert nem volt készen Pongó abból a 101 kiskutyás puzzle-ból!

 - Tudod te mennyi pötty volt azon a kutyán???  Csupa fekete meg fehér. Már az álmaim is pöttyösek voltak...

 - Akkor fejezd be! Tulcsi 34 éves vagy! Tényleg nincs jobb dolgod? Na idefigyelj. Nem érdekel hogy most épp Gandalfot rakod-e ki a Gyűrűk Urából vagy valami más hülyeséget, azonnal abba kell hagynod. Jó hírem van!

Na, Kriszta jóhírei felérnek egy természeti katasztrófával. A múltkor is így kezdte, aztán kiderült hogy van négy jegye a Robbie Williams koncertre, amire nekem is feltétlenül el kell mennem. Persze ő a párjával Tamással, de én se aggódjak, szerzett nekem kísérőt is. Az illető nagy jóindulattal is csak 20 év körüli volt, elálló lapátfülekkel és akkora szemüveggel, ami poháralátétnek is elment volna. Zoltán volt a neve, de a lelkemre kötötte mindjárt az elején hogy Zotyának szólítsam, merthogy az olyan jópofa. Aztán egész este a fülembe ordítozott hogy "király ez a Robbie!", meg hogy "hát ez eszméletlen nem? De te is aranyos vagy!"

Az egész koncertből csak az ő üvöltözése maradt meg, illetve egy kék folt a bordáimnál, mert a nagy tombolásban egyszer még oldalba is vágott. Hát ennyit Kriszta jóhíreiről. Azért rákérdeztem:

 - Mi lenne az?

 - Hú, nem fogod elhinni, a főnököm hatalmas karácsonyi bulit rendez a cégnél. Éééés...

 - Éééés miii???

 - Hát képzeld, idén mindenki elviheti a párját vagy valamelyik családtagját is!

 - Ühüm, oltári. De mégis mi közöm hozzá? Ott van Tomi.

 - Jaj, tudod hogy ő utálja az ilyesmit és különben is valami üzleti úton lesz. Már megbeszéltem vele, azt mondta hogy semmi kifogása ellene ha más jön velem, úgyhogy kapaszkodj meg... Téged viszlek!

 - Aha - motyogtam, mert pont kiszúrtam egy sötétzöld kirakósdarabkát, ami tuti hogy az aljára való. Vagy az oldalára. De melyikre?

 - Akkor ezt megdumáltuk, most le kell tennem, mindjárt jön Tomi és még nincs kész a vacsora. Puszillak és ne felejtsd el hogy igent mondtál! Sziaaa!

Letette és én bambán bólogattam hogy persze, igent mondtam. De mire is? Na mindegy, ha ezt a pirosat ideteszem, akkor ez a zöld pont mellé való...

DECEMBER

Hihetetlen hogy ennyire nem telik az idő. Vagy telik, csak én lakom búrában? Bizony, észre sem vettem, hogy elszálltak a napok, s már csak egy hét van Karácsonyig. Kriszta folyton az agyamra megy az örökös telefonálgatásaival, egyfolytában hülyeségeket beszél. Most azt találta ki, hogy lilára festette a haját, mert állítólag olvasta valahol hogy szerencsét hoz. Mégis, hogy lehet hogy neki van állása, normális élete, nekem meg soha nem jön össze semmi? Nem mintha irígykednék rá, mert ő a legjobb barátnőm, de azért egy kicsit bosszant a dolog. Mit tud ő, amit én nem? Most is azzal idegesít, hogy megígértem neki hogy elkísérem egy nemtudommilyen Karácsnyi buliba, de nekem nem rémlik az egész. Sose mondtam ilyet, nem tudom honnan szedi. Muszáj lelohasztanom a lelkesedését:

 - Értsd meg, unom már hogy folyton egyedül, vagy barátnőkkel lötyögök az ilyen bulikban! Ezzel az erővel azt is kitetovátathatnám a homlokomra hogy pasik, meneküljetek! Érkezik a két lábon járó szerencsétlenség! Nem, nem megyek sehová!

A vitát lezártnak tekintem, a telefont kikapcsolom. Hol is tartottam? Ja igen, a tulipánkáimnál. Olyan édesek, már kiraktam a jobb felső sarkot, de valamit iszonyúan elcseszehettem, mert a fejek lefelé lógnak, olyan mintha harangvirággá alakultak volna, vagy berúgtak volna. Szóval kezdhetem az egészet előről. De Krisztától nem lehet olyan könnyen szabadulni. Este éppen vacsihoz készülök, mikor átrobog titokzatoskodó, mindentudó vigyorral. Sejtem már hogy valami baj lesz.

 - Na, pasival fogsz jönni a buliba, mindent elrendeztem.

 - Nem, elég volt! Soha többé nem engedem hogy te szerezz pasit nekem, kit akarsz már megint rámsózni? Nem kellenek többé az ilyen deviáns Zotyák!

 - Csak nyugi. Nem én szereztem, te fogod kiválasztani.

Hűlledezve bámultam rá, de legjobb barátnőm addigra már lehuppant az íróasztalom elé, benyomta a számítógépet és felugrott a világhálóra.Maga mellé húzott, és sutyorogva elmagyarázta, hogy most egy szigorúan titkos projektbe fog bevonni. Ez lesz a Karácsonyi ajándékom, a költségek miatt ne izguljak, minden első vásárló ingyen kipróbálhatja. Aztán ha beválik, törzsfelhasználóvá lehet válni. Feszülten körülkémlelt, megkérdezte hogy egyedül vagyok-e. Mondtam hogy igen. Felugrott, az ablakokhoz szaladt és lesötétítette őket. Úristen, mintha az elnök meggyilkolására készülnénk, vagy drogot finomítanánk! Mindig tudtam hogy Kriszta hibbant, de most már kezdtem félni tőle. Körülnéztem hogy hol a kandi kamera. Aztán tovább sületlenkedett, mert legnagyobb meglepetésemre egy teljesen szokványos könyves webáruház oldalát hozta be. Nem értettem mit akar a könyvekkel, s hogy mi köze van ennek a pasikhoz, vagy a Karácsonyi partihoz. Két Harry Potter és egy Természetgyógyászat között kis abalak tátongott, úgy néztem hogy ide kell írni a kommenteket. Kriszta bepötyögött egy hosszú, betükből és számokból álló kódot, aztán megnyomta az entert. Elsötétedett a képernyő, és egy elektronikai áruház weblapja ugrott ki.

 - Mindig a legolcsóbb Whirpool mosógépet kell keresni, s annak a kommentjébe beírni a jelszót. A jelszó persze minden héten változik.

Egy büdös szót sem értettem, de azért komolyan bólintottam. A telefonra pislogtam, s felbecsültem a távolságot, hogy vészhelyzet esetén milyen gyorsan érem el. Lehet ki kell majd hívni a mentőket. Vagy a rendőrséget. A sokadik weboldal és nemtudomahanyadik kód után egyszercsak elkékült minden és már szólni akartam hogy kipurcant a gépem, mikor egyszercsak elénk tárult a végcél. ĺzléses, pasztel színekben játszó oldal, a neve PASIKÖLCSÖNZŐ kft. Azt hiszem döbbent béka módjára nézhettem, mert Kriszta csak idétlenül vigyorgott és néhányszor jól oldalba bökött. Aztán gyakorlott mozdulatokkal kattintgatni kezdett, és válaszolnom kellett a kérdésekre:

 - Milyen idős legyen a pasi?

 - Hogyan? Az én álmaim pasija?

 - Igen, igen, mond már!

 - Hát úgy 33-40 közötti.

 - Hajszín, szemszín?

 - Mindegy.

 - Ok, akkor barna, kék szemekkel. Testalkat? Sportos, mackós?

 - Mackós.

 - Társaságba visszahúzódó, vagy figyelem középpontja?

 - Jaj, ezek olyan furcsa kérdések! Fogalmam sincs! Egyáltalán mi ez az egész? Valami társkereső? Mert ha igen, abból kösz nem kérek!

 - Tulcsi! Ez egy titkos, szingli nők által fenntartott cég! Segít az olyanoknak.. akik... szóval az olyanoknak mint te! Ja, és senkinek, érted, senkinek nem szabad beszélned róla!

 - Értem. De hogy segít?

 - Majd mindjárt meglátod! Folytassuk na, mert lejár a regisztációs időm! Szóval a műveltség következik: bunkó macho, közepesen művelt, olvasott már néhány könyvet, vagy hatalmas tárgyi tudással rendelkezzen, esetleg egy-két doktorival?

És csak folytak és záporoztak a kérdések, és mire vége lett megfájdult a fejem. Aztán vége lett, és Kriszta elküldte az igénylést. Hamarosan válasz érkezett. Három példány is megfelelt a követelményeknek. Sorban megnéztük az adatlapokat, és azt hittem lefordulok a székről. Elsőosztályú fickók voltak, mintha egy filmből vagy reklámból léptek volna elő! Csillagos tízes kategóriák!

 - De, de én most mit csináljak ezekkel? - hebegtem.

 - Válaszd ki azt amelyik a legjobban tetszik. Az lesz a kísérőd a bulin. Nini, ez a sármos itt, ez eljátszhatja hogy sikeres üzletember. Mercédeszen visz majd, és benne van a legújabb gazdasági trendekben.

 - Micsoda? Akkor ezek nem is valósak?

 - Persze hogy nem! Ezek itt színészek, ezzel keresnek pénzt. Mindegyik betanult egy szerepet, a klassz ruhákat, a kocsit a cég állja. Mi csak kibéreljük a pasit egy órára, kettőre, akár egy egész éjszakára.

 - Jesszusom Kriszta, odasüss az órabérekre! Hát ezek nagyon drágák!

 - Mondtam hogy ne törődj most vele. Ez az én ajándékom neked.

 - De ha ez szingliknek van, akkor neked hogy van belépésed? Hiszen neked már ott van Tomi!

 - Cucikám! Én vagyok az egyik alapító tag! A Tomi előtti időkből... én már nem veszem igénybe, csak néha felkukkantok, hogy lássam van-e valami állományfrissítés. Mondhatom, hogy havonta érkezik friss husi! Na válassz már, ne idegesíts!

Összevizesedett a párna amit az ölemben tartottam. Azt hiszem hogy kicsorgott rá a nyálam, mert be nem pisiltem, ahhoz még nem vagyok olyan öreg hogy ne tudjam visszatartani. A torkomban kalapált a szívem, mikor ráböktem az Adonisomra: jóképű, mackós, 35 éves vállalatigazgató. Rolex lóg a csuklóján. Filmben, operában, történelemben jártas. A mosolya ördögien ellenállhatatlan. Az a típus akiért a nők ölni tudnának. Te jó ég, mit művelek? Komolyabb dolgokkal kellene foglalkozni, ki kell rakni a puzzlet, meg egy normális állást kellene keresni! De Kriszta már betette a pasit a „kosárba” és leadta a megrendelést.