Játék:

Tippeld meg ki írta ezt a részt: Bori vagy Eszti. Éjfélig lehet próbálkozni, akinek sikerül eltalálni, ajándékot kap! A jutalom egy e-book Bori könyvtárából, hogy még jobban rátapadjatok az olvasásra. A mai nyereménykönyv: Gabriel Garcia Marquez: Szerelem kolera idején.

JANUÁR: IVÁN, A LAZA

Új év, új élet. Megfogadtam hogy felhagyok az önsajnálattal, a nyafogással és a semmittevéssel. Meg a kirakózással is. Ha ez a tulipános kész, hát én soha többé nem fogok bele mégegybe. Még abba se, amelyiket most karácsonyra kaptam, pedig az aztán gyönyörűséges, de inkább feltettem a szekrény tetejére, ne is lássam.

Mostantól minden más lesz, korán kelek, minden erőmmel azon leszek hogy munkát találjak és többet járok társaságba. És kevesebb kávét iszok, meg rendesen eszek. Ja, és tornázni is fogok minden nap, csak nem tudom hova a fenébe tűnt a Norbi dvd-m, ja megvan, azt tettem a karácsonyfa talpa alá, mert billegett. Hát azt most onnan nem vehetem ki, még feldől, na majd ha leszedem a fát. Addig meg majd sokat sétálok. De csak ha nem esik a hó vagy az eső, meg ha nincs köd meg hideg, mert még a végén összeszedek valami bacit, aztán nesze neked egészség.

A telefonomat is kikapcsoltam( csak semmi stressz ), mert Misi ugyan lekopott, de Macskási úrtól úgy tűnik soha az életben nem szabadulok meg. Minden nap bejelentkezik, érdeklődik, nyaggat, az istennek nem érti meg hogy az nem nekem való munka. Lehet hogy ezt kéne mondanom neki és nem csak azt hogy még nem döntöttem?

Mindegy, a törpét most kicsit félreteszem és nekifogok a csodálatos új életemnek. Először is kitakarítok, valahol olvastam hogy ha rendet akarsz a fejedben vagy a lelkedben már nem is tudom, akkor először tegyél rendet a lakásodban. Miután alaposan körülnéztem, úgy ítéltem meg hogy nincs is rumli, tehát ez kipipálva. A torna is kilőve a lemez híján, sétálni most nem lehet, ahhoz túl hideg van odakint. Rövid, ámde annál alaposabb átgondolás után úgy döntöttem befejezem a kirakót. Elvégre az se maradhat ott örökké. Rá is megy az egész délelőttöm, meg a fél délutánom, de már nagyon kevés maradt hátra, elégedetten szemlélgettem hát.

Viszont innentől fogva nem tudtam mit kezdeni magammal, így mégis bekapcsoltam a telefonom. Jött pár üzenet, Kriszta írt hogy miért vagyok kikapcsolva, Macskási is megint bepróbálkozott, meg egy ismeretlen szám. Gyorsan megnyitottam és így szólt:

 

" Szia Tulcsi! Remélem jól vagy, olyan régen hallottam már felőled. A számodat anyukád adta meg utólagos engedelmeddel, mert otthon kerestelek. Szombatra osztálytalálkozót szervezünk, feltétlenül ott a helyed! Azért most, mert úgy gondoltuk, ez igazán remek indítása lenne az évnek nem? Természetesen hozd a párodat is ha van, de ha nincs az se baj, bár azt hiszem senki nem jön egyedül. Feltétlenül jelezz vissza kérlek, mert akkor úgy foglalok asztalt"....blabla, hely időpont,stb.  Puszillak, Szabó Nóri.

 

Hát ez remek. Ki a fenének jut eszébe ilyenkor osztálytalálkozót tartani? Persze a Szabó Nórinak, mindig ilyen kreatív volt, de most mi legyen? Méghogy ha nincs párom az se baj? Hát már hogyne lenne, azaz... a francba. Persze hogy nincs.

 

Megcsörgetem Krisztát:

 

 - Szia, van egy kis gondom.

 

 - Na csakhogy, miért voltál kikapcsolva? Vagy hússzor hívtalak, úgy unatkozok. Tomi már megint nincs itthon, most épp Szlovákiában tárgyal, én meg nem tudok mit kezdeni magammal. Mi a gond?

 

 - Mikor jön haza Tomi?

 

 - Vasárnap. De miért?

 

 - Hááát... kölcsön akartam kérni.

 

 - Ó, értem. Mennyit?

 

 - Jaj, nem pénzt. A Tomit.

 

 - Mi? Minek neked ő? Tulcsi az istenért, mibe keveredtél már megint? Mert ha a Huba a gond, hát segítek valahogy lerázni, majd azt mondom neki hogy már van állásod, vagy mittudomén.

 

 - Rosszabb. Osztálytalálkozó lesz szombaton, és...

 

 - És nem akarsz egyedül menni.

 

 - Nem.

 

 - Oké, 10 perc és ott vagyok, addig le ne tedd, vagyis dehogy, miket beszélek, maradj otthon na. Sietek!

 

Jött is mint a szegedi gyors és pillanatok alatt kezébe vette a dolgokat. Meggyőzött hogy nincs más választás, ha úgyis kölcsönbe akartam egy társat, hát akkor mindegy honnan, így már csak zsibbadtan figyelhettem ahogy újabb pasit rendel a kft-től.

 

 - Milyen legyen?

 

 - Tökmindegy.

 

 - De mégis.

 

 - Mondom hogy tökmindegy. Nem érdekel a külseje, csak ne hozzon kínos helyzetbe, oké? Csak ennyi.

 

 - Oké, te tudod. Kész is!

 

A levélke elment, majd jött a válasz, egy pasit dobott ki a gép. Iván. Kriszta egészen felvillanyozódott:

 

 - Ó, ez egész helyes nézd! És milyen szép neve van, na ez tutibiztos jó lesz!

 

És már rakta is a kosárba. Mit tehettem, beletörődtem és kimentem a konyhába kávét főzni. Hát akkor ennyit a csodálatos új életről.

Eljött a szombat és én akkora gyomorgörccsel indultam a találkozóra, mint egy sárgadinnye. Nem igaz hogy megint ezt csinálom, hát nem volt még elég? De ha ez a pasi is okoskodik vagy csak úgy néz ahogy nekem nem tetszik, esküszöm bokán rúgom. De minimum keresztüldöföm a tekintetemmel. Vagy egyszerűen csak otthagyom ezt is. Na csodás, még nem is láttam és már így leírom, ejnye Tulcsi, hát adj neki egy esélyt. Lehet hogy rendes lesz, kedves, értelmes, nem tolakodó, udvariasan viselkedik majd és nem tör össze semmit. Istenem de jó érzés hinni az emberekben...

 

A kapuban találkoztunk. A magas, fekete fickó zsebretett kézzel állt a kocsi mellett. És rágózott. De nem ám kultúráltan, finoman, szinte észrevétlenül, ó nem. Úgy kérődzött, mint egy borjú. Oké, nyugalom, majd kiköpetem vele. Ahogy odaértem, kinyitotta nekem a kocsiajtót, majd lazán odavetette:

 

 - Csá.

 

 - Csá? Remélem azért a rendezvényen előveszed a társasági szókincsedet is.

 

 - Hát hogyne. Egy csomó szókincsem van.

 

Nos, így indultunk el abba a közegbe, ahol mára már sokan orvosok, ügyvédek, tolmácsok vagy épp irodavezetők voltak, már akikről tudtam. Odaérve megszabadítottam Ivánt a rágójától és a lelkére kötöttem hogy igyekezzen finoman és kultúráltan beszélgetni, elvégre én ezért fizetek. Na jó nem én hanem a Kriszta, de az most mindegy. Viselkedjen. Az ajtóban már ott toporgott Nóri és jöttünkre felderült az arca:

 

 - Tulcsi! De örülök nektek! Gyertek gyorsan, borzasztóan hideg van, kerüljetek beljebb, úgy ni! Szabó Nóra vagyok, volt osztálytárs - nyújtotta a kezét a kisérőmnek.

 

 - Nyegle Iván. Csá. Azaz helló.

 

Nóri lefagyott egy pillanatra, velem együtt, de aztán újra mosolygott és beterelt minket az asztalokhoz.

 

 - Vegyétek le a kabátokat és foglaljatok helyet, mindjárt jön a pincér, az első italra a vendégeim vagytok.

 

 - Király. Akkor nekem egy sör lesz - vetette oda Iván és úgy éreztem menten megnyílik a padló alattam.

 

 - Majd a pincérnek mondd - szűrtem a fogaim közt, egy kényszeredett mosolyt erőltetve az arcomra, bár tudtam hogy megint el van cseszve minden.

 

 - Ja, okés, felőlem...  te mit iszol? Neked is egy sör?

 

 - Majd megoldom kösz, te csak... csak ülj itt és hallgass jó?

 

 - Persze, abban is nagyon zsír vagyok. Frankón.

 

Ebben maradtunk és az este folyamán már csak néhányszor eresztett el egy-egy "apám ez marha jó", vagy "nem gáz", vagy baszki, ez frankón tuti" kifejezést. Tulajdonképpen mindent összevetve nem is volt olyan szörnyű.  Egy óra múlva kimentem a mosdóba hogy felhívjam Krisztát:

 

 - Gyere értem, ez oltárian szörnyű!

 

 - Na ne! Annyira rossz?

 

 - Még annál is rosszabb. Kint várlak.

 

Gyorsan elköszöntem a társaságtól, felrángattam Ivánt is az asztaltól és már kint is voltunk. Mondtam neki hogy ne haragudjon, igazán nem vele van a baj, csak nem érzem jól magam és haza akarok menni, de azért kösz mindent. Elhúzott, én pedig azon gondolkoztam hogy milyen rosszul működik ez a cég, egyáltalán nem tudnak normális embereket összeszedni, pedig hát igazán nem akartam sokat, csak egy nyugodt estét. Vajon mi nők is ilyenek vagyunk a férfiak szemében? Vagy mi jobban tudunk alkalmazkodni bizonyos helyzetekhez? Biztosan.

És akkor, mint valami kis villanykörte, fény gyúlt az elmémben.