Óvakodj a törpétől!

   A hajnali órákban érkezett meg a vándorcirkusz, és azonnal hozzáláttak tagjai az előadósátor építéséhez. Délelőtt tízre már el is készültek vele. Ízlésesen elrendezték köré a pótkocsikat és utánfutókat a mindenféle egzotikus állatokkal és azok kajakészletével, a sátor bejárata mellé pedig felállították a jegyárusító bódét. Nem volt egy bonyolult épület. Négy fémcsőből álló váz, körbehuzatozva valami koszos lepedőszerűséggel, amin vágtak egy kis ablakot. Az ablak fölött KASSZA felirattal.

   A déli órákra egy rahedli gyerek sereglett a helyszínre. Meg néhány agyatlan felnőtt. Bámulták a ketreceket, otthonról lopott sárgarépát és almát dobáltak a majomnak, medvének, csirkecsontot az oroszlánnak. Közben élvezték a szarszagot és azon tanakodtak, mi mindent ehetett az elefánt, miután egy extrém adagot nyomott ki magából. Tényleg nem volt gyenge. Az egyik cirkuszos púposra pakolt belőle egy talicskát, majd görnyedten, káromkodva tolta el a közeli fák közé. Amint visszaért lerakta a talicskát, köpött egy nyúlósat, megtörölte a száját és beült egy ócska Ladába, ami tele volt rozsdafoltokkal. A színét nem igazán lehetett semmihez hasonlítani… Talán… olyan bugyi rózsaszín. A tetejére fel volt erősítve néhány bálamadzaggal egy ütött-kopott hangszóró. Egy Tesla lemezjátszóé lehetett valamikor, most viszont a kocsiban lévő magnóra volt rákötve. Ahhoz képest, ahogy kinézett a járgány, meglepően jól indult. Csörgött zörgött, de pöccre indult. Berakta a cirkuszos a magnóba a kazettát, megnyomta a play-gombot és egyesbe kapcsolt. Aztán kettesbe, de följebb semmi esetre se, hogy egy nyomorék teknősbéka tempójával legalább két-három alkalommal körbejárja a szomszédos falvakat.  Az oda-vissza játszós magnóból ezalatt egyfolytában rikácsolt a promótáló anyag.

   „ITT VAN MEGJÖTT A VILÁGHÍRŰ VÁNDORCIRKUSZ! AFRIKAI ÁLLATOKKAL, ERŐMŰVÉSSZEL, BŰVÉSSZEL ÉS A VILÁGON EGYEDÜLÁLLÓ AKROBATA PRODUKCIÓVAL! VILÁGHÍRŰ ARTISTÁINK VÁRJÁK A KEDVES LÁTOGATÓKAT! TÖRPÉK, BOHÓCOK, ÓRIÁSKÍGYÓK, MEDVÉK! TESSÉK CSAK TESSÉK! LÉLEGZET-ELÁLLÍTÓ PRODUKCIÓK MA ESTE HATKOR! TESSÉK CSAK TESSÉK!”

   Egy teljes kazetta volt megtöltve a szöveggel. Újra és újra rávették, így nem kellett azzal rabolni a drága reklámidőt, hogy tekergessék előre-hátra. A többit a magnó intézte. Nem lehetett nem meghallani a torz ordítozást, amit a selejtes hangszóró produkált. Fülsértő nyivákolással igyekezett átverni az embereket. Na, nem mindenben, de abban mindenképpen, hogy néhány fellépőt vagy állatfajtát többes számban emlegetett. Ezek a rafkós cirkuszosok mindig ezt csinálják. Hogy növeljék a hatást, folyton úgy harangozzák be a látványosságokat, hogy: bohócok, majmok, oroszlánok, törpék stb. Aztán, kifizeti az ember a zsíros lóvét a belépőért, leül, várja a beígért unikumot és akkor döbben rá, hogy jól megvezették. Se bohócok, se törpék. Csak egyetlen nyamvadt törpe van a stábban, aki ráadásul nem csak azt az egyetlen bohócot képviseli, de rendszerint az akrobatát is ő alakítja. Ja, és előfordul, hogy bűvészkedik is.

   Eljött az este hat óra. Négy-hat személyes padok voltak öt sorban körberakva a sátorban. Középen piros és kék deszkákból alakították ki a porondot, fölé pedig kifeszítették a minimum életveszélyesnek nevezhető trapézt. Belépett a színes deszkákból képezett körbe a porondmester. Úgy nézett ki, mint egy papagáj, annyi különbséggel, hogy tele volt ragasztgatva apró tükörszerű fényvisszaverő korongocskákkal a ruhája. Nagy levegőt vett és kitárta karjait. A fejét kissé megemelve, jobbra-balra forgatva mondani kezdte:

   - Méllyen tiszteelt publikum! Fogadjáák elsőő átrákcióónkat, nagy szeretettel! Itt láthatóó mindjáárt a táncolóó medve! Ha késztetéést ééreznek, nyugodtan dobááljanak pénzt neki! Tesséék csak tesséék! – azzal bal karját kitárva, a jobbat pedig a mellkasához szorítva mélyen meghajolt és kihátrált.

   Megjelent a porond bejáratánál egy középkorú férfi, aki első látásra legalább hetven évesnek nézett ki. Hosszúszárú fekete csizmája volt, szürke passzentos nadrággal és buggyos, fehér inggel. Talán egy székelyt akart mintázni. Nem tűnt túl okosnak. Azonkívül, messziről lerítt róla, hogy alkoholista. Jobb kezében egy hosszú, körülbelül három méteres pálcát tartott, baljával pedig a felkonferált medvét vonszolta befelé maga után. Totál be volt tépve szerencsétlen állat. Alig bírta rakosgatni a lábait. Valószínűsíthetően egy egész elmegyógyintézet egyheti nyugtatóadagját fecskendezték belé a fellépés előtt. Az ember azt várta a láttán, hogy mindjárt orra bukik. A medve után belépett a képbe még egy artista, hóna alatt egy kisméretű dobbal. Hosszú piros köpeny volt rajta, a fején kalap. Ha jobban megnézte a kíváncsi cirkuszlátogató, csak akkor vette észre, hogy ezt a hatalmas tehetséget igénylő szerepet is a porondmester töltötte be. Csak éppen gyorsan magára kapta az említett két ruhadarabot, mikor kiment. Egyszerű ritmusban ütni kezdte a dobot. Azt a hatást kelltette, mintha gyengeelméjű lenne. Tá-ti-ti, tá-ti-ti, tá-ti-ti – folyamatosan ezt nyomta. Erre a medve a két hátsó lábára emelkedett és elkezdte járni. Táncolt, ahogy csak tőle telhetett. Valójában semmi mást nem csinált, csak billegett ide-oda, mire a nézők eszeveszett tapsolással adták jelét elégedettségüknek. Ahogy véget ért a fergeteges dobszóló, a medve megállt és úgy maradt. Csaknem elaludt két lábán állva, úgy tele volt nyugtatóval. Ekkor leleplezte magát a zenész. Ledobta köpenyét, a kalapot meg úgy emelte le a fejéről, mint fazékról a fedelet. Közben idiótán vigyorgott. A medve csak állt.

   - Méllyen tiszteelt publikum! – kezdte megint a hülyeségét. – Itt van ez a medve! Aki féérfinak éérzi magát, megverekedhet vele! Lássuk, ki bíírja földhöz váágni!

   A mélyen tisztelt közt volt a helyi körzeti megbízott rendőr, Bandi bácsi is. Hogy nézett volna ki, ha nem jelentkezik, pont ő!  Nem az eszéről volt híres, viszont kitűnő pofozógépként szolgáltak a kezei, ha valakitől elkérte a személyi igazolványt, és annak nem sikerült egy szempillantás alatt elővarázsolni. A kétméteres magasságával és gyengén működő agyával tökéletes összhangban lévő százhúsz kilóra csak egyetlen axióma passzolt: Esze, ereje, mint a marhának. Bár nem igazán volt ínyére, hogy ölelgesse az óriás szőrmókot, mégis felállt a helyéről. Belépett a porondra és odaállt a medve elé. Érezte, ahogy belefolyik a hónaljdeója a cipőjébe, de nem volt visszaút. Bevállalta, nem vallhat szégyent. Megfogta a szuszogó, majdnem alvó szőrmók derekát. Nehéz dolga volt. Először csak jobbra-balra próbálta kibillenteni, de mintha odabetonozták volna a brumit. Nem hagyta annyiban, hiszen még mindig nem vallhat szégyent. Rángatta, cibálta, tépte a bundáját. Nyögött, fújtatott, levegő után kapkodott, de a brumi nem mozdult. Már majdnem okádott a sok erőlködéstől, a feje meg égett, mint a pelenkagyár. Aztán eszébe jutott a megoldás. Kiment a porond széléig és nekifutásból felborította szegény narkós medvét. Na, ezt nem kellett volna. Rögtön kijózanodott a mackó. Úgy pattant fel a porból, akár egy shaolin harcos. Üvöltött egy hatalmasat, közben megpróbálta letépni magáról a szájkosarat. Bandi bácsi, villámot megszégyenítő gyorsasággal került vissza a helyére. Az idomár és a porondmester nagy nehezen lenyugtatták a mackót, de az egyfolytában csak a nézők felé szimatolt. Kereste az előbbi bátor jelentkezőt, aki mostanra másfél méteresre húzta össze magát.

   Próbálta nem mutatni, de piszkosul megkönnyebbült, mikor odament hozzá az egyik cirkuszos.

   - Idefigyeljen uram! Visszaadjuk a belépőjegy árát, de el kéne mennie minél előbb.

   - Miért? – kérdezte színlelt elégedetlenséggel a rendőr.

   - Amíg érzi a medve a szagát, nem fog megnyugodni. Egyre idegesebb lesz, és ha elszabadul, akkor magának annyi.

   - Aha, ok. A jegy árát tartsák meg!... Lelépek – azzal lelépett.

   Mivel Bandi bácsinak nem állt szándékában aznap szolgálatba helyezni magát, beült a legközelebbi kocsmába. Persze csak miután megnézte a magyar 1-en a félnyolcas híreket.

   Ez idő alatt befejezték a cirkuszban a világon egyedülálló produkciók bemutatását, és nem sokkal Bandi bácsi után beözönlött a közönség férfitagjainak nagy része is.

   - Kemény vagy, Bandi bácsi!

   - Ja, az - motyogta egy korty sör után.

   - Jól földhöz vágtad azt a bolhás dögöt! – veregette meg valamelyik a vállát.

   - Kár, hogy eljöttél. Volt egy légtornász törpe, az úgy ugrált, mint egy kis majom. Komolyan mondom, ilyent még soha nem láttam. Baszottul ügyes volt a kiscsávó.

   Ekkor belépett a csehóba a kiscsávó.

   - Te, ez volt az - súgta oda Bandi bácsinak az egyik.

   Odament a pulthoz, felmászott a bárszékre és kért egy sört. Épp, hogy elérte állával a pult peremét. Kissé viccesnek tűnt, ahogy a kis kezeivel kapaszkodik a pult szélébe. A nagy erejű, kevés eszű falurendőr úgy érezte, muszáj kicsit kóstolgatnia a művészurat.

   - Hé, haver! Fellőtték a pizsamát. És különben sem szolgálnak ki gyerekeket egy ilyen helyen – mondta, közben vigyorgott a többiekre.

   - Uram, ha jól emlékszem, nem őriztünk együtt disznókat. Ennélfogva kérem, adja meg a kellő mértékű tiszteletet, ha megszólít! – válaszolta nyugodt hangnemben a törpe.

   - Mi a faszról papolsz te itt nekem? Seggdugó!

   - Uram, még egyszer megkérem, ne molesztáljon! Ezt a „seggdugót” még hajlandó vagyok elnézni önnek, de figyelmeztetem, az én türelmem is véges.

   - Hogy mersz visszapofázni nekem, te kis porbafingó?! – kérdezte zavarodottan az óriás rendőr. Már nem tudta, hogy kin röhögnek a többiek, a törpén vagy őrajta.

   A törpe lemászott a székről és felgyűrte az ingujját.

   - Uram, elegem van az ön faragatlan stílusából! – mondta határozottan. – Megkérem, hogy jöjjön ki velem a kocsma elé verekedni!

   - Mi van? – nézett körbe a kocsmában a rendőr. Teljesen ledermedt. A haverjai meg csak bólogattak.

   - Persze menjél! – bíztatták.

   - Mit kezdjek én veled, faszpörgettyű?

   - Majd kinn meglátjuk, ki, mit tud kezdeni a másikkal – azzal kisétált a törpe, megmosolyogtatva a többieket, ahogy a jellegzetes „O”-lábain ide-oda billegve haladt a kétméteres óriás előtt.

   Ahogy kiértek, felálltak egymással szemben. A kiscsávó feje búbja még a tökéig sem ért a rendőr Bandi bácsinak.

   - Na gyere, te kis talajradar! Most szétkaplak, mint Petike az elemes autót! – mondta a kétméteres, aztán lépett a törpe felé.

   Ki volt gyúrva a kiscsávó. Kemény volt és kurva gyors. Nem csoda, hiszen a légtornászok legfőképp a testi erejükből élnek. Ahogy lépett felé az óriás, villámgyorsan átfutott a lábai között, közben ököllel jó erősen odavágott a heréinek. Ő erre meggörnyedt és odakapott. Az apróság megfordult, hátulról megfogta a bokákat, a vállával nekifeszült a comboknak és úgy hasra lökte a rendőrt, hogy nyekkent. Ahhoz hasonló hangot adott ki a tüdőből hirtelen előtörő levegő, mint amikor megnyomja valaki a dudát. Aztán a biztonság kedvéért még egyszer tökön rúgta a hason, terpeszben fekvő Bandi bácsit. Ezután egy erős rántással hanyatt fordította, ráült a mellkasára és ököllel megsorozta a pofáját. Négy-öt ütés után keresztbefogta a gallérját és teljes erővel húzni kezdte.

   - Fogod még sértegetni a törpéket, te behemót faszkalap?! – ordította a képébe a dührohamot kapott kiscsávó. – Mi, válaszolj te lóbaszó kretén! Ne a benyugtatózott medvével légy vagány!

   Szegény kretén nem válaszolhatott, mivel a gallér elszorította a nyaki ütőereket, így másodpercek alatt elájult. A törpe lemászott róla, megitta a sörét, aztán még egyet, mert a jelenlévők meghívták. Majd békésen visszasétált a cirkuszos bandához. Még aznap éjjel továbbálltak.

   Bandi bácsi miután magához tért, amilyen gyorsan csak tudott hazasietett. Hosszú éveken keresztül emlegették még a falusiak:

   „A medvével bírt, a törpével bezzeg nem.”

   Már rég nyugdíjba ment az öreg falufelelős, még mindig tűzpirosra váltott a feje, ha odakiabálta neki valamelyik ismerőse:

   „Hé, Bandi bácsi! Óvakodj a törpétől!”