"Mindenütt jó, de a legjobb otthon."

Otthon: Helyhatározó. Azon helyen, házban, hol valaki rendesen lakni, tartózkodni szokott.
 "Messze jártam, másutt is volt jó dolgom,
De szívem csak azt mondja: jobb otthon."
/Petőfi/

Állítja A magyar nyelv szótára. De hol is van ez a hely? Hol az otthonom?

Kisgyermekként egészen egyszerű volt válaszolnom. Ott, ahová iskola után megyek. Ahol anyukámmal és a nővéremmel együtt etetjük a hörcsögeinket és a papagájokat. Ott, ahová apukám esténként átjön, és ha kell, megjavítja a csapot. Az a hely, ahol reggel anya ébreszt, mert átaludtam az ébresztőórát.

Majd megnőttem, s egyetemista lettem. De hiába, hogy "rendesen lakni, tartózkodni" a kollégiumban szoktam, mégis az anyukám főzte, vasárnap este gondosan becsomagolt, egy heti meleg ételt ettem. S amikor azt mondtam, megyek haza, az egy órára lévő kisvárosom képe villant fel előttem.

Mindeközben eltelt egy szemeszter, majd egy másik, s mire eljött a nyár, egyre többször használtam azt a szót TTNY-re is: otthon. Ezen az sem segített, hogy miután átköltöztem a Kármánba, nem volt időm hetente haza menni. Magamra főztem, mostam, a hétvégéket a szomszédaimmal töltöttem. Táncolni is Budára jártam. Egyre otthonosabban éreztem magam a szobámban, s egy nap azt vettem észre, már nem azon töprengek, mit hozzak otthonról Budapestre, hanem mire lesz majd szükségem a koliból otthon.

Lassacskán két életem, két családom lett: az egyik a kis városkámban örökre megmarad, viszont egyre nagyobb és fontosabb teret hódított el Budapest. Már nem anyukám ébresztett, hanem a szomszédom. Pénteken a hűtő tartalmát a szobatársam hagyományozta rám. Ha féltem, egy emelettel feljebb lépdeltem, s ha műszaki problémám volt, nem apához, hanem Gyubához futottam. Nem anya ellenőrizte, kit viszek haza, hanem a portások, és arról sem neki kellett beszámolnom, mikorra érek buli után haza.

Mégis, mikor szomorú voltam, s összetörték a szívemet, csak egy dologra vágytam: haza menni, anyukámhoz. Mert mégis csak ott jó, ahol ő főzi a palóclevest, s közben elsírhatom neki az egyetemisták gondjait. S bár nem tudja helyettem megoldani, mégis, mikor eljön a búcsú ideje, reménnyel (és ebéddel) telve folytathatom a saját utam építgetését.

Látod, kislányom, ez a legjobb a világon! A tűz, az otthoni tűz, s körülötte kedveseink. Ez mindennél több! /Guy de Maupassant/

Szép lassan így csordogált el öt budai év. Évek óta először otthonról hazaköltöztem, majd mire újra megszoktam a kisvároskámat, országot váltottam. Úgy éreztem, kirántották alólam a talajt, kitéptek a szívemből egy darabot. Új környezet, új emberek, új törvények és szokások. Már nem tudok csak úgy elkezdeni beszélgetni a zöldséges nénivel és a hentessel. A buszon sem értem, mit mondanak a mai ifjúságról a türelmetlenül leszállni akaró hölgyek. Nehéz megértetni magam a patikában, amikor ragtapaszt szeretnék venni a fájó lábamra, és senki sem beszél angolul.

Mégis, szépen lassan itt is kialakult egy élet. Tudom, kihez menjek át teázni, kivel vásároljak, melyik busz visz az egyetemre, és oda, ahol érdemes cipőt venni. Tudom, hol kapható két euróért egy kilogramm tonhal, mennyibe kerül a legolcsóbb kókuszreszelék, és kiket csaljak el magammal ezekre a helyekre.

A hazám a házam tája, amely pillantásommal, ahogy növekszem, egyre bővül, széles gyűrűkben egyre távolabbi területekre terjed, mint a hullám a vízbe dobott kavics körül; világokat hódíthat, elérheti a csillagokat – amikor a régi ház már örökre elmerült. /Illyés Gyula/

Mégis, megannyiszor használom a Skype-ot, s ilyenkor mondhatom: Lidi hazatelefonál. S mikor hébe-hóba Magyarországra látogatok, újra és újra szembesülök a ténnyel: három otthonom van.

Túl tágas és izgalmas hely a világ ahhoz, hogy egyetlen helyen legyünk otthon benne, ha ugyan mi vagyunk otthon valahol, s nem az otthon van bennünk, amit kicsomagolunk hol itt, hol ott, többé vagy kevésbé. /Parti Nagy Lajos/

S akkor ráeszmélek, mit is jelent nekem ez a szó. Nem csak az ismerős játszótereket, parkokat és házakat. Nem csak a Dunát, a kollégiumot és az egyetemet. Nem csak a cheerleader csapatot. A festői szépségű hegyek, vagy a közös dinner-partyk sem definiálhatják ezt megfelelően. Mert az igazi otthon az, ahol szerethetsz, és szeretnek. Mert minden hely a velük töltött időtől fontos és otthonos. S ahol ők vannak, én ott vagyok otthon.

Az otthonnak nem kell olyannak lenni, aki valaha voltál vagy amit tettél, vagy ahonnan jöttél. Az otthon inkább az érzés, ami átjár, mikor azokkal vagy, akikkel a legjobban törődsz. És ha ez a helyzet, lehet, hogy már otthon is vagy. /Red Band Society c. film/