ŐSZI GONDOLATOK VONATON

  Ki mer versengeni a természet mesteri munkájával? Nincs az a művész, aki tökéletesen visszaadja azt a hatalmas szemet gyönyörködtető alkotást, amit a természet könnyedén, leheletfinomsággal valósít meg. Már maga az évszakok színeinek változatossága annyira szakszerű, hogy utánozhatatlan. Felsejlik lelki szemeid előtt egy havas téli kép, a Hargitán átvezető út, a felkelő nap a dermedtségre fagyott fenyőfák között vörösen áthatolva beragyogja a tájat, rózsaszínűre festi a vastag hótakarót és a hatalmas erdőn áthaladó szán  a lovak patáinak szikrázása közben mintha Sosztakovics halhatatlan keringőjének ütemére himbálózna.

     De most ősz van, a legszebb évszak. A természet a színek skáláján érzékelteti az elmúlás magasztosságát. A színek millió kavalkádja a sötétzöldtől a vörösig terjed a rozsdabarna, halványsárga valamint a fagyal és a megfordult nyírfák leveleinek ezüstös-fehér színein át már-már a téli dermedtséget előlegezi.

    De rohan a vonat, egyre fokozódik sebessége, kavarognak a színek és felsejlik a Tisza lustán-lassú hömpölygése, amint enyhe hullámai a parton ütköznek meg. Ez a pillanatnyi kép visszavezet a nyári Balatonra, amikor az esti még tikkasztó hőségben elnyúlva a selymes füvön néztem az eget, s a lenyugvó nap fokozatos halványulásában megjelentek az első csillagok. A sötétedő mély ég

kupolaszerűen nehezedett a földre és a szomszéd  sátorból kiszűrődött egy tisztán csengő gyermekhang, aki a Seherezádé dallamára énekelte a mesterkélt humoros változatot:

      Seherezádé

       Már itt az este

      Vár rád a kecske

      Fej a menyecske

      Nagyúr a kecske, szakállas mekegő

      De évek múltán tejet ad ő!

   Seherezádé

   Mily kék az ég

   A kecsketejből, sosem elég!

A felerősödő kerekek zakatolásában elhalványul a hang, elhal az azt követő taps és ujjongás. Nincs csend a kerekek zaja duruzsol. Az ablakon át halványul a természet fenséges színhalmaza, sötétedik, ősz van! És ősszel fogy a nappal, nő az éjjel, ez is jellegzetessége.

    Végig dőlök a bőrülésen és álomba ringat a száguldó vonat. Mélyülő álmom elnyomja a kerekek zaját is, csak nézek a távolba és a veszedelmes iram mintha sodorna, és a sínpár túlsóvégén, messze, már érződne a tavasz kibontakozása.