Ősz? Kedves évszak. A művészetben is a leggyakrabban szerepel. Akkor pont én ne írjak róla? Most demokrácia van, lehet kritizálni. Meg van engedve. Ott fen nem háborodik fel senki, legfeljebb itt körülöttem egy-két…száz ismerős. Pedig tényleg szép az ősz! Néha esik. Reggeltől péntekig. Hol csorog négy napig, hol szitál – aprón, hidegen, szél szárnyra ülve.

Azt is meg szokta lesni mikor lépek ki az utcára. Igen, igen, az eső. Hogy honnan tud ennyi összegyűlni? Biztosan, azért van ilyen szárazság a világban, mert az egész eső ide gyűlt felém.

Sebaj, van esernyő. Két -féle. A kínai az az ügyes kicsi. Praktikus, mert összecsukható és csak négy lej. Két kibontáshoz elegendő. Az elsőnél lehet örvendeni, hogy új és milyen szép, a másodiknál már egy rongyos kacat – megérett a cserére. Két spicce úgy gondolta más utat választ magának, az önműködéshez adott sínektől, helyénvalóbbnak találta az anyagon keresztüli ágaskodást. Ilyenkor az ernyő fele úgy kókad lefele, mint egy párizsi, széles, madame kalap.

A másik választás – egy jól kigondolt mérnöki terv, vagy kitudja, egy piackutatás eredménye. Végül is azt kell a kuncsaft elé tenni, amire szüksége van! Ezen termék példányai olyan négy láb hosszúak, markáns fogantyúval és nem lehet kicsire összecsukni őket. Minek? Ahogyan a terrorizmus terjeszkedik manapság, sose tudhatja az ember, mikor veheti hasznát. A vége szép fényes, fémhegybe végződik, akár a papírt is fel lehet venni a földről vele. A régi korszakban gázmaszkát osztottak, ez most meg a titkos felfegyverkezés!

Tessék… Ja, az ősz… Igen, igen… Amikor sár van. A csónakházra lakat kerül, a fagylajtos meg odébbáll. A Mustiban pedig Gyula javaslatára a sört felcseréljük konyakra.

- Te Gyula! Ennek a mérnöknek nem volt egy testvére?

    - Miért?

    - Hát aki ki agyalta ezeket az új szekrényeket, amiket most kaptunk a gyárban. Négy arasz magas, egy és fél széles és kettő és fél mély. Ebbe meg hogy tegyek be egy esernyőt?

    - Hí… hí… hí… És gondolod, hogy testvérek?

  - Hát nem? Csak azt nem lehessen tudni, hogy gyerekkorukban melyik, melyik oldalán állt a kerti-asztalnak.

Ősz. A múlt rendszer nyolcvanas évek mindegyikében odaállítottak – önkéntesen –, egy végtelen kukorica tábla elejéhez. Kár, hogy akkortájt nem ötlött fel bennem a szépirodalom! Amilyen ingerült voltam. Olyan szép horrort tudtam volna írni, hogy még Hollywoodban is megcsodálták volna. Mély részletekben könnyed szadizmusomat, úgy hogy azt emberfia nem bírná olvasni.

De meséljek már a kellemes őszi emlékeimről! Októberben tarják az országos turisztikai versenyt. Négy napig tart, pont mint az eső, …a sár az még tovább. Három egymásutáni évben, csupán egy reggelen láttunk napsütést. Gyönyörű kék ég alatt, fehér hó a gerincen és mínusz négy a hőmérőben. Mellettünk a természet színeit a liluló bukarestiek egészítették ki, legtöbbjük pólóban indult a fővárosból.

Az ezt megelőző hét végen, a Vörös-havasokban volt versenyünk. A vénasszonyok nyarának kellemes melege ölelt körbe egész Maros völgyén felfele, majd Brassó és a Vörös-havasokig. Egészen addig, míg az első cöveket be nem vertem a sátorállításhoz. Akkor a nyakamat kiszemelő első csepp, úgy mintha kopogtatna – szia Laci, megjöttem! -, adta hírül, hogy ott hagyta az északi sarkot és könnyed szellőt is hozott magával.

Aztán ez a könnyed szellő kezdett rakoncátlankodni, az egek összes vizét szétszórva minden irányba. Bújócskázott a sátrak közt és estére a huszonkettőből csak négyet hagyott talpon. Úgy könnyedén.

- Bocsánat, csak felegyenesedtem négykézlábról – mondhatta magában a sátor alatt.

Pedig tapasztalt, hegyeket járó emberek feszítették mindegyiket!

Sebaj, ott a faház! Egész jól elfértünk, az ajtót be tudta húzni maga mögött a faház-felügyelő. Az emeletre vezető lépcsőn nyolc versenyzőt számoltam meg azon éjszaka, mikor el kellett hagynom vackom. Az emeleti folyosón a számlálás nem volt lehetséges. Ahhoz ugyanis tudni kellett volna, hány fejhez, hány lábnak kell tartoznia, vagy fordítva.

Az éjszakai tájfutás érdekesnek ígérkezett. A bírók szomorúan vették tudomásul, hogy van két merész jelentkező: én és ellenfelem, aki bugyira vetkőzött, majd egy esőkabátot erősített magára. Túrabakancsával nagyon hasonlított Klinger személyére a M.A.S.H. Sorozatból.

Mára ennyit az őszről…