Néhai édesapám a Gyertyához emelte borostás fizimiskáját, s a tűz megvilágította komorságát. Régen láttam már, gondoltam magamban. Már lassan három éve, hogy egy szombati napon elvágta élete fonalát. A Gyertyán kívül más fényforrás nem volt a sötét helyiségben. Egy kis asztalnál ültünk, ami, akár a székek, ütött-kopott volt. Apu farmerzsebéből előkapott egy piros malbi cigarettát, a Gyertya tűzéhez emelte. Sikeres volt az akció: a cigi meggyulladt. A füst belerepült a sötétségbe.

- Miért éppen gyertya? - kérdezte érdeklődően.

- Nem tudom. - vontam meg a vállam kedvesen. - Ő választotta.

- Furcsa. - mondta apa.

- Nem volt nagy választék. - mosolyogtam szomorú tekintetére. - De illik hozzá.

- Nem ismerem. 

- Sajnos… - válaszoltam apukámnak.

Mindketten a Gyertyát figyeltük, ő cigivel az ujjai közt. Csak némán ültünk, pedig olyan régen találkoztunk már. Majdhogynem három éve nem láttam a faterom. Lett is volna miről beszélgetni, de a szavak, s a hangok nem szabadultak ki. Izgatottan várták ők is bennünk, hogy mi fog történni. Mosolyogtam és megmarkoltam végül a széket, ami biztonságot nyújtott fenekemnek és fáradt lábaimnak. 

- Szerelmes vagyok. - törtem meg a csendet.

Zöld ingem meglibbent mikor apa hűvös tekintettel rám nézett. Szemei könnybe lábadtak, s egy csepp leszökött a már mosolygó ajkára. 

Végre… végre büszkén nézett a Nagyfiára.

 - Gyertya? - hahotázott a Fekete Űrben. - Hogy hívják a szerelmed, amúgy?

- Bernadett. - válaszoltam büszkén. - Kedvelnéd!

- Tudom. - törölte le könnyeit kék szemeiről.  

A cigit elnyomta az asztalon, majd így szólt:

“A kisfiam végül hős lett Pesten.” - Majd nevetett és belekortyolt a pálinkájába. Ezidáig nem is láttam a kezében. Szagát sem éreztem. 

- Hőssé válsz, nem? - kérdezte.

- Hogy érted ezt? - értetlenkedtem.

- Egyedül voltál, láttam. - mosolygott rám. - Olyan vagy, mint én. Az ember egyedül tud fejlődni legjobban. Tudod ezt? Ez így van! Lelkiekben rengeteget fejlődtél. És még nincs vége. Talán szomorúnak kéne lennem mégis csak, hogy azt mondtam hasonlítunk. Mi lett belőlem, igaz? Nem ismerjük egymást eléggé, fiam. 

- Mik vagyunk mi? - kérdeztem szipogva.

Apa eleresztett egy harsány mosolyt, majd elkomolyodott. 

-  Fiam… Önvád, mohóság elítélése, bűnösség kérdése, lélek, depresszió, felvilágosodás és imádkozások helye. - elhalkult és a nemlétezőföldre szegezte szomorú szemeit. - Remény.

- Meghaltál?

- Igen… - válaszolta flegmán.

- Isten? - kérdeztem szórakozottan.

- Isten is meghalt. - mosolygott.  

- A remény? - érdeklődtem tovább. - Az is meghalt?

- Az soha. - mondta az öreg. - Bernadett? - vágott vissza.

A pálinkáspoharat földhöz vágta, de semmiféle hangja nem volt. Mintha valaki elnémította volna az egész világot. Én pedig elmosolyodtam.

- Ő a Remény. - válaszoltam kérdésére. - Az egyedüllétben van rossz. Nincs kivel megosztanod a gondolataid. 

- Valóban…

- Én pedig Vele akarok egyedül lenni.

- Elmenjek? - nevette el magát.

- Ugyan! - vigyorogtam. - Hisz örülök, hogy jóban lesztek ti is.  

Apu megvakarta hosszú orrát és öregedő arcán végighúzta erős kezét. 

- Én mentettem meg a tested. - ráncolta homlokát apa. - Ő pedig majd a lelked fogja. 

- Azon sokat romboltál. - mondtam neki.

- Sajnálom. - szégyenkezett. Még a füle is belepirult sajnálatába. - Én mindent csakis magam miatt, hisz tudod…

- Ismerős ez. - válaszoltam.

Apa miatt sosem innám magam hülyére, agyaltam ezen az összetört pohár helyét figyelve. Döntések, meg ilyenek. Az embereknek fáj, de jól érzik magukat. Szenvedés van - mondta egyszer Buddha. Apu meg majdnem agyonverte anyukámat ittasan. Nekem ez nem kell.

- Nekem ez nem kell. - suttogtam a Gyertyának. - Szeretlek fater. - és nyögtem ki végül apukámnak.

- Elmész, igaz? - mosolygott most sörrel a kezében. - Ja, ez?! - vette észre, hogy érdeklődve figyelem az italt hatalmas kezében. - Alkoholmentes! 

- Elmegyek, igen. - jelentettem ki. - Nem itt a helyünk.

Felkaptam a szerelmem. 

- Szia! - köszöntem el apától. 

- Szia! - mosolygott rám büszkén. 

A székek, az asztal - és édesapám egyre messzebb kerültek tőlem. Csak figyeltem, ahogy egyedül üldögél a dohányzóasztalnál italával. Megtört arca végül elhomályosodott a messzi fekete égen. A Gyertyám időközben leégett és tudtam, hogy a Szerelmem már bent vár a meleg ágyban. 

- Fényt az éjszakának. - szóltam csendesen a csillagokhoz - A sötét éjszakának.