Amatőr írók klubja: NEMZEDÉKEK BALLADÁJA II

Szeretettel köszöntelek a Amatőr Írók Klubja közösségi oldalán!

Csatlakozz te is, játssz, tölts fel írásokat, képeket, olvass, kritizálj.... és máris részese lehetsz egy fantáziavilágnak, amit az írók közössége teremt.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 333 fő
  • Képek - 234 db
  • Videók - 63 db
  • Blogbejegyzések - 7302 db
  • Fórumtémák - 171 db
  • Linkek - 66 db

Üdvözlettel,

Amatőr Írók Klubja vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Amatőr Írók Klubja közösségi oldalán!

Csatlakozz te is, játssz, tölts fel írásokat, képeket, olvass, kritizálj.... és máris részese lehetsz egy fantáziavilágnak, amit az írók közössége teremt.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 333 fő
  • Képek - 234 db
  • Videók - 63 db
  • Blogbejegyzések - 7302 db
  • Fórumtémák - 171 db
  • Linkek - 66 db

Üdvözlettel,

Amatőr Írók Klubja vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Amatőr Írók Klubja közösségi oldalán!

Csatlakozz te is, játssz, tölts fel írásokat, képeket, olvass, kritizálj.... és máris részese lehetsz egy fantáziavilágnak, amit az írók közössége teremt.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 333 fő
  • Képek - 234 db
  • Videók - 63 db
  • Blogbejegyzések - 7302 db
  • Fórumtémák - 171 db
  • Linkek - 66 db

Üdvözlettel,

Amatőr Írók Klubja vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Amatőr Írók Klubja közösségi oldalán!

Csatlakozz te is, játssz, tölts fel írásokat, képeket, olvass, kritizálj.... és máris részese lehetsz egy fantáziavilágnak, amit az írók közössége teremt.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 333 fő
  • Képek - 234 db
  • Videók - 63 db
  • Blogbejegyzések - 7302 db
  • Fórumtémák - 171 db
  • Linkek - 66 db

Üdvözlettel,

Amatőr Írók Klubja vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

NEMZEDÉKEK BALLADÁJA 

  

2. RÉSZ  /Kései beszélgetés apám sírjánál

 

MOTTÓ:”…Ki-ki a maga bűneiért bűnhődjék…”(Jeremiás Síralmai .39)

        

 

          Rég megfogamzott bennem a gondolat,mely elbeszélgetésre sarkall annak rendje és módja szerint. Mint apa a fiával. Erre életedben sosem került sor, mert te zárkózott,befelé forduló típus voltál,nem szeretted az üres locsogást. Pedig sok mindent tisztázni kellene,mert sok minden van, amit te nem tudsz és sok minden, amit el sem mondtál. Mennyire jó lenne mindent tisztán látni és nem csak puhatolózni a ködös láthatatlan múltban.    

Sokáig halogattam a beszélgetést,mert nem tudtam végül is milyen

 keret a megfelelő: verőfényes nyár,langyos nyári este vagy borongós őszi kép,mely az elmúlást idézi. Én nagyon szeretem a szélzúgást és a sötétet,az ablakon koppanó esőcseppek zaját. De olyan mindegy,ezek úgysem játszanak fontos ,döntő szerepet,mert mégis a lényeg a szó,a gondolat,a képzeletbeli párbeszéd,az emlékek zuhatagja.

          Téged a szeretet hiánya,az elviselhetetlen körülmény tett ilyenné,befelé forduló szótalanná. Egy erőltetett házasság,melyből édesanyád nem tudott kiszakadni. Próbált menekülni,de a rejtekhelyéig ért csak el. A malomárok partjához kötötte gyermekvilága ahol minden bokor és fa ismerőse volt,de egyetlen kiválasztott kedvenc helye a szomorúfűzfa volt. Földig érő lombozata elrejtette a világ elől. Ide menekült,a földre borult és itt tört fel lelkéből a keserű,szomorú sírás. Itt siratta el gyermekkorát,nem létező ifjúságát,mert a helyzet megmásíthatatlan volt.

          Aztán megszülettél te,aki talán már a nászéjszakán fogantattál,mert Marit minden készületlenül érte,csak összeszorított fogakkal feküdt és tűrte, hogy a nagy férfitest hullámozzon rajta. Neki már mindegy volt. A gyermekkori szép álmok,a Filon utáni vágyakozást örökre eltemette akkor este a szomorúfűz alatt. Rád illett a  bibliai Ige: Bűnben fogantattál és születtél ..Anyád nem szeretett talán soha. Szülés után a fiatal felkészületlen szervezetet megviselte a terhesség és a szülés. Legyengült,betegeskedett. Így kerültél Vészi Ágnes,nagyanyád gondozása alá. Talán ő volt az egyetlen aki igazi szeretettel volt irántad. A fennmaradt fényképeken szigorú matróna kinézésű, de te ott is hozzábújsz,érzed,hogy ott a helyed,ő fogad szívébe. Belőle árad feléd a szeretet.

          Édesapádról,Péterről nem sokat tudni,hogyan kerül a környékre,csupán annyit,hogy Soropházi születésű és ktestvérével,Maraival és Mihállyal telepedtek le Magyarrégenben.

          Azért csak érdemes elmélyülni bizo kapcsolatokon,viszonyokon,mert érdekesen alakul a kép ami jellemzi a családot.

          Először is vegyük az ismertebbeket,az anyai ágat. A Sepsiek    nyárádvajai nemesi család. Csak György és az édesanyja ismert,a nagy rokonság kizárva. Vészi Ágneséket sem ismerjük tüzetesebben. Mert gyermekkorunkban különösebben nem érdekelt minket és számot sem adhattunk a kötődés fontosságáról. Csupán némi sziporka amit itt-ott valaki elejtett és bizonyos mértékben megmaradt az emlékezetben. Például az édesanyád és a nagymamája kapcsolata. Mert Mari sem áradozott az édesanyjáról,mi meg nem kérdeztük. Mert meddig terjed egy gyermek érdeklődési köre ? Csak amit hall,és amit néha elmondanak példálózásként neki. Viszont a radnótfájai csoportban az odaköltözött Sepsiekről már többet lehet tudni,teljesen bő ismerettel. Röviden jellemezve őket: egymás közt rágalmazták egymást,lobbanékonyak voltak,repült egymás fejének legdurvább szavuk,az istenlova. Ironikusak,élcelődök voltak családon belül,de könnyen békülékenyek. Kifelé viszont ahogy mondják"ölni tudtak volna egymásért"Minden külső rágalomkor a végsőkig megvédték egymást. Anyád, Mari,volt az egyetlen tanult a nagycsaládban. Tele volt jóindulattal,segítő  készséggel. Mindenki szerette és vágyott arra,hogy találkozzon vele és kiönthesse lelkét,mert tele volt jó tanáccsal és nem pletykált.

          Szemében és szívében te voltál a tilalomfa. De miért? Hogy lehet annyira megátalkodni,hogy saját gyermekeddel szemben annyira ellenséges és közömbös légy.?Az Ige szerint:"Megbüntetem az atyák vétkét a fiakban!"De neked kiért kellett szenvedned? Kinek az átkát mérte rád a Sors? Kiért volt a bűnhődés ? És sorakozhatnának a kérdések végtelenül... Az tény, hogy Sepsi György részéről vétkezés volt a saját érdekeiért történő erőszakos házasság. De azt ő tette. Azért Mari feléje kellett volna vicsorgassa a fogait,.Nem egy védtelen újszülöttet kellett volna büntetnie. Saját vérét!!

          De édesapám,nem lehet belelátni a lelkivilágokba,pláné ilyen távlatból. Ő sem mondta soha,mi nyomta a lelkét,mi váltotta ki belőle az erős magába fordulást,  hogy csak felszínesen foglalkozzon mindennel ami őt körülveszí. Később annyira beleélte magát munkájába,hogy mindent feledett(!)

Ki tudja ?

          Apai részről furcsább a helyzet. Valójában te csak annyit tudtál apádról,hogy ő a te édesapád,nagyszerű kovács mester,nagyon szeret halászni és kártyázni,ezért van veletek olyan keveset. Még tudtad,hogy Soropháziak és két testvére  él Magyarrégenben:Mária és Mihály.

          Lásd , én kutatásaim során azt is megtudtam,hogy Péter szülei Ion és Antonia,keresztszülei  Scoidon Vasilie és Sofia.George Moldovan pópa  keresztelte és születésénél  Nastasia bábáskodott.

          Ők hárman,amíg egymás közelében éltek,volt köztük testvéri szeretet és összetartás De miért tartottak mindent titokban?Nem nyilatkoztak szüleikről,nem jártak haza. Esetleg mégis titokban megtették? -Magyarrégenben laktak Mária férje haláláig,de akkorra már a gyermeksereg is felnőtt és szétszéledtek Erzsi és Rózsi Bukarestbe,Irma Vas megyébe ment férjhez egy vasutashoz,Albert,Endre és Sándor Marosvásárhelyre nősült.

Sándor miután kitanulta édesapádnál a kovács mesterséget ment szerencsét próbálni.. Megismerkedett Ráckövi Lilla táncosnővel,aki valamikor az Orfeumban táncolt Budapesten. Egy idős katonatiszt vette feleségül,aki hamar elhalálozott és őrületes vagyon maradt utána. Termőföld,erdő és kaszáló Bándon, Búzásbesenyőben,  Nyárádtőn és Marosszékesen. És özvegységének öröme egy aranyos öt éves kislány. Marosvásárhelyt laktak a tiszt egykori palotájában,a Kossuth utcában.

          Sándor ismeretsége után összeházasodott Senki sem sejtette,hogy Lilla szervezetében már elhatalmasodott a halál magja. Lassan öli volt férjétől elkapott betegsége a tuberkulózis. Időnként krízises rohamai voltak, ezért a  kislányt gyakran vitték fel a magyarrégeni "mostoha" nagyszülőkhöz,akiket a Budapestről ide került gyerek szívből utált. Az öreg Vitális még foglalkozott cipő tatarozással,időnként összegyűltek öreg barátai tereferélni. Szivaroztak   bagóztak s így a sok füst   és köpés elviselhetetlen volt. A kislány, köhögött és kérte nyissák ki az ajtót,Vitális durván rászólt: - Te befogod a lepcsedet,   csak akkor szólsz,ha kérdeznek,vagy ha vénember fingik s akkor is csak annyit "iszom-iszom"Többé sosem kívánkozott és nem is ment oda.

          Ráckövi Lilla szép csendben elaludt,itt hagyva a Siralomvölgyét, ami neki nem is volt annyira siralmas,hisz Budapesten az Orfeumban és különböző nagy nevű bárokban gyönyörködtette táncával és finom vonalú testével a férfiakat és élte könnyelmű,léha és gyönyörökben gazdag életét.

Elaludt...Ezt nem tartotta megdöbbentő szerencsétlenségnek a nagy család. Mintha erre vártak volna,szinte remélték,várták. Most egyetlen ésszerű  megoldást kell alaposan kidolgozni. Kihasználni minden lehetőséget és összeházasítani Sanyit a nevelt lányával,Erzsikével,aki akkor már tizenöt éves volt. Könnyen ment. Erzsike épp a kútnál volt vízért. Ahogy emelte ki a vedret Sanyi megfogta a kezét és megkérdezte:"Leszel-e a feleségem?"Húsz év volt  közöttük."Én soha!"mondta kacagva a lány. Aztán kapott két csattanó pofot jobbról is meg balról is. Rövid három nap után megesküdtek.

          Szinte egyszerre özvegyült Mária is Magyarrégenben. Lehetőségéhez mérten ő a legmódosabb fiát választotta akire ráköltözik és lett a világ leggaládabb anyósa.

          A nagy vagyonból telt,sokat eladtak  és létesítették a Vitális Testvérek vállalkozást Marosvásárhelyen. Ez magába foglalta a városi közszállítást  huszonhárom gázmeghajtású autóbusszal egy karbantartó és javító műhelyt a  megfelelő alkalmazottakkal. Rövid idő alatt jött a meggazdagodás és a Vitális  Testvérek székhelyén gyűltek össze a testvérek a három fiú,a Bukaresttel torkig lakott Erzsi és a rövid idő alatt hirtelen megözvegyült Irma,naponta itt  reggeliztek,ebédeltek,mert az "áldott"mama keze alatt működött a konyha. Ott  főztek az inasoknak,segédeknek és külön a családnak.

          Mihálynak is be csődőlt a magyarrégeni kocsmája,amit "vendéglőnek" neveztek. A család Marosvásárhelyre költözött A Ritz fürdőtelepen nyitott egy szerény falatozót,ebből tartotta fenn a családját de szoros kapcsolatot tartottak fenn a gazdag testvéri családdal.

          Péter maradt. Annyira elszigetelődtek egymástól,annyira megszakadt a kapcsolat,hogy a testvérek még a temetésre sem jöttek el.

          Ezt a kis kitérőt csak azért tartottam fontosnak,mert mi lett volna akkor,ha a rokonság kiterjed. Ha ti is ismertétek volna az apai teljes rokonságot,az otthon maradottakat?Ha érezted volna a vér szerinti kapcsolódást apai ágon.?Mennyire más lett volna,ha elvegyülsz te is a kis   román szeretetközösségben. Hátha az ottaniak inkább elhalmoztak volna  szeretetükkel.

          -Látod erről sem beszéltünk soha,. mennyire zavart téged az öcséd kiváltsága,az édesanyád szinte beteges szeretete és ragaszkodása iránta.?Hiszen te ezeket láttad,előtted pergett le minden mozzanat és a két év korkülönbség elég volt ahhoz hogy ítélőképességed dolgozzon. Biztos vagyok benne,hogy ez a szomorúság is fokozta elzárkózottságodat.  Nekem csak egyetlen kötődésed emlékezetes vele kapcsolatosan,tudniillik az,hogy gyermekkorunkban amíg a cipőinket javítottad húsvét közeledtével elismételgetted a Janika húsvéti versét. Soha semmit többet. Én részletesebb adatot Irmától,Erzsitől és Sepsi Annuskától kaptam. Talán nem is szeretted annyi megélt kudarc és mellőzés után. Mégis elképzelhető,hogy az apádék által elhagyott és - durva kifejezés - megtagadott szülők,az ottani nagyszüleid  érzéstára telitettebb,áldásosabb lett volna,mert valószínű a hegyek között  elzárkózva nem élték azt a kekeckedő,marakodó életet. Ott bizonyára fontos szerepet játszott az egymásra utaltság,az őszinteség..

          - Tudod,ezek olyan utólagos fontoskodások,elmélkedések amin lehet csámcsogni,de semmit nem változtat a helyzeten. Mert ha most az idők homályából kutatunk és ha eredményeket is érnénk el,mit változtat?Csupán csak igazolja a gyökér nélküli rokonságot,mert azáltal,hogy édesapádék elszakadtak megszűnt a folytonosság. Bensőséges rokoni érzés már nem feltételezhető. Marad a végtelen puhatolózás,találgatás és merengés,majd a "vajónok"tömkelege. és semmi más.

          De próbálkozzunk más irányban,az ismert történetek kiteljesedésében elmélkedni. Lehet,hogy több,elfogathatóbb és hatásosabb.

          Kezdhetnénk azzal,hogy felnőtt egy nemzedék,a ti korosztályotok a  valamikori gyermeksereg. De ennek is vannak kitérői és előzményei. Mindenek  előtt az,hogy édesanyád suszterinasnak adott,Róza elment. De ez nem oldott meg semmit,mert ő valójában egyedül maradt. Sérthetőbb,kihasználhatóbb lett. Ugyanis Ricki a sógor már régebbtől Bukarestben tartózkodott,ott dolgozott,nem törődött a családjával mint családfő és főleg mint apa. A gyermekek nőttek és Annának gondot okozott az ellátás,mert az a kevés örökölt föld és az a kevés pénz amit férje küldött időnként korántsem volt  elegendő. Mi maradt megoldásként? Rátelepedni Marira,hiszen egyedül van ,meg van minden szükséglete,tele a kamra. Az ajtó sosem volt zárva,   megbízott bennük bármilyen eshetőségre,s a gyermekek éberségében. Azok  tényleg éberek voltak,egyenként tüntették el a teknőből a letakart kenyereket,eltűnt a kakas is. Akkor vonta először kérdőre Annát,de ő könnyelműen válaszolt,viccnek álcázva a dolgot.

                    - Hát nem kell enni ennyi gyermeknek Mari? Te már igazán tudhatod,hogy mi az alultápláltság eredménye!Tehetek én arról,hogy Aurél  ilyen galád lett,hogy állna belé a mennykő,mert akkor legalább tudom,hogy nincs. - és sajnáltató,tettetett sírásra fakadt. Mari mindent elszenvedett,csak a síró némbereket nem. Megsokallta a szemtelenséget azután lezárta a házat.

Egyik nap későn jött haza,fáradt volt,unta hátramenni a kecskéhez. Reggel mikor indult enni adni vérfoltokat látott az udvaron. A nyomok Annához vezettek és akkor döbbent rá,hogy leölték a kecskét. Majdhogynem agyvérzést kapott felindultságában. Bement a házba,magára zárta az ajtót és elkeseredésében minden sérelem felül kerekedett. Elsírta elhagyatottságát,kiszolgáltatottságát és gyengeségét,hogy a szíve megesik a testvére sorsán,de azok zsarnokoskodnak,nincs bennük semmi félelem Isten és ember előtt. Ült az asztal mellett és mélyen töprengett,hogy mit lehetne tenni. Este felé átment Annához. A húga megijedt,csípőre tett kézzel védekező állást vet fel és támadott.

-  Ne bomolj Mari! Nem tehettünk mást,mert répa akadt a torkán!Muszáj volt  leölni...

Mari nem támadott. Meg sem említette a kecskét. Rájött,hogy számára is nyűg a tartása. Amíg Róza itt volt lehetett. De ő is a drága Róza ki tudja hol és hogy van. Leült az asztal mellé és intett a húgának,hogy foglaljon ő is helyet.

 - Mindennek véget kell vetnünk,húgom. Sokat töprengtem és gondolkoztam a lehetőségeken mit tehetünk. Először is utána nézek és elviszem a leányokat egy varrodába. Nagyon ajánlják a Schwab Hanelore szalonját. Ott varrást és kalap készítést lehet tanulni. A nagyobbik fiad,Pista,elmehet Auréllal dolgozni  s Bukarestben az apja mellett szakmát is tanulhat. A kicsi még iskolás és ketten jól meglesztek itthon.

- Jut eszembe,te Mari, a napokban itt járt a román tanító és erőszakoskodott, hogy a gyermeknek kötelező román iskolába járni,mert most ellenőrzik név szerint a származását,de hiába bizonygattam,hogy Aurél már nem román,már rég az ideje,hogy református,nem érdekelte. Azt mondta,ha ellenkezem a csendőrrel viteti az iskolába s nekem is meggyűlik a bajom a törvénnyel..

- Ne töprengj ezen Anna. Hadd tanuljon,de sohse feledd a reggeli vendég sosem marad estig. A törvényeket is állandóan változtatják; nekik is  egyszer befellegzik. S különben mit veszít,ha románul tanul.

- Jaj,de megnyugtattál - szólt epésen Anna. - Belőled a próféta beszél,de  azt hiszem az ördög prófétája.

          Így intéződött el,hogy az Anna nagynénéd válláról is valamennyire lekerültek a gondok, a terhek. Fejed felől is,mert édesanyád annak idején  téged vert amikor az Anna kölykei átjöttek és összecsipkedték a kenyereket, kalácsot. Mindennek a dúcát keresték,s ha nem volt nagyokat csíptek belőle. Hiába rimánkodtál,hogy azért téged megvernek,kárörvendve röhögtek s azt mondták,nekik nem fáj.

          Felnőtt egy generáció. Az Anna lányai mind szaktekintélyek lettek,úri varrónők és lassan férjhez mentek. A legnagyobbik Annuska,Ludasra egy híres asztaloshoz,aki rövid idő alatt koporsó készítésből dúsgazdag lett. De reggeltől estig zúgtak a gépek és a műhely zaja nem állt meg. A középső,Ilonka egy maszek taxishoz,ami abban az időben nagy dolog volt,munkája akadt bőven,mert a gyér vonatjáratokon kívül más közlekedési eszköz nem volt. Csupán a lovas fogatok. Ők Szászrégenbe költöztek. és laktak halálukig. A legkisebbik,Emma,Besztercére került. A rettegi származású férje a városi korháznál volt mentős. Annának a legnagyobbik fiában volt szerencséje,mert Pista sokat dolgozott és minden hónapban hazaküldte a pénzt. Ezáltal kimentette az apját,aki továbbra sem tudott lemondani a bártáncosnőkről,s mi több újabban látogatni kezdte a Kőkereszt úti bordélyokat is.

         

          Eljött az idő,a te felszabadulásod napja. Haza kerültél és azáltal megszűnt édesanyád egyedűlléte.Ez némi változással is járt.A konyha egyik szögletében berendezkedtél,hogy hozzáláss az egyéni munkálataidhoz.Inkább kötelességszerűen tetted,mint szeretetből.Mert annak ellenére hogy tökéletesen elsajátítottad a szakma minden fogását,az öt év,a sok keserűség elég ok volt ahoz,hogy megutáld minden velejáróját és gyülöletet valamint   kiábrándulást ébresszen a zsidók iránt.Pedig tudhattad,hogy nem lehet általánosítani,egy ember ferdeségei miatt nem lehet elitélni egy nemzetséget.  Te azt tetted. Később sem jutott eszedbe, hogy a környezetedből Miluka, Cili, Hermina vagy Áron, Katz, és Eizy akik elsőként rendeltek nálad s végül állandó kuncsaftjaid lettek, vitték a hírverést és dicsérték munkádat mind, mind zsidók voltak. Áron különösen annyira elégedett volt a bürgericsizmával amit, te is félve vállaltál, mert még ilyent nem tettél a mesterednél sem, az árát megtoldta egy liter francia konyakkal. Istenem milyen nagy dolog volt akkor ilyesmihez jutni, de ő tehette, mert vérbeli nagykereskedő volt.

          Jól indult a vállalkozásod és számodra újat is hozott. Elsősorban azt, hogy itt nem volt kisegítő, te voltál a mindenes, neked kellett méreteket venned a lábakról. Ilyenkor kihasználtad kíváncsiságodat és fiatal éhségedet. Ha egy szép kecses női láb került a kezedbe, óvatosan de jobban megtapogattad. Emlékezetes számodra, amikor Filon Anna, a mindig vidám, mindenből viccet tevő, csacska kislány jött  cipőt rendelni.  Egyedül volt és te is egyedül. Bátrabb lettél valami oknál fogva és kezdted simogatni a lábát, már nemcsak ahol a cipőnek kell takarnia, hanem térden felül is. A lánynak tetszett, egyre gyakrabban járt "próbálni" s így mindegyre szorosabb lett a közeledés mindaddig, amíg bekövetkezett az első testi kapcsolat. Te is furcsán érezted magad, mint aki átesett a ló túloldalára. A lánynak sem volt ínyére valami, mert örökre megszűnt minden. Pedig tudni kellett volna, hogy az első próbálkozás keserű szájízzel jár. A gyakori kitartó együttlét teszi édessé a kapcsolatot, amikor fokozatosan felismerjük az ingerzónákat. Ez volt és maradt az első, ami figyelmeztetett a további változtatásokra, a gyöngédségre és arra, hogy az érintkezés csak fokozottan lesz élménnyé. Aki megszalad hagyni, kell hogy fusson. Sohse szaladj olyan szekér után, amely nem vár meg.

 

 

          Molnár Mari nagyobbik fiának a lakodalmán jelen voltak a testvérei családjukkal. A nagy mulatságba, persze hivatalos volt a jó barátnő Sepsi Mari is. Akkor még élt Péter. A gyermeksereg külön volt összeterelve és kíváncsian figyelték a felnőtteket, az idegeneket és közben összesuttogtak valamilyen megjegyzést téve mindenkire. A Vilma nagyobbik lánya Marika akkor látta először s talán utoljára Pétert. Mondogatták körülötte, hogy az a Sepsi Mari ura. Marika szerint szép magas férfi volt, csodálatosan énekelt és jól tudott mulatni. Csupán a kiejtésén érződött, hogy nem magyar.

          A Molnár nemzetség már az ezerhétszázas években itt élt. Ősük darabont volt a gróf Teleki Mihály birtokán. A testvérek közül Róza, Anna, Vilma és a Mari nagyobbik fia János az ősöktől örökölt birtokon a református parókia szomszédságában, a falu szívében láncszomszédok voltak. Velük átellenben volt a templom, az iskola és a véget nem érő Csernátoni György birtoka.

          Vilma nagy szerelme volt Gyurica, de az akkori idők követelményei nem engedték, hogy egymáséi legyenek. A legény hatalmas birtokkal rendelkezett, s a szülők féltették a vagyon elszármaztatását. Így el kellett vegye első unokatestvérét Ilonát. Annak ellenére, hogy a törvényt ki lehetett játszani és felsőbb hatóságok közbejárására ellehetett intézni a házasságot, borús agyak az egybekelést vérfertőzésnek nevezték, átokkal és csapásokkal tetézettnek jósolták. Mindez nem következett be. Az egészben volt jó és rossz is: Gyurica és Vilma közelsége. Rossz volt az állandó találkozás és jó volt a férfi titokzatos jótékonykodása: minden osztásnál Vilmának többet mért, mint másoknak. Ilona mit sem sejtve a kalandos múltról kedvelte Vilmát szorgalmáért és megbízhatóságáért, ő titokban külön segítette egy feltétellel, a férje ne is sejtsen semmiről.

          Az eddigi útnak is meg volt a maga kalandossága. Szép és reményteljes. Híresztelték, hogy András napkor minden hajadon, aki kíváncsi rá és böjtöl, megálmodja ki lesz a férje. Vilma végső elkeseredésében, mikor ráébredt, hogy nem lehet a Gyuricáé egy csapat lánnyal, akik Déván szolgáltak, elszökött szerencsét probálni. A szabadság nem tartott sokáig, mert a szülők tüzetesen kerestették és érdeklődtek, hova és hogyan tűnhetett el, míg egy napon az egyik lány édesanyja levelet kapott melyben írta, hogy Vilma is velük van, de erről ne szóljanak senkinek. Persze, hogy szóltak a szülőknek és rövid két hét alatt Vilmát haza hozták.

          Abban az évben történt az András napi jeles álom. Ugyanis hazatérte után az első bálon egy körtvélyfáji birtokos fia táncoltatta, András, aki tetszett volna, de mégis az álom vált valóra. Azt álmodta, hogy kinn van a kertben és csodálja, hogy a megkapált petrezselyem gyönyörű őszirózsákat virágzik. És amint gyönyörködik a virágokban az ösvényen odasétált Vészi Károly, és azt mondta ebből lesz a menyasszonyi csokrod az esküvőnkön. Egyáltalán nem rajongott a Vésziekért. Ahogy megébredt hirtelen kijózanodott, a konyhába sietett és dühében tíz tojásból sütött rántottát magának. Sírt, annyira bánta a   böjtölést. És még abban az évben Vészi Károly felesége lett.       

          A Vésziek annak ellenére, hogy kutyabőrös kisnemesek voltak inkább könnyelműségükről voltak ismeretesek. Könnyelmü léhaságuk folytán az idők folyamán mindent elherdáltak, még a templomi nemesi  széküket is eladtákAz utókor számára csupán a Matskássy István földbirtokos szomszédságában levő kevés föld maradt.

          Károly feleségül vette Vilmát. Károly nyugodt természetű, kimért ember volt. A megfigyelések és pletykák alapján egy helyett nem ugrott kettőt. Nagyon szeretett olvasni, képezni magát, de annál kevesebbet dolgozni .Jó ács hírében állt, de nem törtetett, hogy az egyre népesedő családnak gondnélküliséget biztositson. Annál inkább Vilma. A Csernátoniak gazdaságában mindig volt temérdek tenni való és kitűnt szorgalmáért és megbízhatóságáért mindig hívták. Vilma élete végéig rendszerető pedáns asszony volt. Erre felfigyelt a papné is és igyekezett igénybe venni szorgalmát és tehetségét. Minden alkalmi nagymosás, nagytakarítás és disznóvágás nem történhetett nélküle. Igy a család nem ismert hiányt, mert sok oldalról jött az állandó támogatás. Sőt, amikor a gyermekek már kezdtek felcseperedni Gyurica kukoricával és hagymával beültetett parcellákat mért ki fele arányu megdolgozásra.

          Marika volt az elsőszülőtt gyermek.Vilma sikertelen és nem várt férjhezmeneteléért reá haragudott,rajta töltötte ki a bosszuját minden ért

sérelemért. Semmi sem volt jó, amit tett, és ahogy tette. Ha a kisebbek rosszalkodtak, helytelenkedtek, mivel ő volt a nagyobb őt verte, hogy miért nem vigyáz rájuk. Dolgoztatta durva, számonkéréssel. Mindig meg volt a

kiszabott munkája: övé volt a ház rendben tartása, főzés, hogy mire mindenki haza kerül terített asztal, várja. Szabadidejében viszont a kertben és a bérelt földeken is kellett haladni, mert a hatalmas hagyma ültetvényt gyomlálni, kapálni kellett, nem is beszélve a kukoricáról, ami háromszori

kapálást igényel. A lány könnyezve némán tűrt. Mig iskolába járt, ott engedte indulatait szabadjára, ott tört fel belőle a visszafojtott pajkosság. A padtársával állandóan sustorogtak, nevettek minden felszólítás ellenére. Ott is kapott fenyitéseket. Mivel a testi fenyítés ,lévén egyházi iskola ,tiltva volt, a tanító gerjedt idegállapotában bizony megráncigálta a haját, de legtöbb esetben nem volt tekintettel a csattogó hidegre, vékony ruhácskába kiküldte az osztályból "szellőzni". Mégis ezek a fenyítések nem voltak annyira fájdalmasak lelkileg, mint amit a szülő édesanyjától kellett elszenvednie.

Pedig mennyire imádta az anyját, akitől jó szót soha, vagy nagyon ritkán kapott.

          Az iskola befejezése után, mivel divatos volt lányoknak a szövés mesterséget kitanulni, őt is több lánytársával beadták egy városi zsidóasszony szövődéjébe. Nagy fegyelmezettséget és pontosságot követelt a tulajdonos.,Becsületességi próbatétel elé állítva tanoncait azáltal, hogy a lakásban és műhelyekben ahol azok megfordultak szanaszét pénz volt letéve. A lányok nagy része érezte a csapdát, csupán egy abafáji kislány esett áldozatúl. Két nagyobb értékű bankjegyet a zsebébe csúsztatott, a mester észrevette és a tulajdonos azonnal haza zavarta.

          Élvezettel csattogtatták a szövőszéket, különböző minták szövését tanulták kettő, három és négynyüstöst. Szinte folyt kezük alól a finom len, pamut és kendervászon és külön figyelmet szenteltek a legfinomabb

kendervászon az "ijje"szövésére. A figyelmes munkának, a különböző fogások elsajátításának meg volt az eredménye, derék szövőlányok lettek. Marika komolyságával és szorgalmával kitűnt, a vizsgán tökéletesen elvégezte a legbonyolultabb minták szövését, ezért a tulajdonosnő elsőként szerette volna szerződtetni. Ez ellen Vilma hevesen tiltakozott. Mert mi lesz az otthoni sok tennivalóval? Akkor miért taníttatták? Később arra is fény derült.

Vilma nővére, Mari, sok kendert termesztett, népes volt a család állandóan szükség volt a vászonra, amit megvásárolni eléggé költséges volt. Arra

számított, hogy megéri a befektetést, ha teljes szövő és fonó felszerelést

készittet. Apránként elkészül a teljes felszerelés: guzsaly, orsó, gereben, osztóváta (szövőszék), borda, nyüst, vetőrlő, csörlő, vagyis minden kellék.

Megegyeztek Vilmával, hogy amíg a helyzet úgy alakul, hogy kedvezőbbek legyenek a körülmények, Marika nála gyakorol. Igy lett Marika a nagycsalád szövőnője.

          Két nagynénjét imádta Marit és Herminát. Marit nagyon lekötötte a sok tennivaló a népes család érdekében és a sok mezei munka. Ezzel ellentétben Hermina szabadabb volt, mert már a gyermekei is nagyok voltak és szeretett segédkezni testvérén. Miután Marika hozzálátott a szövéshez, gyakran kuporgott a kicsi széken szabta és gombolyította a rongycsíkokat szőnyeghez valót. Így vette kezdetét a véget nem érő beszélgetések, az életbölcsességek átadása. Hermina is rengeteget olvasott, ő volt a nagycsaládban a "könyvmoly". Mindentéren igyekezett oktatni Marikát. A könyv iránti szeretet kiteljesedett Marikában is, mert az öröklődés nem csak nagynénjétől eredt, hisz Károly is könyvbarát volt. Olyan kifinomult nyelvérzéke volt,Károlynak hogy a németet már a családban beszélte, de megtanult románul is aztán a két világháborút végig harcolva folyékonyan megtanult olaszul és albánul. Sokat időzött Albániában és az lett a végzete, mert onnan hozta szervezetében a halálos vírust, a mocsárlázat.,a maláriát.

          Marikának kellemes hangja volt és a tanító beválogatta és igényt tartott rá, hogy tagja legyen az egyházi leánykórusnak. Szokássá vált a szomszédos falvak templomaiban a vendégszereplés, így gyakoroltak igazán, de a nagy megmérettetés, a csúcspont mindig Marosvásárhelyt a vártemplomi kórustalálkozó volt. Técsi Sándor, a kántor-tanító igyekezett nem lehorgonyozni a zsoltároknál és egyházi énekeknél. Előszeretettel tanította a nyugati stílusú kánonba átirt zsoltárokat merészebb, modernebb feldolgozásban, ugyanakkor nem vetette meg a világi énekeket sem. Marosvásárhelyi fellépésükkor egetverő rivalgást és tapsot eredményezett, amikor a leánykórus elénekelte Csokonai legszebb zenésített verseit  A tihanyi echóhoz és A reményhez címűeket. Biztos siker, első helyezés. A leánykorús a kiirt díj mellett meghívást kapott a Mandzsúriából Babos Sándor hittérítővel történő találkozóra is.

          Marika lelkesen készült a találkozóra. Hogy modernebb legyen, a nagynénivel, Herminával egyezkedve rövidre vágta szép vastag fonatú haját. Divat volt a bubi frizura. Hermina cukros vízzel megpödörgette és

gyönyörködött benne, hogy olyan, mint egy "cukorbuba" Vilma mikor meglátta feldühödött, kijött a sodrából és Istenesen felpofozta, amiért szerinte ilyen csúfságot tett magából. Most hogy megy férjhez, haja sincs, amiből felkontyolják. A helyzeten már nem lehetett változtatni. Gyakorlatilag annyiból jobb volt, hogy reggelenként kevesebb időt vett igénybe a fésülködés, mert a hajfonás elmaradt. Gyarapodott a munka, mert bizony megérkezett a hetedik gyermekáldás is. Szorgosságban és gyorskezűségben Marika hasonlitott az anyjához, a többiekben meg volt az apai alaposság és kényelem.

          A Babos Sándorral történő találkozás egybeesett a diakónus lányok eskütételével, melyre műsort szolgáltatni meghívott volt a leánykórus.A hittérítővel történő találkozó a Vártemplom udvarán volt,mert az összegyűlt kiváncsi hallgatóság nem fért be a templomba.Sokukat hozta a kiváncsiság,hogyan néz ki egy hittérítő aki a távoli Kínából tért haza szabadságra.          Marika emlékezetében két történet hagyott örök nyomot.

Egyszer egy kinai fiút tizenkétéves korában az anyja elvitt imádkozni egy hegyekközti Budha templomba.Amikor ott állt az anyjával és nézte a szobrot így gondolkozott:”Te olyan csúnya vagy és piszkos,hogy nem tudlak imádni.Nem hiszek abban,hogy megmenthetsz.Hitetlenűl mi értelme,hogy imádjalak.” De anyja iránti tiszteletből mégis részt vett a szertartáson..Amikor vége lett,az anyja hordszékbe ült,hogy levigyék a hegyről, a fiú a szentély háta mögé osont,ahol nyílt térséget talált.Felnézett és azt suttogta:” Isten,akárki vagy,én nem hiszem,hogy ebben a piszkos odúban laknál.Te annál hatalmasabb vagy.Nem tudom hogyan találhatnálak meg téged,de a kezedbe adom magam,mert a bűn nagyon erős és vonz a világ.” Húsz év múlva beszélt vele az evangéliumról,ő felkiáltott” ma találkoztam előszőr Jézussal,de a második alkalom,hogy érintkeztem Istennel! Valami történt velem akkor régen ott a hegyen.

   Egy másik eset még elgondolkoztatóbb volt.Egy szép kínai lánnyal találkozott Babos Sándor,aki japán módra gésha szeretett volna lenni,de végül elsülyedt a prostitució mocsarában.Mikor a hittérítő figyelmeztette rátámadt,hogy még fiatal és élvezni akarja az életet,egyetlen porcikája sem kivánja az üdvösséget.Miután kidühöngte magát a pap megkérte,hogy imádkozzanak.” Mi értelme annak”-szabadkozott megvetően a lány.

„Nem vállalhatok felelősséget az ön imádságáért,de előbb én imádkoznék és azután ön is elmonhatja Jézusnak mindent amit nekem mondott az előbb” „O,azt nem tudnám megtenni”-szolt a lány megdöbbenve.” De igen, megteheti- válaszolta a hittérítő – hiszen Ő a bűnösök barátja.”Ezen kissé meghatódott,elfogadta a könyvet amit a pap átnyújtott neki és később látta,hogy megtalálta a menekülés útját,mert gyakran eljárt a gyülekezetbe.

 

Marika ilyent még nem látott. Hallotta, hogy létezik a diakonisszaképzés, de fogalma sem volt, hogy az mire jó. Ámulatba esett, amikor a Vártemplomba

bevonult a diakonissza lányok serege a püspök vezetésével. Huszonnégyen voltak. Egyforma, bokáigérő sötétkék szövetruhában kis kerek fehér gallérral a ruhák ujjmandzsettája is fehér és kis kerek fehérszegélyes, fehér szalagos kalap. Marika irigykedve nézte. Az istentisztelet a szokásos szertartás szerint volt a püspök szónoklatával. A végén kivonult a kis sereg az Úrasztala elé, elébük állt a püspök és kezdődött az ünnepély.

- Kedves diakonissza testvérek- szólt a püspök - mielőtt Isten színe előtt letennétek az esküt, mellyel magatokat a szolgálatra elkötelezitek, három kérdést intézek hozzátok melyekre feleljetek Isten és a Gyülekezet színe előtt hitetek és meggyőződésetek szerint.

          A kérdések elhalványodtak a feleletek őszinte, határozott csengésében:

Elhatároztuk, Fogadjuk, Készen vagyunk. Következett az eskütétel úgyszintén határozott, csengő hangon.

"Esküszöm az élő Istenre, aki Atya, Fiú, Szentlélek, teljes Szentháromság, egy Örök igaz Isten, hogy diakonisszahivatásomban, melyre most véglegesen kibocsáttattam, hűséggel engedelmeskedem."

          - Istenem milyen szép- tűnődött Marika - de jó lenne közöttük lenni és elkötelezni magam a szent hivatásra.

"Betegek, szegények, árvák özvegyek között mindenütt hűséggel végzem a szolgáló szeretet munkát"

           - Én is megtenném teljes hivatástudattal, őszinteséggel, mert ennél felemelőbbet el sem tudok képzelni jelen helyzetemben.

"Református vallásomat soha meg nem tagadom"

- Mintha rémlene valami a ködös homályból. Mintha erről beszélt volna a papné, csak nem tartotta érdekesnek. Oda sem figyelt. Várta, hogy haza mehessen, mert Misivel kell, találkozzon.

"Isten engem úgy segéljen"

Ez már több volt mindennél. Mindig ilyen őszinte, szent fogadalomkor, bárhol is legyen, akkora hatással van rá, hogy a könny is megjelenik szemében. Most is könnyezett. Lehet nem is a hatás, mint inkább a kötöttségből való kiszabadulás, a szabadság utáni vágy könnyeztette meg. Mert ha neki is sikerülne a diakonisszai iskolába bejutni, vége lenne az otthoni kényszernek, az anyja zsarnokoskodásainak. Vajon lehetséges lehet ez az álom."Nem érdekel"- tűnődött.-Ha haza érkezek kifaggatom a papnét kik, és hogyan juthatnak be ebbe az iskolába. Annyira elmélyült gondolataiba, észre sem vette, hogy az ő műsorszámuk következik.

          Hazaérkezve türelmetlenül várta a napok telését, mert az énekkari próba csütörtökön lesz, s csak akkor adódik alkalom, hogy feltűnés nélkül beszélhessen a papnéval. Vilma megelőzött mindent, akarata ellenére segített a helyzeten. Átküldte a papékhoz, kérdezze, meg melyik napra tervezik a nagymosást, hogy úgy ossza be idejét. Mintha szárnya nőtt volna, repült a papnéhoz.

A papnét egyedül találta. Olyan izgalomban volt, szíve a torkában vert majdnem elfelejtette miért is, küldték. Azzal kezdte mennyire hatással volt rá Babos Sándor mandzsúriai beszámolója, a hittérítő leleményessége különbőző helyzetek megoldásában. Milyen nehéz lehet pogányokat rávezetni az igaz hitre, megismertetni az Istent és Jézust. Lenyűgöző, magával ragadó volt mindenszava. Aztán rátért és szenvedéllyel beszélt a diakonissza szentellésről. A papné sokat sejtetően hallgatta, majd végig mérte.

          - Csak nem gondolsz rá, hogy ott tanulj, Vagyis érthetőbben fogalmazvaszeretnél ott tanulni?

          - Szeretnék. Nagyon.

-        - Drága Marikám - mondta nyájasan a papné - ez merész elhatározással jár. Egyházközségünknek is jót tenne, mert a püspökség listát vezet, honnan kerülnek a lányok, és ez jó fényt vet tevékenységünkre. De tudnod kell, ez református apácaság. Felszentelnek, az egyház kötelékében tevékenykedsz,de ha férjhez mentél, amit nem tiltanak, akkor ki kell lépned, ha nem életed végéig az egyházszolgálatában maradhatsz. A lányokat többnyire korházakban, öregotthonokban helyezik el, mint gondozót. A fegyelmezettebbek viszont kerülhetnek árvaházakba, gyemekotthonokba kollégiumokba, mint nevelőnők.

Az én tanácsom az lenne, hogy aludj rá egyet, jól gondold meg, s ha úgy határozol, hogy mégis érdekel az esperes úr, intézkedik.Persze,szükséges a szülői beleegyezés.

A szülői szó hallatára jutott eszébe, hogy miért is küldték.

Útban hazafelé úgy  érezte  mintha gyorsabban verne a szíve örömében. Nincs min gondolkoznia. Azon töprengett erről szóljon-e Misinek, de aztán elhessegette a gondolatot is. Majd ha minden tisztázódik és eljön az ideje.

          - A papné holnapra várja- szólt be az anyjának s máris sietett ki a kertbe gyomlálni, hogy egyedül legyen és álmodozhasson. Aztán felötlött gondolataiban a Misivel való kapcsolata. Azon elmélkedett, hogy mennyire más Misi, mint a többi fiú az utcából Nem tudja honnan jött, itt lakik két házzal arrébb albérletben. Kéményseprő. Sohsem látta munkaközben, munkaruhában.

El sem tudja képzelni, hogyan dolgozik. De nem mindegy? Annyira szépen beszél, magával ragadja válogatott szókincsével szép szótársitásaival. Tőle sosem hallotta" rettenetesen jó","borzalmasan kellemes",

"marhául szép", pedig már ilyen zsargonokban blöffölnek sokan. Beszédén

érződik olvasottsága. Alkatilag magasabb az ismert fiuknál, nyurga vékony testalkatú, de csodás zöld szeme babonáz, igéz. Vastagszálú szép fekete haja van, de mindezek mellett szép keze, hosszú ujjai, és formás körme elgyönyörködtet. Náluk még nem járt, csupán a kapuban találkozgattak, ott

beszéltek, kacarásztak a többi fiatal irigykedésére. A fiuk szerettek volna Marika közelébe férkőzni, már veréssel is fenyegették Misit, de kitartott nem torpant meg. A lányok pedig irigyelték a jó megjelenésű, kedves fiatalembert.Még ha katolikus is, ilyen esetben megbocsátható, ezt a "hibáját"kivédi adottsága. Gondolataiból felocsúdva úgy döntött, majd ha minden rendeződik, és mennie kell, csak akkor szól Misinek.

          Kellemetlenül érezte magát, gondolataiba temetkezve gépiesen dolgozott

Aznap nagynénje Hermina sem volt ott, aki beszédével, magával ragadná.

Mellette az unokatestvérei túl zajosak voltak. Sokan voltak, összesen tízen.

Ebből kettő lány. A legvirgoncabb Béla volt és Ella. A fiuk meg akarták bosszulni, hogy Ella elárulta őket, amikor az istálló mellett a kertben egy ellopott cigarettát közösen kóstolgattak és Ellának nem adták, mert ő lány

És nem illik. Persze lett nagy perpatvar, a szigorú apa mindeniknek a seggére vert a nádpálcával. A fiuk azt mondták nekik nagyon fájt, de azért Ellát széppé teszik. Lefogták, levetkőztették, kidomborították a tomporát és két oldalról fekete és barna cipőkrémmel bekenték, és utána elkezdték fényezni suvickolni. A leányka eleinte szabadkozott, de utána együtt röhögött a fiukkal és biztatta, hogy a puha kefével dolgozzanak, mert az még csiklandozza is.

Amikor látták, hogy Marikának a vetőrlőben fogytán a fonál, hárman oda

ültek csőrőlni. A csörlő egy láda melynek felsőfelén egy rúd halad keresztül.Ez lényegében egy tengely melynek egyik felén egy lendkerék van, azt kellett hajtani, az adta a sungot és a másik végén egy vékonyabb rudacskára kellett ráhúzni a vetőrlő csőt és arra tekerni a fonalat. Szabály volt az egyenletesség és a feltöltött fonal telitettségének betartása, hogy azt a helyére be lehessen tenni.

A fiuk szorgoskodtak, dolgoztak. Marika csak a kiáltásra lett figyelmes. Déni és Sanyi odahívták a legkisebbet, Jenőt és rábeszélték, hogy a lendkerék elég vékony ahhoz, hogy mikor sebesen forog a fogaival megállitsa. A kölyök meggondolatlanul kötélnek állt. Szerencsétlenségére két foga kitört, folyt a vér, kiabálás, ijedten szaladtak az anyjukhoz, pofonok csattanása Jenőért Elláért. Kimerítő nap volt.

Marika már nagyon várta, hogy hazaérjen. Várta, hogy lefeküdjön és elsuttoghassa az éneket, amit esti imája utánra most vett be, hogy élessze

reménységét."Uram én mindent hozok, testem és lelkemet; Mint élő áldozatot

fogadj be engemet" Ezt énekelték a diakonisszák is a fogadalomtétel előtt.

          Hazaérve különös kép fogadta, mely nyomasztóvá tette a hangulatrot. Vilma sokkal fürgébben mozgolódott, tett-vett a konyhában.

Még a köszönését sem fogadta. Egykettőre kizavarta a többieket az udvarra Kezét csípőre téve megállt a konyha közepén. Marika érezte, hogy ebből semmi jó nem származik.

- Na, mi van kisasszony-, kezdte Vilma- neked nincs anyád?

A papnétól kell, megtudjam, hogy mi burjánzik az agyadban? Hogy is tudtál elképzelni ilyen bődületes marhaságot? - már reszketett a felindultságtól, szinte rikácsolt- Ki tömte a fejedbe, Hermina? Biztos ő volt, mert ő is csak a könyveket bújja ahelyett, hogy a fiaival többet törődne. Aztán anyáskodva beadagolja a hülye elképzeléseit a te még hülyébb fejedbe!- megállt, hogy

megszusszanjon. Nem, édesanyám,- szolt Marika halkan - Hermina néninek semmi köze az egészhez. Én láttam Vásárhelyt. de nem tudta befejezni, mert Vilma ismét dühbe jött.

          - Szóval te. Vásárhelyt! Ezzel mindennek vége megértetted? Itt a sok gyermekkel baj van, sok a dolgunk. Szólok az esperes úrnak és a tanító úrnak is, hogy többet nem fogsz járni a dalárdába. Nem leszel sem énekesmadár, sem dia... mi a fene!- gúnyos, kényszerkacagás tőrt fel belőle - Még hogy református apáca,papok és tanítok szalmazsákja .-kezét tördelve nézett ki az ablakon,pillantást vetett a hancúrozó kinnlevőkre? Ki tudja? aztán megfordult

- Nem, lányom, jó lesz megbékélni a gondolattal. Nekünk nincs lehetőség a taníttatásra és minden erődre szükség, van. Mari nénéd most vállal neked munkát és szőni fogsz, kisasszony, nem dalolni és apácáskodni.

          Ez már sok volt. Ez a hideg zuhany! És mindez édesanyjátólaki”véres

verejtékkel hozta a világra."Már nem érdekelte a Misivel való találkozás sem. Összetört, sebzett lélekkel feküdt az ágyban. Álom nem jött a szemére csak kövér könnycseppjei folytak végig az arcán. Ezután a templomban sem ülhetett többé a dalárdások közé, Vilma szigorúan maga mellé ültette.

          Lassan leülepedett bánata, helyre rázódtak érzései. Ebben része volt az édesapjának is. Nem szeretett kárpálódni, veszekedni. Mindig az okos ember elméletével a békés megoldás híve volt. - Lányom, az idő mindent megold,a sebeket begyógyitja. Erre az esetre valamikor rágondolnod csak egy orrcsiklandó tüsszentés emlékét jelenti. Higyj nekem és ne keseredj el, hisz te templomba járó lány vagy. Tudhatod, hogy az Úr utjai kifürkészhetetlenek és csak idővel jössz rá a helyességre. Bebizonyosodik, mert Isten rosszat nem akar.

          Ez jól esett. Hatott. A bölcs apai vigasz. De azért összecsaptak feje fölött a keserűség hullámai. Nyügössé tette és merészebbnél merészebb gondolatok kergetőztek agyában. Azon tűnődött sokszor, mi lenne, ha ő is

az anyja lánykori viselkedését követné és elszökne otthonról. Vagy még kellemesebb,beszéljék meg Misivel és szökjenek meg együtt. Micsoda szóbeszédet vonna maga után, mekkora szégyen lenne az anyjának, de

nem is ártana neki. Csak az édesapját sajnálná, mert ő szívből szenvedne.

          Erre azonban nem kerülhetett és nem is került sor. Elsősorban

mert Marika annál komolyabb volt, hogy ilyen kalandokba sodorja magát.

Azután pedig a körülmények alakultak úgy. Vilma összedugta a fejét nővéreivel, Annával és Rózával és kiötölték, hogy férjhez kellene adni

Marikát. Anna nagyon ellenezte a Misi körülötte való forgolódását, mert

mire vinné egy"kéménykaparóval"? Túl lealacsonyitónak tartotta, hogy az

ő nagycsaládjukba kéményseprő kerüljön. Mert szerinte náluk mind becsületes  iparos emberek vannak: géplakatos, ács, kőműves; ezek mind divatos és jól fizető mesterségek. De kéményseprő?

          A ravasz és gőgös Annának nem kellett a szomszédba menni tanácsért.Mint egy agytröszt egyedül dolgozott és gondolkozott, csak az eredményeket közölte a testvéreivel. Arról már értesültek, hogy Mari nénjük Sanyi fiának hamarosan lesz a lakodalma Dobai Rózikával. Ezt az alkalmat kell megfogni és kihasználni. Azt is tudta, hogy a nővére még mindig jó barátságban van Sepsi Marival és szőtte a jövőt kecsegtető tervét. Ugy kell intézni, hogy a bábaasszony fia, Jóska legyen Marika koszorús társa. és az által minden megoldódik. A kéményseprőt távol kell tartani és erre is lesz gondja.

          Az esküvő előtt néhány nappal személyesen ment át a szomszédba Misihez, és közölte, hogy üzenték Görgényszentimréről, nagy szükség lenne a kastély kéményeit rendbe tenni, viszont többen is társultak és igényelnék a szolgáltatását. Megjegyezték, úgy készüljön, hogy legalább háromnapi munkavan kilátásba. Misi meghallgatta az üzenetet és megköszönte Anna kedvességét hogy közvetítette a hírt. Örült a munkának és szeretett Görénybe menni.

Elutazása előtti este még elbeszélgettek, hancúrozgattak Marikával a kapuban

és megígérte, hogy miután visszajön, többé nem időznek a kapuban, szeretne aszüleivel beszélni.

          Marikát meg is lepte meg nem is. Lelke mélyén még élt élete nagy csalódása, amit az anyja idézett elö. Hogy lehet ilyen gonosz, töprengett, hogy csak a saját érdekei vezérlik. Birálja a testvérét, Herminát, de értelemben, ítélkezésben és éleslátásban mekkora szakadék tátong közöttük.

Ő a legkiválóbb az összes testvérei közűl. Igazán földre szállt angyal. Miért nem lehetett az ő lánya? Amikor a legbizalmasabban kitárta szívét és nagy elkeseredését ecsetelte, meg azt, hogyan lehet ilyen elvakult az anyja, Vilma.hogy a diakonisszahivatásban nem a valóságot látja, azt, hogy mekkora kihívás, hisz az élet legnagyobb öröme másokon segíteni. Az anyja csak haszonélvezője szeret lenni a segitségnek. Azt természetesnek tartja, hogy rajta segítsenek.

          Hermina nem ítélkezett, hisz a testvéréről volt szó, aki ráadásul édesanya is. Ennek az összetört szívű lánynak az anyja. Nem lenne ildomos és ésszerű egymás ellen uszítani őket!"Tiszteld atyádat és anyádat."

          Misi elment Görgénybe. Jelentkezett a kastélynál, végig járta a falut és kereste az igénylőket, de mindenki csak értetlenül nézte, csodálkoztak, mert nem tudtak semmiről. Végűl akadt három jelentkező, hogy ha már itt van nem bánnák, takarítsa ki a kéményeiket. A falu felleltározása és a munka elvégzés csak igénybe vett három napot és igyekezett haza, idejét látta, hogy a Marikának tett ígéretét beváltsa. Biztos volt sikerében, de mégis marcangolta a gondolat, hogyan fogadják a szülők kérését, terveit.

          Első útja Marikákéhoz volt. Megkérte az egyik utcán tátogó leánykát

küldené ki növérét, mert beszélni valója van vele. Az értetlenül bámulta, hát

,aztán megmondta,hogy Marika lakodalomban van,koszorús lány. Ez mellbe vágta Misit. Erre nem számított. Már felötlött benne a csalafintaság, hogy a nagynéni távol akarta tartani és ezért volt a görgényi kiagyalt terv. Miért nem közölte vele Marika? És mekkora ebben a szerepe neki? Lehangoló gondolatok, ocsmány harcászatok, undorító élet, idő, jövő. Már csak arra volt kíváncsi ki a vetélytárs? Harangozás alatt belopakodott és meghúzódott a cinteremben az orgonabokrok sűrűjében. Megérkezett a násznép és ténylegMarika egy délceg legény oldalán lépkedett mosolyogva. Vajon örvend, vagy kényszerhelyzetben van, mert ismerte, tudta, hogy zavarát is mosollyal fejezi ki.

Ez volt minden. És elég volt. Azon a délután Misi összecsomagolt és véglegesen kereket oldott. Soha nem hallatott magáról.    

 

          Marika nem is sejtette a háta mögötti cselszövést. Furcsállta, hogy Misi már néhány napja nem jelentkezik, de érzéseinek nem adott hangot. A hátsó udvaron a kútnál szoktak elbeszélgetni Irénnel az Anna vele, egyidős lányával, ha idő akadt rá. Épp pusmogtak a lakodalomról, az ott megjelent legényekről, melyik táncolt jobban. Elmélyültek a lányos locsogásban, amikor észrevették, hogy Anna hallgatózik a közelben. Hirtelen elhallgattak.

          - Na mi van kisasszony - szólt a nagynéni csípősen, gúnyolódva - nem takaríttassátok a kéményt, mert már rég nem látoma kéményseprődet?

          - Nem.- felelt kurtán Marik a.-de mi köze hozzá?

          - Nekem ugyan semmi, de gyáva legény az, aki egy-kettőre megfutamodik. Volt gondom rá, hogy ne legyen belőled kéményseprőné.

Mert mi annál többek vagyunk!

Marika megdöbbenve állt, Irénnek is leesett az álla a csodálkozástól.

          - Szégyellje magát gőgös boszorkány! Miért avatkozik az életembe!

Verje meg az Isten! -és berohant a házba.

          - Majd még megköszönöd később - kiáltott utána Anna epésen -

Leszünk mi még köszönő viszonyban.

          Marikát kezdte edzeni a sikertelenség,mely minden oldalról érte. Nyomta a lelkét mint egy súlyos bűn és fokozta benne a passzivitást. Többé már nem volt közlékeny senkihez,még az édesapjához sem,akit pedig nagyon szeretett. Rájött,hogy egyedül áll a világban,s ha így van döntéseit is egyedül kell hoznia. Már nem számíthat senkire.

          A lakodalom után sokat sejtető,furcsa változás is történt. Egyik késő délután Jóska jött egy csokor virággal. Marikának adta. Miután hellyel kínálták a leány kiment,hogy vízbe tegye a virágot. A kútnál ott volt Irén is.

          - Te, Jóska miért jött hozzátok?

          - Mi van,ti mindent figyeltek és láttok?

          - Hát nem köthetem be a szemem. Csak nem cipőt rendelnek neked

          - Hova gondolsz,arról én is tudnék. Jött,beszélgetnek,én meg kijöttem,hogy ne alkalmatlankodjam.

Jóska távozása után Vilma felcsattant. Rászólt Marikára,hogyha legény jön a házhoz virággal,az biztosan nem érte és nem a gyermekekért jön. Máskor legyen kedvesebb és viselkedjen úgy ahogy az férjhez adandó hajadonhoz  illik.

          - Miért? Azét jött? - kérdezte elámultan.

          - Sosem lehet tudni. -avatkozott a beszédbe Károly- Mindig résen kell lenni,mert nem tudhatod mikor és hol ér a szerencse.

"Tehát eladó vagyok!Férjhez adandó hajadon!!!" dühöngött magában. Nekik mindegy,csak vigyenek,mert egy etetni való szájjal kevesebb. Cudar világ,  hitvány számító emberek. tehát ilyen az élet. Ez az élet rendje,ha nem vagy gróf,vagy nagy úri sarj. A mi származásunk olyan szégyenteljes,hogy a könnyelmű, léha rokonság még a nemesi címét sem tartotta meg,mindent elherdáltak,eladósodtak,tönkrementek. Végül az apja öccse még a féltve őrzött kutyabőr oklevelet is ellopta, magával vitte Szarajevóba, s most ki tudja Amerikában téblábal, vagy ha szerencséje volt éli világát. Biztos a kutyabőrnek nem nagy hasznát vette. Senkiházi, széthúzó család. Nem törődtek egymással, szétszéledtek.

          Jóska a későbbiekben gyakrabban tette látogatását. Marika igyekezett hogy, ne maradjanak magukra, a családban közösen történjen a beszélgetés társalgás. Mikor hazaindult kikísérte a kapuig, de sosem engedte, elhárította a fiú közeledését.

Sötét nyári éjjel volt, a csillagok is csak halványan sziporkáztak, a hold nem sütött. Gyönyörű cigányzenére ébredt és egy csodálatos férfihang énekelt.

                    "Van egy nóta, nem dalolja senki

                     Elfelejtett kalandos regény.

                     Barna kislány fekete szemébe

                     Szerelmes lett egy sápadt legény"

 Vilma ugrott ki elsőnek az ágyból, matatott az asztalon, kereste a gyufát.   Hirtelen elsercintette, de már fordult is, hogy Marikát húzza ki az ágyból:

"Gyorsan, gyorsan! Itt a gyufa" -suttogta.

                     "Késő éjjel húzzák a cigányok

                      Elvarázsolt nagy ablak alatt.

                      Sírt a fiú, zokogott a lelke.

                      Kacagott a leány ezalatt

Milyen igaz" -vélte Marika, míg meggyújtott egymás után két gyufaszálat

                      " Szállj, szállj szerenád

                        Egy holdvilágos éjjelen

                        Barna kislány ablakodba

                        Hadd boruljon le zokogva

                        Egy sápadt legény"

Gyönyörű volt, mámorító, bódító. Gondolta, hogy Jóska, de a mély sötétben csak gyengén kivehető alakokat látott. Várt, amíg hallotta a távolodó lépteket aztán visszafeküdt. Két kisebbel aludt egy ágyban. Álom már nem jött a szemére. Előszőr elmerengett azon, hogy milyen csodálatos hangja van Jóskának. Tudta, hogy benne van a fúvós zenekarban, trombitán játszik, de tagja a férfikórusnak is.

          Ez volt élete első éjjelizenéje. Elmerengett, hogy olvasmányaiban ilyenkor hogyan viszonyultak a lányok. Gyertyát gyújt, és úgy tartja, hogy halványan, sejthető legyen az arca, alakja. Aztán behívja a legényt öt percre. Semmi esetre sem többre. Előtte habselyem pongyolát ölt magára, leülteti, ragyog a boldogságtól. Konyakkal kínálja a "merénylőt",

A cigányoknak is bort tölt. De csak öt percig tart a fogadás.

És visszazuhant saját világába. Ő ilyet nem tehet, hiszen szoba konyhában élnek kilencen összezsúfolódva alusznak. Ez már nyomorúságos külön világ. De ez a valóság!

Reggel vízért ment a kútra. A nagynénje ott sündörgött, mintha várta volna, aztán átszólt nagy hangon.

                    - Ha jól hallottam éjjelizenét kaptál.

                    -Azt hittem magának szól- csipkelődött Marika.

                    -Ne szemtelenkedj, mert szájon csaplak!

                    -Maga kezdte-, mondta, majd hozzátette -Külömben azt mondják, egészen magára ütök.

                    -Az is kéne a fejednek! - emésztődött Anna s bosszankodott

hogy a csipkelődése nem ért célba.                  

          Később minden leülepedett, az élet visszaállt megszokott rendjébe. Vilma végezte fáradthatatlanúl a rá mért áldozatos munkát, ami hozzájárult a család egyszerű de zökkenőmentes életéhez. Anna sosem tudta túltenni magát a mindenki utáni aprólékos megfigyelések és csípős megjegyzések szánalmas szokásaiból. De ez már benne volt a vérében. Marika továbbra is szőtt a nagynénjénél annyi változással, hogy"próbából" a nagynéni megbízta egy általa tervezett készlet elkészitésére. Legyen benne szalmazsák, lepedő,párnahuzat és egy gyapjútakaró, majd külön pamutból ágyterítő, abrosz szalvétákkal, törülköző és edénytörlő. Vagyis mindaz, ami egy átlagos háztartáshoz szükséges, amit közönségesen stafírungnak mondanak. Marika  nem kellett sokat gondolkozzon, mert ilyen feladatokat kellett megoldjanak tanulás alkalmával is. Épp az tetszett a zsidónőnek, mennyire leleményesvolt és milyen díszes dolgokat készített minden külső magyarázat és támogatás nélkül. A szalmazsák egyszerű volt, mert, csak vastagszálú kender fonalat kellett használnia. Úgyszintén a takaró is, csupán abban a feltöltés gyapjúval történt. Nehezebb csupán az ágyterítő és az abrosz volt, mert azokat kétszínű pamutfonalból négynyüstösen kellett szőni,hogy kiadja a mintát. Sötét és világoskék szint hasznát. Persze ez időt igényelde mit, számit, legalább bebizonyítja, hogy mit tanult, mennyire sajátította el a szakmát. Egyáltalán nem kellett volna gáncsoskodnia anyjának, amikor a szövődébe hívták dolgozni, mert sokkal jövedelmezőbb lett volna, mint otthon a hajsza és a napszámos munka, vagy felében hagymát, kukoricát termelni. Dehát nem állt le vitatkozni, mert édesanyja annyira konok, akaratos  hogy vele úgysem lehet. Mindig az ő nézete az igazi.

          Jóska gyakrabban eljárt, betartva az udvarlási napokat: csütörtököt és

szombatot. Idővel rájött hogy a szombat nem is annyira megfelelő, mert

Marikákénál mozgalmas az este. Hordják a Marosról a vizet, mindenki mosakszik, tisztálkodik, mint általában hét végén, Vilma meg akkor főz vasárnapra, mert akkor az egész család templomba megy.

          Az egymásközti beszélgetések általánosságokat kerülgettek. Igyekeztek nem bonyolódni értelmetlen szövegekbe, mert Marika hiába próbálkozott volna könyvekről, olvasmányiról beszélni, a legény csak a bibliai történeteket ismerte, amit az iskolában tanult. Tudott volna beszélni a zsidó szokásokról,ételekről, ünnepekről, mert ezekkel tisztában volt. Öt kerek év megtanította, de emlékezni sem akart rá. Beszélhetett volna zenéről, zenészekről, mert a zenekarban a karmester minden darab betanítása előtt elmélyülve beszélt a zeneszám keletkezéséről, a szerzőről, de ő bátortalan volt kezdeményezni.

          Már jól benn voltak a tavaszban, amikor a teljes kibontakozásban megérkezett a május. Minden falunak megvannak a maga kiváltságai,

szokásai, amit illik betartani, amihez igazodni kell. Soropházán ősidők óta

bevett szokás, hogy a lakodalom a násznagynál kezdődik. Jó előre elkészítenek egy berbécshússal elegyített krumpli tokányt és erre az alkalomra meghívják a kiszemelt vendégsereget, akik részt vehetnek a lakodalomban.

Vacsora után megbeszélik az időpontot és a kellékeket ki, mivel járul hozzá.

A násznagy listán összeírja a megjelenteket. A lakodalom alkalmával ellenőrzi a jelenlétet, és aki hiányzik, azt megszégyenítésként a rá kővetkező vasárnap kihirdetteti a pópával a templomban, hogy potyázott egy húsos tokányt, mert nem jelent meg a menyegzőn.

          Itt más szokások élnek hagyományként. Ilyen például az újévi fánk, az

finom kelt tésztából bő zsírban sütött helyi nevén pánkó és a vastag pala-

csinta. Vagy a húshagyó keddi kürtöskalács és a nagypénteki pattogatott

kukorica, közönségesen "a kakas"Mindezeket máskór is lehet készíteni, de

igazából helyi szokás szerint akkor van az ideje, akkor árasztja el a falu levegőjét kellemes ínycsiklandó illatával. Még a zsidók is betartják pedig

nekik nincs vallási kötődésük. Ezeknek is meg van a kellő ideje, mint a húsvéti piros tojásnak, mert tojást lehet festeni bármikor, de csak húsvétkor van meg az igazi hangulata. Május első vasárnapján tartja az egyház az anyák napját.amit majálisnak is neveznek. Ilyenkor kivonulnak az erdő melletti nagyrétre,az ifjúság szórakoztató szabadtéri műsorokkal készül: labdajátékok, lepényevés, zsábafutás, ami kellően szorakoztat mindenkit, különösen a lepényevés.

Erre többnyire fiatal fiuk jelentkeznek. Két faoszlopra, emberfeletti magasságra kifeszítenek egy zsineget s arra félméteres távolságban szilvaízzel megkent lepényeket, aggatnak. A játékvezető középre áll, a fiuk egy lepény alatt foglalnak helyet. A játékvezető fel-le rázza a zsineget és a fiuk hátratett kézzel ugrálva kell, harapdálják. Az a nyertes, aki a leghamarabb elfogyasztja.

A közönség viszont nagy drukkolás közben azt élvezte, hogy mennyire

összemaszatolódtak a szilvaiztől. A zsábafutásnál a jelentkezőket derékig

zsákba bújtatták és úgy kellett bizonyos távolságot, megtegyenek. Díjak is

voltak meghatározva. Mindenek felett a vonzó az volt, hogy ilyenkor kivonultak a városból a zsibárusok is mindenféle játékkal, csecsebecsével.

Volt ott similabda, színes tollakkal díszített gipszmadár, üveggyöngy és

különféle olcsó kacatok. Legcsábítobb az öreg örmény cukrász volt, aki

fagylaltot, különböző házi készítményű cukorkákat és mézeskalácsot is

árult.

          Ezt az eseményt faluszerte nagy készülődési izgalom előzte meg.

Marikát érte a megalázó, kiábrándító határozat, Vilma őt nem engedte a majálisra, mert ügyelnie kellett az alig egy évet töltő hugára. Dühöngött magában. Átsírta az egész délutánt és mind jobban szilárdult lelkében az elhatározás, ha Jóska megkéri, beleegyezik.

Kezdett minden zsarnokság elviselhetetlenné válni és sosem látta annak okát, miért ő az áldozat, miért ilyen galád vele szemben az édesanyja.

Választ rá sosem kapott és nem volt mit tenni.

          Késő délután mikor hazaért a család, Vilma átadta a Jóska ajándékát

A "vásárfiát"ahogy mondani szokták, olyan örömmel mintha tőle származna.

Egy szépen kifestett mézeskalács szív, kis tükörrel a közepén. Örvendett neki, valamennyire mérsékelte bánatát, hogy reá is gondol valaki.

          Nemsokára a majális után eljött Jóska Marival, az édesanyjával.

Vasárnap volt, Szentháromság vasárnapja. Hagyomány szerint ilyenkor

ordás kalácsot és káposztás lepényt szoktak sütni. Az udvari asztal volt a vendégváró, azt ülték körbe. Vilma a gyermekeket játszani zavarta, hogy ne

hallgassák a felnőttek beszélgetését. Mert a gyermekben nem áll a szó,

mindent ellocsog a szomszédoknak. A gyermeksereg elvonult, de azért

hegyezte a fülét minden elejtett szóra, hogy legyen jó tájékoztatás.

          Károly bort hozott és az asszonyoknak saját készítésű meggy-

likőrt. Pipára gyújtott, aztán szó volt időjárásról, a majálisról, termésről,

minden unalmas közbeszédről, amíg Mari bele nem unt, majd kihúzta magát, és azt mondta.

          - Ez mind szép beszédtéma, de jövetelünknek meg van a maga célja.

          - Gondoltam- szólt Károly és mélyet szívott a pipájából.

          - Az életnek megvan a maga rendje. A Szentírás is azt írja"Nem jó az

embernek egyedül"Amint látom a mi gyermekeink, megértik egymást, hisz

Jóska pontosan betartja a kuriza időt, s ha jól elnézem, mintha emésztené is a szerelem - itt kuncogva nevetett mintha zavart akart volna gerjeszteni.

A fiatalok lehajtott fejjel pisolyogtak, majd Vilma tettetett aggodalommal szólt.

           -Én megértem az előrelátását, drága Mari, de nem lenne korai erről még beszélni? Egy ilyen életbevágó lépésre fel kell ám készülni.

          - Vilma, Vilma - mondta Mari fejét ingatva, s abban a pillanatban mind a két asszony évekkel vonult vissza emlékezetében. Tíz év volt közöttük és

egy szívfacsaró kegyetlen sors. Egyformán vették szüleik semmibe érzéseiket és erőltették rájuk akaratukat. Őket nem kellett megkérjék. Adták úgy is! De folytatva másképp fogalmazott.- Nincs miért aggódni, és nem kell készülődni.Ha adják Marikát csak a lakodalom idejét, kell kitűzni. Hoznia semmit nem kell mert az sem lenne hová rakni.

Vilmának valamennyire lélekmelegítő volt ez a bíztatás, mert bizony ekkora család mellett keserves dolog kiállítani a hozományt.

          - De a stafferungját azért csak elfogadjátok! -törte meg a beállt csendet mosolyogva Károly.

          Így elintézettnek látszott minden, ürítettek még egy pohárral a fiatalok boldogságára, a családok közötti békés közeledésre. Vilmáék részéről nagy volt a megnyugvás, mert azt mindenki tudta, hogy a Sepsiek, és különösen Mari minden téren nagyon jól van.

          A nyár végére Marika befejezte a nagynéni által kiadott munkát. Minden egyes darabot szépen összefogva felhalmozta az asztalon. Állt és nézte munkáját, kíváncsi volt a nagynéni véleményére, ami a minőséget és az elkészítési időt illeti. Az idős asszony bejött, megfogdosta a kelméket, mintha a minőségét vizsgálná, aztán a kebelére ölelte húgát és a fülébe súgta:- Ez mind a tiéd, ez részemről a nászajándék.

Marika megszeppent, fokozatosan ért tudatáig a valóság. Ragyogtak a szemei és mindkét arcára cuppanós csókot adott a szeretett nagynéninek.

          A lakodalmat decemberre tűzték, annak okán, hogy mindketten decemberben születtek, Jóska ötödikén, míg Marika tízedikén.

Nem volt egetverő mulatság, ahogy azt többen elképzelték, hiszen Sepsi Mari egyetlen fiát nősíti. Azért igyekeztek megadni a módját a sok szóbeszéd elkerülése miatt is, de mindent megelőzően az irigyek suttogták, milyen jó Vészi Marikának csóré valaggal mekkora házba megy férjhez, és az áldott jó Mari néni menye lesz. Az évek során viszont kiderült, hogy Mari néni sem volt makulátlan szent és áldott anyós.

Az összeköltözést aztán követték radikális változások.

 

          Öt évvel ezelőtt történt, hogy a legkisebb Sepsi testvér, István, búskomorságba esett. Okát senki nem tudta. Vagy mégis? Marinak volt némi sejtelme, hogy öccse a sógorasszony kicsapongásaitól szenved. Bánatát fojtja magába, hisz négy gyermekkel áldotta meg Isten.

És a legkisebb, aki igazán Sepsi vonásokat örökölt az anyai könnyelműség következtében, közel két éves és ülni sem tud huzamosabb ideig. A sógor-

asszony, hogy felszabadultabb legyen (?) műbalhéval kereste meg sógorát, a húga férjét, aki kisbíró volt és elpanaszolta aggodalmát, nincs nyugta István miatt, úgy látszik hülye, s amikor nincs otthon, bármely pillanatban felgyújthatja a házat, vagy kárt tehet a gyermekekben. Az egyesség megszületett. Marinak rövidesen Kolozsvárra kell utaznia, biztos több napot vesz igénybe s az alatt intézkednek. A kisbíró értesítette a dicsőszentmártoni Elmegyógyintézetet,közönségesen a Sárgaházat, hogy veszélyes betegről van szó és kérik az elszállittatását. Jöttek, és Istvánt kényszerzubbonyba öltöztették. Nem ellenkezett. Erre az időre a felesége gyermekeivel együtt átment a húgához hogy gyermekei ne legyenek tanúi, mi történik az apjukkal. Ugymond megmentette a "látványtól". Elvitték. Csak később derült ki, hogy örökre.

          Mari mikor hazaérkezett Kolozsvárról a húga, Anna könnybelábadt szemmel mesélte, hogy mi történt Istvánnal, mindent a sógornő intézett a kisbíróval, az a ribanc kúrva. De nincs igaza. Nézzenek utána és hozzák haza.

A két testvér egy hónapig készülődött titokban és végül elmentek Dicső-

Szentmártonba. Mari kihallgatást kért az intézet főorvosánál és érdeklődött öccse állapota iránt. A főorvos kedélyesen elmagyarázta, hogy megtörtént az alapos kivizsgálás, megkezdték a kezelést. Sajnos a beteg állapota annyira előrehaladott, hogy sok időt vesz igénybe. Arról szó sem lehet, hogy haza engedjék.

Mariban kétségek támadtak, hiszen ők semmi félé rendkívüli rendellenességet nem észleltek. Ki tudja, hogyan fizette le a kisbíró a kezelő orvost, hogy huzamosabb ideig itt tartsák.

- Láthatjuk, doktor úr, ha már ekkora utat megtettünk?

- Hogyne, asszonyom, -nyájaskodott a főorvos- de nem veszik, rossz néven, ha az intézmény belső szabályai alapján csak kényszerzubbonyban vezethetik ápolóink a beteget a vendégszobába.

Bevezették Istvánt. Leültek egymással szemben és mindhármukból kitört a zokogás. Sírt a két asszony, hogy drága testvérüket, akit széltől is óvtak ilyen körülmények között kell, lássák.

- Mari, vigyél haza-, suttogta-, nem bírom már a módszereiket, állandóan altatnak. Nagyon hiányzanak a gyermekek. Aztán mély hallgatásba zuhant.

Testvérei beszéltek hozzá, minden otthoni vidámságot, hogy felvidítsák.

Egymás szájából vették át a szót-, ahogy mondani szokták. István csak ült,

Aztán izzadni kezdett, gyöngyözött a homlokán a verejték, majd szemei elhomályosodtak és torka szakadtéból ordítani kezdett: - Meneküljetek!

Ég a ház! Vigyázzatok, mert rátok omlik!

Két ápoló gyorsan érkezett és elvitték Istvánt, mondván, hogy ma még nem kapott nyugtatót.

"A sok nyugtatóval fogjátok megölni" -sohajtott gondolatban Mari, majd belekarolt húgába és indultak az állomásra.

          - Gyere Anna, azt hiszem, utoljára láttuk öcsénket. - és nem tévedett.

(Évek múltán, amikor megkezdődtek a zsidóüldözések és rokonlelkek szaladtak Mari után, mert a kisbíró kilakoltatta a Katz családot, a bútorok az út szélén a csorgó esőben, Mari elégtételként szaladt és akkora pofot húzott le a kisbírónak, hogy az orrvére is megindult. Ebben összpontosult az akkori helyzet iránti felháborodás, de minden lefojtott bánat és harag, amit az öccséért érzett. 

 -Nem szégyenled magad te"keresztény lélek"? Hogy lehetsz ilyen utolsó

gané. Az Isten nem hiába tett sántává!!                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                és azzal elviharzott)

          Hazaérkezve kerülték a találkozást a sógórnővel. Később Mari csak elment és próbált beszámolni a látottakról, de Lóri-így hívták a sógorasszonyt-nem tanúsított különösebb érdeklődést. Mari közben az ölébe vette a legkisebbik lányt, játszadozott vele, a gyermek mintha érezte volna az feléáradó szeretetet, simogatta a Mari arcát, belekapaszkodott a fejkendője csücskébe.

          - Sógorasszony - szólt Mari - ha nem bánja én elviszem a leánykát egy ideig magamhoz.

           -Hát, ha nem lesz terhére, nem bánom, mert sok a mezei munka, s amióta István nincs itthon, nincs ki vigyázzon rá.

"Hogy nem sül le a pofádról a bőr, te kétszínű, hazug kígyó" -sziszegte Mari gondolatban, de feletet sem adott gyors iramban magához ölelte a gyermeket és sietett haza."Mintha öcsémet hoztam volna"mondta később Annának.

           Legfontosabb, elsődleges dolgának tartotta mielőbb elvinni a kislányt

Görgénybe Dr.Veress Márton orvoshoz,aki körorvos ugyan,de fürdő

gyógyászati szakorvos hírében áll. Az orvos megvizsgálta és szörnyülködött a hanyagságon, ami körülvette a gyermeket. Azonnali gyógyfürdőt és iszappakolást javasolt. Mari csebret vásárolt,melynek fala olyan magas volt,hogy a gyermek felállva belekapaszkodhat. Hozatott egy hordó vizet és iszapot a görgénysóaknai sóstóból és elkezdte a kezelést. Tornáztatta,masszírozta a lábait,majd meleg iszapos pakolást tett rá

és hagyta,hogy jól rászáradjon,utána langyos sós vízbe ültette. Ezt minden nap

elvégezte és eredményként két hónap után örömmel látta,hogy a kis csöppség feláll és a cseber oldalába kapaszkodva lépeget. Majd egy évig tartott,amíg minden nap derékig érő vízben állt. Annyira felerősödött,hogy már a lakásban is járni kezdett. Órákig ült Jóska közelében és figyelte amint dolgozik.

          Nagy volt az öröm a rokonságban. Még Lóri is szakított időt,hogy megnézze a csodaszámba menő eredményt. Ő különben már mindenről lemondott,azt hitte,hogy a gyermek béna fog maradni örökre.

          Mari nem engedte vissza és Lóri sem bánta. Igy lett Rózsi szeretett otthona a Mari háza és őt szólította mamának.

 

          A Marika átköltözése után kezdődtek a változások. Ő épp gyerekek elől menekült és különben is zavarta az efféle kuszáltság,hogy az anyósa nevelje a sógornője gyermekét. Náluk ilyesmi nem volt szokás. Az hogy Pista,az unokatestvére hozzájuk került,más eset. Pista teljesen árván maradt. A legényke szerette náluk,mert a népes gyermeksereggel jól lehetett játszani,de végül Anna megirigyelte,vagy sajnálta Vilmát a sok gyermeke miatt,s ezt kíméletlen ráadásnak vélte,magához édesgette.

          Rózsi már iskolába járt. Ugy általában amikor kettesben maradtak

Marika eléggé nyers volt vele szemben,mindig felemlegette,hogy a nagynéni neked nem mamád. Neked van édesanyád,miért nem mész haza,mert minden gyermeknek az anyja mellett a helye.

          Másik nagy megdöbbenése az volt, amikor karácsonyra haza jött az Anna fia,Pista Bukarestből és Marika az udvar felé néző konyha ablakon

kitekintve arra lett figyelmes,hogy Pista a hóna alá fogott libával az ablak alatt lehajolva lopakodik haza. Türelmetlenűl várta az anyósa hazaérkezését és értetlenkedett.

          - Anyám - így szólította mindenki az anyósát  -a reggel itt járt Pista és

az ablak alatt összezsugorodva vitte el a libát. Ez maguknál így szokás?

Marit mintha kígyó csípte volna meg,rohant át Annához.

          - Nem sül le a pofádról a bőr,ha egyáltalán van,te,Anna? Az istenlovába miért loptátok el a libámat?

          - Mert ennek a drága fiamnak is kell néhány jó falat. Ki tudja mennyit

éhezik,hogy nekem pénzt küldjön? -mosolyogva végigmérte Marit miközben darabolta a libát.- Ni,te milyen szép surcod van,hadd próbáljam fel én is.-azzal leoldotta a Mari derekáról a kötényt,feltette magának és ott is maradtörökre,mert sosem adta vissza.

           -Tudod mit Anna,változott a világ-mondta Mari kioktatólag -Nálunk is

már más szelek fújnak, és másképpen hangzik a "fogadj Isten".vitákat elkerülendő,ne vedd, róssz néven,ha mostantól az átjáró kiskaput örökre

leszegzem, és mindenki maradjon az ő  békességében - köszönés nélkül elment.

Rövid időn belül hallatszott a nagy kalapácsolás és Sepsi Mari lezárta az

határt a testvérével.

          Falun a hír hamar szárnyra kél és rövid időn belül, elér mindenhová.

Oda is ahol nem várják. Lóri a Marika ellenvetéseit rossz néven vette, és leckéztetésnek értelmezte. Nemsokára a hír hallata után kiállt az útkereszteződéshez, és amikor lánya jött haza az iskolából kézen fogta és haza vezette. Örökre. Annának is torkán akadt a gombóc,nem tudta lenyelni,kész megcsúfolásnak vette a Mari elhatározását,amiért lezárta a közös átjárót. Ésmindezt miért?kiért?egy jött-mentért ,aki a menye lett. Sietett a "csókafészekbe" Andráshoz panaszkodni,elsírni bánatát.

          Néhány nap múlva az András egyetlen leánya Annuska látogatóba jött azzal az ürüggyel,hogy elnyűtt cipőket hoz javittatni. Jóskát nem találja otthon,nyugodtan leül, és csevegni kezd Marikával nem rég telt szép időkről,dalárdás múltról,műsoros bálokról és arról,hogy milyen kár,hogy amostani fiatalokat mindez már nem vonzza. De ez csak szósz volt,amolyan rutinos bemelegítő a beszélgetésbe,mert rövidesen eltért a témától és készült kipakolni.

- Már rég meg akartam kérdezni,te mit képzelsz magadról ?

- Nem értem mire céloz  -szólt Marika,habár sejtette,hogy mi következik.

- Érted te nagyon jól,ne tettesd magad. Ide erőlteted magad a nagycsaládba s apránként mutatod a fogad fehérjét. Előszőr a nagybátyám leánykáját űzöd el innen,utána a nagynénéim kapatod össze. Mégis mire készülsz ?

- Én semmi különösebbre Annuska,csak békés nyugodt családi életre.

- Ha neked ez boldogság....

De Marika közbevágott.

- Nálunk nincs és nem is volt élősködés egymás bőrén. Mindenki végezze a saját munkáját és takarítson a  saját portáján!

- Ez a te portád? -gúnyolódott Annuska- hisz mindenki tudja,hogy pucér valaggal jöttél ide. Mi itt a tiéd ?

- Ahhoz magának semmi köze!

- Nincs? De bizony van!Hogy kinyílt a csipád a Jóska és az anyósod kövér pénztárcája mellett! S hogy felvágták a nyelvedet-sziszegte. -Még te akartál

diakonissza lenni? Tudod, hogy állt volna rajtad az apáca ruha? Mint kurva

kezében a liliom!

- Na ebből elég legyen-dühöngött Marika - Maga akar pálcát törni mások felett?Egyáltalán szokott-e tükörbe nézni?

 -Igen szoktam

 -És mit lát?-

 -Egy kalapos hölgyet csipke kesztyűben,divatos cipőben. -álmodozott Annuska

 -Ez csak a látszat-élcelődött Marika - mélyebben kellene néznie,hogy szégyellje magát. Két gyermekes anya létére,mindenki szeme láttára fut az

legények után. Riszálja a farát a városban séta közben és az anyja reggeltől estig,esőben, szélben dolgozik a kertben és a mezőn cipelve magával a maga kölykeit is. És szégyenkezik és átkozódik,hogy Nagypénteken,amikor a nép templomba megy,maga énekelve nyitott ablakkal, tapasztja a szeretője apjának a vert agyag pádimentumát. Az nem számit,hogy otthon gyapjúszőnyegeken jár,jó a tapasztott föld meg a rongyszőnyeg,csak szerető legyen.

Annuska nagyon dühös lett,de támadásra már nem volt ereje. Marika még kiszorította magából utolsó dühét.

- Láthatja,hogy maga is csak annyi mások szemében, mint Pilátus a Credóban.

          Ekkor érkezett meg Jóska. Látta a feldúlt két asszonyt. Szótlanul állt. Majd a fokozódó puskaporos csendben,ahol a tekintetek villámlottak megkérdezte. - Mi van?Mi történik itt?

Nagy későre Marika kibökte:

- A drágalátos unokatestvéred ármánykodik és irigyli,hogy itt vagyok. Gondolom másnak, szeretne helyet csinálni, aki vagyonosabb és társa a semmittevésben!

- Anna,te nincs mit, csinálj otthon ? -kiáltott rá az unokahúgára- Menj a francba haza s törödj a magad dolgával. Te pedig Marikám -fordult a felességéhez-, ha nem vagyunk itthon ne fogadj senkit.

Annuska iszkolt a kapu felé és onnan kiáltotta vissza - Abban biztosak lehettek,hogy többet ide nem jövök,amíg ez a perszóna itt van. Törjön el a lábam,ha megteszem.

- De meg ijesztettél - kacagott Jóska   -bárcsak a próféta beszélne belőled.

          Ez volt az első nagy összetűzés a "friss"rokonsággal. Az anyósnak is tudomására jutott,de ő nem avatkozott bele. Lélekben egyet értett a menyével, de Isten őrizz,hogy ezt kifejezésre juttassa.

 

          Marika férjhezmenetele után minden hétfőn szokta meglátogatni a szüleit. Mikor kettesben voltak beszámolt apjának az eseményekről. Károly

magához ölelte és simogatta a haját.

 - Óh, drága és okos lányom!Ne vedd fel, amit mondanak,mert minden kígyófészekben van sziszegés,de elmúlik. Ha a családban,egymásközt nincs szóváltás,ne emészd magad,mert a pletykákban is megfigyelik,hogy ki mondja. És sokaknak nincs hitele másokat rágalmazni.

          Később leülepedett minden. Marikával nem foglalkoztak, bebizonyo-

sodott, hogy nem szaporítja a szót,sosem pletykál,távol tartja magát minden mások iránti rágalmazástól, és ami a családban történik, nem viszi az utcára.

Élvezte a neki tanúsított és kijáró tiszteletet.

          Házasságukból majdhogynem számtani pontossággal kétévenként jött a gyermekáldás. A háborúig három fiú és egy lány látott napvilágot. Az anyós  bábaasszony szemmel mikor látta,hogy Marika gömbölyödik annyira örvendett és izgatott volt,mintha ő lenne más állapotban. Az első baba házasságuk második évében,késő októberi napon született.Kislány lett. Nagy öröm a családban. Mi késztette Marit,hogy az Olga nevet adja később sem derült ki.

Erre a névre nem csak a rokonságban,de a faluban sem hallgatott senki.

Az áldott nagymama kisajátította első unokáját,ő fürösztötte,tette tisztába,maga mellé vette a kis ágyat,hogy éjjel, ha felébred, ne zavarja az anyját. Úgy tűnt,mintha nagyon akarná kímélni a menyét,de azért ő is anyós volt. Benne is rejtőzött az anyósok csipkelődő,kötekedő magjából.

Marika gyermekágyi lázba esett annyira felidegesítette, amikor anyósa 

ártatlanul meggyanúsította édesanyját,Vilmát,aki igyekezett minél többet tölteni lánya és unokája mellett. Mariban ez fokozta a féltékenységet és

azt hangoztatta,hogy az éjjeliszekrényen nagy összegű pénz volt letéve. Miután Marika elaludt,Vilma hazament és a pénz is eltünt. Rajtuk kívül senki sem járt a lakásban,mert ő újszülötthöz volt hivatalos,Jóska pedig nem volt itthon.

Végül kiderült,hogy a zsidó kereskedő értesítette Jóskát,hogy megérkezett a talp s ki kellene váltani. Marika, míg aludt Jóska haza szaladt,elvette a pénzt és fizetett. Az ügy tisztázódott bocsánatkérés nélkűl. A Sepsieknél az nem volt divat.

          Olga megbabonázta a nagyanyját, aki mindent elkövetett elkényeztetése érdekében. Mikor már nagyobbacska lett üveg bilit vásárolt és úgy nézegette gyönyörködött benne hogyan végzi dolgait. Egy szóval mindent magadott neki,csipkékben járatta és óvta mindentől.

          A következő terhessége valamivel elviselhetetlenebb volt. Igaz dolgoztatták is. Jóskának nagyon jól ment az ipar,sok volt a megrendelő,

így egyedül Marikára hárult minden háztáji munka. A cséplés után egyedül cipelte a padlásra a nehéz zsákokat. Lihegett a fáradtságtól, amikor megér-

kezet Vilma. Rászólt,hogy miért fárasztja és erőlteti magát,odamondott Jóskának is, amiért nem kíméli az állapotos feleségét. Ekkor érkezett meg

Mari.

         

- Mi van? Miért ez a hangoskodás?

- Anyatárs - tört ki Vilma- legalább ne lenne bábaasszony. Tönkre akarják tenni Marikát?Hogy engedik meg,hogy telt zsákokat cipeljen a padlásra ?

- már lihegett indulatában- Ha nem nézném,hogy ki maga,én jelenteném fel az embertelen bánásmódért!

Vilma kiadta mérgét. Mari is robbanni tudott volna a kioktatástól,őt próbálják kérdőre vonni?De belátta,hogy tévedett. Belső önfegyelemmel csillapította magát. Már késő volt. Marikának idő előtt beálltak a szülési fájdalmak és augusztusban fiúnak adott életet. Nehéz szülés volt,utána elalélt,alig tudták életre kelteni. Mari megijedt. Azonnal hozatta Wagner és Nicoara orvosokat.

A két orvos alapos vizsgálatot csinált,kiértékelő után gyógykezelést irt elő

elrendelték az abszolút nyugodtságot és pihenést. Semmi fizikai megerőltetést egyelőre nem tehet és egybeeső vélemény volt,hogy többet nem szülhet. Az életével játszana. Mari fegyelmezetten hallgatta az orvosi utasításokat,fogadkozott,hogy mindent az előírások szerint tesz,és ha rendellenességet észlel, azonnal értesíti őket.

          Az újonnan született fiúcskát Mari valóban sajátjának nézte. Aranyos dundi csöppség,hurkás karikalábakkal,bársonyos barna bőre,örömkönnyes szemmel simogatta. Anna a húga tanulmányozta vonásait, és büszkén mondta,hogy ennek minden vonása a mi,Sepsi fajtánkat örökli. Így "támadt" fel Janika. A név gondolkodás nélkül kínálkozott és Mari térdre omlott Isten színe előtt,összekulcsolt kézzel köszönte meg az új életet,új reményeket.

Kérte Istent,hogy erősítse meg a gyermeket is és az anyját is. Fohásza

olyan volt, mint a bibliai hála és áldozás: egy élet feltevése Isten oltárára

          A népesedő családban már zajosabb lett az élet. Marika hozzá volt szokva a békés csendhez, amiben felnőtt. Zavarta minden zaj, ami az alvó gyermekekre hatott. De ebben a környezetben,ahová becseppent mások voltak a szokások. Hangoskodtak,nagy hangon szitkozódtak és nem ismerték az ajtó finom zaj nélküli becsukását sem. Mindig aggodva kérte az anyósát is a csendre,de Mari kurtán elintézte.

- Hadd, szokjanak,mert az életet amúgy is végig kell harcolni.

Később beletörődött,s ha a zajra álmukban megrázkódtak,jött az anyai megnyugtató simogatás.

          Mari nagymamát fokozatosan változtatták meg érzéseiben,rajongásában- az unokái. Azt ő is elismerte lelke legmélyebb rejtekeiben,hogy most van feltörőben az eszeveszett szeretet és rajongás, amit elfojtott a fia elvesztésekor, és amit talán sosem adott meg nagyobbik fiának. A kisJanikát csak szoptatni adta a menye kezeibe. Olga továbbra is mellette aludt a kiságyában,de Janikát maga mellé fektette. Úgy ügyelt minden mozdulatára,mint kotló a csibéire. Lehet már most fogamzottak gondolatában jövőtkecsegtető tervek,de nem engedte felszínre jutni,mert egyszer már az életben kudarcot,szörnyű kudarcot vallott. Ragyogott,szállni tudott volna a boldogságtól.

          Két év letelte után megszületett a kicsi Jóska. Ezt a nevet az apja megörökítéseként adták. Anna halkan megjegyezte Marinak,hogy ha jól megnézi semmi apai vonása nincs. Ragyogó sötét szem,kerek arc és vastag ajak,az igazi Molnár - Vészi keverék. Ez már az anyjának maradt. Nem mintha Mari nem szerette volna,őt is úgy ellátta, mint minden újonnan született babát,éreztette,hogy unokája,de igényeit kielégítette a két       nagyobb közelsége.

Ők már óvodába jártak. Janika csak tipegett,Olga meg a "nagyobb" durcásságával húzta maga után.-

 A fiúcska sokszor kedvetlen volt és mindegyre hangsúlyozta

,hogy "nem szeret óvodába menni amikor mozognak a fák"persze

a szelet értette ez alatt. A leánykát díszmagyarba öltöztette,de elhalmozta matyóvarrásos blúzokkal,matróz kosztümkével. Janikának is a szabó mesternél rendelésre csináltatott Bocskai kosztümkét kis csizmával és sapkával.

          A világbéke megbillent. Nem mintha a háború után sokat javult volna

a helyzet. A nacionalista román uralom mindent csirájába fojtott, ami magyar.Radikális ellentétek uralkodtak Erdélyben és egész Európában érződött a viszonylagos béke. Jött a hír,hogy a Távol-Keleten Japán megtámadta Kínát.Évtizedek múlva is emlegették a gyergyói Kis Újság akkor megjelent vezércikkét,melyben az újság szerkesztősége óva inti Japánt ,hogy vonuljon ki Kinából. Na persze ettől ijedtek meg a nehéz fiuk!

Fokozódott egyre inkább az elégedetlenség,a forrongás a trianoni béke után Közép-kelet Európában is. Hitlernek szüksége volt a szövetségesek megnyerésében és erősitésében. Igy következett be a bécsi engesztelő tanácskozás ahol nem csak ígéretek hangzottak el,hanem látványos tettek is szükségeltettek. Az első Döntés nem volt mérvadó,mert a Szovjetunióval

karöltve kilátásba helyezték Csehszlovákia lerohanását és feloszlatását,ha

ellenkezik. És ellenkezett. A rendelet úgy szólt,hogy a magyar csapatok

nyomuljanak előre és amennyi területet sikerül megszállni az övék lesz. Ekkor a szlovák fél megijedt és beleegyezett a Felvidék magyar lakta területeinek, bekebelezésében  és hozzácsatolják még a lengyel megszállás alatt lévő Kárpátalját is. A bonyodalmat Erdély esete okozta. Itt nagyon óvatosnak kell lenni,hogy Magyarországot szövetségessé tegye,de Romániát se veszítse el.

Romániát nehéz volt meggyőzni,de végül is megszületett a Második Bécsi

Döntés,mely Erdélyt kétfelé osztotta. Az északi kisebb rész,ahol nagyobb számban éltek magyarok, és a Székelyföld Magyarórszághoz.tartózik. A román népnek meg volt engedve,ha nem akar magyar területen élni békésen átvonulhat Romániába. Persze voltak bántalmazások,mert a tömegesen kivonuló románok törtek,zúztak s ezt kellett kivédenie a bevonuló magyar seregeknek.

Horthy Miklós kormányzó a bevonuló magyar csapatok élén végigvonult

a visszafoglalt területen. Volt is nagy üdvrivalgás,éljenzés. Zúgtak a harangok,újra magasra került a magyar nemzetszínű lobogó és felszabadult lélekkel harsogták az újfasiszta nótákat:

                    "Tizenegy,tizenkettő,tizenhárom,

                    Reszketnek már az oláhok Kolozsváron!"

Mindegy ki írta és miért,de évtizedek nyomasztó hangulata és elfojtott fájdalma szakadt fel. Akkor senki sem gondolt arra,hogy minden örömnek

eljön a maga szomorú böjtje.

                    "A zászlaja piros-fehér-zöld,

                    Rá van írva Erdély magyar föld,

                    Ezt védi a Horthy katonája!"

Nem hagytak ki településeket bármilyen parányi lett volna. Mindenhol átvonultak.

          Szászrégenben a főtér hullámzott a horogkeresztes német zászlóktól,melyek közé elvétve egy-egy magyarnak is jutott hely. A kormányzót a Német Lányok Szövetsége felvonulása fogadta. Kiszámitott német pontosságú sorokban és szász népviseletben felvonuló lányok magasba emelt karlendítéssel énekelték a hitleri Németország Himnuszát és éltették a führert. A falun mikor átvonult a magyar sereg Marosvásárhely felé a nép ünnepi öltözetben az utca két oldalán sorfalat állott. A községháza előtt szolt a zenekar,harsogta a Rákóczy indulót. A bevonulást megelőzően átvették a Régenből hozott fáklyát és Szabó Dezső a legsportosabb férfi kék rövidnadrágban,futócipőben,fehér ingben és a mellén átkötött nemzetszínű szalaggal vitte tovább Peteléig. A csapatokat és a kormányzót örömujjongás és nagy éljenzés fogadta. Horthy integetett,de nem állt meg. A tömeg üvöltötte"Éljen Horthy,éljenek a magyarok",csak szegény Bogdan Ana,aki a Mezőségről jött ide férjhez és itt tanulgatott valamicskét magyarul kiáltotta,hogy "Ilyenek"! A nép szívében viszont akár ilyenek,akár éljenek magyarok voltak. Olgát az alkalomhoz hűen díszmagyarba öltöztette a nagymama s Janit is Marika a Bocskaiba, bújtatta. Amikor a kis csizmákat húzta a lábára,mosolyogva,a kezecskéjével csapkodta a fejét és követelte"Mama,lá,lá" ami azt jelentette,hogy ha énekelnek, tegye fel a sapkáját is.

          A népesedő család negyedik gyermeke Béla volt. Harsogó sírással jött a világra egy verőfényes augusztusi vasárnap késő délutánján. A hírre összesereglett a rokonság,persze a "közeli",a Marié. Annuska ,az Andrásé

mikor meglátta a nyeszlett kis testét,de kerek fejét,arányos arcvonásait,hosszú vékony ujjacskáit,rajongva nézte,majd a nagynénjét ölelte át.

  -Néném, az Istenre kérem,drága Bélám emlékére,aki művelt,olvasott ember volt,örökítse meg a nevét,s hátha a név az ő nyomdokára irányítja.

          Így lett a negyedik gyermek Béla.

          Születésekor nagy kavarodás történt. Már tombolt,mindegyre kiterjedt a háboru. Embereket soroztak,falukat ürítetek ki és mindenki reszketett a holnaptól. A nagycsaládból egyszerre kapott behívót a két Károly,Marika édesapja és öccse,valamint Jóska. Sokáig nem hallottak róluk. Jóska az

negyedik gyermekét alig látta. Majd nap, mint nap jöttek a rémisztő hírek.

          Egy nap két német tiszt kopogtatott Mariéknál és megkérték

engedjék meg,hogy fizetés ellenében itt maradhassanak néhány napig.

Lefoglalták az első szobát. Gyakran hallatszott a távíró csipogása,ritkán

jártak ki,de mindez kit érdekelt. Az sem, érdekelte egyiküket sem,hogy hivatásos tisztek,kémek,vagy szökevények. Egy volt a lényeg,a megnyugtató:férfi van a háznál,bármi történjen, van, aki megvédje őket.

A tisztek ott maradása hetekig tartott. Az egyik beszélt valamennyire magyarul, látta,hogy egyszerű emberekkel van dolga,nincs miért okot, adjon a félelemre.

Marival tárgyalt,megmondta,hogy az orosz állásról kell, értesítse az ezredét,s ha netalán oroszok bukkannak fel,ügyeljenek, nehogy rájuk találjanak.Elmondta,hogy neki is Magdenburgban egy akkora kislánya van, mint Olga. Napirenden volt a konzervek,csokoládék ajándékozása. Végül adottOlgának egy csodálatos alvóbabát. Nagy meglepetés volt,hiszen ilyesmit nem is láttak addig,hogy egy játék baba lehunyja a szemét, és hogy pislog.Porcelán feje volt és úgyszintén porcelán volt a szép formásan kidolgozottkéz és lábfej. A többi testrész vászonból volt szabó vattával kitömve.Hímzett fehér selyemruha volt rajta. Miután elmentek a tisztek az utcaleányserege megrohamozta a csodát. Addigtanulmányozták,nyomkodták,hogy a szem tengelye eltört és nem mozgott többé. A nagymama hozt helyre. Lebontotta a fejet,a szemet helyrerakta és kitömte vattával.

          A németek elmentek s kissé szélcsend állt be a család életében.

Nagy későre kapták a tábori leveleket. Jóska Budapesten van ,egy ezredes tisztiszolgája. Károlyt ,az idősebbiket Albánia felé vezényelték,míg a fiatalabbikat az ukrajnai frontra. Megnyugtató csak az volt,hogy élnek.

Tovább bizsergett az idegekben a félelem és a kilátástalanság. Szerencséremég volt tartalék mindenből.

          December hatodikán,Miklós napján,a kormázó ajándékcsomaggal köszöntött minden Miklós nevű lakost. Ezen a napon más is történt.

Értesítés jött a községházáról,hogy Marika másnap kilenc órakor feltétlenül jelentkezzen. Nagy volt az ijedtség,ő nem volt járatos hivatalos ügyekben,mert azt mindig az anyósa intézte. Mari segédkezett,hogy a menye elegánsan öltözzön fel: prémes kabát,nyúlszőr kalap és kesztyü. Marika a félelemtől rettegve elindult. Rövid egy óra múlva Mari amint kinéz az ablakon az ámulat is de inkább a groteszk látvány hozta szívből jövő kacagásba. A gyermekeket is az ablakhoz hívta, legyenek tanúi a furcsaságnak,ugyanis a divatosan kiöltözött menye kötélen vezet egy szép tarka tehenet.

          Haza érve Marika kilihegte magát,aztán elmondta,hogy neki úgy adták át az állatot, mint a kormányzó úr ajándékát nagycsaládosoknak,ahonnan férfi tartózkodik a harctéren. Mióta fennáll az istálló és Annáék leölték a kecskét azóta nem volt "bérlő".Ilyen magas rangú ajándék folytán lett Mariéknak is tehenük. Gond volt az eltartása,mert széna kellett és most télvíz idején honnan,de András nagylelkűen kisegítette egy szekér szénával. Az állat meg-jelenése az életükben új tevékenységet vont maga után Hozzá kellett szokni,hogy azt el kell látni naponta. Háromszori etetés,itatás és kétszeri fejés

A két Mária felváltva örömmel végezte,mert tudták,hogy ez által a gyermekeknek állandóan biztosítva van a tej.

          Kora reggel Marika kiment enni, adni a tehénnek,s amint belépett a csűrbe látta,hogy két katonaruhás férfi ül a szénában. Ijedten rohant vissza a házba,rémületében alig tudta kinyögni,hogy .két idegen van a csűrben a beszédüket, nem érti. Méltóságteljesen jött ki Mari és megállt a csűrkapuban.

Hozzá is szóltak,de ő sem értett semmit a torokhangú galagyolásból,aztán az egyikük eléggé akadozva,de románul szolt. Mondta,hogy ők Ruszei bolgárok a frontról szöktek, meg és csak bujkálva haladhatnak, hazafelé mikor nem fenyegeti veszély. Isten nevében,keresztényi alázatból kérték,engedjék meg,hogy egyelőre elrejtőzhessenek a szénában az istálló padlásán. Mari beleegyezett és előrevezette a szobába ahol azelőtt a németek, laktak. Hogy ne legyenek feltűnőek civilbe, öltöztek,de így sem, mertek járkálni sem a faluban,sem a környéken. A hátizsákjuk tele volt konzervekkel,de miután a család asztalhoz hívta meleg ételre meglepetésükben a könny is, kicsordul szemükből és minden konzervet átadtak a családnak. Próbáltak társalogni.Amelyik beszélt románul mondta,hogy őt Nikolaj Botevnek hívják a barátjapedig Dmitrij Sztoján. Érdeklődött hogy az ő nyelvükön hogy mondják ezeket, a neveket.s mikor meghallotta,hogy Miklós és Demeter kacagó görcsöt kapott,hogy így ki sem lehet ejteni. Elmondták,hogy őket, mint szökevényeket

ha elfogjak, azonnal kivégzik. Igyekeztek minden katonai göncüktől megszabadulni,így kapott Jani egy "Ivánkát",téli katonai sapka. Kerek volt box bőrből,háromszögű cakkokból volt összedolgozva,ahol a csíkok találkoztak egy fekete bőrgomb takarta.egész körül feltűrhető asztrahán

szőrme volt. Évtízedek múltán is rájuk emlékeztetett. Ez volt a Jani "muszkasapkája"

          Levél érkezett Németországból. Az egyik tiszt elkészítette az fénykép

felvételeket és finom kidolgozásban küldött Olgáról,majd azt, amelyiken Olga ül egy karosszékben és Jani kis spilhuzniban áll mellette és egy családi kép volt még a borítékban. Volt mellékelve egy kép, amelyen a tiszt volt a lányával,csupán csak azért,lássák hogy nem hazudott. Kiváncsian bontották fel a borítékot,mert ilyen meglepetésre nem számitottak. A bolgárok mikor meglátták a német címet és bélyeget,s pláné mikor az egyenruhás tiszt képét is nézték rátámadtak Marira,hogy elárulta őket.

 -Maga elárulni minket németnek-mondta szikrázó szemmel Nikolaj

Nagyon nehezen lehetett lecsillapítani és megértetni velük,hogy ezek is csak itt laktak, mint ők,de rég elmentek. Mutatta a babát is, amit már Hajnalkának ismert az utca gyermekserege. Azt is ők hagyták itt hálából. Értsék meg,hogy ő,mármint Mari Istenfélő becsületes keresztény,miért ártana nekik.

Szegény Mari leizzadt a magyarázkodásban. Amikor a két bolgár megértette , letérdeltek és keresztet vetve imádkozni, kezdtek Fokozatosan múlt el félelmük. Akkor Sztojan,aki nem tudott románul súgott valamit a mások fülébe,halkan tárgyaltak valamit anyanyelvükön,majd bementek a szobájukba és egy babával jöttek ki.

- Mi is ad buba a lánynak- és egy festett gipsz babát adott Olgának. A lábai és karjai gumival voltak rászorítva és így mozgatni lehetett. Évának nevezték.

          Nem sokat időztek azután. Egyik reggel mikor felkeltek Nikolaj külön hívta Marit és köszönte a szívességét,keresztet rajzolt ujjával a homlokára és megcsókolta a kezét.

- Mi menni - mondta - nem lenni huligán. A barátnak megtetszett a fiatal

zsenscsina. Inkább menni, mint botrány!

Elmentek. Évek múlva jött egy levél Nikolajtól. Mégegyszer megköszönt mindent,hisz az életüket mentették meg vendégszeretetükkel. Írta,hogy körülményesen eljutottak Craiováig,ott elvesztették egymást. Ő Isten

segedelmével megszabadult,hazaérkezett,de a társáról nem tud semmit.        

 

          Mozgósították a falut a menekülésre. Mindenki pakoljon fel magának

és családjának szükséges dolgokat és főleg élelmet bizonytalan időre,mert rohamosan közeledik a front és az ádáz harcok színterétől meg kell védeni a lakosságot. Mindenki védekezzen,segíts magadon,mert Isten is megsegít.

A portáknál egyezkedtek,fogatokat kerestek,rokonok,szomszédok társultak

és megindult a menekülők végtelen sora a bizonytalanságba. A Molnárok a

Vésziekkel csoportosultak nagycsaládonként. Sepsi Mari,Molnár Mari,Anna ésVilma. Csupa asszony és gyermek. De az Isten csak megsegítette,mert a Molnár Anna fiát, Gyurit valami oknál fogva kihagyták a sorozásból,és kisebbik lányának az újdonsült férje,Józsi,aki félig magyar félig zsidó volt,

református keresztlevelet szereztek neki,de a biztonságért bújtatták. Jól jött

hogy a meneküléskór két férfi volt a biztonságos támasz,ha az egyik közben"nászúton "is volt.

Elindultak a Mezőség felé a Kolozsvárra kivezető úton,de alig hagyták el az első falut,Beresztelkét,katonai irányítok hangos káromkodások kíséretében

ordibáltak és letérítették az első mellékútra,mert itt közeledett a csatatér.

Megérkeztek Kisfülpösre. A falu kihalt volt,majd észrevettek egy idős asszonyt kilesni az egyik közeli kapunál. A férfiak elmondták honnan

jöttek és miért. A vénasszony sápítozott,hogy innen is elmenekült a nép

szétszaladtak,mint mikor az istennyila lecsap a baromfiudvarra. Csak néhányan húzódtak meg hajlékukban. Javasolta,hogy próbálkozzanak a

román pópa házánál,mert üres,s mint ahogy a csalánba nem ver a mennykőbizonyára a templomot sem fogják bántani. Egy dombtetőn volt a parókia. Minden ajtón berozsdásodott lakat,mert a család a magyarok bejövetele után a Regátba menekült. A sors iróniája,most ide menekülnek magyarok. A pince bejárata szabad volt és annyira tágas,hogy mindannyian elfértek.

A kellemetlen és megtévesztő az volt,hogy a megfelelő irányítás hiányában

oda menekültek,ahol a legnagyobb harcok folytak. Zúgtak az ágyuk,ropogtak a fegyverek,mindegyre keringtek az orosz és német bombázógépek.

 

A nagy csatazaj megijesztette a gyermekeket. Kettö volt egy év körüli a másik kisebb,koruktól függetlenül még mindig szoptatták őket,csak hallgassanak.

A két férfi sírás és óbégatás után ítélve nevezte el őket. Béla volt a csendesebb,ő kapta a Magyarország nevet,Dezső,a Molnár Mari unokája mély torokhangot adott,ő lett Románia,az Anna unkája ,Ildikó,megállás nélkül ,veszettül vinnyogott,ő lett a Sztálinorgona. Rettenetes zajuk miatt így csúfoltákaz orosz bombázókat.

Voltak elviselhetőbb napok is. Olyankor mindannyian kijöttek a pincéből,

sétálgattak a gyümölcsösben és szedegették az érett almát,körtét,szilvát. Béla már vaskos eleven gyermek volt,a két férfi járni tanitgatta.  Pár lépés távolságra leguggolva egy pénzérmét küldözgettek egymásnak,s a kis lurkó eltotyogva már megállíthatatlanul elkezdett járogatni.mindannyiuk örömére. Kemény egy hétig tartott a nagy csata,majd fokozatosan elhalkult minden,már csak távoli messzeségből lehetett hallani egy-egy ágyúdörrenést és beállt a háború utáni csend.

 

          Jóskát Budapesten nagyon megkedvelte az ezredese. Minden utasítást pontosan elvégzett,fegyelmezett katona volt. Nagyon meg volt elégedve vele.

Háború volt. Hegy heggyel nem találkozik,de emberek viszont elég gyakran. A háború emberek ezreit késztette menekülésre,tömegesen vonultak nyugat felé,megriadva az esetleges orosz megszállástól. Igy találkozott Jóska földiekkel,környékbeli ismerősökkel és értesült az otthoni lehangoló helyzetről. Hire ment,hogy a Maniu féle banda,a Vasgárda tagjai apránként szivárognak Észak-Erdélybe, és magyar településekengyilkolnak,pusztítanak,rabolnak.

Jóskát az ezredes több alkalommal is javasolta kitüntetésre. Amikor megkapta a zászlós címet,főnöke az irodájába hivatta,megdicsérte,majd egy pohár kisüstivel igyekezett felköszönteni. Beszélgetés közben érdeklődött,hogy Erdély melyik részéből való,mert az utóbbi időben sok galádságról lehet hallani. Jóska felvázolta honnan jött és azt is, amit ismerőseitől hallott. Az ezredes két kezét a vállára tette és azt mondta, fizeti az útját,igyekezzen haza,szedje össze a családját, és azonnal jöjjön vissza Budapestre. Ő intézkedni fog,hogy lakáshoz jussanak,de ilyen válságos helyzetben eszébe se jusson,hogy ott maradjon. Pénztárcájából bankjegyeket vett elő,átnyújtotta Jóskának,majd rászólt katonásan:

- Tizedes,ez parancs!

- Igenis,ezredes úr! Megértettem! -vágta vigyázba magát a tizedes és tisztelgett

Kezet ráztak, és útjára engedte beosztottját. Hosszú útra....

 

          Mikor már érezték,hogy a veszély hulláma elmúlt,újra csomagoltak és

indultak a menekülésből hazafelé. Időbe telt, amíg a feltört úton ,elesett hullák között,tehén vontatta szekérrel hazaérkeztek. Otthon valóságos háború utáni kép fogadta: romadőlt házak,ablaktalan épületek ajtó nélkül tátogtak a semmibe. Lerombolt kerítések,szomorú látvány. Ilyen csak akkor lehetséges mikor a halál angyala végitélkezik. És mindenütt elesett,bomlásnak induló hullák. Orrfacsaró szagukat messze sodorja a szél.

A falu vezetőségének első intézkedése az volt,hogy a faluszívében,szemben a községházával közös sírt kell ásni,a hullákat összegyűjteni és hősi halottként eltemetni. Időigényes volt,de sikerűlt. Utána mindenki a saját háztáján intézkedett. Mariéknál egyetlen ép ablak sem maradt,kapu kerítés kidőlve mintha tankok száguldottak volna keresztül az udvaron. A süldőből, amit arra az időre tartogattak,ha Jóska majd hazajön,csak egy véres csík maradt. Lehet azok a barbárok le sem vágták csak lelőtték,mert hamarabb ment.

A legégetőbb volt Annát eltemetni. Mari húga meneküléskor megjátszotta a merész,bátor amazont. Azt mondta,őt semmi róssz, sem érheti,mert a férje és a fiai a harctéren,a lányai szanaszét,hát nem mindegy?

Ott üldögélt egyedül a küszöbön,de amikor közeledett az ágyúdörgés,bizony inába szállt a bátorsága és ijedten szaladt a faluba,hátha valaki még maradt.

Közel a templomhoz talált egy családot és azokkal társult. Mindannyian féltek,már bánták merészségüket,de nem volt mit tenni,rögtön kellett intézkedjenek.Legötletesebbnek találták,hogy beássák magukat a csűrben a széna közé.Egyre közeledtek a lövések ropogása,bombázó repülőgépek jelentek meg.Anna már nem ért a szénáig,befeküdt a szekér alá. A két templom között esett le a bomba s nem tudni,hogy a légnyomás vagy szilánk érte halálosan Annát.

Aggódtak,hogy miként temessék,mert pap nélkül úgy hat mintha kutyát han

tolnának gödörbe. Ebbe nem egyezhettek bele,nem engedte a hitük. Végül előkerült a háború előtt letelepedett görögkatólikus román pópa,aki vállalta

hogy magyarul,a református szertartás szerint megpróbál végtiszteletet tenni.

Akik csak haza érkeztak a menekülésből mind elmentek a temetésre. Megtelt a temető hangosan zokogó,feketébe öltözött gyásznéppel. Mindenki siratta a saját bánatát,szétszakadt,megárvult családokat,a fronton harcolóhozzátartozókat,Dél-Erdélybe rekedt szeretteiket. Szép szívhez szóló gyászbeszédet mondott a pap,megpróbált vigasztalni,lelkierőt adni. Nem győztek eléggé hálálkodni felvállalt tettéért,mert semmi járandóságot nem fogadott el.

Azt mondta testvérek, kell legyünk a bajban is és a szeretetben is,mert a halál angyala nem válogat:ma nálad,holnap nálam kopogtat.

          Mari bemutathatta hosszú özvegységében rákényszerült és megacélosodott tudását fúrt,faragott,szegezett és rövid időn belül állt a kapu,állt a kerítés és az áldatlan állapot javulásáig összetákolta az ablaküvegeket,hogy ne fújjon be a szél. Szomorú látvány volt,de szükség törvényt bont.

Mindezek után hálát adott Istennek,hogy a tehén velük együtt átvészelte az

menekülést és a szanaszét rohant néhány tyúk, amit nem tudtak összefogdosni hazatérve,már ott kapirgált az udvaron.

Kora reggel az utca végén lakó román asszony terelt egy nem éppen süldőt,és beszólt Mariékhoz,hogy az övéké-e,vagy kell-e nekik,mert neki gabonája sincs, amivel tartsa és nincs férfi, aki levágja. Mari beterelte,de Marika sötét lélekkel szólt,hogy nem kellett volna,mert ki tudja kinek a bánata vagy átka, van rajta.

          - Vajon a miénkért gondolkozott-e valaki ilyen szentségesen mikor

elrabolták? Tudod Marika,az az érzésem,hogy egy ilyen embertelen háború után már az átoknak sincs ereje. Mert elég átok, amit eddig átéltünk. Majd ha haza jön Jóska,legalább enni fog annyi idő után egy kis hazai anyai jó falatot.

 

 

          Miután mindent rend beraktak a félelem, csak rákényszeríthette,hogy zárt ajtók mögött legyenek. Minden kapuzörgetésre,kopogtatásra összerezzentek. Mari nem volt otthon. Újszülőttet gondozott. Erősen döngették a kaput. Marika félénken kiment,kinyitotta és abban a pillanatban egy magas,fekete egyenruhába öltözött jellegzetes legény a kapufélfához szorította,fegyverét a hasának nyomta, és dühösen sziszegte: - Meg fogja halni,büdös magyar. Hallani magyar beszéd. Ti nem élni!!

De már akkor a szomszéd kapuból torka szakadtából kiabált Borda Margareta és rohant a Marika megsegitésére.  - Hagyd békén Mitru.Ők is ro

mánok. Az egész utca román. A házukon kereszt volt,de az oroszok lelőtték!-

Lihegve érkezett meg,közéjük állott és ellökte a legényt,majd rákiáltott!

- Miért jöttél elő? Nem megmondtam,hogy ne mutassátok magatokat?Ez

nem a Regát!! -de a vasgárdista továbbra is acsargott

 -A Regát,kell védeni. Itt büdös magiar. Kellett neki Transilvánia!

Marika belesápadt a félelembe és remegett. Margareta ott állt előtte széttárt karokkal védelmezte a támadó ellen.

  -Ne légy hülye Mitru! Nem nekik kellett. Neki gyermekei vannak, s azzal foglalkozik. S most takarodj azonnal haza!

 -Megőlni mind gyermek. Mind , mind magiar-sziszegte undorral s még köpött is hozzá.

Akkor érkezett Mari

- Mi történik itt Margit? -kérdezte s belesápadt a rémületbe, amikor meglátta a feketeruhás furcsa alakot kezében a fegyverrel.

Margareta hazaparancsolta a legényt s még sebtében elmondta Marinak,hogy az éjjel hazaérkezett a fia,Nicu. Amikor bejöttek a magyarok eltűnt,semmit sem tudtak róla,s most szökésben van és haza állit a barátjával és közli,hogy beállt Galacon a Vasgárdába.  Azt sem tudom, hogy bujtassam őket,s nézze ez a marha, kijön garázdálkodni.

Két nap múlva egy magyar csendőr és egy orosz tiszt tartott Bordáéknál házkutatást. Meg találták a két vasgárdistát, és be akarták kísérni az őrsre,de azok ellenkeztek és fegyvert rántottak elő,majdnem dulakodás alakult ki,lövés is hangzott el. Végül az orosz "védekezésből" lelőtte mind a kettőt.

Nagy volt a Margareta bánata,hogy nagy későre előkerült a fia s a szeme előtt múlt ki. Minden gyanúja Mariék felé irányult. Ők eléggé bizonygatták,hogy semmi közük az egészhez , a kellemetlen esetet más is láthatta. Utánna évekig nem beszéltek egymással. Dehát Istenem,a háború minden fajta gyűlöletetfelkorbácsol.

 

          Hajnalban az erőteljes kapuzörgetésre Mari ment ki,nem engedte a menyét.Kinyitotta és megdermedt meglepetésében,Jóska állt vele szemben.soványan ,szakállasan,elnyűtt arccal. Látszott rajta a nagy fáradtság. Az összekuszálódott,rendszertelen vonatjárás következtében egy hétig tartott az út Budapesttől Marosvásárhelyig. Tovább nem jött,mert a városon kívül bombatámadáskor a sínek összetörtek. Gyalog indult hazafelé,aztán Nagy-Ernyében Szováta felől kitérő katona autó felvette, és a kapuig vitte. Örültek

egymásnak,összeölelkeztek. Percekig tartott a mélázás,Jóska teljes erejéből szorította magához a drága édesanyját,akit Istennek hála erőben,egészségben talált. Belépve a házba érte a nagyobb meglepetés,a gyermekeknek időbe telt,hogy felismerjék és hozzábújjanak. Csodálta Bélát,hogy pár napos volt mikor itt hagyta és már milyen, szépen járogat. Szeretettel ölelte át és csókolta a feleségét,aki az örömtől könnyekbe lábadt szemmel borult a vállára. Istenem,mennyire biztonságos,ha férfi van a háznál. Mi minden történt velük annyi idő alatt magukra maradva.

Mari ki adta a parancsot: -Munkára fel! -tudták mi következik. Jóska az édesanyjával leölte a süldőt,Marika kenyérsütéshez készült,dagasztott. A gyermekekOlgára voltak bízva,de inkább szeretett volna lábatlankodni a nagymama mellett,mert érdekesebb volt a disznóvágás. Délre már betöltötte a házat a friss kenyér édeskés illata, a friss disznósült és az aromás bezöltségelt húsleves. Régen volt,hogy így együtt legyen a család.

Bővebb beszélgetés még nem lehetett,mert az orosz visszavonulás másnap reggel érte a falut. Amit azok műveltek a bibliai sáskajárás gyerek mese ahhoz képest. Mindent felfaltak, ami útjukba esett. Nem nézték,hogy a mák még éretlen a kertekben taroltak,kitépkedték a murkot,petrezselymet,takarmányrépát,mindent, ami ehető volt. Berontottak Jóskáékhoz is,ingben,gatyában kirángatták az ágyból, és mind azt hangoztatták "voda,voda".Jóska értelmetlenül nézte,de rámutattak a gémeskútra és intették,hogy húzzon vizet. Kulacsokat sorakoztattak fel,de minden egyes kimerített vederből egy pohárral meg kellett igyon,lássák,hogy nincs megmérgezve. Ez alatt két katonaruhás nő behatolt a házba,mindent felforgattak élelem után kutatva.

Mikor megtalálták a kenyereket a teknőben letakarva,egyet a hátizsákjába tett,kettőt a hona alá fogott és rohant ki nagy diadallal kiáltva:"táváriscs

hléba,hléba".másik a sajtár tejet vitte" malako" örömmel elviharoztak.

Ezt az idegőrlő jelenetet is át kellett élni. Nem olyan, amit meg lehet szokni.

          Mikor már mindenen túl voltak,legalábbis úgy érezték ők,Jóska

elmondta jövetele célját,az ezredes ígéretét és hogy várja őket. Mély csend telepedett a családra,még a gyermekek is elcsendesedtek. Marika reménykedett és elképzelte,hogy mennyire más lesz,ha kiszakadnak ebből a kígyófészekből,közöttük szent a béke,ha nem kárrognak a csókák és az

fészkükből irányítják az ellentéteket,onnan szórják szét a veszekedés magját.

Az anyósával élni,jól élni lehetne,kölcsönös az egyetértés,rábízza a család pénzét,mindent ő oszt be és sosem kéri számon,mert látja hogy komoly és

megfontolt. De azért enged a hergelésnek is. Jóska nem gondolkozott csak várt. Ő tudta,látta,hogy hova kell menniük és ott mi vár rájuk. Egyedül Mari ült elborult arccal,gondolataiba merülve. Ő hozta a végleges döntést.

- Maradok. Én itt születtem,ide köt minden: rokonság ismerősök. Itt vagyok

otthon. Bárki bánt kiheverem,átszenvedem,de a saját földemen ér és nem fáj annyira mintha idegenben idegentől kapnám,aki szemében csak egy bevándorolt,hazátlan jött-ment vagyok. Ideköt a temető,az enyéimmel szeretném megérni a feltámadást,ha egyáltalán lesz olyan.

          Hiába volt bármilyen érv,Mari nem tágitott. És Jóska nagyon szerette az édesanyját. Itt maradtak örökre.

 

          Már szédített az elmerengés,de felötlött még egy utolsó gondolat,ami nem hagy nyugodni,felzaklatja érzésvilágomat. Nem hallgathatom el, mert annyira ritka alkalom az ilyen bensőséges visszaemlékezés.

          Ha most eltérnék a realitásoktól,hiszen az örökkévalóság fogalma sokunk számára érthetetlen. Talán nem elég erős a hitünk ? De annyi időn át belénk sulykolták az antagonista ateizmust,annyira összezavartan érezzük magunkat,hogy már nincs egy kiinduló támpont. Azért megkérdezném tőled,hogy találkoztál-e édesanyámmal,a mieinkkel,mert a vallásos meggyőződés azt hirdeti,hogy "ott" mindannyian találkozunk. Sokszor aggasztó álmaim vannak,melyben keverednek élmények,események,gondolatok.

Valahol olvastam,a halottak nem halnak meg,csak elbujdosnak az élők elől.

Elbujdosnak emésztő,soha meg nem gyógyuló keserűséggel szívükben.

Valami titokzatos gyülekező helyen tanyáznak,ahol mindig,mindig az élőkre

gondolnak. S ha néha összetalálkozik velük az ember,akkor hidegen elfordítják arcukat, és sietve befordulnak a sarkon,mert nem tudják megbocsátani,hogyolyan hamar elfeledkeztünk róluk. Utána nézel és eltűnődsz ,hogy mennyire hasonlít valakire,de lényegében ő volt. Minden halottnak van egy bizalmasa az élők között, akit beavat titkába,aki hű tud lenni a síron túl is.

          Nagyon is meseszerűnek tűnt,de elgondolkoztatott. Hiábavaló minden erős hit,ez nem lehet igaz. Én nem hiszek a reinkarnációban,a lélekvándorlás-

ban. Szerintem mindenki addig él, amíg emlékeznek rá.

 

- Köszönöm,édesapám ! Jó volt így beszélgetni,emlékezni és helyrerakni mindent a multban. A többi már ismeretes,együtt éltük át,amikor a Maniu

bandája a Vasgárda elözönlötte a még orosz megszállás alatt lévő Észak-Erdélyt,garázdálkodtak,gyilkoltak. Az oroszok valamennyire fékezték vad gyűlöletüket,acsarkodásaikat. Dr.Petru Groza kétszínű hazugságait a világ

felé,amikor ismerte a belső viszonyokat,de összejátszva akommunistákkal,

hirdette,hogy szent a béke,nyugodtság honol Erdélyben,csak kaparinthassák

vissza Észak-Erdélyt. Ő sem volt internacionalista,román volt. Végül a vörös kommunista terror,melynek egyetlen jó pontja,hogy kivégeztette Maniut,akinek amúgy is sok átok terhelte fekete lelkét. De ez már külön fejezet és sajnos ez töltötte ki életünket.

 

 

 

          A temetőben síri csend volt. Ott ültem a sírhant előtti kispadon. Még

lebegett emlékezetemben a balladaizű keserves múlt.A lenyugvó nap utolsó erőtelen sugaraival bíborba vonta a fák koronáit. Az esti szellő fokozódott,szél kerekedett és zúgott az erdő,vihar közeledett.

          Néztem az előttem álló sírkeretből kiemelkedő fehér márványtáblát.

Eltért másokétól,nem tartalmazott személyi adatokat,csupán hirdette:Családi sírhely. E szent rög alatt nyugszanak Péter,Janika,Nagymama,Édesanyám Édesapám.

          Minek egyéb adat és kinek?Magunkért állíttattuk,nekünk szól,minket emlékeztet. A márványlap alján apróbb betűkkel egy bibliai idézet:

 

"..elődbe tettem ma neked az áldást és az átkot: az életet és a halált;

Te válaszd az Életet."  ( Mózes 5)

 

 

Lehetett másképpen ? Isten kegyelméből jól. rosszul de ÉLTEK .

 

          Eleredt az eső. Sűrű zápor zuhogott nagy cseppekben. Mosta az arcom a hajam. A ruhám is átázott,de álltam, mint a tisztítótűzben és vártam,hogy    a z  égből jövő kövér cseppek lemossák lelkem porát és szennyét.

 

 

 

 

 

 

 

,

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

         

 

 

 

 

 

 

 

 

     

 

 

 

 

 

 

 

 

 

                                               

 

 

,

 

 

 

 

 

 

 

 

.

2         

 

 

 

.                           

 

NEMZEDÉKEK BALLADÁJA 

  

2. RÉSZ  /Kései beszélgetés apám sírjánál

 

MOTTÓ:”…Ki-ki a maga bűneiért bűnhődjék…”(Jeremiás Síralmai .39)

        

 

          Rég megfogamzott bennem a gondolat,mely elbeszélgetésre sarkall annak rendje és módja szerint. Mint apa a fiával. Erre életedben sosem került sor, mert te zárkózott,befelé forduló típus voltál,nem szeretted az üres locsogást. Pedig sok mindent tisztázni kellene,mert sok minden van, amit te nem tudsz és sok minden, amit el sem mondtál. Mennyire jó lenne mindent tisztán látni és nem csak puhatolózni a ködös láthatatlan múltban.    

Sokáig halogattam a beszélgetést,mert nem tudtam végül is milyen

 keret a megfelelő: verőfényes nyár,langyos nyári este vagy borongós őszi kép,mely az elmúlást idézi. Én nagyon szeretem a szélzúgást és a sötétet,az ablakon koppanó esőcseppek zaját. De olyan mindegy,ezek úgysem játszanak fontos ,döntő szerepet,mert mégis a lényeg a szó,a gondolat,a képzeletbeli párbeszéd,az emlékek zuhatagja.

          Téged a szeretet hiánya,az elviselhetetlen körülmény tett ilyenné,befelé forduló szótalanná. Egy erőltetett házasság,melyből édesanyád nem tudott kiszakadni. Próbált menekülni,de a rejtekhelyéig ért csak el. A malomárok partjához kötötte gyermekvilága ahol minden bokor és fa ismerőse volt,de egyetlen kiválasztott kedvenc helye a szomorúfűzfa volt. Földig érő lombozata elrejtette a világ elől. Ide menekült,a földre borult és itt tört fel lelkéből a keserű,szomorú sírás. Itt siratta el gyermekkorát,nem létező ifjúságát,mert a helyzet megmásíthatatlan volt.

          Aztán megszülettél te,aki talán már a nászéjszakán fogantattál,mert Marit minden készületlenül érte,csak összeszorított fogakkal feküdt és tűrte, hogy a nagy férfitest hullámozzon rajta. Neki már mindegy volt. A gyermekkori szép álmok,a Filon utáni vágyakozást örökre eltemette akkor este a szomorúfűz alatt. Rád illett a  bibliai Ige: Bűnben fogantattál és születtél ..Anyád nem szeretett talán soha. Szülés után a fiatal felkészületlen szervezetet megviselte a terhesség és a szülés. Legyengült,betegeskedett. Így kerültél Vészi Ágnes,nagyanyád gondozása alá. Talán ő volt az egyetlen aki igazi szeretettel volt irántad. A fennmaradt fényképeken szigorú matróna kinézésű, de te ott is hozzábújsz,érzed,hogy ott a helyed,ő fogad szívébe. Belőle árad feléd a szeretet.

          Édesapádról,Péterről nem sokat tudni,hogyan kerül a környékre,csupán annyit,hogy Soropházi születésű és ktestvérével,Maraival és Mihállyal telepedtek le Magyarrégenben.

          Azért csak érdemes elmélyülni bizo kapcsolatokon,viszonyokon,mert érdekesen alakul a kép ami jellemzi a családot.

          Először is vegyük az ismertebbeket,az anyai ágat. A Sepsiek    nyárádvajai nemesi család. Csak György és az édesanyja ismert,a nagy rokonság kizárva. Vészi Ágneséket sem ismerjük tüzetesebben. Mert gyermekkorunkban különösebben nem érdekelt minket és számot sem adhattunk a kötődés fontosságáról. Csupán némi sziporka amit itt-ott valaki elejtett és bizonyos mértékben megmaradt az emlékezetben. Például az édesanyád és a nagymamája kapcsolata. Mert Mari sem áradozott az édesanyjáról,mi meg nem kérdeztük. Mert meddig terjed egy gyermek érdeklődési köre ? Csak amit hall,és amit néha elmondanak példálózásként neki. Viszont a radnótfájai csoportban az odaköltözött Sepsiekről már többet lehet tudni,teljesen bő ismerettel. Röviden jellemezve őket: egymás közt rágalmazták egymást,lobbanékonyak voltak,repült egymás fejének legdurvább szavuk,az istenlova. Ironikusak,élcelődök voltak családon belül,de könnyen békülékenyek. Kifelé viszont ahogy mondják"ölni tudtak volna egymásért"Minden külső rágalomkor a végsőkig megvédték egymást. Anyád, Mari,volt az egyetlen tanult a nagycsaládban. Tele volt jóindulattal,segítő  készséggel. Mindenki szerette és vágyott arra,hogy találkozzon vele és kiönthesse lelkét,mert tele volt jó tanáccsal és nem pletykált.

          Szemében és szívében te voltál a tilalomfa. De miért? Hogy lehet annyira megátalkodni,hogy saját gyermekeddel szemben annyira ellenséges és közömbös légy.?Az Ige szerint:"Megbüntetem az atyák vétkét a fiakban!"De neked kiért kellett szenvedned? Kinek az átkát mérte rád a Sors? Kiért volt a bűnhődés ? És sorakozhatnának a kérdések végtelenül... Az tény, hogy Sepsi György részéről vétkezés volt a saját érdekeiért történő erőszakos házasság. De azt ő tette. Azért Mari feléje kellett volna vicsorgassa a fogait,.Nem egy védtelen újszülöttet kellett volna büntetnie. Saját vérét!!

          De édesapám,nem lehet belelátni a lelkivilágokba,pláné ilyen távlatból. Ő sem mondta soha,mi nyomta a lelkét,mi váltotta ki belőle az erős magába fordulást,  hogy csak felszínesen foglalkozzon mindennel ami őt körülveszí. Később annyira beleélte magát munkájába,hogy mindent feledett(!)

Ki tudja ?

          Apai részről furcsább a helyzet. Valójában te csak annyit tudtál apádról,hogy ő a te édesapád,nagyszerű kovács mester,nagyon szeret halászni és kártyázni,ezért van veletek olyan keveset. Még tudtad,hogy Soropháziak és két testvére  él Magyarrégenben:Mária és Mihály.

          Lásd , én kutatásaim során azt is megtudtam,hogy Péter szülei Ion és Antonia,keresztszülei  Scoidon Vasilie és Sofia.George Moldovan pópa  keresztelte és születésénél  Nastasia bábáskodott.

          Ők hárman,amíg egymás közelében éltek,volt köztük testvéri szeretet és összetartás De miért tartottak mindent titokban?Nem nyilatkoztak szüleikről,nem jártak haza. Esetleg mégis titokban megtették? -Magyarrégenben laktak Mária férje haláláig,de akkorra már a gyermeksereg is felnőtt és szétszéledtek Erzsi és Rózsi Bukarestbe,Irma Vas megyébe ment férjhez egy vasutashoz,Albert,Endre és Sándor Marosvásárhelyre nősült.

Sándor miután kitanulta édesapádnál a kovács mesterséget ment szerencsét próbálni.. Megismerkedett Ráckövi Lilla táncosnővel,aki valamikor az Orfeumban táncolt Budapesten. Egy idős katonatiszt vette feleségül,aki hamar elhalálozott és őrületes vagyon maradt utána. Termőföld,erdő és kaszáló Bándon, Búzásbesenyőben,  Nyárádtőn és Marosszékesen. És özvegységének öröme egy aranyos öt éves kislány. Marosvásárhelyt laktak a tiszt egykori palotájában,a Kossuth utcában.

          Sándor ismeretsége után összeházasodott Senki sem sejtette,hogy Lilla szervezetében már elhatalmasodott a halál magja. Lassan öli volt férjétől elkapott betegsége a tuberkulózis. Időnként krízises rohamai voltak, ezért a  kislányt gyakran vitték fel a magyarrégeni "mostoha" nagyszülőkhöz,akiket a Budapestről ide került gyerek szívből utált. Az öreg Vitális még foglalkozott cipő tatarozással,időnként összegyűltek öreg barátai tereferélni. Szivaroztak   bagóztak s így a sok füst   és köpés elviselhetetlen volt. A kislány, köhögött és kérte nyissák ki az ajtót,Vitális durván rászólt: - Te befogod a lepcsedet,   csak akkor szólsz,ha kérdeznek,vagy ha vénember fingik s akkor is csak annyit "iszom-iszom"Többé sosem kívánkozott és nem is ment oda.

          Ráckövi Lilla szép csendben elaludt,itt hagyva a Siralomvölgyét, ami neki nem is volt annyira siralmas,hisz Budapesten az Orfeumban és különböző nagy nevű bárokban gyönyörködtette táncával és finom vonalú testével a férfiakat és élte könnyelmű,léha és gyönyörökben gazdag életét.

Elaludt...Ezt nem tartotta megdöbbentő szerencsétlenségnek a nagy család. Mintha erre vártak volna,szinte remélték,várták. Most egyetlen ésszerű  megoldást kell alaposan kidolgozni. Kihasználni minden lehetőséget és összeházasítani Sanyit a nevelt lányával,Erzsikével,aki akkor már tizenöt éves volt. Könnyen ment. Erzsike épp a kútnál volt vízért. Ahogy emelte ki a vedret Sanyi megfogta a kezét és megkérdezte:"Leszel-e a feleségem?"Húsz év volt  közöttük."Én soha!"mondta kacagva a lány. Aztán kapott két csattanó pofot jobbról is meg balról is. Rövid három nap után megesküdtek.

          Szinte egyszerre özvegyült Mária is Magyarrégenben. Lehetőségéhez mérten ő a legmódosabb fiát választotta akire ráköltözik és lett a világ leggaládabb anyósa.

          A nagy vagyonból telt,sokat eladtak  és létesítették a Vitális Testvérek vállalkozást Marosvásárhelyen. Ez magába foglalta a városi közszállítást  huszonhárom gázmeghajtású autóbusszal egy karbantartó és javító műhelyt a  megfelelő alkalmazottakkal. Rövid idő alatt jött a meggazdagodás és a Vitális  Testvérek székhelyén gyűltek össze a testvérek a három fiú,a Bukaresttel torkig lakott Erzsi és a rövid idő alatt hirtelen megözvegyült Irma,naponta itt  reggeliztek,ebédeltek,mert az "áldott"mama keze alatt működött a konyha. Ott  főztek az inasoknak,segédeknek és külön a családnak.

          Mihálynak is be csődőlt a magyarrégeni kocsmája,amit "vendéglőnek" neveztek. A család Marosvásárhelyre költözött A Ritz fürdőtelepen nyitott egy szerény falatozót,ebből tartotta fenn a családját de szoros kapcsolatot tartottak fenn a gazdag testvéri családdal.

          Péter maradt. Annyira elszigetelődtek egymástól,annyira megszakadt a kapcsolat,hogy a testvérek még a temetésre sem jöttek el.

          Ezt a kis kitérőt csak azért tartottam fontosnak,mert mi lett volna akkor,ha a rokonság kiterjed. Ha ti is ismertétek volna az apai teljes rokonságot,az otthon maradottakat?Ha érezted volna a vér szerinti kapcsolódást apai ágon.?Mennyire más lett volna,ha elvegyülsz te is a kis   román szeretetközösségben. Hátha az ottaniak inkább elhalmoztak volna  szeretetükkel.

          -Látod erről sem beszéltünk soha,. mennyire zavart téged az öcséd kiváltsága,az édesanyád szinte beteges szeretete és ragaszkodása iránta.?Hiszen te ezeket láttad,előtted pergett le minden mozzanat és a két év korkülönbség elég volt ahhoz hogy ítélőképességed dolgozzon. Biztos vagyok benne,hogy ez a szomorúság is fokozta elzárkózottságodat.  Nekem csak egyetlen kötődésed emlékezetes vele kapcsolatosan,tudniillik az,hogy gyermekkorunkban amíg a cipőinket javítottad húsvét közeledtével elismételgetted a Janika húsvéti versét. Soha semmit többet. Én részletesebb adatot Irmától,Erzsitől és Sepsi Annuskától kaptam. Talán nem is szeretted annyi megélt kudarc és mellőzés után. Mégis elképzelhető,hogy az apádék által elhagyott és - durva kifejezés - megtagadott szülők,az ottani nagyszüleid  érzéstára telitettebb,áldásosabb lett volna,mert valószínű a hegyek között  elzárkózva nem élték azt a kekeckedő,marakodó életet. Ott bizonyára fontos szerepet játszott az egymásra utaltság,az őszinteség..

          - Tudod,ezek olyan utólagos fontoskodások,elmélkedések amin lehet csámcsogni,de semmit nem változtat a helyzeten. Mert ha most az idők homályából kutatunk és ha eredményeket is érnénk el,mit változtat?Csupán csak igazolja a gyökér nélküli rokonságot,mert azáltal,hogy édesapádék elszakadtak megszűnt a folytonosság. Bensőséges rokoni érzés már nem feltételezhető. Marad a végtelen puhatolózás,találgatás és merengés,majd a "vajónok"tömkelege. és semmi más.

          De próbálkozzunk más irányban,az ismert történetek kiteljesedésében elmélkedni. Lehet,hogy több,elfogathatóbb és hatásosabb.

          Kezdhetnénk azzal,hogy felnőtt egy nemzedék,a ti korosztályotok a  valamikori gyermeksereg. De ennek is vannak kitérői és előzményei. Mindenek  előtt az,hogy édesanyád suszterinasnak adott,Róza elment. De ez nem oldott meg semmit,mert ő valójában egyedül maradt. Sérthetőbb,kihasználhatóbb lett. Ugyanis Ricki a sógor már régebbtől Bukarestben tartózkodott,ott dolgozott,nem törődött a családjával mint családfő és főleg mint apa. A gyermekek nőttek és Annának gondot okozott az ellátás,mert az a kevés örökölt föld és az a kevés pénz amit férje küldött időnként korántsem volt  elegendő. Mi maradt megoldásként? Rátelepedni Marira,hiszen egyedül van ,meg van minden szükséglete,tele a kamra. Az ajtó sosem volt zárva,   megbízott bennük bármilyen eshetőségre,s a gyermekek éberségében. Azok  tényleg éberek voltak,egyenként tüntették el a teknőből a letakart kenyereket,eltűnt a kakas is. Akkor vonta először kérdőre Annát,de ő könnyelműen válaszolt,viccnek álcázva a dolgot.

                    - Hát nem kell enni ennyi gyermeknek Mari? Te már igazán tudhatod,hogy mi az alultápláltság eredménye!Tehetek én arról,hogy Aurél  ilyen galád lett,hogy állna belé a mennykő,mert akkor legalább tudom,hogy nincs. - és sajnáltató,tettetett sírásra fakadt. Mari mindent elszenvedett,csak a síró némbereket nem. Megsokallta a szemtelenséget azután lezárta a házat.

Egyik nap későn jött haza,fáradt volt,unta hátramenni a kecskéhez. Reggel mikor indult enni adni vérfoltokat látott az udvaron. A nyomok Annához vezettek és akkor döbbent rá,hogy leölték a kecskét. Majdhogynem agyvérzést kapott felindultságában. Bement a házba,magára zárta az ajtót és elkeseredésében minden sérelem felül kerekedett. Elsírta elhagyatottságát,kiszolgáltatottságát és gyengeségét,hogy a szíve megesik a testvére sorsán,de azok zsarnokoskodnak,nincs bennük semmi félelem Isten és ember előtt. Ült az asztal mellett és mélyen töprengett,hogy mit lehetne tenni. Este felé átment Annához. A húga megijedt,csípőre tett kézzel védekező állást vet fel és támadott.

-  Ne bomolj Mari! Nem tehettünk mást,mert répa akadt a torkán!Muszáj volt  leölni...

Mari nem támadott. Meg sem említette a kecskét. Rájött,hogy számára is nyűg a tartása. Amíg Róza itt volt lehetett. De ő is a drága Róza ki tudja hol és hogy van. Leült az asztal mellé és intett a húgának,hogy foglaljon ő is helyet.

 - Mindennek véget kell vetnünk,húgom. Sokat töprengtem és gondolkoztam a lehetőségeken mit tehetünk. Először is utána nézek és elviszem a leányokat egy varrodába. Nagyon ajánlják a Schwab Hanelore szalonját. Ott varrást és kalap készítést lehet tanulni. A nagyobbik fiad,Pista,elmehet Auréllal dolgozni  s Bukarestben az apja mellett szakmát is tanulhat. A kicsi még iskolás és ketten jól meglesztek itthon.

- Jut eszembe,te Mari, a napokban itt járt a román tanító és erőszakoskodott, hogy a gyermeknek kötelező román iskolába járni,mert most ellenőrzik név szerint a származását,de hiába bizonygattam,hogy Aurél már nem román,már rég az ideje,hogy református,nem érdekelte. Azt mondta,ha ellenkezem a csendőrrel viteti az iskolába s nekem is meggyűlik a bajom a törvénnyel..

- Ne töprengj ezen Anna. Hadd tanuljon,de sohse feledd a reggeli vendég sosem marad estig. A törvényeket is állandóan változtatják; nekik is  egyszer befellegzik. S különben mit veszít,ha románul tanul.

- Jaj,de megnyugtattál - szólt epésen Anna. - Belőled a próféta beszél,de  azt hiszem az ördög prófétája.

          Így intéződött el,hogy az Anna nagynénéd válláról is valamennyire lekerültek a gondok, a terhek. Fejed felől is,mert édesanyád annak idején  téged vert amikor az Anna kölykei átjöttek és összecsipkedték a kenyereket, kalácsot. Mindennek a dúcát keresték,s ha nem volt nagyokat csíptek belőle. Hiába rimánkodtál,hogy azért téged megvernek,kárörvendve röhögtek s azt mondták,nekik nem fáj.

          Felnőtt egy generáció. Az Anna lányai mind szaktekintélyek lettek,úri varrónők és lassan férjhez mentek. A legnagyobbik Annuska,Ludasra egy híres asztaloshoz,aki rövid idő alatt koporsó készítésből dúsgazdag lett. De reggeltől estig zúgtak a gépek és a műhely zaja nem állt meg. A középső,Ilonka egy maszek taxishoz,ami abban az időben nagy dolog volt,munkája akadt bőven,mert a gyér vonatjáratokon kívül más közlekedési eszköz nem volt. Csupán a lovas fogatok. Ők Szászrégenbe költöztek. és laktak halálukig. A legkisebbik,Emma,Besztercére került. A rettegi származású férje a városi korháznál volt mentős. Annának a legnagyobbik fiában volt szerencséje,mert Pista sokat dolgozott és minden hónapban hazaküldte a pénzt. Ezáltal kimentette az apját,aki továbbra sem tudott lemondani a bártáncosnőkről,s mi több újabban látogatni kezdte a Kőkereszt úti bordélyokat is.

         

          Eljött az idő,a te felszabadulásod napja. Haza kerültél és azáltal megszűnt édesanyád egyedűlléte.Ez némi változással is járt.A konyha egyik szögletében berendezkedtél,hogy hozzáláss az egyéni munkálataidhoz.Inkább kötelességszerűen tetted,mint szeretetből.Mert annak ellenére hogy tökéletesen elsajátítottad a szakma minden fogását,az öt év,a sok keserűség elég ok volt ahoz,hogy megutáld minden velejáróját és gyülöletet valamint   kiábrándulást ébresszen a zsidók iránt.Pedig tudhattad,hogy nem lehet általánosítani,egy ember ferdeségei miatt nem lehet elitélni egy nemzetséget.  Te azt tetted. Később sem jutott eszedbe, hogy a környezetedből Miluka, Cili, Hermina vagy Áron, Katz, és Eizy akik elsőként rendeltek nálad s végül állandó kuncsaftjaid lettek, vitték a hírverést és dicsérték munkádat mind, mind zsidók voltak. Áron különösen annyira elégedett volt a bürgericsizmával amit, te is félve vállaltál, mert még ilyent nem tettél a mesterednél sem, az árát megtoldta egy liter francia konyakkal. Istenem milyen nagy dolog volt akkor ilyesmihez jutni, de ő tehette, mert vérbeli nagykereskedő volt.

          Jól indult a vállalkozásod és számodra újat is hozott. Elsősorban azt, hogy itt nem volt kisegítő, te voltál a mindenes, neked kellett méreteket venned a lábakról. Ilyenkor kihasználtad kíváncsiságodat és fiatal éhségedet. Ha egy szép kecses női láb került a kezedbe, óvatosan de jobban megtapogattad. Emlékezetes számodra, amikor Filon Anna, a mindig vidám, mindenből viccet tevő, csacska kislány jött  cipőt rendelni.  Egyedül volt és te is egyedül. Bátrabb lettél valami oknál fogva és kezdted simogatni a lábát, már nemcsak ahol a cipőnek kell takarnia, hanem térden felül is. A lánynak tetszett, egyre gyakrabban járt "próbálni" s így mindegyre szorosabb lett a közeledés mindaddig, amíg bekövetkezett az első testi kapcsolat. Te is furcsán érezted magad, mint aki átesett a ló túloldalára. A lánynak sem volt ínyére valami, mert örökre megszűnt minden. Pedig tudni kellett volna, hogy az első próbálkozás keserű szájízzel jár. A gyakori kitartó együttlét teszi édessé a kapcsolatot, amikor fokozatosan felismerjük az ingerzónákat. Ez volt és maradt az első, ami figyelmeztetett a további változtatásokra, a gyöngédségre és arra, hogy az érintkezés csak fokozottan lesz élménnyé. Aki megszalad hagyni, kell hogy fusson. Sohse szaladj olyan szekér után, amely nem vár meg.

 

 

          Molnár Mari nagyobbik fiának a lakodalmán jelen voltak a testvérei családjukkal. A nagy mulatságba, persze hivatalos volt a jó barátnő Sepsi Mari is. Akkor még élt Péter. A gyermeksereg külön volt összeterelve és kíváncsian figyelték a felnőtteket, az idegeneket és közben összesuttogtak valamilyen megjegyzést téve mindenkire. A Vilma nagyobbik lánya Marika akkor látta először s talán utoljára Pétert. Mondogatták körülötte, hogy az a Sepsi Mari ura. Marika szerint szép magas férfi volt, csodálatosan énekelt és jól tudott mulatni. Csupán a kiejtésén érződött, hogy nem magyar.

          A Molnár nemzetség már az ezerhétszázas években itt élt. Ősük darabont volt a gróf Teleki Mihály birtokán. A testvérek közül Róza, Anna, Vilma és a Mari nagyobbik fia János az ősöktől örökölt birtokon a református parókia szomszédságában, a falu szívében láncszomszédok voltak. Velük átellenben volt a templom, az iskola és a véget nem érő Csernátoni György birtoka.

          Vilma nagy szerelme volt Gyurica, de az akkori idők követelményei nem engedték, hogy egymáséi legyenek. A legény hatalmas birtokkal rendelkezett, s a szülők féltették a vagyon elszármaztatását. Így el kellett vegye első unokatestvérét Ilonát. Annak ellenére, hogy a törvényt ki lehetett játszani és felsőbb hatóságok közbejárására ellehetett intézni a házasságot, borús agyak az egybekelést vérfertőzésnek nevezték, átokkal és csapásokkal tetézettnek jósolták. Mindez nem következett be. Az egészben volt jó és rossz is: Gyurica és Vilma közelsége. Rossz volt az állandó találkozás és jó volt a férfi titokzatos jótékonykodása: minden osztásnál Vilmának többet mért, mint másoknak. Ilona mit sem sejtve a kalandos múltról kedvelte Vilmát szorgalmáért és megbízhatóságáért, ő titokban külön segítette egy feltétellel, a férje ne is sejtsen semmiről.

          Az eddigi útnak is meg volt a maga kalandossága. Szép és reményteljes. Híresztelték, hogy András napkor minden hajadon, aki kíváncsi rá és böjtöl, megálmodja ki lesz a férje. Vilma végső elkeseredésében, mikor ráébredt, hogy nem lehet a Gyuricáé egy csapat lánnyal, akik Déván szolgáltak, elszökött szerencsét probálni. A szabadság nem tartott sokáig, mert a szülők tüzetesen kerestették és érdeklődtek, hova és hogyan tűnhetett el, míg egy napon az egyik lány édesanyja levelet kapott melyben írta, hogy Vilma is velük van, de erről ne szóljanak senkinek. Persze, hogy szóltak a szülőknek és rövid két hét alatt Vilmát haza hozták.

          Abban az évben történt az András napi jeles álom. Ugyanis hazatérte után az első bálon egy körtvélyfáji birtokos fia táncoltatta, András, aki tetszett volna, de mégis az álom vált valóra. Azt álmodta, hogy kinn van a kertben és csodálja, hogy a megkapált petrezselyem gyönyörű őszirózsákat virágzik. És amint gyönyörködik a virágokban az ösvényen odasétált Vészi Károly, és azt mondta ebből lesz a menyasszonyi csokrod az esküvőnkön. Egyáltalán nem rajongott a Vésziekért. Ahogy megébredt hirtelen kijózanodott, a konyhába sietett és dühében tíz tojásból sütött rántottát magának. Sírt, annyira bánta a   böjtölést. És még abban az évben Vészi Károly felesége lett.       

          A Vésziek annak ellenére, hogy kutyabőrös kisnemesek voltak inkább könnyelműségükről voltak ismeretesek. Könnyelmü léhaságuk folytán az idők folyamán mindent elherdáltak, még a templomi nemesi  széküket is eladtákAz utókor számára csupán a Matskássy István földbirtokos szomszédságában levő kevés föld maradt.

          Károly feleségül vette Vilmát. Károly nyugodt természetű, kimért ember volt. A megfigyelések és pletykák alapján egy helyett nem ugrott kettőt. Nagyon szeretett olvasni, képezni magát, de annál kevesebbet dolgozni .Jó ács hírében állt, de nem törtetett, hogy az egyre népesedő családnak gondnélküliséget biztositson. Annál inkább Vilma. A Csernátoniak gazdaságában mindig volt temérdek tenni való és kitűnt szorgalmáért és megbízhatóságáért mindig hívták. Vilma élete végéig rendszerető pedáns asszony volt. Erre felfigyelt a papné is és igyekezett igénybe venni szorgalmát és tehetségét. Minden alkalmi nagymosás, nagytakarítás és disznóvágás nem történhetett nélküle. Igy a család nem ismert hiányt, mert sok oldalról jött az állandó támogatás. Sőt, amikor a gyermekek már kezdtek felcseperedni Gyurica kukoricával és hagymával beültetett parcellákat mért ki fele arányu megdolgozásra.

          Marika volt az elsőszülőtt gyermek.Vilma sikertelen és nem várt férjhezmeneteléért reá haragudott,rajta töltötte ki a bosszuját minden ért

sérelemért. Semmi sem volt jó, amit tett, és ahogy tette. Ha a kisebbek rosszalkodtak, helytelenkedtek, mivel ő volt a nagyobb őt verte, hogy miért nem vigyáz rájuk. Dolgoztatta durva, számonkéréssel. Mindig meg volt a

kiszabott munkája: övé volt a ház rendben tartása, főzés, hogy mire mindenki haza kerül terített asztal, várja. Szabadidejében viszont a kertben és a bérelt földeken is kellett haladni, mert a hatalmas hagyma ültetvényt gyomlálni, kapálni kellett, nem is beszélve a kukoricáról, ami háromszori

kapálást igényel. A lány könnyezve némán tűrt. Mig iskolába járt, ott engedte indulatait szabadjára, ott tört fel belőle a visszafojtott pajkosság. A padtársával állandóan sustorogtak, nevettek minden felszólítás ellenére. Ott is kapott fenyitéseket. Mivel a testi fenyítés ,lévén egyházi iskola ,tiltva volt, a tanító gerjedt idegállapotában bizony megráncigálta a haját, de legtöbb esetben nem volt tekintettel a csattogó hidegre, vékony ruhácskába kiküldte az osztályból "szellőzni". Mégis ezek a fenyítések nem voltak annyira fájdalmasak lelkileg, mint amit a szülő édesanyjától kellett elszenvednie.

Pedig mennyire imádta az anyját, akitől jó szót soha, vagy nagyon ritkán kapott.

          Az iskola befejezése után, mivel divatos volt lányoknak a szövés mesterséget kitanulni, őt is több lánytársával beadták egy városi zsidóasszony szövődéjébe. Nagy fegyelmezettséget és pontosságot követelt a tulajdonos.,Becsületességi próbatétel elé állítva tanoncait azáltal, hogy a lakásban és műhelyekben ahol azok megfordultak szanaszét pénz volt letéve. A lányok nagy része érezte a csapdát, csupán egy abafáji kislány esett áldozatúl. Két nagyobb értékű bankjegyet a zsebébe csúsztatott, a mester észrevette és a tulajdonos azonnal haza zavarta.

          Élvezettel csattogtatták a szövőszéket, különböző minták szövését tanulták kettő, három és négynyüstöst. Szinte folyt kezük alól a finom len, pamut és kendervászon és külön figyelmet szenteltek a legfinomabb

kendervászon az "ijje"szövésére. A figyelmes munkának, a különböző fogások elsajátításának meg volt az eredménye, derék szövőlányok lettek. Marika komolyságával és szorgalmával kitűnt, a vizsgán tökéletesen elvégezte a legbonyolultabb minták szövését, ezért a tulajdonosnő elsőként szerette volna szerződtetni. Ez ellen Vilma hevesen tiltakozott. Mert mi lesz az otthoni sok tennivalóval? Akkor miért taníttatták? Később arra is fény derült.

Vilma nővére, Mari, sok kendert termesztett, népes volt a család állandóan szükség volt a vászonra, amit megvásárolni eléggé költséges volt. Arra

számított, hogy megéri a befektetést, ha teljes szövő és fonó felszerelést

készittet. Apránként elkészül a teljes felszerelés: guzsaly, orsó, gereben, osztóváta (szövőszék), borda, nyüst, vetőrlő, csörlő, vagyis minden kellék.

Megegyeztek Vilmával, hogy amíg a helyzet úgy alakul, hogy kedvezőbbek legyenek a körülmények, Marika nála gyakorol. Igy lett Marika a nagycsalád szövőnője.

          Két nagynénjét imádta Marit és Herminát. Marit nagyon lekötötte a sok tennivaló a népes család érdekében és a sok mezei munka. Ezzel ellentétben Hermina szabadabb volt, mert már a gyermekei is nagyok voltak és szeretett segédkezni testvérén. Miután Marika hozzálátott a szövéshez, gyakran kuporgott a kicsi széken szabta és gombolyította a rongycsíkokat szőnyeghez valót. Így vette kezdetét a véget nem érő beszélgetések, az életbölcsességek átadása. Hermina is rengeteget olvasott, ő volt a nagycsaládban a "könyvmoly". Mindentéren igyekezett oktatni Marikát. A könyv iránti szeretet kiteljesedett Marikában is, mert az öröklődés nem csak nagynénjétől eredt, hisz Károly is könyvbarát volt. Olyan kifinomult nyelvérzéke volt,Károlynak hogy a németet már a családban beszélte, de megtanult románul is aztán a két világháborút végig harcolva folyékonyan megtanult olaszul és albánul. Sokat időzött Albániában és az lett a végzete, mert onnan hozta szervezetében a halálos vírust, a mocsárlázat.,a maláriát.

          Marikának kellemes hangja volt és a tanító beválogatta és igényt tartott rá, hogy tagja legyen az egyházi leánykórusnak. Szokássá vált a szomszédos falvak templomaiban a vendégszereplés, így gyakoroltak igazán, de a nagy megmérettetés, a csúcspont mindig Marosvásárhelyt a vártemplomi kórustalálkozó volt. Técsi Sándor, a kántor-tanító igyekezett nem lehorgonyozni a zsoltároknál és egyházi énekeknél. Előszeretettel tanította a nyugati stílusú kánonba átirt zsoltárokat merészebb, modernebb feldolgozásban, ugyanakkor nem vetette meg a világi énekeket sem. Marosvásárhelyi fellépésükkor egetverő rivalgást és tapsot eredményezett, amikor a leánykórus elénekelte Csokonai legszebb zenésített verseit  A tihanyi echóhoz és A reményhez címűeket. Biztos siker, első helyezés. A leánykorús a kiirt díj mellett meghívást kapott a Mandzsúriából Babos Sándor hittérítővel történő találkozóra is.

          Marika lelkesen készült a találkozóra. Hogy modernebb legyen, a nagynénivel, Herminával egyezkedve rövidre vágta szép vastag fonatú haját. Divat volt a bubi frizura. Hermina cukros vízzel megpödörgette és

gyönyörködött benne, hogy olyan, mint egy "cukorbuba" Vilma mikor meglátta feldühödött, kijött a sodrából és Istenesen felpofozta, amiért szerinte ilyen csúfságot tett magából. Most hogy megy férjhez, haja sincs, amiből felkontyolják. A helyzeten már nem lehetett változtatni. Gyakorlatilag annyiból jobb volt, hogy reggelenként kevesebb időt vett igénybe a fésülködés, mert a hajfonás elmaradt. Gyarapodott a munka, mert bizony megérkezett a hetedik gyermekáldás is. Szorgosságban és gyorskezűségben Marika hasonlitott az anyjához, a többiekben meg volt az apai alaposság és kényelem.

          A Babos Sándorral történő találkozás egybeesett a diakónus lányok eskütételével, melyre műsort szolgáltatni meghívott volt a leánykórus.A hittérítővel történő találkozó a Vártemplom udvarán volt,mert az összegyűlt kiváncsi hallgatóság nem fért be a templomba.Sokukat hozta a kiváncsiság,hogyan néz ki egy hittérítő aki a távoli Kínából tért haza szabadságra.          Marika emlékezetében két történet hagyott örök nyomot.

Egyszer egy kinai fiút tizenkétéves korában az anyja elvitt imádkozni egy hegyekközti Budha templomba.Amikor ott állt az anyjával és nézte a szobrot így gondolkozott:”Te olyan csúnya vagy és piszkos,hogy nem tudlak imádni.Nem hiszek abban,hogy megmenthetsz.Hitetlenűl mi értelme,hogy imádjalak.” De anyja iránti tiszteletből mégis részt vett a szertartáson..Amikor vége lett,az anyja hordszékbe ült,hogy levigyék a hegyről, a fiú a szentély háta mögé osont,ahol nyílt térséget talált.Felnézett és azt suttogta:” Isten,akárki vagy,én nem hiszem,hogy ebben a piszkos odúban laknál.Te annál hatalmasabb vagy.Nem tudom hogyan találhatnálak meg téged,de a kezedbe adom magam,mert a bűn nagyon erős és vonz a világ.” Húsz év múlva beszélt vele az evangéliumról,ő felkiáltott” ma találkoztam előszőr Jézussal,de a második alkalom,hogy érintkeztem Istennel! Valami történt velem akkor régen ott a hegyen.

   Egy másik eset még elgondolkoztatóbb volt.Egy szép kínai lánnyal találkozott Babos Sándor,aki japán módra gésha szeretett volna lenni,de végül elsülyedt a prostitució mocsarában.Mikor a hittérítő figyelmeztette rátámadt,hogy még fiatal és élvezni akarja az életet,egyetlen porcikája sem kivánja az üdvösséget.Miután kidühöngte magát a pap megkérte,hogy imádkozzanak.” Mi értelme annak”-szabadkozott megvetően a lány.

„Nem vállalhatok felelősséget az ön imádságáért,de előbb én imádkoznék és azután ön is elmonhatja Jézusnak mindent amit nekem mondott az előbb” „O,azt nem tudnám megtenni”-szolt a lány megdöbbenve.” De igen, megteheti- válaszolta a hittérítő – hiszen Ő a bűnösök barátja.”Ezen kissé meghatódott,elfogadta a könyvet amit a pap átnyújtott neki és később látta,hogy megtalálta a menekülés útját,mert gyakran eljárt a gyülekezetbe.

 

Marika ilyent még nem látott. Hallotta, hogy létezik a diakonisszaképzés, de fogalma sem volt, hogy az mire jó. Ámulatba esett, amikor a Vártemplomba

bevonult a diakonissza lányok serege a püspök vezetésével. Huszonnégyen voltak. Egyforma, bokáigérő sötétkék szövetruhában kis kerek fehér gallérral a ruhák ujjmandzsettája is fehér és kis kerek fehérszegélyes, fehér szalagos kalap. Marika irigykedve nézte. Az istentisztelet a szokásos szertartás szerint volt a püspök szónoklatával. A végén kivonult a kis sereg az Úrasztala elé, elébük állt a püspök és kezdődött az ünnepély.

- Kedves diakonissza testvérek- szólt a püspök - mielőtt Isten színe előtt letennétek az esküt, mellyel magatokat a szolgálatra elkötelezitek, három kérdést intézek hozzátok melyekre feleljetek Isten és a Gyülekezet színe előtt hitetek és meggyőződésetek szerint.

          A kérdések elhalványodtak a feleletek őszinte, határozott csengésében:

Elhatároztuk, Fogadjuk, Készen vagyunk. Következett az eskütétel úgyszintén határozott, csengő hangon.

"Esküszöm az élő Istenre, aki Atya, Fiú, Szentlélek, teljes Szentháromság, egy Örök igaz Isten, hogy diakonisszahivatásomban, melyre most véglegesen kibocsáttattam, hűséggel engedelmeskedem."

          - Istenem milyen szép- tűnődött Marika - de jó lenne közöttük lenni és elkötelezni magam a szent hivatásra.

"Betegek, szegények, árvák özvegyek között mindenütt hűséggel végzem a szolgáló szeretet munkát"

           - Én is megtenném teljes hivatástudattal, őszinteséggel, mert ennél felemelőbbet el sem tudok képzelni jelen helyzetemben.

"Református vallásomat soha meg nem tagadom"

- Mintha rémlene valami a ködös homályból. Mintha erről beszélt volna a papné, csak nem tartotta érdekesnek. Oda sem figyelt. Várta, hogy haza mehessen, mert Misivel kell, találkozzon.

"Isten engem úgy segéljen"

Ez már több volt mindennél. Mindig ilyen őszinte, szent fogadalomkor, bárhol is legyen, akkora hatással van rá, hogy a könny is megjelenik szemében. Most is könnyezett. Lehet nem is a hatás, mint inkább a kötöttségből való kiszabadulás, a szabadság utáni vágy könnyeztette meg. Mert ha neki is sikerülne a diakonisszai iskolába bejutni, vége lenne az otthoni kényszernek, az anyja zsarnokoskodásainak. Vajon lehetséges lehet ez az álom."Nem érdekel"- tűnődött.-Ha haza érkezek kifaggatom a papnét kik, és hogyan juthatnak be ebbe az iskolába. Annyira elmélyült gondolataiba, észre sem vette, hogy az ő műsorszámuk következik.

          Hazaérkezve türelmetlenül várta a napok telését, mert az énekkari próba csütörtökön lesz, s csak akkor adódik alkalom, hogy feltűnés nélkül beszélhessen a papnéval. Vilma megelőzött mindent, akarata ellenére segített a helyzeten. Átküldte a papékhoz, kérdezze, meg melyik napra tervezik a nagymosást, hogy úgy ossza be idejét. Mintha szárnya nőtt volna, repült a papnéhoz.

A papnét egyedül találta. Olyan izgalomban volt, szíve a torkában vert majdnem elfelejtette miért is, küldték. Azzal kezdte mennyire hatással volt rá Babos Sándor mandzsúriai beszámolója, a hittérítő leleményessége különbőző helyzetek megoldásában. Milyen nehéz lehet pogányokat rávezetni az igaz hitre, megismertetni az Istent és Jézust. Lenyűgöző, magával ragadó volt mindenszava. Aztán rátért és szenvedéllyel beszélt a diakonissza szentellésről. A papné sokat sejtetően hallgatta, majd végig mérte.

          - Csak nem gondolsz rá, hogy ott tanulj, Vagyis érthetőbben fogalmazvaszeretnél ott tanulni?

          - Szeretnék. Nagyon.

-        - Drága Marikám - mondta nyájasan a papné - ez merész elhatározással jár. Egyházközségünknek is jót tenne, mert a püspökség listát vezet, honnan kerülnek a lányok, és ez jó fényt vet tevékenységünkre. De tudnod kell, ez református apácaság. Felszentelnek, az egyház kötelékében tevékenykedsz,de ha férjhez mentél, amit nem tiltanak, akkor ki kell lépned, ha nem életed végéig az egyházszolgálatában maradhatsz. A lányokat többnyire korházakban, öregotthonokban helyezik el, mint gondozót. A fegyelmezettebbek viszont kerülhetnek árvaházakba, gyemekotthonokba kollégiumokba, mint nevelőnők.

Az én tanácsom az lenne, hogy aludj rá egyet, jól gondold meg, s ha úgy határozol, hogy mégis érdekel az esperes úr, intézkedik.Persze,szükséges a szülői beleegyezés.

A szülői szó hallatára jutott eszébe, hogy miért is küldték.

Útban hazafelé úgy  érezte  mintha gyorsabban verne a szíve örömében. Nincs min gondolkoznia. Azon töprengett erről szóljon-e Misinek, de aztán elhessegette a gondolatot is. Majd ha minden tisztázódik és eljön az ideje.

          - A papné holnapra várja- szólt be az anyjának s máris sietett ki a kertbe gyomlálni, hogy egyedül legyen és álmodozhasson. Aztán felötlött gondolataiban a Misivel való kapcsolata. Azon elmélkedett, hogy mennyire más Misi, mint a többi fiú az utcából Nem tudja honnan jött, itt lakik két házzal arrébb albérletben. Kéményseprő. Sohsem látta munkaközben, munkaruhában.

El sem tudja képzelni, hogyan dolgozik. De nem mindegy? Annyira szépen beszél, magával ragadja válogatott szókincsével szép szótársitásaival. Tőle sosem hallotta" rettenetesen jó","borzalmasan kellemes",

"marhául szép", pedig már ilyen zsargonokban blöffölnek sokan. Beszédén

érződik olvasottsága. Alkatilag magasabb az ismert fiuknál, nyurga vékony testalkatú, de csodás zöld szeme babonáz, igéz. Vastagszálú szép fekete haja van, de mindezek mellett szép keze, hosszú ujjai, és formás körme elgyönyörködtet. Náluk még nem járt, csupán a kapuban találkozgattak, ott

beszéltek, kacarásztak a többi fiatal irigykedésére. A fiuk szerettek volna Marika közelébe férkőzni, már veréssel is fenyegették Misit, de kitartott nem torpant meg. A lányok pedig irigyelték a jó megjelenésű, kedves fiatalembert.Még ha katolikus is, ilyen esetben megbocsátható, ezt a "hibáját"kivédi adottsága. Gondolataiból felocsúdva úgy döntött, majd ha minden rendeződik, és mennie kell, csak akkor szól Misinek.

          Kellemetlenül érezte magát, gondolataiba temetkezve gépiesen dolgozott

Aznap nagynénje Hermina sem volt ott, aki beszédével, magával ragadná.

Mellette az unokatestvérei túl zajosak voltak. Sokan voltak, összesen tízen.

Ebből kettő lány. A legvirgoncabb Béla volt és Ella. A fiuk meg akarták bosszulni, hogy Ella elárulta őket, amikor az istálló mellett a kertben egy ellopott cigarettát közösen kóstolgattak és Ellának nem adták, mert ő lány

És nem illik. Persze lett nagy perpatvar, a szigorú apa mindeniknek a seggére vert a nádpálcával. A fiuk azt mondták nekik nagyon fájt, de azért Ellát széppé teszik. Lefogták, levetkőztették, kidomborították a tomporát és két oldalról fekete és barna cipőkrémmel bekenték, és utána elkezdték fényezni suvickolni. A leányka eleinte szabadkozott, de utána együtt röhögött a fiukkal és biztatta, hogy a puha kefével dolgozzanak, mert az még csiklandozza is.

Amikor látták, hogy Marikának a vetőrlőben fogytán a fonál, hárman oda

ültek csőrőlni. A csörlő egy láda melynek felsőfelén egy rúd halad keresztül.Ez lényegében egy tengely melynek egyik felén egy lendkerék van, azt kellett hajtani, az adta a sungot és a másik végén egy vékonyabb rudacskára kellett ráhúzni a vetőrlő csőt és arra tekerni a fonalat. Szabály volt az egyenletesség és a feltöltött fonal telitettségének betartása, hogy azt a helyére be lehessen tenni.

A fiuk szorgoskodtak, dolgoztak. Marika csak a kiáltásra lett figyelmes. Déni és Sanyi odahívták a legkisebbet, Jenőt és rábeszélték, hogy a lendkerék elég vékony ahhoz, hogy mikor sebesen forog a fogaival megállitsa. A kölyök meggondolatlanul kötélnek állt. Szerencsétlenségére két foga kitört, folyt a vér, kiabálás, ijedten szaladtak az anyjukhoz, pofonok csattanása Jenőért Elláért. Kimerítő nap volt.

Marika már nagyon várta, hogy hazaérjen. Várta, hogy lefeküdjön és elsuttoghassa az éneket, amit esti imája utánra most vett be, hogy élessze

reménységét."Uram én mindent hozok, testem és lelkemet; Mint élő áldozatot

fogadj be engemet" Ezt énekelték a diakonisszák is a fogadalomtétel előtt.

          Hazaérve különös kép fogadta, mely nyomasztóvá tette a hangulatrot. Vilma sokkal fürgébben mozgolódott, tett-vett a konyhában.

Még a köszönését sem fogadta. Egykettőre kizavarta a többieket az udvarra Kezét csípőre téve megállt a konyha közepén. Marika érezte, hogy ebből semmi jó nem származik.

- Na, mi van kisasszony-, kezdte Vilma- neked nincs anyád?

A papnétól kell, megtudjam, hogy mi burjánzik az agyadban? Hogy is tudtál elképzelni ilyen bődületes marhaságot? - már reszketett a felindultságtól, szinte rikácsolt- Ki tömte a fejedbe, Hermina? Biztos ő volt, mert ő is csak a könyveket bújja ahelyett, hogy a fiaival többet törődne. Aztán anyáskodva beadagolja a hülye elképzeléseit a te még hülyébb fejedbe!- megállt, hogy

megszusszanjon. Nem, édesanyám,- szolt Marika halkan - Hermina néninek semmi köze az egészhez. Én láttam Vásárhelyt. de nem tudta befejezni, mert Vilma ismét dühbe jött.

          - Szóval te. Vásárhelyt! Ezzel mindennek vége megértetted? Itt a sok gyermekkel baj van, sok a dolgunk. Szólok az esperes úrnak és a tanító úrnak is, hogy többet nem fogsz járni a dalárdába. Nem leszel sem énekesmadár, sem dia... mi a fene!- gúnyos, kényszerkacagás tőrt fel belőle - Még hogy református apáca,papok és tanítok szalmazsákja .-kezét tördelve nézett ki az ablakon,pillantást vetett a hancúrozó kinnlevőkre? Ki tudja? aztán megfordult

- Nem, lányom, jó lesz megbékélni a gondolattal. Nekünk nincs lehetőség a taníttatásra és minden erődre szükség, van. Mari nénéd most vállal neked munkát és szőni fogsz, kisasszony, nem dalolni és apácáskodni.

          Ez már sok volt. Ez a hideg zuhany! És mindez édesanyjátólaki”véres

verejtékkel hozta a világra."Már nem érdekelte a Misivel való találkozás sem. Összetört, sebzett lélekkel feküdt az ágyban. Álom nem jött a szemére csak kövér könnycseppjei folytak végig az arcán. Ezután a templomban sem ülhetett többé a dalárdások közé, Vilma szigorúan maga mellé ültette.

          Lassan leülepedett bánata, helyre rázódtak érzései. Ebben része volt az édesapjának is. Nem szeretett kárpálódni, veszekedni. Mindig az okos ember elméletével a békés megoldás híve volt. - Lányom, az idő mindent megold,a sebeket begyógyitja. Erre az esetre valamikor rágondolnod csak egy orrcsiklandó tüsszentés emlékét jelenti. Higyj nekem és ne keseredj el, hisz te templomba járó lány vagy. Tudhatod, hogy az Úr utjai kifürkészhetetlenek és csak idővel jössz rá a helyességre. Bebizonyosodik, mert Isten rosszat nem akar.

          Ez jól esett. Hatott. A bölcs apai vigasz. De azért összecsaptak feje fölött a keserűség hullámai. Nyügössé tette és merészebbnél merészebb gondolatok kergetőztek agyában. Azon tűnődött sokszor, mi lenne, ha ő is

az anyja lánykori viselkedését követné és elszökne otthonról. Vagy még kellemesebb,beszéljék meg Misivel és szökjenek meg együtt. Micsoda szóbeszédet vonna maga után, mekkora szégyen lenne az anyjának, de

nem is ártana neki. Csak az édesapját sajnálná, mert ő szívből szenvedne.

          Erre azonban nem kerülhetett és nem is került sor. Elsősorban

mert Marika annál komolyabb volt, hogy ilyen kalandokba sodorja magát.

Azután pedig a körülmények alakultak úgy. Vilma összedugta a fejét nővéreivel, Annával és Rózával és kiötölték, hogy férjhez kellene adni

Marikát. Anna nagyon ellenezte a Misi körülötte való forgolódását, mert

mire vinné egy"kéménykaparóval"? Túl lealacsonyitónak tartotta, hogy az

ő nagycsaládjukba kéményseprő kerüljön. Mert szerinte náluk mind becsületes  iparos emberek vannak: géplakatos, ács, kőműves; ezek mind divatos és jól fizető mesterségek. De kéményseprő?

          A ravasz és gőgös Annának nem kellett a szomszédba menni tanácsért.Mint egy agytröszt egyedül dolgozott és gondolkozott, csak az eredményeket közölte a testvéreivel. Arról már értesültek, hogy Mari nénjük Sanyi fiának hamarosan lesz a lakodalma Dobai Rózikával. Ezt az alkalmat kell megfogni és kihasználni. Azt is tudta, hogy a nővére még mindig jó barátságban van Sepsi Marival és szőtte a jövőt kecsegtető tervét. Ugy kell intézni, hogy a bábaasszony fia, Jóska legyen Marika koszorús társa. és az által minden megoldódik. A kéményseprőt távol kell tartani és erre is lesz gondja.

          Az esküvő előtt néhány nappal személyesen ment át a szomszédba Misihez, és közölte, hogy üzenték Görgényszentimréről, nagy szükség lenne a kastély kéményeit rendbe tenni, viszont többen is társultak és igényelnék a szolgáltatását. Megjegyezték, úgy készüljön, hogy legalább háromnapi munkavan kilátásba. Misi meghallgatta az üzenetet és megköszönte Anna kedvességét hogy közvetítette a hírt. Örült a munkának és szeretett Görénybe menni.

Elutazása előtti este még elbeszélgettek, hancúrozgattak Marikával a kapuban

és megígérte, hogy miután visszajön, többé nem időznek a kapuban, szeretne aszüleivel beszélni.

          Marikát meg is lepte meg nem is. Lelke mélyén még élt élete nagy csalódása, amit az anyja idézett elö. Hogy lehet ilyen gonosz, töprengett, hogy csak a saját érdekei vezérlik. Birálja a testvérét, Herminát, de értelemben, ítélkezésben és éleslátásban mekkora szakadék tátong közöttük.

Ő a legkiválóbb az összes testvérei közűl. Igazán földre szállt angyal. Miért nem lehetett az ő lánya? Amikor a legbizalmasabban kitárta szívét és nagy elkeseredését ecsetelte, meg azt, hogyan lehet ilyen elvakult az anyja, Vilma.hogy a diakonisszahivatásban nem a valóságot látja, azt, hogy mekkora kihívás, hisz az élet legnagyobb öröme másokon segíteni. Az anyja csak haszonélvezője szeret lenni a segitségnek. Azt természetesnek tartja, hogy rajta segítsenek.

          Hermina nem ítélkezett, hisz a testvéréről volt szó, aki ráadásul édesanya is. Ennek az összetört szívű lánynak az anyja. Nem lenne ildomos és ésszerű egymás ellen uszítani őket!"Tiszteld atyádat és anyádat."

          Misi elment Görgénybe. Jelentkezett a kastélynál, végig járta a falut és kereste az igénylőket, de mindenki csak értetlenül nézte, csodálkoztak, mert nem tudtak semmiről. Végűl akadt három jelentkező, hogy ha már itt van nem bánnák, takarítsa ki a kéményeiket. A falu felleltározása és a munka elvégzés csak igénybe vett három napot és igyekezett haza, idejét látta, hogy a Marikának tett ígéretét beváltsa. Biztos volt sikerében, de mégis marcangolta a gondolat, hogyan fogadják a szülők kérését, terveit.

          Első útja Marikákéhoz volt. Megkérte az egyik utcán tátogó leánykát

küldené ki növérét, mert beszélni valója van vele. Az értetlenül bámulta, hát

,aztán megmondta,hogy Marika lakodalomban van,koszorús lány. Ez mellbe vágta Misit. Erre nem számított. Már felötlött benne a csalafintaság, hogy a nagynéni távol akarta tartani és ezért volt a görgényi kiagyalt terv. Miért nem közölte vele Marika? És mekkora ebben a szerepe neki? Lehangoló gondolatok, ocsmány harcászatok, undorító élet, idő, jövő. Már csak arra volt kíváncsi ki a vetélytárs? Harangozás alatt belopakodott és meghúzódott a cinteremben az orgonabokrok sűrűjében. Megérkezett a násznép és ténylegMarika egy délceg legény oldalán lépkedett mosolyogva. Vajon örvend, vagy kényszerhelyzetben van, mert ismerte, tudta, hogy zavarát is mosollyal fejezi ki.

Ez volt minden. És elég volt. Azon a délután Misi összecsomagolt és véglegesen kereket oldott. Soha nem hallatott magáról.    

 

          Marika nem is sejtette a háta mögötti cselszövést. Furcsállta, hogy Misi már néhány napja nem jelentkezik, de érzéseinek nem adott hangot. A hátsó udvaron a kútnál szoktak elbeszélgetni Irénnel az Anna vele, egyidős lányával, ha idő akadt rá. Épp pusmogtak a lakodalomról, az ott megjelent legényekről, melyik táncolt jobban. Elmélyültek a lányos locsogásban, amikor észrevették, hogy Anna hallgatózik a közelben. Hirtelen elhallgattak.

          - Na mi van kisasszony - szólt a nagynéni csípősen, gúnyolódva - nem takaríttassátok a kéményt, mert már rég nem látoma kéményseprődet?

          - Nem.- felelt kurtán Marik a.-de mi köze hozzá?

          - Nekem ugyan semmi, de gyáva legény az, aki egy-kettőre megfutamodik. Volt gondom rá, hogy ne legyen belőled kéményseprőné.

Mert mi annál többek vagyunk!

Marika megdöbbenve állt, Irénnek is leesett az álla a csodálkozástól.

          - Szégyellje magát gőgös boszorkány! Miért avatkozik az életembe!

Verje meg az Isten! -és berohant a házba.

          - Majd még megköszönöd később - kiáltott utána Anna epésen -

Leszünk mi még köszönő viszonyban.

          Marikát kezdte edzeni a sikertelenség,mely minden oldalról érte. Nyomta a lelkét mint egy súlyos bűn és fokozta benne a passzivitást. Többé már nem volt közlékeny senkihez,még az édesapjához sem,akit pedig nagyon szeretett. Rájött,hogy egyedül áll a világban,s ha így van döntéseit is egyedül kell hoznia. Már nem számíthat senkire.

          A lakodalom után sokat sejtető,furcsa változás is történt. Egyik késő délután Jóska jött egy csokor virággal. Marikának adta. Miután hellyel kínálták a leány kiment,hogy vízbe tegye a virágot. A kútnál ott volt Irén is.

          - Te, Jóska miért jött hozzátok?

          - Mi van,ti mindent figyeltek és láttok?

          - Hát nem köthetem be a szemem. Csak nem cipőt rendelnek neked

          - Hova gondolsz,arról én is tudnék. Jött,beszélgetnek,én meg kijöttem,hogy ne alkalmatlankodjam.

Jóska távozása után Vilma felcsattant. Rászólt Marikára,hogyha legény jön a házhoz virággal,az biztosan nem érte és nem a gyermekekért jön. Máskor legyen kedvesebb és viselkedjen úgy ahogy az férjhez adandó hajadonhoz  illik.

          - Miért? Azét jött? - kérdezte elámultan.

          - Sosem lehet tudni. -avatkozott a beszédbe Károly- Mindig résen kell lenni,mert nem tudhatod mikor és hol ér a szerencse.

"Tehát eladó vagyok!Férjhez adandó hajadon!!!" dühöngött magában. Nekik mindegy,csak vigyenek,mert egy etetni való szájjal kevesebb. Cudar világ,  hitvány számító emberek. tehát ilyen az élet. Ez az élet rendje,ha nem vagy gróf,vagy nagy úri sarj. A mi származásunk olyan szégyenteljes,hogy a könnyelmű, léha rokonság még a nemesi címét sem tartotta meg,mindent elherdáltak,eladósodtak,tönkrementek. Végül az apja öccse még a féltve őrzött kutyabőr oklevelet is ellopta, magával vitte Szarajevóba, s most ki tudja Amerikában téblábal, vagy ha szerencséje volt éli világát. Biztos a kutyabőrnek nem nagy hasznát vette. Senkiházi, széthúzó család. Nem törődtek egymással, szétszéledtek.

          Jóska a későbbiekben gyakrabban tette látogatását. Marika igyekezett hogy, ne maradjanak magukra, a családban közösen történjen a beszélgetés társalgás. Mikor hazaindult kikísérte a kapuig, de sosem engedte, elhárította a fiú közeledését.

Sötét nyári éjjel volt, a csillagok is csak halványan sziporkáztak, a hold nem sütött. Gyönyörű cigányzenére ébredt és egy csodálatos férfihang énekelt.

                    "Van egy nóta, nem dalolja senki

                     Elfelejtett kalandos regény.

                     Barna kislány fekete szemébe

                     Szerelmes lett egy sápadt legény"

 Vilma ugrott ki elsőnek az ágyból, matatott az asztalon, kereste a gyufát.   Hirtelen elsercintette, de már fordult is, hogy Marikát húzza ki az ágyból:

"Gyorsan, gyorsan! Itt a gyufa" -suttogta.

                     "Késő éjjel húzzák a cigányok

                      Elvarázsolt nagy ablak alatt.

                      Sírt a fiú, zokogott a lelke.

                      Kacagott a leány ezalatt

Milyen igaz" -vélte Marika, míg meggyújtott egymás után két gyufaszálat

                      " Szállj, szállj szerenád

                        Egy holdvilágos éjjelen

                        Barna kislány ablakodba

                        Hadd boruljon le zokogva

                        Egy sápadt legény"

Gyönyörű volt, mámorító, bódító. Gondolta, hogy Jóska, de a mély sötétben csak gyengén kivehető alakokat látott. Várt, amíg hallotta a távolodó lépteket aztán visszafeküdt. Két kisebbel aludt egy ágyban. Álom már nem jött a szemére. Előszőr elmerengett azon, hogy milyen csodálatos hangja van Jóskának. Tudta, hogy benne van a fúvós zenekarban, trombitán játszik, de tagja a férfikórusnak is.

          Ez volt élete első éjjelizenéje. Elmerengett, hogy olvasmányaiban ilyenkor hogyan viszonyultak a lányok. Gyertyát gyújt, és úgy tartja, hogy halványan, sejthető legyen az arca, alakja. Aztán behívja a legényt öt percre. Semmi esetre sem többre. Előtte habselyem pongyolát ölt magára, leülteti, ragyog a boldogságtól. Konyakkal kínálja a "merénylőt",

A cigányoknak is bort tölt. De csak öt percig tart a fogadás.

És visszazuhant saját világába. Ő ilyet nem tehet, hiszen szoba konyhában élnek kilencen összezsúfolódva alusznak. Ez már nyomorúságos külön világ. De ez a valóság!

Reggel vízért ment a kútra. A nagynénje ott sündörgött, mintha várta volna, aztán átszólt nagy hangon.

                    - Ha jól hallottam éjjelizenét kaptál.

                    -Azt hittem magának szól- csipkelődött Marika.

                    -Ne szemtelenkedj, mert szájon csaplak!

                    -Maga kezdte-, mondta, majd hozzátette -Külömben azt mondják, egészen magára ütök.

                    -Az is kéne a fejednek! - emésztődött Anna s bosszankodott

hogy a csipkelődése nem ért célba.                  

          Később minden leülepedett, az élet visszaállt megszokott rendjébe. Vilma végezte fáradthatatlanúl a rá mért áldozatos munkát, ami hozzájárult a család egyszerű de zökkenőmentes életéhez. Anna sosem tudta túltenni magát a mindenki utáni aprólékos megfigyelések és csípős megjegyzések szánalmas szokásaiból. De ez már benne volt a vérében. Marika továbbra is szőtt a nagynénjénél annyi változással, hogy"próbából" a nagynéni megbízta egy általa tervezett készlet elkészitésére. Legyen benne szalmazsák, lepedő,párnahuzat és egy gyapjútakaró, majd külön pamutból ágyterítő, abrosz szalvétákkal, törülköző és edénytörlő. Vagyis mindaz, ami egy átlagos háztartáshoz szükséges, amit közönségesen stafírungnak mondanak. Marika  nem kellett sokat gondolkozzon, mert ilyen feladatokat kellett megoldjanak tanulás alkalmával is. Épp az tetszett a zsidónőnek, mennyire leleményesvolt és milyen díszes dolgokat készített minden külső magyarázat és támogatás nélkül. A szalmazsák egyszerű volt, mert, csak vastagszálú kender fonalat kellett használnia. Úgyszintén a takaró is, csupán abban a feltöltés gyapjúval történt. Nehezebb csupán az ágyterítő és az abrosz volt, mert azokat kétszínű pamutfonalból négynyüstösen kellett szőni,hogy kiadja a mintát. Sötét és világoskék szint hasznát. Persze ez időt igényelde mit, számit, legalább bebizonyítja, hogy mit tanult, mennyire sajátította el a szakmát. Egyáltalán nem kellett volna gáncsoskodnia anyjának, amikor a szövődébe hívták dolgozni, mert sokkal jövedelmezőbb lett volna, mint otthon a hajsza és a napszámos munka, vagy felében hagymát, kukoricát termelni. Dehát nem állt le vitatkozni, mert édesanyja annyira konok, akaratos  hogy vele úgysem lehet. Mindig az ő nézete az igazi.

          Jóska gyakrabban eljárt, betartva az udvarlási napokat: csütörtököt és

szombatot. Idővel rájött hogy a szombat nem is annyira megfelelő, mert

Marikákénál mozgalmas az este. Hordják a Marosról a vizet, mindenki mosakszik, tisztálkodik, mint általában hét végén, Vilma meg akkor főz vasárnapra, mert akkor az egész család templomba megy.

          Az egymásközti beszélgetések általánosságokat kerülgettek. Igyekeztek nem bonyolódni értelmetlen szövegekbe, mert Marika hiába próbálkozott volna könyvekről, olvasmányiról beszélni, a legény csak a bibliai történeteket ismerte, amit az iskolában tanult. Tudott volna beszélni a zsidó szokásokról,ételekről, ünnepekről, mert ezekkel tisztában volt. Öt kerek év megtanította, de emlékezni sem akart rá. Beszélhetett volna zenéről, zenészekről, mert a zenekarban a karmester minden darab betanítása előtt elmélyülve beszélt a zeneszám keletkezéséről, a szerzőről, de ő bátortalan volt kezdeményezni.

          Már jól benn voltak a tavaszban, amikor a teljes kibontakozásban megérkezett a május. Minden falunak megvannak a maga kiváltságai,

szokásai, amit illik betartani, amihez igazodni kell. Soropházán ősidők óta

bevett szokás, hogy a lakodalom a násznagynál kezdődik. Jó előre elkészítenek egy berbécshússal elegyített krumpli tokányt és erre az alkalomra meghívják a kiszemelt vendégsereget, akik részt vehetnek a lakodalomban.

Vacsora után megbeszélik az időpontot és a kellékeket ki, mivel járul hozzá.

A násznagy listán összeírja a megjelenteket. A lakodalom alkalmával ellenőrzi a jelenlétet, és aki hiányzik, azt megszégyenítésként a rá kővetkező vasárnap kihirdetteti a pópával a templomban, hogy potyázott egy húsos tokányt, mert nem jelent meg a menyegzőn.

          Itt más szokások élnek hagyományként. Ilyen például az újévi fánk, az

finom kelt tésztából bő zsírban sütött helyi nevén pánkó és a vastag pala-

csinta. Vagy a húshagyó keddi kürtöskalács és a nagypénteki pattogatott

kukorica, közönségesen "a kakas"Mindezeket máskór is lehet készíteni, de

igazából helyi szokás szerint akkor van az ideje, akkor árasztja el a falu levegőjét kellemes ínycsiklandó illatával. Még a zsidók is betartják pedig

nekik nincs vallási kötődésük. Ezeknek is meg van a kellő ideje, mint a húsvéti piros tojásnak, mert tojást lehet festeni bármikor, de csak húsvétkor van meg az igazi hangulata. Május első vasárnapján tartja az egyház az anyák napját.amit majálisnak is neveznek. Ilyenkor kivonulnak az erdő melletti nagyrétre,az ifjúság szórakoztató szabadtéri műsorokkal készül: labdajátékok, lepényevés, zsábafutás, ami kellően szorakoztat mindenkit, különösen a lepényevés.

Erre többnyire fiatal fiuk jelentkeznek. Két faoszlopra, emberfeletti magasságra kifeszítenek egy zsineget s arra félméteres távolságban szilvaízzel megkent lepényeket, aggatnak. A játékvezető középre áll, a fiuk egy lepény alatt foglalnak helyet. A játékvezető fel-le rázza a zsineget és a fiuk hátratett kézzel ugrálva kell, harapdálják. Az a nyertes, aki a leghamarabb elfogyasztja.

A közönség viszont nagy drukkolás közben azt élvezte, hogy mennyire

összemaszatolódtak a szilvaiztől. A zsábafutásnál a jelentkezőket derékig

zsákba bújtatták és úgy kellett bizonyos távolságot, megtegyenek. Díjak is

voltak meghatározva. Mindenek felett a vonzó az volt, hogy ilyenkor kivonultak a városból a zsibárusok is mindenféle játékkal, csecsebecsével.

Volt ott similabda, színes tollakkal díszített gipszmadár, üveggyöngy és

különféle olcsó kacatok. Legcsábítobb az öreg örmény cukrász volt, aki

fagylaltot, különböző házi készítményű cukorkákat és mézeskalácsot is

árult.

          Ezt az eseményt faluszerte nagy készülődési izgalom előzte meg.

Marikát érte a megalázó, kiábrándító határozat, Vilma őt nem engedte a majálisra, mert ügyelnie kellett az alig egy évet töltő hugára. Dühöngött magában. Átsírta az egész délutánt és mind jobban szilárdult lelkében az elhatározás, ha Jóska megkéri, beleegyezik.

Kezdett minden zsarnokság elviselhetetlenné válni és sosem látta annak okát, miért ő az áldozat, miért ilyen galád vele szemben az édesanyja.

Választ rá sosem kapott és nem volt mit tenni.

          Késő délután mikor hazaért a család, Vilma átadta a Jóska ajándékát

A "vásárfiát"ahogy mondani szokták, olyan örömmel mintha tőle származna.

Egy szépen kifestett mézeskalács szív, kis tükörrel a közepén. Örvendett neki, valamennyire mérsékelte bánatát, hogy reá is gondol valaki.

          Nemsokára a majális után eljött Jóska Marival, az édesanyjával.

Vasárnap volt, Szentháromság vasárnapja. Hagyomány szerint ilyenkor

ordás kalácsot és káposztás lepényt szoktak sütni. Az udvari asztal volt a vendégváró, azt ülték körbe. Vilma a gyermekeket játszani zavarta, hogy ne

hallgassák a felnőttek beszélgetését. Mert a gyermekben nem áll a szó,

mindent ellocsog a szomszédoknak. A gyermeksereg elvonult, de azért

hegyezte a fülét minden elejtett szóra, hogy legyen jó tájékoztatás.

          Károly bort hozott és az asszonyoknak saját készítésű meggy-

likőrt. Pipára gyújtott, aztán szó volt időjárásról, a majálisról, termésről,

minden unalmas közbeszédről, amíg Mari bele nem unt, majd kihúzta magát, és azt mondta.

          - Ez mind szép beszédtéma, de jövetelünknek meg van a maga célja.

          - Gondoltam- szólt Károly és mélyet szívott a pipájából.

          - Az életnek megvan a maga rendje. A Szentírás is azt írja"Nem jó az

embernek egyedül"Amint látom a mi gyermekeink, megértik egymást, hisz

Jóska pontosan betartja a kuriza időt, s ha jól elnézem, mintha emésztené is a szerelem - itt kuncogva nevetett mintha zavart akart volna gerjeszteni.

A fiatalok lehajtott fejjel pisolyogtak, majd Vilma tettetett aggodalommal szólt.

           -Én megértem az előrelátását, drága Mari, de nem lenne korai erről még beszélni? Egy ilyen életbevágó lépésre fel kell ám készülni.

          - Vilma, Vilma - mondta Mari fejét ingatva, s abban a pillanatban mind a két asszony évekkel vonult vissza emlékezetében. Tíz év volt közöttük és

egy szívfacsaró kegyetlen sors. Egyformán vették szüleik semmibe érzéseiket és erőltették rájuk akaratukat. Őket nem kellett megkérjék. Adták úgy is! De folytatva másképp fogalmazott.- Nincs miért aggódni, és nem kell készülődni.Ha adják Marikát csak a lakodalom idejét, kell kitűzni. Hoznia semmit nem kell mert az sem lenne hová rakni.

Vilmának valamennyire lélekmelegítő volt ez a bíztatás, mert bizony ekkora család mellett keserves dolog kiállítani a hozományt.

          - De a stafferungját azért csak elfogadjátok! -törte meg a beállt csendet mosolyogva Károly.

          Így elintézettnek látszott minden, ürítettek még egy pohárral a fiatalok boldogságára, a családok közötti békés közeledésre. Vilmáék részéről nagy volt a megnyugvás, mert azt mindenki tudta, hogy a Sepsiek, és különösen Mari minden téren nagyon jól van.

          A nyár végére Marika befejezte a nagynéni által kiadott munkát. Minden egyes darabot szépen összefogva felhalmozta az asztalon. Állt és nézte munkáját, kíváncsi volt a nagynéni véleményére, ami a minőséget és az elkészítési időt illeti. Az idős asszony bejött, megfogdosta a kelméket, mintha a minőségét vizsgálná, aztán a kebelére ölelte húgát és a fülébe súgta:- Ez mind a tiéd, ez részemről a nászajándék.

Marika megszeppent, fokozatosan ért tudatáig a valóság. Ragyogtak a szemei és mindkét arcára cuppanós csókot adott a szeretett nagynéninek.

          A lakodalmat decemberre tűzték, annak okán, hogy mindketten decemberben születtek, Jóska ötödikén, míg Marika tízedikén.

Nem volt egetverő mulatság, ahogy azt többen elképzelték, hiszen Sepsi Mari egyetlen fiát nősíti. Azért igyekeztek megadni a módját a sok szóbeszéd elkerülése miatt is, de mindent megelőzően az irigyek suttogták, milyen jó Vészi Marikának csóré valaggal mekkora házba megy férjhez, és az áldott jó Mari néni menye lesz. Az évek során viszont kiderült, hogy Mari néni sem volt makulátlan szent és áldott anyós.

Az összeköltözést aztán követték radikális változások.

 

          Öt évvel ezelőtt történt, hogy a legkisebb Sepsi testvér, István, búskomorságba esett. Okát senki nem tudta. Vagy mégis? Marinak volt némi sejtelme, hogy öccse a sógorasszony kicsapongásaitól szenved. Bánatát fojtja magába, hisz négy gyermekkel áldotta meg Isten.

És a legkisebb, aki igazán Sepsi vonásokat örökölt az anyai könnyelműség következtében, közel két éves és ülni sem tud huzamosabb ideig. A sógor-

asszony, hogy felszabadultabb legyen (?) műbalhéval kereste meg sógorát, a húga férjét, aki kisbíró volt és elpanaszolta aggodalmát, nincs nyugta István miatt, úgy látszik hülye, s amikor nincs otthon, bármely pillanatban felgyújthatja a házat, vagy kárt tehet a gyermekekben. Az egyesség megszületett. Marinak rövidesen Kolozsvárra kell utaznia, biztos több napot vesz igénybe s az alatt intézkednek. A kisbíró értesítette a dicsőszentmártoni Elmegyógyintézetet,közönségesen a Sárgaházat, hogy veszélyes betegről van szó és kérik az elszállittatását. Jöttek, és Istvánt kényszerzubbonyba öltöztették. Nem ellenkezett. Erre az időre a felesége gyermekeivel együtt átment a húgához hogy gyermekei ne legyenek tanúi, mi történik az apjukkal. Ugymond megmentette a "látványtól". Elvitték. Csak később derült ki, hogy örökre.

          Mari mikor hazaérkezett Kolozsvárról a húga, Anna könnybelábadt szemmel mesélte, hogy mi történt Istvánnal, mindent a sógornő intézett a kisbíróval, az a ribanc kúrva. De nincs igaza. Nézzenek utána és hozzák haza.

A két testvér egy hónapig készülődött titokban és végül elmentek Dicső-

Szentmártonba. Mari kihallgatást kért az intézet főorvosánál és érdeklődött öccse állapota iránt. A főorvos kedélyesen elmagyarázta, hogy megtörtént az alapos kivizsgálás, megkezdték a kezelést. Sajnos a beteg állapota annyira előrehaladott, hogy sok időt vesz igénybe. Arról szó sem lehet, hogy haza engedjék.

Mariban kétségek támadtak, hiszen ők semmi félé rendkívüli rendellenességet nem észleltek. Ki tudja, hogyan fizette le a kisbíró a kezelő orvost, hogy huzamosabb ideig itt tartsák.

- Láthatjuk, doktor úr, ha már ekkora utat megtettünk?

- Hogyne, asszonyom, -nyájaskodott a főorvos- de nem veszik, rossz néven, ha az intézmény belső szabályai alapján csak kényszerzubbonyban vezethetik ápolóink a beteget a vendégszobába.

Bevezették Istvánt. Leültek egymással szemben és mindhármukból kitört a zokogás. Sírt a két asszony, hogy drága testvérüket, akit széltől is óvtak ilyen körülmények között kell, lássák.

- Mari, vigyél haza-, suttogta-, nem bírom már a módszereiket, állandóan altatnak. Nagyon hiányzanak a gyermekek. Aztán mély hallgatásba zuhant.

Testvérei beszéltek hozzá, minden otthoni vidámságot, hogy felvidítsák.

Egymás szájából vették át a szót-, ahogy mondani szokták. István csak ült,

Aztán izzadni kezdett, gyöngyözött a homlokán a verejték, majd szemei elhomályosodtak és torka szakadtéból ordítani kezdett: - Meneküljetek!

Ég a ház! Vigyázzatok, mert rátok omlik!

Két ápoló gyorsan érkezett és elvitték Istvánt, mondván, hogy ma még nem kapott nyugtatót.

"A sok nyugtatóval fogjátok megölni" -sohajtott gondolatban Mari, majd belekarolt húgába és indultak az állomásra.

          - Gyere Anna, azt hiszem, utoljára láttuk öcsénket. - és nem tévedett.

(Évek múltán, amikor megkezdődtek a zsidóüldözések és rokonlelkek szaladtak Mari után, mert a kisbíró kilakoltatta a Katz családot, a bútorok az út szélén a csorgó esőben, Mari elégtételként szaladt és akkora pofot húzott le a kisbírónak, hogy az orrvére is megindult. Ebben összpontosult az akkori helyzet iránti felháborodás, de minden lefojtott bánat és harag, amit az öccséért érzett. 

 -Nem szégyenled magad te"keresztény lélek"? Hogy lehetsz ilyen utolsó

gané. Az Isten nem hiába tett sántává!!                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                és azzal elviharzott)

          Hazaérkezve kerülték a találkozást a sógórnővel. Később Mari csak elment és próbált beszámolni a látottakról, de Lóri-így hívták a sógorasszonyt-nem tanúsított különösebb érdeklődést. Mari közben az ölébe vette a legkisebbik lányt, játszadozott vele, a gyermek mintha érezte volna az feléáradó szeretetet, simogatta a Mari arcát, belekapaszkodott a fejkendője csücskébe.

          - Sógorasszony - szólt Mari - ha nem bánja én elviszem a leánykát egy ideig magamhoz.

           -Hát, ha nem lesz terhére, nem bánom, mert sok a mezei munka, s amióta István nincs itthon, nincs ki vigyázzon rá.

"Hogy nem sül le a pofádról a bőr, te kétszínű, hazug kígyó" -sziszegte Mari gondolatban, de feletet sem adott gyors iramban magához ölelte a gyermeket és sietett haza."Mintha öcsémet hoztam volna"mondta később Annának.

           Legfontosabb, elsődleges dolgának tartotta mielőbb elvinni a kislányt

Görgénybe Dr.Veress Márton orvoshoz,aki körorvos ugyan,de fürdő

gyógyászati szakorvos hírében áll. Az orvos megvizsgálta és szörnyülködött a hanyagságon, ami körülvette a gyermeket. Azonnali gyógyfürdőt és iszappakolást javasolt. Mari csebret vásárolt,melynek fala olyan magas volt,hogy a gyermek felállva belekapaszkodhat. Hozatott egy hordó vizet és iszapot a görgénysóaknai sóstóból és elkezdte a kezelést. Tornáztatta,masszírozta a lábait,majd meleg iszapos pakolást tett rá

és hagyta,hogy jól rászáradjon,utána langyos sós vízbe ültette. Ezt minden nap

elvégezte és eredményként két hónap után örömmel látta,hogy a kis csöppség feláll és a cseber oldalába kapaszkodva lépeget. Majd egy évig tartott,amíg minden nap derékig érő vízben állt. Annyira felerősödött,hogy már a lakásban is járni kezdett. Órákig ült Jóska közelében és figyelte amint dolgozik.

          Nagy volt az öröm a rokonságban. Még Lóri is szakított időt,hogy megnézze a csodaszámba menő eredményt. Ő különben már mindenről lemondott,azt hitte,hogy a gyermek béna fog maradni örökre.

          Mari nem engedte vissza és Lóri sem bánta. Igy lett Rózsi szeretett otthona a Mari háza és őt szólította mamának.

 

          A Marika átköltözése után kezdődtek a változások. Ő épp gyerekek elől menekült és különben is zavarta az efféle kuszáltság,hogy az anyósa nevelje a sógornője gyermekét. Náluk ilyesmi nem volt szokás. Az hogy Pista,az unokatestvére hozzájuk került,más eset. Pista teljesen árván maradt. A legényke szerette náluk,mert a népes gyermeksereggel jól lehetett játszani,de végül Anna megirigyelte,vagy sajnálta Vilmát a sok gyermeke miatt,s ezt kíméletlen ráadásnak vélte,magához édesgette.

          Rózsi már iskolába járt. Ugy általában amikor kettesben maradtak

Marika eléggé nyers volt vele szemben,mindig felemlegette,hogy a nagynéni neked nem mamád. Neked van édesanyád,miért nem mész haza,mert minden gyermeknek az anyja mellett a helye.

          Másik nagy megdöbbenése az volt, amikor karácsonyra haza jött az Anna fia,Pista Bukarestből és Marika az udvar felé néző konyha ablakon

kitekintve arra lett figyelmes,hogy Pista a hóna alá fogott libával az ablak alatt lehajolva lopakodik haza. Türelmetlenűl várta az anyósa hazaérkezését és értetlenkedett.

          - Anyám - így szólította mindenki az anyósát  -a reggel itt járt Pista és

az ablak alatt összezsugorodva vitte el a libát. Ez maguknál így szokás?

Marit mintha kígyó csípte volna meg,rohant át Annához.

          - Nem sül le a pofádról a bőr,ha egyáltalán van,te,Anna? Az istenlovába miért loptátok el a libámat?

          - Mert ennek a drága fiamnak is kell néhány jó falat. Ki tudja mennyit

éhezik,hogy nekem pénzt küldjön? -mosolyogva végigmérte Marit miközben darabolta a libát.- Ni,te milyen szép surcod van,hadd próbáljam fel én is.-azzal leoldotta a Mari derekáról a kötényt,feltette magának és ott is maradtörökre,mert sosem adta vissza.

           -Tudod mit Anna,változott a világ-mondta Mari kioktatólag -Nálunk is

már más szelek fújnak, és másképpen hangzik a "fogadj Isten".vitákat elkerülendő,ne vedd, róssz néven,ha mostantól az átjáró kiskaput örökre

leszegzem, és mindenki maradjon az ő  békességében - köszönés nélkül elment.

Rövid időn belül hallatszott a nagy kalapácsolás és Sepsi Mari lezárta az

határt a testvérével.

          Falun a hír hamar szárnyra kél és rövid időn belül, elér mindenhová.

Oda is ahol nem várják. Lóri a Marika ellenvetéseit rossz néven vette, és leckéztetésnek értelmezte. Nemsokára a hír hallata után kiállt az útkereszteződéshez, és amikor lánya jött haza az iskolából kézen fogta és haza vezette. Örökre. Annának is torkán akadt a gombóc,nem tudta lenyelni,kész megcsúfolásnak vette a Mari elhatározását,amiért lezárta a közös átjárót. Ésmindezt miért?kiért?egy jött-mentért ,aki a menye lett. Sietett a "csókafészekbe" Andráshoz panaszkodni,elsírni bánatát.

          Néhány nap múlva az András egyetlen leánya Annuska látogatóba jött azzal az ürüggyel,hogy elnyűtt cipőket hoz javittatni. Jóskát nem találja otthon,nyugodtan leül, és csevegni kezd Marikával nem rég telt szép időkről,dalárdás múltról,műsoros bálokról és arról,hogy milyen kár,hogy amostani fiatalokat mindez már nem vonzza. De ez csak szósz volt,amolyan rutinos bemelegítő a beszélgetésbe,mert rövidesen eltért a témától és készült kipakolni.

- Már rég meg akartam kérdezni,te mit képzelsz magadról ?

- Nem értem mire céloz  -szólt Marika,habár sejtette,hogy mi következik.

- Érted te nagyon jól,ne tettesd magad. Ide erőlteted magad a nagycsaládba s apránként mutatod a fogad fehérjét. Előszőr a nagybátyám leánykáját űzöd el innen,utána a nagynénéim kapatod össze. Mégis mire készülsz ?

- Én semmi különösebbre Annuska,csak békés nyugodt családi életre.

- Ha neked ez boldogság....

De Marika közbevágott.

- Nálunk nincs és nem is volt élősködés egymás bőrén. Mindenki végezze a saját munkáját és takarítson a  saját portáján!

- Ez a te portád? -gúnyolódott Annuska- hisz mindenki tudja,hogy pucér valaggal jöttél ide. Mi itt a tiéd ?

- Ahhoz magának semmi köze!

- Nincs? De bizony van!Hogy kinyílt a csipád a Jóska és az anyósod kövér pénztárcája mellett! S hogy felvágták a nyelvedet-sziszegte. -Még te akartál

diakonissza lenni? Tudod, hogy állt volna rajtad az apáca ruha? Mint kurva

kezében a liliom!

- Na ebből elég legyen-dühöngött Marika - Maga akar pálcát törni mások felett?Egyáltalán szokott-e tükörbe nézni?

 -Igen szoktam

 -És mit lát?-

 -Egy kalapos hölgyet csipke kesztyűben,divatos cipőben. -álmodozott Annuska

 -Ez csak a látszat-élcelődött Marika - mélyebben kellene néznie,hogy szégyellje magát. Két gyermekes anya létére,mindenki szeme láttára fut az

legények után. Riszálja a farát a városban séta közben és az anyja reggeltől estig,esőben, szélben dolgozik a kertben és a mezőn cipelve magával a maga kölykeit is. És szégyenkezik és átkozódik,hogy Nagypénteken,amikor a nép templomba megy,maga énekelve nyitott ablakkal, tapasztja a szeretője apjának a vert agyag pádimentumát. Az nem számit,hogy otthon gyapjúszőnyegeken jár,jó a tapasztott föld meg a rongyszőnyeg,csak szerető legyen.

Annuska nagyon dühös lett,de támadásra már nem volt ereje. Marika még kiszorította magából utolsó dühét.

- Láthatja,hogy maga is csak annyi mások szemében, mint Pilátus a Credóban.

          Ekkor érkezett meg Jóska. Látta a feldúlt két asszonyt. Szótlanul állt. Majd a fokozódó puskaporos csendben,ahol a tekintetek villámlottak megkérdezte. - Mi van?Mi történik itt?

Nagy későre Marika kibökte:

- A drágalátos unokatestvéred ármánykodik és irigyli,hogy itt vagyok. Gondolom másnak, szeretne helyet csinálni, aki vagyonosabb és társa a semmittevésben!

- Anna,te nincs mit, csinálj otthon ? -kiáltott rá az unokahúgára- Menj a francba haza s törödj a magad dolgával. Te pedig Marikám -fordult a felességéhez-, ha nem vagyunk itthon ne fogadj senkit.

Annuska iszkolt a kapu felé és onnan kiáltotta vissza - Abban biztosak lehettek,hogy többet ide nem jövök,amíg ez a perszóna itt van. Törjön el a lábam,ha megteszem.

- De meg ijesztettél - kacagott Jóska   -bárcsak a próféta beszélne belőled.

          Ez volt az első nagy összetűzés a "friss"rokonsággal. Az anyósnak is tudomására jutott,de ő nem avatkozott bele. Lélekben egyet értett a menyével, de Isten őrizz,hogy ezt kifejezésre juttassa.

 

          Marika férjhezmenetele után minden hétfőn szokta meglátogatni a szüleit. Mikor kettesben voltak beszámolt apjának az eseményekről. Károly

magához ölelte és simogatta a haját.

 - Óh, drága és okos lányom!Ne vedd fel, amit mondanak,mert minden kígyófészekben van sziszegés,de elmúlik. Ha a családban,egymásközt nincs szóváltás,ne emészd magad,mert a pletykákban is megfigyelik,hogy ki mondja. És sokaknak nincs hitele másokat rágalmazni.

          Később leülepedett minden. Marikával nem foglalkoztak, bebizonyo-

sodott, hogy nem szaporítja a szót,sosem pletykál,távol tartja magát minden mások iránti rágalmazástól, és ami a családban történik, nem viszi az utcára.

Élvezte a neki tanúsított és kijáró tiszteletet.

          Házasságukból majdhogynem számtani pontossággal kétévenként jött a gyermekáldás. A háborúig három fiú és egy lány látott napvilágot. Az anyós  bábaasszony szemmel mikor látta,hogy Marika gömbölyödik annyira örvendett és izgatott volt,mintha ő lenne más állapotban. Az első baba házasságuk második évében,késő októberi napon született.Kislány lett. Nagy öröm a családban. Mi késztette Marit,hogy az Olga nevet adja később sem derült ki.

Erre a névre nem csak a rokonságban,de a faluban sem hallgatott senki.

Az áldott nagymama kisajátította első unokáját,ő fürösztötte,tette tisztába,maga mellé vette a kis ágyat,hogy éjjel, ha felébred, ne zavarja az anyját. Úgy tűnt,mintha nagyon akarná kímélni a menyét,de azért ő is anyós volt. Benne is rejtőzött az anyósok csipkelődő,kötekedő magjából.

Marika gyermekágyi lázba esett annyira felidegesítette, amikor anyósa 

ártatlanul meggyanúsította édesanyját,Vilmát,aki igyekezett minél többet tölteni lánya és unokája mellett. Mariban ez fokozta a féltékenységet és

azt hangoztatta,hogy az éjjeliszekrényen nagy összegű pénz volt letéve. Miután Marika elaludt,Vilma hazament és a pénz is eltünt. Rajtuk kívül senki sem járt a lakásban,mert ő újszülötthöz volt hivatalos,Jóska pedig nem volt itthon.

Végül kiderült,hogy a zsidó kereskedő értesítette Jóskát,hogy megérkezett a talp s ki kellene váltani. Marika, míg aludt Jóska haza szaladt,elvette a pénzt és fizetett. Az ügy tisztázódott bocsánatkérés nélkűl. A Sepsieknél az nem volt divat.

          Olga megbabonázta a nagyanyját, aki mindent elkövetett elkényeztetése érdekében. Mikor már nagyobbacska lett üveg bilit vásárolt és úgy nézegette gyönyörködött benne hogyan végzi dolgait. Egy szóval mindent magadott neki,csipkékben járatta és óvta mindentől.

          A következő terhessége valamivel elviselhetetlenebb volt. Igaz dolgoztatták is. Jóskának nagyon jól ment az ipar,sok volt a megrendelő,

így egyedül Marikára hárult minden háztáji munka. A cséplés után egyedül cipelte a padlásra a nehéz zsákokat. Lihegett a fáradtságtól, amikor megér-

kezet Vilma. Rászólt,hogy miért fárasztja és erőlteti magát,odamondott Jóskának is, amiért nem kíméli az állapotos feleségét. Ekkor érkezett meg

Mari.

         

- Mi van? Miért ez a hangoskodás?

- Anyatárs - tört ki Vilma- legalább ne lenne bábaasszony. Tönkre akarják tenni Marikát?Hogy engedik meg,hogy telt zsákokat cipeljen a padlásra ?

- már lihegett indulatában- Ha nem nézném,hogy ki maga,én jelenteném fel az embertelen bánásmódért!

Vilma kiadta mérgét. Mari is robbanni tudott volna a kioktatástól,őt próbálják kérdőre vonni?De belátta,hogy tévedett. Belső önfegyelemmel csillapította magát. Már késő volt. Marikának idő előtt beálltak a szülési fájdalmak és augusztusban fiúnak adott életet. Nehéz szülés volt,utána elalélt,alig tudták életre kelteni. Mari megijedt. Azonnal hozatta Wagner és Nicoara orvosokat.

A két orvos alapos vizsgálatot csinált,kiértékelő után gyógykezelést irt elő

elrendelték az abszolút nyugodtságot és pihenést. Semmi fizikai megerőltetést egyelőre nem tehet és egybeeső vélemény volt,hogy többet nem szülhet. Az életével játszana. Mari fegyelmezetten hallgatta az orvosi utasításokat,fogadkozott,hogy mindent az előírások szerint tesz,és ha rendellenességet észlel, azonnal értesíti őket.

          Az újonnan született fiúcskát Mari valóban sajátjának nézte. Aranyos dundi csöppség,hurkás karikalábakkal,bársonyos barna bőre,örömkönnyes szemmel simogatta. Anna a húga tanulmányozta vonásait, és büszkén mondta,hogy ennek minden vonása a mi,Sepsi fajtánkat örökli. Így "támadt" fel Janika. A név gondolkodás nélkül kínálkozott és Mari térdre omlott Isten színe előtt,összekulcsolt kézzel köszönte meg az új életet,új reményeket.

Kérte Istent,hogy erősítse meg a gyermeket is és az anyját is. Fohásza

olyan volt, mint a bibliai hála és áldozás: egy élet feltevése Isten oltárára

          A népesedő családban már zajosabb lett az élet. Marika hozzá volt szokva a békés csendhez, amiben felnőtt. Zavarta minden zaj, ami az alvó gyermekekre hatott. De ebben a környezetben,ahová becseppent mások voltak a szokások. Hangoskodtak,nagy hangon szitkozódtak és nem ismerték az ajtó finom zaj nélküli becsukását sem. Mindig aggodva kérte az anyósát is a csendre,de Mari kurtán elintézte.

- Hadd, szokjanak,mert az életet amúgy is végig kell harcolni.

Később beletörődött,s ha a zajra álmukban megrázkódtak,jött az anyai megnyugtató simogatás.

          Mari nagymamát fokozatosan változtatták meg érzéseiben,rajongásában- az unokái. Azt ő is elismerte lelke legmélyebb rejtekeiben,hogy most van feltörőben az eszeveszett szeretet és rajongás, amit elfojtott a fia elvesztésekor, és amit talán sosem adott meg nagyobbik fiának. A kisJanikát csak szoptatni adta a menye kezeibe. Olga továbbra is mellette aludt a kiságyában,de Janikát maga mellé fektette. Úgy ügyelt minden mozdulatára,mint kotló a csibéire. Lehet már most fogamzottak gondolatában jövőtkecsegtető tervek,de nem engedte felszínre jutni,mert egyszer már az életben kudarcot,szörnyű kudarcot vallott. Ragyogott,szállni tudott volna a boldogságtól.

          Két év letelte után megszületett a kicsi Jóska. Ezt a nevet az apja megörökítéseként adták. Anna halkan megjegyezte Marinak,hogy ha jól megnézi semmi apai vonása nincs. Ragyogó sötét szem,kerek arc és vastag ajak,az igazi Molnár - Vészi keverék. Ez már az anyjának maradt. Nem mintha Mari nem szerette volna,őt is úgy ellátta, mint minden újonnan született babát,éreztette,hogy unokája,de igényeit kielégítette a két       nagyobb közelsége.

Ők már óvodába jártak. Janika csak tipegett,Olga meg a "nagyobb" durcásságával húzta maga után.-

 A fiúcska sokszor kedvetlen volt és mindegyre hangsúlyozta

,hogy "nem szeret óvodába menni amikor mozognak a fák"persze

a szelet értette ez alatt. A leánykát díszmagyarba öltöztette,de elhalmozta matyóvarrásos blúzokkal,matróz kosztümkével. Janikának is a szabó mesternél rendelésre csináltatott Bocskai kosztümkét kis csizmával és sapkával.

          A világbéke megbillent. Nem mintha a háború után sokat javult volna

a helyzet. A nacionalista román uralom mindent csirájába fojtott, ami magyar.Radikális ellentétek uralkodtak Erdélyben és egész Európában érződött a viszonylagos béke. Jött a hír,hogy a Távol-Keleten Japán megtámadta Kínát.Évtizedek múlva is emlegették a gyergyói Kis Újság akkor megjelent vezércikkét,melyben az újság szerkesztősége óva inti Japánt ,hogy vonuljon ki Kinából. Na persze ettől ijedtek meg a nehéz fiuk!

Fokozódott egyre inkább az elégedetlenség,a forrongás a trianoni béke után Közép-kelet Európában is. Hitlernek szüksége volt a szövetségesek megnyerésében és erősitésében. Igy következett be a bécsi engesztelő tanácskozás ahol nem csak ígéretek hangzottak el,hanem látványos tettek is szükségeltettek. Az első Döntés nem volt mérvadó,mert a Szovjetunióval

karöltve kilátásba helyezték Csehszlovákia lerohanását és feloszlatását,ha

ellenkezik. És ellenkezett. A rendelet úgy szólt,hogy a magyar csapatok

nyomuljanak előre és amennyi területet sikerül megszállni az övék lesz. Ekkor a szlovák fél megijedt és beleegyezett a Felvidék magyar lakta területeinek, bekebelezésében  és hozzácsatolják még a lengyel megszállás alatt lévő Kárpátalját is. A bonyodalmat Erdély esete okozta. Itt nagyon óvatosnak kell lenni,hogy Magyarországot szövetségessé tegye,de Romániát se veszítse el.

Romániát nehéz volt meggyőzni,de végül is megszületett a Második Bécsi

Döntés,mely Erdélyt kétfelé osztotta. Az északi kisebb rész,ahol nagyobb számban éltek magyarok, és a Székelyföld Magyarórszághoz.tartózik. A román népnek meg volt engedve,ha nem akar magyar területen élni békésen átvonulhat Romániába. Persze voltak bántalmazások,mert a tömegesen kivonuló románok törtek,zúztak s ezt kellett kivédenie a bevonuló magyar seregeknek.

Horthy Miklós kormányzó a bevonuló magyar csapatok élén végigvonult

a visszafoglalt területen. Volt is nagy üdvrivalgás,éljenzés. Zúgtak a harangok,újra magasra került a magyar nemzetszínű lobogó és felszabadult lélekkel harsogták az újfasiszta nótákat:

                    "Tizenegy,tizenkettő,tizenhárom,

                    Reszketnek már az oláhok Kolozsváron!"

Mindegy ki írta és miért,de évtizedek nyomasztó hangulata és elfojtott fájdalma szakadt fel. Akkor senki sem gondolt arra,hogy minden örömnek

eljön a maga szomorú böjtje.

                    "A zászlaja piros-fehér-zöld,

                    Rá van írva Erdély magyar föld,

                    Ezt védi a Horthy katonája!"

Nem hagytak ki településeket bármilyen parányi lett volna. Mindenhol átvonultak.

          Szászrégenben a főtér hullámzott a horogkeresztes német zászlóktól,melyek közé elvétve egy-egy magyarnak is jutott hely. A kormányzót a Német Lányok Szövetsége felvonulása fogadta. Kiszámitott német pontosságú sorokban és szász népviseletben felvonuló lányok magasba emelt karlendítéssel énekelték a hitleri Németország Himnuszát és éltették a führert. A falun mikor átvonult a magyar sereg Marosvásárhely felé a nép ünnepi öltözetben az utca két oldalán sorfalat állott. A községháza előtt szolt a zenekar,harsogta a Rákóczy indulót. A bevonulást megelőzően átvették a Régenből hozott fáklyát és Szabó Dezső a legsportosabb férfi kék rövidnadrágban,futócipőben,fehér ingben és a mellén átkötött nemzetszínű szalaggal vitte tovább Peteléig. A csapatokat és a kormányzót örömujjongás és nagy éljenzés fogadta. Horthy integetett,de nem állt meg. A tömeg üvöltötte"Éljen Horthy,éljenek a magyarok",csak szegény Bogdan Ana,aki a Mezőségről jött ide férjhez és itt tanulgatott valamicskét magyarul kiáltotta,hogy "Ilyenek"! A nép szívében viszont akár ilyenek,akár éljenek magyarok voltak. Olgát az alkalomhoz hűen díszmagyarba öltöztette a nagymama s Janit is Marika a Bocskaiba, bújtatta. Amikor a kis csizmákat húzta a lábára,mosolyogva,a kezecskéjével csapkodta a fejét és követelte"Mama,lá,lá" ami azt jelentette,hogy ha énekelnek, tegye fel a sapkáját is.

          A népesedő család negyedik gyermeke Béla volt. Harsogó sírással jött a világra egy verőfényes augusztusi vasárnap késő délutánján. A hírre összesereglett a rokonság,persze a "közeli",a Marié. Annuska ,az Andrásé

mikor meglátta a nyeszlett kis testét,de kerek fejét,arányos arcvonásait,hosszú vékony ujjacskáit,rajongva nézte,majd a nagynénjét ölelte át.

  -Néném, az Istenre kérem,drága Bélám emlékére,aki művelt,olvasott ember volt,örökítse meg a nevét,s hátha a név az ő nyomdokára irányítja.

          Így lett a negyedik gyermek Béla.

          Születésekor nagy kavarodás történt. Már tombolt,mindegyre kiterjedt a háboru. Embereket soroztak,falukat ürítetek ki és mindenki reszketett a holnaptól. A nagycsaládból egyszerre kapott behívót a két Károly,Marika édesapja és öccse,valamint Jóska. Sokáig nem hallottak róluk. Jóska az

negyedik gyermekét alig látta. Majd nap, mint nap jöttek a rémisztő hírek.

          Egy nap két német tiszt kopogtatott Mariéknál és megkérték

engedjék meg,hogy fizetés ellenében itt maradhassanak néhány napig.

Lefoglalták az első szobát. Gyakran hallatszott a távíró csipogása,ritkán

jártak ki,de mindez kit érdekelt. Az sem, érdekelte egyiküket sem,hogy hivatásos tisztek,kémek,vagy szökevények. Egy volt a lényeg,a megnyugtató:férfi van a háznál,bármi történjen, van, aki megvédje őket.

A tisztek ott maradása hetekig tartott. Az egyik beszélt valamennyire magyarul, látta,hogy egyszerű emberekkel van dolga,nincs miért okot, adjon a félelemre.

Marival tárgyalt,megmondta,hogy az orosz állásról kell, értesítse az ezredét,s ha netalán oroszok bukkannak fel,ügyeljenek, nehogy rájuk találjanak.Elmondta,hogy neki is Magdenburgban egy akkora kislánya van, mint Olga. Napirenden volt a konzervek,csokoládék ajándékozása. Végül adottOlgának egy csodálatos alvóbabát. Nagy meglepetés volt,hiszen ilyesmit nem is láttak addig,hogy egy játék baba lehunyja a szemét, és hogy pislog.Porcelán feje volt és úgyszintén porcelán volt a szép formásan kidolgozottkéz és lábfej. A többi testrész vászonból volt szabó vattával kitömve.Hímzett fehér selyemruha volt rajta. Miután elmentek a tisztek az utcaleányserege megrohamozta a csodát. Addigtanulmányozták,nyomkodták,hogy a szem tengelye eltört és nem mozgott többé. A nagymama hozt helyre. Lebontotta a fejet,a szemet helyrerakta és kitömte vattával.

          A németek elmentek s kissé szélcsend állt be a család életében.

Nagy későre kapták a tábori leveleket. Jóska Budapesten van ,egy ezredes tisztiszolgája. Károlyt ,az idősebbiket Albánia felé vezényelték,míg a fiatalabbikat az ukrajnai frontra. Megnyugtató csak az volt,hogy élnek.

Tovább bizsergett az idegekben a félelem és a kilátástalanság. Szerencséremég volt tartalék mindenből.

          December hatodikán,Miklós napján,a kormázó ajándékcsomaggal köszöntött minden Miklós nevű lakost. Ezen a napon más is történt.

Értesítés jött a községházáról,hogy Marika másnap kilenc órakor feltétlenül jelentkezzen. Nagy volt az ijedtség,ő nem volt járatos hivatalos ügyekben,mert azt mindig az anyósa intézte. Mari segédkezett,hogy a menye elegánsan öltözzön fel: prémes kabát,nyúlszőr kalap és kesztyü. Marika a félelemtől rettegve elindult. Rövid egy óra múlva Mari amint kinéz az ablakon az ámulat is de inkább a groteszk látvány hozta szívből jövő kacagásba. A gyermekeket is az ablakhoz hívta, legyenek tanúi a furcsaságnak,ugyanis a divatosan kiöltözött menye kötélen vezet egy szép tarka tehenet.

          Haza érve Marika kilihegte magát,aztán elmondta,hogy neki úgy adták át az állatot, mint a kormányzó úr ajándékát nagycsaládosoknak,ahonnan férfi tartózkodik a harctéren. Mióta fennáll az istálló és Annáék leölték a kecskét azóta nem volt "bérlő".Ilyen magas rangú ajándék folytán lett Mariéknak is tehenük. Gond volt az eltartása,mert széna kellett és most télvíz idején honnan,de András nagylelkűen kisegítette egy szekér szénával. Az állat meg-jelenése az életükben új tevékenységet vont maga után Hozzá kellett szokni,hogy azt el kell látni naponta. Háromszori etetés,itatás és kétszeri fejés

A két Mária felváltva örömmel végezte,mert tudták,hogy ez által a gyermekeknek állandóan biztosítva van a tej.

          Kora reggel Marika kiment enni, adni a tehénnek,s amint belépett a csűrbe látta,hogy két katonaruhás férfi ül a szénában. Ijedten rohant vissza a házba,rémületében alig tudta kinyögni,hogy .két idegen van a csűrben a beszédüket, nem érti. Méltóságteljesen jött ki Mari és megállt a csűrkapuban.

Hozzá is szóltak,de ő sem értett semmit a torokhangú galagyolásból,aztán az egyikük eléggé akadozva,de románul szolt. Mondta,hogy ők Ruszei bolgárok a frontról szöktek, meg és csak bujkálva haladhatnak, hazafelé mikor nem fenyegeti veszély. Isten nevében,keresztényi alázatból kérték,engedjék meg,hogy egyelőre elrejtőzhessenek a szénában az istálló padlásán. Mari beleegyezett és előrevezette a szobába ahol azelőtt a németek, laktak. Hogy ne legyenek feltűnőek civilbe, öltöztek,de így sem, mertek járkálni sem a faluban,sem a környéken. A hátizsákjuk tele volt konzervekkel,de miután a család asztalhoz hívta meleg ételre meglepetésükben a könny is, kicsordul szemükből és minden konzervet átadtak a családnak. Próbáltak társalogni.Amelyik beszélt románul mondta,hogy őt Nikolaj Botevnek hívják a barátjapedig Dmitrij Sztoján. Érdeklődött hogy az ő nyelvükön hogy mondják ezeket, a neveket.s mikor meghallotta,hogy Miklós és Demeter kacagó görcsöt kapott,hogy így ki sem lehet ejteni. Elmondták,hogy őket, mint szökevényeket

ha elfogjak, azonnal kivégzik. Igyekeztek minden katonai göncüktől megszabadulni,így kapott Jani egy "Ivánkát",téli katonai sapka. Kerek volt box bőrből,háromszögű cakkokból volt összedolgozva,ahol a csíkok találkoztak egy fekete bőrgomb takarta.egész körül feltűrhető asztrahán

szőrme volt. Évtízedek múltán is rájuk emlékeztetett. Ez volt a Jani "muszkasapkája"

          Levél érkezett Németországból. Az egyik tiszt elkészítette az fénykép

felvételeket és finom kidolgozásban küldött Olgáról,majd azt, amelyiken Olga ül egy karosszékben és Jani kis spilhuzniban áll mellette és egy családi kép volt még a borítékban. Volt mellékelve egy kép, amelyen a tiszt volt a lányával,csupán csak azért,lássák hogy nem hazudott. Kiváncsian bontották fel a borítékot,mert ilyen meglepetésre nem számitottak. A bolgárok mikor meglátták a német címet és bélyeget,s pláné mikor az egyenruhás tiszt képét is nézték rátámadtak Marira,hogy elárulta őket.

 -Maga elárulni minket németnek-mondta szikrázó szemmel Nikolaj

Nagyon nehezen lehetett lecsillapítani és megértetni velük,hogy ezek is csak itt laktak, mint ők,de rég elmentek. Mutatta a babát is, amit már Hajnalkának ismert az utca gyermekserege. Azt is ők hagyták itt hálából. Értsék meg,hogy ő,mármint Mari Istenfélő becsületes keresztény,miért ártana nekik.

Szegény Mari leizzadt a magyarázkodásban. Amikor a két bolgár megértette , letérdeltek és keresztet vetve imádkozni, kezdtek Fokozatosan múlt el félelmük. Akkor Sztojan,aki nem tudott románul súgott valamit a mások fülébe,halkan tárgyaltak valamit anyanyelvükön,majd bementek a szobájukba és egy babával jöttek ki.

- Mi is ad buba a lánynak- és egy festett gipsz babát adott Olgának. A lábai és karjai gumival voltak rászorítva és így mozgatni lehetett. Évának nevezték.

          Nem sokat időztek azután. Egyik reggel mikor felkeltek Nikolaj külön hívta Marit és köszönte a szívességét,keresztet rajzolt ujjával a homlokára és megcsókolta a kezét.

- Mi menni - mondta - nem lenni huligán. A barátnak megtetszett a fiatal

zsenscsina. Inkább menni, mint botrány!

Elmentek. Évek múlva jött egy levél Nikolajtól. Mégegyszer megköszönt mindent,hisz az életüket mentették meg vendégszeretetükkel. Írta,hogy körülményesen eljutottak Craiováig,ott elvesztették egymást. Ő Isten

segedelmével megszabadult,hazaérkezett,de a társáról nem tud semmit.        

 

          Mozgósították a falut a menekülésre. Mindenki pakoljon fel magának

és családjának szükséges dolgokat és főleg élelmet bizonytalan időre,mert rohamosan közeledik a front és az ádáz harcok színterétől meg kell védeni a lakosságot. Mindenki védekezzen,segíts magadon,mert Isten is megsegít.

A portáknál egyezkedtek,fogatokat kerestek,rokonok,szomszédok társultak

és megindult a menekülők végtelen sora a bizonytalanságba. A Molnárok a

Vésziekkel csoportosultak nagycsaládonként. Sepsi Mari,Molnár Mari,Anna ésVilma. Csupa asszony és gyermek. De az Isten csak megsegítette,mert a Molnár Anna fiát, Gyurit valami oknál fogva kihagyták a sorozásból,és kisebbik lányának az újdonsült férje,Józsi,aki félig magyar félig zsidó volt,

református keresztlevelet szereztek neki,de a biztonságért bújtatták. Jól jött

hogy a meneküléskór két férfi volt a biztonságos támasz,ha az egyik közben"nászúton "is volt.

Elindultak a Mezőség felé a Kolozsvárra kivezető úton,de alig hagyták el az első falut,Beresztelkét,katonai irányítok hangos káromkodások kíséretében

ordibáltak és letérítették az első mellékútra,mert itt közeledett a csatatér.

Megérkeztek Kisfülpösre. A falu kihalt volt,majd észrevettek egy idős asszonyt kilesni az egyik közeli kapunál. A férfiak elmondták honnan

jöttek és miért. A vénasszony sápítozott,hogy innen is elmenekült a nép

szétszaladtak,mint mikor az istennyila lecsap a baromfiudvarra. Csak néhányan húzódtak meg hajlékukban. Javasolta,hogy próbálkozzanak a

román pópa házánál,mert üres,s mint ahogy a csalánba nem ver a mennykőbizonyára a templomot sem fogják bántani. Egy dombtetőn volt a parókia. Minden ajtón berozsdásodott lakat,mert a család a magyarok bejövetele után a Regátba menekült. A sors iróniája,most ide menekülnek magyarok. A pince bejárata szabad volt és annyira tágas,hogy mindannyian elfértek.

A kellemetlen és megtévesztő az volt,hogy a megfelelő irányítás hiányában

oda menekültek,ahol a legnagyobb harcok folytak. Zúgtak az ágyuk,ropogtak a fegyverek,mindegyre keringtek az orosz és német bombázógépek.

 

A nagy csatazaj megijesztette a gyermekeket. Kettö volt egy év körüli a másik kisebb,koruktól függetlenül még mindig szoptatták őket,csak hallgassanak.

A két férfi sírás és óbégatás után ítélve nevezte el őket. Béla volt a csendesebb,ő kapta a Magyarország nevet,Dezső,a Molnár Mari unokája mély torokhangot adott,ő lett Románia,az Anna unkája ,Ildikó,megállás nélkül ,veszettül vinnyogott,ő lett a Sztálinorgona. Rettenetes zajuk miatt így csúfoltákaz orosz bombázókat.

Voltak elviselhetőbb napok is. Olyankor mindannyian kijöttek a pincéből,

sétálgattak a gyümölcsösben és szedegették az érett almát,körtét,szilvát. Béla már vaskos eleven gyermek volt,a két férfi járni tanitgatta.  Pár lépés távolságra leguggolva egy pénzérmét küldözgettek egymásnak,s a kis lurkó eltotyogva már megállíthatatlanul elkezdett járogatni.mindannyiuk örömére. Kemény egy hétig tartott a nagy csata,majd fokozatosan elhalkult minden,már csak távoli messzeségből lehetett hallani egy-egy ágyúdörrenést és beállt a háború utáni csend.

 

          Jóskát Budapesten nagyon megkedvelte az ezredese. Minden utasítást pontosan elvégzett,fegyelmezett katona volt. Nagyon meg volt elégedve vele.

Háború volt. Hegy heggyel nem találkozik,de emberek viszont elég gyakran. A háború emberek ezreit késztette menekülésre,tömegesen vonultak nyugat felé,megriadva az esetleges orosz megszállástól. Igy találkozott Jóska földiekkel,környékbeli ismerősökkel és értesült az otthoni lehangoló helyzetről. Hire ment,hogy a Maniu féle banda,a Vasgárda tagjai apránként szivárognak Észak-Erdélybe, és magyar településekengyilkolnak,pusztítanak,rabolnak.

Jóskát az ezredes több alkalommal is javasolta kitüntetésre. Amikor megkapta a zászlós címet,főnöke az irodájába hivatta,megdicsérte,majd egy pohár kisüstivel igyekezett felköszönteni. Beszélgetés közben érdeklődött,hogy Erdély melyik részéből való,mert az utóbbi időben sok galádságról lehet hallani. Jóska felvázolta honnan jött és azt is, amit ismerőseitől hallott. Az ezredes két kezét a vállára tette és azt mondta, fizeti az útját,igyekezzen haza,szedje össze a családját, és azonnal jöjjön vissza Budapestre. Ő intézkedni fog,hogy lakáshoz jussanak,de ilyen válságos helyzetben eszébe se jusson,hogy ott maradjon. Pénztárcájából bankjegyeket vett elő,átnyújtotta Jóskának,majd rászólt katonásan:

- Tizedes,ez parancs!

- Igenis,ezredes úr! Megértettem! -vágta vigyázba magát a tizedes és tisztelgett

Kezet ráztak, és útjára engedte beosztottját. Hosszú útra....

 

          Mikor már érezték,hogy a veszély hulláma elmúlt,újra csomagoltak és

indultak a menekülésből hazafelé. Időbe telt, amíg a feltört úton ,elesett hullák között,tehén vontatta szekérrel hazaérkeztek. Otthon valóságos háború utáni kép fogadta: romadőlt házak,ablaktalan épületek ajtó nélkül tátogtak a semmibe. Lerombolt kerítések,szomorú látvány. Ilyen csak akkor lehetséges mikor a halál angyala végitélkezik. És mindenütt elesett,bomlásnak induló hullák. Orrfacsaró szagukat messze sodorja a szél.

A falu vezetőségének első intézkedése az volt,hogy a faluszívében,szemben a községházával közös sírt kell ásni,a hullákat összegyűjteni és hősi halottként eltemetni. Időigényes volt,de sikerűlt. Utána mindenki a saját háztáján intézkedett. Mariéknál egyetlen ép ablak sem maradt,kapu kerítés kidőlve mintha tankok száguldottak volna keresztül az udvaron. A süldőből, amit arra az időre tartogattak,ha Jóska majd hazajön,csak egy véres csík maradt. Lehet azok a barbárok le sem vágták csak lelőtték,mert hamarabb ment.

A legégetőbb volt Annát eltemetni. Mari húga meneküléskor megjátszotta a merész,bátor amazont. Azt mondta,őt semmi róssz, sem érheti,mert a férje és a fiai a harctéren,a lányai szanaszét,hát nem mindegy?

Ott üldögélt egyedül a küszöbön,de amikor közeledett az ágyúdörgés,bizony inába szállt a bátorsága és ijedten szaladt a faluba,hátha valaki még maradt.

Közel a templomhoz talált egy családot és azokkal társult. Mindannyian féltek,már bánták merészségüket,de nem volt mit tenni,rögtön kellett intézkedjenek.Legötletesebbnek találták,hogy beássák magukat a csűrben a széna közé.Egyre közeledtek a lövések ropogása,bombázó repülőgépek jelentek meg.Anna már nem ért a szénáig,befeküdt a szekér alá. A két templom között esett le a bomba s nem tudni,hogy a légnyomás vagy szilánk érte halálosan Annát.

Aggódtak,hogy miként temessék,mert pap nélkül úgy hat mintha kutyát han

tolnának gödörbe. Ebbe nem egyezhettek bele,nem engedte a hitük. Végül előkerült a háború előtt letelepedett görögkatólikus román pópa,aki vállalta

hogy magyarul,a református szertartás szerint megpróbál végtiszteletet tenni.

Akik csak haza érkeztak a menekülésből mind elmentek a temetésre. Megtelt a temető hangosan zokogó,feketébe öltözött gyásznéppel. Mindenki siratta a saját bánatát,szétszakadt,megárvult családokat,a fronton harcolóhozzátartozókat,Dél-Erdélybe rekedt szeretteiket. Szép szívhez szóló gyászbeszédet mondott a pap,megpróbált vigasztalni,lelkierőt adni. Nem győztek eléggé hálálkodni felvállalt tettéért,mert semmi járandóságot nem fogadott el.

Azt mondta testvérek, kell legyünk a bajban is és a szeretetben is,mert a halál angyala nem válogat:ma nálad,holnap nálam kopogtat.

          Mari bemutathatta hosszú özvegységében rákényszerült és megacélosodott tudását fúrt,faragott,szegezett és rövid időn belül állt a kapu,állt a kerítés és az áldatlan állapot javulásáig összetákolta az ablaküvegeket,hogy ne fújjon be a szél. Szomorú látvány volt,de szükség törvényt bont.

Mindezek után hálát adott Istennek,hogy a tehén velük együtt átvészelte az

menekülést és a szanaszét rohant néhány tyúk, amit nem tudtak összefogdosni hazatérve,már ott kapirgált az udvaron.

Kora reggel az utca végén lakó román asszony terelt egy nem éppen süldőt,és beszólt Mariékhoz,hogy az övéké-e,vagy kell-e nekik,mert neki gabonája sincs, amivel tartsa és nincs férfi, aki levágja. Mari beterelte,de Marika sötét lélekkel szólt,hogy nem kellett volna,mert ki tudja kinek a bánata vagy átka, van rajta.

          - Vajon a miénkért gondolkozott-e valaki ilyen szentségesen mikor

elrabolták? Tudod Marika,az az érzésem,hogy egy ilyen embertelen háború után már az átoknak sincs ereje. Mert elég átok, amit eddig átéltünk. Majd ha haza jön Jóska,legalább enni fog annyi idő után egy kis hazai anyai jó falatot.

 

 

          Miután mindent rend beraktak a félelem, csak rákényszeríthette,hogy zárt ajtók mögött legyenek. Minden kapuzörgetésre,kopogtatásra összerezzentek. Mari nem volt otthon. Újszülőttet gondozott. Erősen döngették a kaput. Marika félénken kiment,kinyitotta és abban a pillanatban egy magas,fekete egyenruhába öltözött jellegzetes legény a kapufélfához szorította,fegyverét a hasának nyomta, és dühösen sziszegte: - Meg fogja halni,büdös magyar. Hallani magyar beszéd. Ti nem élni!!

De már akkor a szomszéd kapuból torka szakadtából kiabált Borda Margareta és rohant a Marika megsegitésére.  - Hagyd békén Mitru.Ők is ro

mánok. Az egész utca román. A házukon kereszt volt,de az oroszok lelőtték!-

Lihegve érkezett meg,közéjük állott és ellökte a legényt,majd rákiáltott!

- Miért jöttél elő? Nem megmondtam,hogy ne mutassátok magatokat?Ez

nem a Regát!! -de a vasgárdista továbbra is acsargott

 -A Regát,kell védeni. Itt büdös magiar. Kellett neki Transilvánia!

Marika belesápadt a félelembe és remegett. Margareta ott állt előtte széttárt karokkal védelmezte a támadó ellen.

  -Ne légy hülye Mitru! Nem nekik kellett. Neki gyermekei vannak, s azzal foglalkozik. S most takarodj azonnal haza!

 -Megőlni mind gyermek. Mind , mind magiar-sziszegte undorral s még köpött is hozzá.

Akkor érkezett Mari

- Mi történik itt Margit? -kérdezte s belesápadt a rémületbe, amikor meglátta a feketeruhás furcsa alakot kezében a fegyverrel.

Margareta hazaparancsolta a legényt s még sebtében elmondta Marinak,hogy az éjjel hazaérkezett a fia,Nicu. Amikor bejöttek a magyarok eltűnt,semmit sem tudtak róla,s most szökésben van és haza állit a barátjával és közli,hogy beállt Galacon a Vasgárdába.  Azt sem tudom, hogy bujtassam őket,s nézze ez a marha, kijön garázdálkodni.

Két nap múlva egy magyar csendőr és egy orosz tiszt tartott Bordáéknál házkutatást. Meg találták a két vasgárdistát, és be akarták kísérni az őrsre,de azok ellenkeztek és fegyvert rántottak elő,majdnem dulakodás alakult ki,lövés is hangzott el. Végül az orosz "védekezésből" lelőtte mind a kettőt.

Nagy volt a Margareta bánata,hogy nagy későre előkerült a fia s a szeme előtt múlt ki. Minden gyanúja Mariék felé irányult. Ők eléggé bizonygatták,hogy semmi közük az egészhez , a kellemetlen esetet más is láthatta. Utánna évekig nem beszéltek egymással. Dehát Istenem,a háború minden fajta gyűlöletetfelkorbácsol.

 

          Hajnalban az erőteljes kapuzörgetésre Mari ment ki,nem engedte a menyét.Kinyitotta és megdermedt meglepetésében,Jóska állt vele szemben.soványan ,szakállasan,elnyűtt arccal. Látszott rajta a nagy fáradtság. Az összekuszálódott,rendszertelen vonatjárás következtében egy hétig tartott az út Budapesttől Marosvásárhelyig. Tovább nem jött,mert a városon kívül bombatámadáskor a sínek összetörtek. Gyalog indult hazafelé,aztán Nagy-Ernyében Szováta felől kitérő katona autó felvette, és a kapuig vitte. Örültek

egymásnak,összeölelkeztek. Percekig tartott a mélázás,Jóska teljes erejéből szorította magához a drága édesanyját,akit Istennek hála erőben,egészségben talált. Belépve a házba érte a nagyobb meglepetés,a gyermekeknek időbe telt,hogy felismerjék és hozzábújjanak. Csodálta Bélát,hogy pár napos volt mikor itt hagyta és már milyen, szépen járogat. Szeretettel ölelte át és csókolta a feleségét,aki az örömtől könnyekbe lábadt szemmel borult a vállára. Istenem,mennyire biztonságos,ha férfi van a háznál. Mi minden történt velük annyi idő alatt magukra maradva.

Mari ki adta a parancsot: -Munkára fel! -tudták mi következik. Jóska az édesanyjával leölte a süldőt,Marika kenyérsütéshez készült,dagasztott. A gyermekekOlgára voltak bízva,de inkább szeretett volna lábatlankodni a nagymama mellett,mert érdekesebb volt a disznóvágás. Délre már betöltötte a házat a friss kenyér édeskés illata, a friss disznósült és az aromás bezöltségelt húsleves. Régen volt,hogy így együtt legyen a család.

Bővebb beszélgetés még nem lehetett,mert az orosz visszavonulás másnap reggel érte a falut. Amit azok műveltek a bibliai sáskajárás gyerek mese ahhoz képest. Mindent felfaltak, ami útjukba esett. Nem nézték,hogy a mák még éretlen a kertekben taroltak,kitépkedték a murkot,petrezselymet,takarmányrépát,mindent, ami ehető volt. Berontottak Jóskáékhoz is,ingben,gatyában kirángatták az ágyból, és mind azt hangoztatták "voda,voda".Jóska értelmetlenül nézte,de rámutattak a gémeskútra és intették,hogy húzzon vizet. Kulacsokat sorakoztattak fel,de minden egyes kimerített vederből egy pohárral meg kellett igyon,lássák,hogy nincs megmérgezve. Ez alatt két katonaruhás nő behatolt a házba,mindent felforgattak élelem után kutatva.

Mikor megtalálták a kenyereket a teknőben letakarva,egyet a hátizsákjába tett,kettőt a hona alá fogott és rohant ki nagy diadallal kiáltva:"táváriscs

hléba,hléba".másik a sajtár tejet vitte" malako" örömmel elviharoztak.

Ezt az idegőrlő jelenetet is át kellett élni. Nem olyan, amit meg lehet szokni.

          Mikor már mindenen túl voltak,legalábbis úgy érezték ők,Jóska

elmondta jövetele célját,az ezredes ígéretét és hogy várja őket. Mély csend telepedett a családra,még a gyermekek is elcsendesedtek. Marika reménykedett és elképzelte,hogy mennyire más lesz,ha kiszakadnak ebből a kígyófészekből,közöttük szent a béke,ha nem kárrognak a csókák és az

fészkükből irányítják az ellentéteket,onnan szórják szét a veszekedés magját.

Az anyósával élni,jól élni lehetne,kölcsönös az egyetértés,rábízza a család pénzét,mindent ő oszt be és sosem kéri számon,mert látja hogy komoly és

megfontolt. De azért enged a hergelésnek is. Jóska nem gondolkozott csak várt. Ő tudta,látta,hogy hova kell menniük és ott mi vár rájuk. Egyedül Mari ült elborult arccal,gondolataiba merülve. Ő hozta a végleges döntést.

- Maradok. Én itt születtem,ide köt minden: rokonság ismerősök. Itt vagyok

otthon. Bárki bánt kiheverem,átszenvedem,de a saját földemen ér és nem fáj annyira mintha idegenben idegentől kapnám,aki szemében csak egy bevándorolt,hazátlan jött-ment vagyok. Ideköt a temető,az enyéimmel szeretném megérni a feltámadást,ha egyáltalán lesz olyan.

          Hiába volt bármilyen érv,Mari nem tágitott. És Jóska nagyon szerette az édesanyját. Itt maradtak örökre.

 

          Már szédített az elmerengés,de felötlött még egy utolsó gondolat,ami nem hagy nyugodni,felzaklatja érzésvilágomat. Nem hallgathatom el, mert annyira ritka alkalom az ilyen bensőséges visszaemlékezés.

          Ha most eltérnék a realitásoktól,hiszen az örökkévalóság fogalma sokunk számára érthetetlen. Talán nem elég erős a hitünk ? De annyi időn át belénk sulykolták az antagonista ateizmust,annyira összezavartan érezzük magunkat,hogy már nincs egy kiinduló támpont. Azért megkérdezném tőled,hogy találkoztál-e édesanyámmal,a mieinkkel,mert a vallásos meggyőződés azt hirdeti,hogy "ott" mindannyian találkozunk. Sokszor aggasztó álmaim vannak,melyben keverednek élmények,események,gondolatok.

Valahol olvastam,a halottak nem halnak meg,csak elbujdosnak az élők elől.

Elbujdosnak emésztő,soha meg nem gyógyuló keserűséggel szívükben.

Valami titokzatos gyülekező helyen tanyáznak,ahol mindig,mindig az élőkre

gondolnak. S ha néha összetalálkozik velük az ember,akkor hidegen elfordítják arcukat, és sietve befordulnak a sarkon,mert nem tudják megbocsátani,hogyolyan hamar elfeledkeztünk róluk. Utána nézel és eltűnődsz ,hogy mennyire hasonlít valakire,de lényegében ő volt. Minden halottnak van egy bizalmasa az élők között, akit beavat titkába,aki hű tud lenni a síron túl is.

          Nagyon is meseszerűnek tűnt,de elgondolkoztatott. Hiábavaló minden erős hit,ez nem lehet igaz. Én nem hiszek a reinkarnációban,a lélekvándorlás-

ban. Szerintem mindenki addig él, amíg emlékeznek rá.

 

- Köszönöm,édesapám ! Jó volt így beszélgetni,emlékezni és helyrerakni mindent a multban. A többi már ismeretes,együtt éltük át,amikor a Maniu

bandája a Vasgárda elözönlötte a még orosz megszállás alatt lévő Észak-Erdélyt,garázdálkodtak,gyilkoltak. Az oroszok valamennyire fékezték vad gyűlöletüket,acsarkodásaikat. Dr.Petru Groza kétszínű hazugságait a világ

felé,amikor ismerte a belső viszonyokat,de összejátszva akommunistákkal,

hirdette,hogy szent a béke,nyugodtság honol Erdélyben,csak kaparinthassák

vissza Észak-Erdélyt. Ő sem volt internacionalista,román volt. Végül a vörös kommunista terror,melynek egyetlen jó pontja,hogy kivégeztette Maniut,akinek amúgy is sok átok terhelte fekete lelkét. De ez már külön fejezet és sajnos ez töltötte ki életünket.

 

 

 

          A temetőben síri csend volt. Ott ültem a sírhant előtti kispadon. Még

lebegett emlékezetemben a balladaizű keserves múlt.A lenyugvó nap utolsó erőtelen sugaraival bíborba vonta a fák koronáit. Az esti szellő fokozódott,szél kerekedett és zúgott az erdő,vihar közeledett.

          Néztem az előttem álló sírkeretből kiemelkedő fehér márványtáblát.

Eltért másokétól,nem tartalmazott személyi adatokat,csupán hirdette:Családi sírhely. E szent rög alatt nyugszanak Péter,Janika,Nagymama,Édesanyám Édesapám.

          Minek egyéb adat és kinek?Magunkért állíttattuk,nekünk szól,minket emlékeztet. A márványlap alján apróbb betűkkel egy bibliai idézet:

 

"..elődbe tettem ma neked az áldást és az átkot: az életet és a halált;

Te válaszd az Életet."  ( Mózes 5)

 

 

Lehetett másképpen ? Isten kegyelméből jól. rosszul de ÉLTEK .

 

          Eleredt az eső. Sűrű zápor zuhogott nagy cseppekben. Mosta az arcom a hajam. A ruhám is átázott,de álltam, mint a tisztítótűzben és vártam,hogy    a z  égből jövő kövér cseppek lemossák lelkem porát és szennyét.

 

 

 

 

 

 

 

,

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

         

 

 

 

 

 

 

 

 

     

 

 

 

 

 

 

 

 

 

                                               

 

 

,

 

 

 

 

 

 

 

 

.

2         

 

 

 

.                           

 

NEMZEDÉKEK BALLADÁJA 

  

2. RÉSZ  /Kései beszélgetés apám sírjánál

 

MOTTÓ:”…Ki-ki a maga bűneiért bűnhődjék…”(Jeremiás Síralmai .39)

        

 

          Rég megfogamzott bennem a gondolat,mely elbeszélgetésre sarkall annak rendje és módja szerint. Mint apa a fiával. Erre életedben sosem került sor, mert te zárkózott,befelé forduló típus voltál,nem szeretted az üres locsogást. Pedig sok mindent tisztázni kellene,mert sok minden van, amit te nem tudsz és sok minden, amit el sem mondtál. Mennyire jó lenne mindent tisztán látni és nem csak puhatolózni a ködös láthatatlan múltban.    

Sokáig halogattam a beszélgetést,mert nem tudtam végül is milyen

 keret a megfelelő: verőfényes nyár,langyos nyári este vagy borongós őszi kép,mely az elmúlást idézi. Én nagyon szeretem a szélzúgást és a sötétet,az ablakon koppanó esőcseppek zaját. De olyan mindegy,ezek úgysem játszanak fontos ,döntő szerepet,mert mégis a lényeg a szó,a gondolat,a képzeletbeli párbeszéd,az emlékek zuhatagja.

          Téged a szeretet hiánya,az elviselhetetlen körülmény tett ilyenné,befelé forduló szótalanná. Egy erőltetett házasság,melyből édesanyád nem tudott kiszakadni. Próbált menekülni,de a rejtekhelyéig ért csak el. A malomárok partjához kötötte gyermekvilága ahol minden bokor és fa ismerőse volt,de egyetlen kiválasztott kedvenc helye a szomorúfűzfa volt. Földig érő lombozata elrejtette a világ elől. Ide menekült,a földre borult és itt tört fel lelkéből a keserű,szomorú sírás. Itt siratta el gyermekkorát,nem létező ifjúságát,mert a helyzet megmásíthatatlan volt.

          Aztán megszülettél te,aki talán már a nászéjszakán fogantattál,mert Marit minden készületlenül érte,csak összeszorított fogakkal feküdt és tűrte, hogy a nagy férfitest hullámozzon rajta. Neki már mindegy volt. A gyermekkori szép álmok,a Filon utáni vágyakozást örökre eltemette akkor este a szomorúfűz alatt. Rád illett a  bibliai Ige: Bűnben fogantattál és születtél ..Anyád nem szeretett talán soha. Szülés után a fiatal felkészületlen szervezetet megviselte a terhesség és a szülés. Legyengült,betegeskedett. Így kerültél Vészi Ágnes,nagyanyád gondozása alá. Talán ő volt az egyetlen aki igazi szeretettel volt irántad. A fennmaradt fényképeken szigorú matróna kinézésű, de te ott is hozzábújsz,érzed,hogy ott a helyed,ő fogad szívébe. Belőle árad feléd a szeretet.

          Édesapádról,Péterről nem sokat tudni,hogyan kerül a környékre,csupán annyit,hogy Soropházi születésű és ktestvérével,Maraival és Mihállyal telepedtek le Magyarrégenben.

          Azért csak érdemes elmélyülni bizo kapcsolatokon,viszonyokon,mert érdekesen alakul a kép ami jellemzi a családot.

          Először is vegyük az ismertebbeket,az anyai ágat. A Sepsiek    nyárádvajai nemesi család. Csak György és az édesanyja ismert,a nagy rokonság kizárva. Vészi Ágneséket sem ismerjük tüzetesebben. Mert gyermekkorunkban különösebben nem érdekelt minket és számot sem adhattunk a kötődés fontosságáról. Csupán némi sziporka amit itt-ott valaki elejtett és bizonyos mértékben megmaradt az emlékezetben. Például az édesanyád és a nagymamája kapcsolata. Mert Mari sem áradozott az édesanyjáról,mi meg nem kérdeztük. Mert meddig terjed egy gyermek érdeklődési köre ? Csak amit hall,és amit néha elmondanak példálózásként neki. Viszont a radnótfájai csoportban az odaköltözött Sepsiekről már többet lehet tudni,teljesen bő ismerettel. Röviden jellemezve őket: egymás közt rágalmazták egymást,lobbanékonyak voltak,repült egymás fejének legdurvább szavuk,az istenlova. Ironikusak,élcelődök voltak családon belül,de könnyen békülékenyek. Kifelé viszont ahogy mondják"ölni tudtak volna egymásért"Minden külső rágalomkor a végsőkig megvédték egymást. Anyád, Mari,volt az egyetlen tanult a nagycsaládban. Tele volt jóindulattal,segítő  készséggel. Mindenki szerette és vágyott arra,hogy találkozzon vele és kiönthesse lelkét,mert tele volt jó tanáccsal és nem pletykált.

          Szemében és szívében te voltál a tilalomfa. De miért? Hogy lehet annyira megátalkodni,hogy saját gyermekeddel szemben annyira ellenséges és közömbös légy.?Az Ige szerint:"Megbüntetem az atyák vétkét a fiakban!"De neked kiért kellett szenvedned? Kinek az átkát mérte rád a Sors? Kiért volt a bűnhődés ? És sorakozhatnának a kérdések végtelenül... Az tény, hogy Sepsi György részéről vétkezés volt a saját érdekeiért történő erőszakos házasság. De azt ő tette. Azért Mari feléje kellett volna vicsorgassa a fogait,.Nem egy védtelen újszülöttet kellett volna büntetnie. Saját vérét!!

          De édesapám,nem lehet belelátni a lelkivilágokba,pláné ilyen távlatból. Ő sem mondta soha,mi nyomta a lelkét,mi váltotta ki belőle az erős magába fordulást,  hogy csak felszínesen foglalkozzon mindennel ami őt körülveszí. Később annyira beleélte magát munkájába,hogy mindent feledett(!)

Ki tudja ?

          Apai részről furcsább a helyzet. Valójában te csak annyit tudtál apádról,hogy ő a te édesapád,nagyszerű kovács mester,nagyon szeret halászni és kártyázni,ezért van veletek olyan keveset. Még tudtad,hogy Soropháziak és két testvére  él Magyarrégenben:Mária és Mihály.

          Lásd , én kutatásaim során azt is megtudtam,hogy Péter szülei Ion és Antonia,keresztszülei  Scoidon Vasilie és Sofia.George Moldovan pópa  keresztelte és születésénél  Nastasia bábáskodott.

          Ők hárman,amíg egymás közelében éltek,volt köztük testvéri szeretet és összetartás De miért tartottak mindent titokban?Nem nyilatkoztak szüleikről,nem jártak haza. Esetleg mégis titokban megtették? -Magyarrégenben laktak Mária férje haláláig,de akkorra már a gyermeksereg is felnőtt és szétszéledtek Erzsi és Rózsi Bukarestbe,Irma Vas megyébe ment férjhez egy vasutashoz,Albert,Endre és Sándor Marosvásárhelyre nősült.

Sándor miután kitanulta édesapádnál a kovács mesterséget ment szerencsét próbálni.. Megismerkedett Ráckövi Lilla táncosnővel,aki valamikor az Orfeumban táncolt Budapesten. Egy idős katonatiszt vette feleségül,aki hamar elhalálozott és őrületes vagyon maradt utána. Termőföld,erdő és kaszáló Bándon, Búzásbesenyőben,  Nyárádtőn és Marosszékesen. És özvegységének öröme egy aranyos öt éves kislány. Marosvásárhelyt laktak a tiszt egykori palotájában,a Kossuth utcában.

          Sándor ismeretsége után összeházasodott Senki sem sejtette,hogy Lilla szervezetében már elhatalmasodott a halál magja. Lassan öli volt férjétől elkapott betegsége a tuberkulózis. Időnként krízises rohamai voltak, ezért a  kislányt gyakran vitték fel a magyarrégeni "mostoha" nagyszülőkhöz,akiket a Budapestről ide került gyerek szívből utált. Az öreg Vitális még foglalkozott cipő tatarozással,időnként összegyűltek öreg barátai tereferélni. Szivaroztak   bagóztak s így a sok füst   és köpés elviselhetetlen volt. A kislány, köhögött és kérte nyissák ki az ajtót,Vitális durván rászólt: - Te befogod a lepcsedet,   csak akkor szólsz,ha kérdeznek,vagy ha vénember fingik s akkor is csak annyit "iszom-iszom"Többé sosem kívánkozott és nem is ment oda.

          Ráckövi Lilla szép csendben elaludt,itt hagyva a Siralomvölgyét, ami neki nem is volt annyira siralmas,hisz Budapesten az Orfeumban és különböző nagy nevű bárokban gyönyörködtette táncával és finom vonalú testével a férfiakat és élte könnyelmű,léha és gyönyörökben gazdag életét.

Elaludt...Ezt nem tartotta megdöbbentő szerencsétlenségnek a nagy család. Mintha erre vártak volna,szinte remélték,várták. Most egyetlen ésszerű  megoldást kell alaposan kidolgozni. Kihasználni minden lehetőséget és összeházasítani Sanyit a nevelt lányával,Erzsikével,aki akkor már tizenöt éves volt. Könnyen ment. Erzsike épp a kútnál volt vízért. Ahogy emelte ki a vedret Sanyi megfogta a kezét és megkérdezte:"Leszel-e a feleségem?"Húsz év volt  közöttük."Én soha!"mondta kacagva a lány. Aztán kapott két csattanó pofot jobbról is meg balról is. Rövid három nap után megesküdtek.

          Szinte egyszerre özvegyült Mária is Magyarrégenben. Lehetőségéhez mérten ő a legmódosabb fiát választotta akire ráköltözik és lett a világ leggaládabb anyósa.

          A nagy vagyonból telt,sokat eladtak  és létesítették a Vitális Testvérek vállalkozást Marosvásárhelyen. Ez magába foglalta a városi közszállítást  huszonhárom gázmeghajtású autóbusszal egy karbantartó és javító műhelyt a  megfelelő alkalmazottakkal. Rövid idő alatt jött a meggazdagodás és a Vitális  Testvérek székhelyén gyűltek össze a testvérek a három fiú,a Bukaresttel torkig lakott Erzsi és a rövid idő alatt hirtelen megözvegyült Irma,naponta itt  reggeliztek,ebédeltek,mert az "áldott"mama keze alatt működött a konyha. Ott  főztek az inasoknak,segédeknek és külön a családnak.

          Mihálynak is be csődőlt a magyarrégeni kocsmája,amit "vendéglőnek" neveztek. A család Marosvásárhelyre költözött A Ritz fürdőtelepen nyitott egy szerény falatozót,ebből tartotta fenn a családját de szoros kapcsolatot tartottak fenn a gazdag testvéri családdal.

          Péter maradt. Annyira elszigetelődtek egymástól,annyira megszakadt a kapcsolat,hogy a testvérek még a temetésre sem jöttek el.

          Ezt a kis kitérőt csak azért tartottam fontosnak,mert mi lett volna akkor,ha a rokonság kiterjed. Ha ti is ismertétek volna az apai teljes rokonságot,az otthon maradottakat?Ha érezted volna a vér szerinti kapcsolódást apai ágon.?Mennyire más lett volna,ha elvegyülsz te is a kis   román szeretetközösségben. Hátha az ottaniak inkább elhalmoztak volna  szeretetükkel.

          -Látod erről sem beszéltünk soha,. mennyire zavart téged az öcséd kiváltsága,az édesanyád szinte beteges szeretete és ragaszkodása iránta.?Hiszen te ezeket láttad,előtted pergett le minden mozzanat és a két év korkülönbség elég volt ahhoz hogy ítélőképességed dolgozzon. Biztos vagyok benne,hogy ez a szomorúság is fokozta elzárkózottságodat.  Nekem csak egyetlen kötődésed emlékezetes vele kapcsolatosan,tudniillik az,hogy gyermekkorunkban amíg a cipőinket javítottad húsvét közeledtével elismételgetted a Janika húsvéti versét. Soha semmit többet. Én részletesebb adatot Irmától,Erzsitől és Sepsi Annuskától kaptam. Talán nem is szeretted annyi megélt kudarc és mellőzés után. Mégis elképzelhető,hogy az apádék által elhagyott és - durva kifejezés - megtagadott szülők,az ottani nagyszüleid  érzéstára telitettebb,áldásosabb lett volna,mert valószínű a hegyek között  elzárkózva nem élték azt a kekeckedő,marakodó életet. Ott bizonyára fontos szerepet játszott az egymásra utaltság,az őszinteség..

          - Tudod,ezek olyan utólagos fontoskodások,elmélkedések amin lehet csámcsogni,de semmit nem változtat a helyzeten. Mert ha most az idők homályából kutatunk és ha eredményeket is érnénk el,mit változtat?Csupán csak igazolja a gyökér nélküli rokonságot,mert azáltal,hogy édesapádék elszakadtak megszűnt a folytonosság. Bensőséges rokoni érzés már nem feltételezhető. Marad a végtelen puhatolózás,találgatás és merengés,majd a "vajónok"tömkelege. és semmi más.

          De próbálkozzunk más irányban,az ismert történetek kiteljesedésében elmélkedni. Lehet,hogy több,elfogathatóbb és hatásosabb.

          Kezdhetnénk azzal,hogy felnőtt egy nemzedék,a ti korosztályotok a  valamikori gyermeksereg. De ennek is vannak kitérői és előzményei. Mindenek  előtt az,hogy édesanyád suszterinasnak adott,Róza elment. De ez nem oldott meg semmit,mert ő valójában egyedül maradt. Sérthetőbb,kihasználhatóbb lett. Ugyanis Ricki a sógor már régebbtől Bukarestben tartózkodott,ott dolgozott,nem törődött a családjával mint családfő és főleg mint apa. A gyermekek nőttek és Annának gondot okozott az ellátás,mert az a kevés örökölt föld és az a kevés pénz amit férje küldött időnként korántsem volt  elegendő. Mi maradt megoldásként? Rátelepedni Marira,hiszen egyedül van ,meg van minden szükséglete,tele a kamra. Az ajtó sosem volt zárva,   megbízott bennük bármilyen eshetőségre,s a gyermekek éberségében. Azok  tényleg éberek voltak,egyenként tüntették el a teknőből a letakart kenyereket,eltűnt a kakas is. Akkor vonta először kérdőre Annát,de ő könnyelműen válaszolt,viccnek álcázva a dolgot.

                    - Hát nem kell enni ennyi gyermeknek Mari? Te már igazán tudhatod,hogy mi az alultápláltság eredménye!Tehetek én arról,hogy Aurél  ilyen galád lett,hogy állna belé a mennykő,mert akkor legalább tudom,hogy nincs. - és sajnáltató,tettetett sírásra fakadt. Mari mindent elszenvedett,csak a síró némbereket nem. Megsokallta a szemtelenséget azután lezárta a házat.

Egyik nap későn jött haza,fáradt volt,unta hátramenni a kecskéhez. Reggel mikor indult enni adni vérfoltokat látott az udvaron. A nyomok Annához vezettek és akkor döbbent rá,hogy leölték a kecskét. Majdhogynem agyvérzést kapott felindultságában. Bement a házba,magára zárta az ajtót és elkeseredésében minden sérelem felül kerekedett. Elsírta elhagyatottságát,kiszolgáltatottságát és gyengeségét,hogy a szíve megesik a testvére sorsán,de azok zsarnokoskodnak,nincs bennük semmi félelem Isten és ember előtt. Ült az asztal mellett és mélyen töprengett,hogy mit lehetne tenni. Este felé átment Annához. A húga megijedt,csípőre tett kézzel védekező állást vet fel és támadott.

-  Ne bomolj Mari! Nem tehettünk mást,mert répa akadt a torkán!Muszáj volt  leölni...

Mari nem támadott. Meg sem említette a kecskét. Rájött,hogy számára is nyűg a tartása. Amíg Róza itt volt lehetett. De ő is a drága Róza ki tudja hol és hogy van. Leült az asztal mellé és intett a húgának,hogy foglaljon ő is helyet.

 - Mindennek véget kell vetnünk,húgom. Sokat töprengtem és gondolkoztam a lehetőségeken mit tehetünk. Először is utána nézek és elviszem a leányokat egy varrodába. Nagyon ajánlják a Schwab Hanelore szalonját. Ott varrást és kalap készítést lehet tanulni. A nagyobbik fiad,Pista,elmehet Auréllal dolgozni  s Bukarestben az apja mellett szakmát is tanulhat. A kicsi még iskolás és ketten jól meglesztek itthon.

- Jut eszembe,te Mari, a napokban itt járt a román tanító és erőszakoskodott, hogy a gyermeknek kötelező román iskolába járni,mert most ellenőrzik név szerint a származását,de hiába bizonygattam,hogy Aurél már nem román,már rég az ideje,hogy református,nem érdekelte. Azt mondta,ha ellenkezem a csendőrrel viteti az iskolába s nekem is meggyűlik a bajom a törvénnyel..

- Ne töprengj ezen Anna. Hadd tanuljon,de sohse feledd a reggeli vendég sosem marad estig. A törvényeket is állandóan változtatják; nekik is  egyszer befellegzik. S különben mit veszít,ha románul tanul.

- Jaj,de megnyugtattál - szólt epésen Anna. - Belőled a próféta beszél,de  azt hiszem az ördög prófétája.

          Így intéződött el,hogy az Anna nagynénéd válláról is valamennyire lekerültek a gondok, a terhek. Fejed felől is,mert édesanyád annak idején  téged vert amikor az Anna kölykei átjöttek és összecsipkedték a kenyereket, kalácsot. Mindennek a dúcát keresték,s ha nem volt nagyokat csíptek belőle. Hiába rimánkodtál,hogy azért téged megvernek,kárörvendve röhögtek s azt mondták,nekik nem fáj.

          Felnőtt egy generáció. Az Anna lányai mind szaktekintélyek lettek,úri varrónők és lassan férjhez mentek. A legnagyobbik Annuska,Ludasra egy híres asztaloshoz,aki rövid idő alatt koporsó készítésből dúsgazdag lett. De reggeltől estig zúgtak a gépek és a műhely zaja nem állt meg. A középső,Ilonka egy maszek taxishoz,ami abban az időben nagy dolog volt,munkája akadt bőven,mert a gyér vonatjáratokon kívül más közlekedési eszköz nem volt. Csupán a lovas fogatok. Ők Szászrégenbe költöztek. és laktak halálukig. A legkisebbik,Emma,Besztercére került. A rettegi származású férje a városi korháznál volt mentős. Annának a legnagyobbik fiában volt szerencséje,mert Pista sokat dolgozott és minden hónapban hazaküldte a pénzt. Ezáltal kimentette az apját,aki továbbra sem tudott lemondani a bártáncosnőkről,s mi több újabban látogatni kezdte a Kőkereszt úti bordélyokat is.

         

          Eljött az idő,a te felszabadulásod napja. Haza kerültél és azáltal megszűnt édesanyád egyedűlléte.Ez némi változással is járt.A konyha egyik szögletében berendezkedtél,hogy hozzáláss az egyéni munkálataidhoz.Inkább kötelességszerűen tetted,mint szeretetből.Mert annak ellenére hogy tökéletesen elsajátítottad a szakma minden fogását,az öt év,a sok keserűség elég ok volt ahoz,hogy megutáld minden velejáróját és gyülöletet valamint   kiábrándulást ébresszen a zsidók iránt.Pedig tudhattad,hogy nem lehet általánosítani,egy ember ferdeségei miatt nem lehet elitélni egy nemzetséget.  Te azt tetted. Később sem jutott eszedbe, hogy a környezetedből Miluka, Cili, Hermina vagy Áron, Katz, és Eizy akik elsőként rendeltek nálad s végül állandó kuncsaftjaid lettek, vitték a hírverést és dicsérték munkádat mind, mind zsidók voltak. Áron különösen annyira elégedett volt a bürgericsizmával amit, te is félve vállaltál, mert még ilyent nem tettél a mesterednél sem, az árát megtoldta egy liter francia konyakkal. Istenem milyen nagy dolog volt akkor ilyesmihez jutni, de ő tehette, mert vérbeli nagykereskedő volt.

          Jól indult a vállalkozásod és számodra újat is hozott. Elsősorban azt, hogy itt nem volt kisegítő, te voltál a mindenes, neked kellett méreteket venned a lábakról. Ilyenkor kihasználtad kíváncsiságodat és fiatal éhségedet. Ha egy szép kecses női láb került a kezedbe, óvatosan de jobban megtapogattad. Emlékezetes számodra, amikor Filon Anna, a mindig vidám, mindenből viccet tevő, csacska kislány jött  cipőt rendelni.  Egyedül volt és te is egyedül. Bátrabb lettél valami oknál fogva és kezdted simogatni a lábát, már nemcsak ahol a cipőnek kell takarnia, hanem térden felül is. A lánynak tetszett, egyre gyakrabban járt "próbálni" s így mindegyre szorosabb lett a közeledés mindaddig, amíg bekövetkezett az első testi kapcsolat. Te is furcsán érezted magad, mint aki átesett a ló túloldalára. A lánynak sem volt ínyére valami, mert örökre megszűnt minden. Pedig tudni kellett volna, hogy az első próbálkozás keserű szájízzel jár. A gyakori kitartó együttlét teszi édessé a kapcsolatot, amikor fokozatosan felismerjük az ingerzónákat. Ez volt és maradt az első, ami figyelmeztetett a további változtatásokra, a gyöngédségre és arra, hogy az érintkezés csak fokozottan lesz élménnyé. Aki megszalad hagyni, kell hogy fusson. Sohse szaladj olyan szekér után, amely nem vár meg.

 

 

          Molnár Mari nagyobbik fiának a lakodalmán jelen voltak a testvérei családjukkal. A nagy mulatságba, persze hivatalos volt a jó barátnő Sepsi Mari is. Akkor még élt Péter. A gyermeksereg külön volt összeterelve és kíváncsian figyelték a felnőtteket, az idegeneket és közben összesuttogtak valamilyen megjegyzést téve mindenkire. A Vilma nagyobbik lánya Marika akkor látta először s talán utoljára Pétert. Mondogatták körülötte, hogy az a Sepsi Mari ura. Marika szerint szép magas férfi volt, csodálatosan énekelt és jól tudott mulatni. Csupán a kiejtésén érződött, hogy nem magyar.

          A Molnár nemzetség már az ezerhétszázas években itt élt. Ősük darabont volt a gróf Teleki Mihály birtokán. A testvérek közül Róza, Anna, Vilma és a Mari nagyobbik fia János az ősöktől örökölt birtokon a református parókia szomszédságában, a falu szívében láncszomszédok voltak. Velük átellenben volt a templom, az iskola és a véget nem érő Csernátoni György birtoka.

          Vilma nagy szerelme volt Gyurica, de az akkori idők követelményei nem engedték, hogy egymáséi legyenek. A legény hatalmas birtokkal rendelkezett, s a szülők féltették a vagyon elszármaztatását. Így el kellett vegye első unokatestvérét Ilonát. Annak ellenére, hogy a törvényt ki lehetett játszani és felsőbb hatóságok közbejárására ellehetett intézni a házasságot, borús agyak az egybekelést vérfertőzésnek nevezték, átokkal és csapásokkal tetézettnek jósolták. Mindez nem következett be. Az egészben volt jó és rossz is: Gyurica és Vilma közelsége. Rossz volt az állandó találkozás és jó volt a férfi titokzatos jótékonykodása: minden osztásnál Vilmának többet mért, mint másoknak. Ilona mit sem sejtve a kalandos múltról kedvelte Vilmát szorgalmáért és megbízhatóságáért, ő titokban külön segítette egy feltétellel, a férje ne is sejtsen semmiről.

          Az eddigi útnak is meg volt a maga kalandossága. Szép és reményteljes. Híresztelték, hogy András napkor minden hajadon, aki kíváncsi rá és böjtöl, megálmodja ki lesz a férje. Vilma végső elkeseredésében, mikor ráébredt, hogy nem lehet a Gyuricáé egy csapat lánnyal, akik Déván szolgáltak, elszökött szerencsét probálni. A szabadság nem tartott sokáig, mert a szülők tüzetesen kerestették és érdeklődtek, hova és hogyan tűnhetett el, míg egy napon az egyik lány édesanyja levelet kapott melyben írta, hogy Vilma is velük van, de erről ne szóljanak senkinek. Persze, hogy szóltak a szülőknek és rövid két hét alatt Vilmát haza hozták.

          Abban az évben történt az András napi jeles álom. Ugyanis hazatérte után az első bálon egy körtvélyfáji birtokos fia táncoltatta, András, aki tetszett volna, de mégis az álom vált valóra. Azt álmodta, hogy kinn van a kertben és csodálja, hogy a megkapált petrezselyem gyönyörű őszirózsákat virágzik. És amint gyönyörködik a virágokban az ösvényen odasétált Vészi Károly, és azt mondta ebből lesz a menyasszonyi csokrod az esküvőnkön. Egyáltalán nem rajongott a Vésziekért. Ahogy megébredt hirtelen kijózanodott, a konyhába sietett és dühében tíz tojásból sütött rántottát magának. Sírt, annyira bánta a   böjtölést. És még abban az évben Vészi Károly felesége lett.       

          A Vésziek annak ellenére, hogy kutyabőrös kisnemesek voltak inkább könnyelműségükről voltak ismeretesek. Könnyelmü léhaságuk folytán az idők folyamán mindent elherdáltak, még a templomi nemesi  széküket is eladtákAz utókor számára csupán a Matskássy István földbirtokos szomszédságában levő kevés föld maradt.

          Károly feleségül vette Vilmát. Károly nyugodt természetű, kimért ember volt. A megfigyelések és pletykák alapján egy helyett nem ugrott kettőt. Nagyon szeretett olvasni, képezni magát, de annál kevesebbet dolgozni .Jó ács hírében állt, de nem törtetett, hogy az egyre népesedő családnak gondnélküliséget biztositson. Annál inkább Vilma. A Csernátoniak gazdaságában mindig volt temérdek tenni való és kitűnt szorgalmáért és megbízhatóságáért mindig hívták. Vilma élete végéig rendszerető pedáns asszony volt. Erre felfigyelt a papné is és igyekezett igénybe venni szorgalmát és tehetségét. Minden alkalmi nagymosás, nagytakarítás és disznóvágás nem történhetett nélküle. Igy a család nem ismert hiányt, mert sok oldalról jött az állandó támogatás. Sőt, amikor a gyermekek már kezdtek felcseperedni Gyurica kukoricával és hagymával beültetett parcellákat mért ki fele arányu megdolgozásra.

          Marika volt az elsőszülőtt gyermek.Vilma sikertelen és nem várt férjhezmeneteléért reá haragudott,rajta töltötte ki a bosszuját minden ért

sérelemért. Semmi sem volt jó, amit tett, és ahogy tette. Ha a kisebbek rosszalkodtak, helytelenkedtek, mivel ő volt a nagyobb őt verte, hogy miért nem vigyáz rájuk. Dolgoztatta durva, számonkéréssel. Mindig meg volt a

kiszabott munkája: övé volt a ház rendben tartása, főzés, hogy mire mindenki haza kerül terített asztal, várja. Szabadidejében viszont a kertben és a bérelt földeken is kellett haladni, mert a hatalmas hagyma ültetvényt gyomlálni, kapálni kellett, nem is beszélve a kukoricáról, ami háromszori

kapálást igényel. A lány könnyezve némán tűrt. Mig iskolába járt, ott engedte indulatait szabadjára, ott tört fel belőle a visszafojtott pajkosság. A padtársával állandóan sustorogtak, nevettek minden felszólítás ellenére. Ott is kapott fenyitéseket. Mivel a testi fenyítés ,lévén egyházi iskola ,tiltva volt, a tanító gerjedt idegállapotában bizony megráncigálta a haját, de legtöbb esetben nem volt tekintettel a csattogó hidegre, vékony ruhácskába kiküldte az osztályból "szellőzni". Mégis ezek a fenyítések nem voltak annyira fájdalmasak lelkileg, mint amit a szülő édesanyjától kellett elszenvednie.

Pedig mennyire imádta az anyját, akitől jó szót soha, vagy nagyon ritkán kapott.

          Az iskola befejezése után, mivel divatos volt lányoknak a szövés mesterséget kitanulni, őt is több lánytársával beadták egy városi zsidóasszony szövődéjébe. Nagy fegyelmezettséget és pontosságot követelt a tulajdonos.,Becsületességi próbatétel elé állítva tanoncait azáltal, hogy a lakásban és műhelyekben ahol azok megfordultak szanaszét pénz volt letéve. A lányok nagy része érezte a csapdát, csupán egy abafáji kislány esett áldozatúl. Két nagyobb értékű bankjegyet a zsebébe csúsztatott, a mester észrevette és a tulajdonos azonnal haza zavarta.

          Élvezettel csattogtatták a szövőszéket, különböző minták szövését tanulták kettő, három és négynyüstöst. Szinte folyt kezük alól a finom len, pamut és kendervászon és külön figyelmet szenteltek a legfinomabb

kendervászon az "ijje"szövésére. A figyelmes munkának, a különböző fogások elsajátításának meg volt az eredménye, derék szövőlányok lettek. Marika komolyságával és szorgalmával kitűnt, a vizsgán tökéletesen elvégezte a legbonyolultabb minták szövését, ezért a tulajdonosnő elsőként szerette volna szerződtetni. Ez ellen Vilma hevesen tiltakozott. Mert mi lesz az otthoni sok tennivalóval? Akkor miért taníttatták? Később arra is fény derült.

Vilma nővére, Mari, sok kendert termesztett, népes volt a család állandóan szükség volt a vászonra, amit megvásárolni eléggé költséges volt. Arra

számított, hogy megéri a befektetést, ha teljes szövő és fonó felszerelést

készittet. Apránként elkészül a teljes felszerelés: guzsaly, orsó, gereben, osztóváta (szövőszék), borda, nyüst, vetőrlő, csörlő, vagyis minden kellék.

Megegyeztek Vilmával, hogy amíg a helyzet úgy alakul, hogy kedvezőbbek legyenek a körülmények, Marika nála gyakorol. Igy lett Marika a nagycsalád szövőnője.

          Két nagynénjét imádta Marit és Herminát. Marit nagyon lekötötte a sok tennivaló a népes család érdekében és a sok mezei munka. Ezzel ellentétben Hermina szabadabb volt, mert már a gyermekei is nagyok voltak és szeretett segédkezni testvérén. Miután Marika hozzálátott a szövéshez, gyakran kuporgott a kicsi széken szabta és gombolyította a rongycsíkokat szőnyeghez valót. Így vette kezdetét a véget nem érő beszélgetések, az életbölcsességek átadása. Hermina is rengeteget olvasott, ő volt a nagycsaládban a "könyvmoly". Mindentéren igyekezett oktatni Marikát. A könyv iránti szeretet kiteljesedett Marikában is, mert az öröklődés nem csak nagynénjétől eredt, hisz Károly is könyvbarát volt. Olyan kifinomult nyelvérzéke volt,Károlynak hogy a németet már a családban beszélte, de megtanult románul is aztán a két világháborút végig harcolva folyékonyan megtanult olaszul és albánul. Sokat időzött Albániában és az lett a végzete, mert onnan hozta szervezetében a halálos vírust, a mocsárlázat.,a maláriát.

          Marikának kellemes hangja volt és a tanító beválogatta és igényt tartott rá, hogy tagja legyen az egyházi leánykórusnak. Szokássá vált a szomszédos falvak templomaiban a vendégszereplés, így gyakoroltak igazán, de a nagy megmérettetés, a csúcspont mindig Marosvásárhelyt a vártemplomi kórustalálkozó volt. Técsi Sándor, a kántor-tanító igyekezett nem lehorgonyozni a zsoltároknál és egyházi énekeknél. Előszeretettel tanította a nyugati stílusú kánonba átirt zsoltárokat merészebb, modernebb feldolgozásban, ugyanakkor nem vetette meg a világi énekeket sem. Marosvásárhelyi fellépésükkor egetverő rivalgást és tapsot eredményezett, amikor a leánykórus elénekelte Csokonai legszebb zenésített verseit  A tihanyi echóhoz és A reményhez címűeket. Biztos siker, első helyezés. A leánykorús a kiirt díj mellett meghívást kapott a Mandzsúriából Babos Sándor hittérítővel történő találkozóra is.

          Marika lelkesen készült a találkozóra. Hogy modernebb legyen, a nagynénivel, Herminával egyezkedve rövidre vágta szép vastag fonatú haját. Divat volt a bubi frizura. Hermina cukros vízzel megpödörgette és

gyönyörködött benne, hogy olyan, mint egy "cukorbuba" Vilma mikor meglátta feldühödött, kijött a sodrából és Istenesen felpofozta, amiért szerinte ilyen csúfságot tett magából. Most hogy megy férjhez, haja sincs, amiből felkontyolják. A helyzeten már nem lehetett változtatni. Gyakorlatilag annyiból jobb volt, hogy reggelenként kevesebb időt vett igénybe a fésülködés, mert a hajfonás elmaradt. Gyarapodott a munka, mert bizony megérkezett a hetedik gyermekáldás is. Szorgosságban és gyorskezűségben Marika hasonlitott az anyjához, a többiekben meg volt az apai alaposság és kényelem.

          A Babos Sándorral történő találkozás egybeesett a diakónus lányok eskütételével, melyre műsort szolgáltatni meghívott volt a leánykórus.A hittérítővel történő találkozó a Vártemplom udvarán volt,mert az összegyűlt kiváncsi hallgatóság nem fért be a templomba.Sokukat hozta a kiváncsiság,hogyan néz ki egy hittérítő aki a távoli Kínából tért haza szabadságra.          Marika emlékezetében két történet hagyott örök nyomot.

Egyszer egy kinai fiút tizenkétéves korában az anyja elvitt imádkozni egy hegyekközti Budha templomba.Amikor ott állt az anyjával és nézte a szobrot így gondolkozott:”Te olyan csúnya vagy és piszkos,hogy nem tudlak imádni.Nem hiszek abban,hogy megmenthetsz.Hitetlenűl mi értelme,hogy imádjalak.” De anyja iránti tiszteletből mégis részt vett a szertartáson..Amikor vége lett,az anyja hordszékbe ült,hogy levigyék a hegyről, a fiú a szentély háta mögé osont,ahol nyílt térséget talált.Felnézett és azt suttogta:” Isten,akárki vagy,én nem hiszem,hogy ebben a piszkos odúban laknál.Te annál hatalmasabb vagy.Nem tudom hogyan találhatnálak meg téged,de a kezedbe adom magam,mert a bűn nagyon erős és vonz a világ.” Húsz év múlva beszélt vele az evangéliumról,ő felkiáltott” ma találkoztam előszőr Jézussal,de a második alkalom,hogy érintkeztem Istennel! Valami történt velem akkor régen ott a hegyen.

   Egy másik eset még elgondolkoztatóbb volt.Egy szép kínai lánnyal találkozott Babos Sándor,aki japán módra gésha szeretett volna lenni,de végül elsülyedt a prostitució mocsarában.Mikor a hittérítő figyelmeztette rátámadt,hogy még fiatal és élvezni akarja az életet,egyetlen porcikája sem kivánja az üdvösséget.Miután kidühöngte magát a pap megkérte,hogy imádkozzanak.” Mi értelme annak”-szabadkozott megvetően a lány.

„Nem vállalhatok felelősséget az ön imádságáért,de előbb én imádkoznék és azután ön is elmonhatja Jézusnak mindent amit nekem mondott az előbb” „O,azt nem tudnám megtenni”-szolt a lány megdöbbenve.” De igen, megteheti- válaszolta a hittérítő – hiszen Ő a bűnösök barátja.”Ezen kissé meghatódott,elfogadta a könyvet amit a pap átnyújtott neki és később látta,hogy megtalálta a menekülés útját,mert gyakran eljárt a gyülekezetbe.

 

Marika ilyent még nem látott. Hallotta, hogy létezik a diakonisszaképzés, de fogalma sem volt, hogy az mire jó. Ámulatba esett, amikor a Vártemplomba

bevonult a diakonissza lányok serege a püspök vezetésével. Huszonnégyen voltak. Egyforma, bokáigérő sötétkék szövetruhában kis kerek fehér gallérral a ruhák ujjmandzsettája is fehér és kis kerek fehérszegélyes, fehér szalagos kalap. Marika irigykedve nézte. Az istentisztelet a szokásos szertartás szerint volt a püspök szónoklatával. A végén kivonult a kis sereg az Úrasztala elé, elébük állt a püspök és kezdődött az ünnepély.

- Kedves diakonissza testvérek- szólt a püspök - mielőtt Isten színe előtt letennétek az esküt, mellyel magatokat a szolgálatra elkötelezitek, három kérdést intézek hozzátok melyekre feleljetek Isten és a Gyülekezet színe előtt hitetek és meggyőződésetek szerint.

          A kérdések elhalványodtak a feleletek őszinte, határozott csengésében:

Elhatároztuk, Fogadjuk, Készen vagyunk. Következett az eskütétel úgyszintén határozott, csengő hangon.

"Esküszöm az élő Istenre, aki Atya, Fiú, Szentlélek, teljes Szentháromság, egy Örök igaz Isten, hogy diakonisszahivatásomban, melyre most véglegesen kibocsáttattam, hűséggel engedelmeskedem."

          - Istenem milyen szép- tűnődött Marika - de jó lenne közöttük lenni és elkötelezni magam a szent hivatásra.

"Betegek, szegények, árvák özvegyek között mindenütt hűséggel végzem a szolgáló szeretet munkát"

           - Én is megtenném teljes hivatástudattal, őszinteséggel, mert ennél felemelőbbet el sem tudok képzelni jelen helyzetemben.

"Református vallásomat soha meg nem tagadom"

- Mintha rémlene valami a ködös homályból. Mintha erről beszélt volna a papné, csak nem tartotta érdekesnek. Oda sem figyelt. Várta, hogy haza mehessen, mert Misivel kell, találkozzon.

"Isten engem úgy segéljen"

Ez már több volt mindennél. Mindig ilyen őszinte, szent fogadalomkor, bárhol is legyen, akkora hatással van rá, hogy a könny is megjelenik szemében. Most is könnyezett. Lehet nem is a hatás, mint inkább a kötöttségből való kiszabadulás, a szabadság utáni vágy könnyeztette meg. Mert ha neki is sikerülne a diakonisszai iskolába bejutni, vége lenne az otthoni kényszernek, az anyja zsarnokoskodásainak. Vajon lehetséges lehet ez az álom."Nem érdekel"- tűnődött.-Ha haza érkezek kifaggatom a papnét kik, és hogyan juthatnak be ebbe az iskolába. Annyira elmélyült gondolataiba, észre sem vette, hogy az ő műsorszámuk következik.

          Hazaérkezve türelmetlenül várta a napok telését, mert az énekkari próba csütörtökön lesz, s csak akkor adódik alkalom, hogy feltűnés nélkül beszélhessen a papnéval. Vilma megelőzött mindent, akarata ellenére segített a helyzeten. Átküldte a papékhoz, kérdezze, meg melyik napra tervezik a nagymosást, hogy úgy ossza be idejét. Mintha szárnya nőtt volna, repült a papnéhoz.

A papnét egyedül találta. Olyan izgalomban volt, szíve a torkában vert majdnem elfelejtette miért is, küldték. Azzal kezdte mennyire hatással volt rá Babos Sándor mandzsúriai beszámolója, a hittérítő leleményessége különbőző helyzetek megoldásában. Milyen nehéz lehet pogányokat rávezetni az igaz hitre, megismertetni az Istent és Jézust. Lenyűgöző, magával ragadó volt mindenszava. Aztán rátért és szenvedéllyel beszélt a diakonissza szentellésről. A papné sokat sejtetően hallgatta, majd végig mérte.

          - Csak nem gondolsz rá, hogy ott tanulj, Vagyis érthetőbben fogalmazvaszeretnél ott tanulni?

          - Szeretnék. Nagyon.

-        - Drága Marikám - mondta nyájasan a papné - ez merész elhatározással jár. Egyházközségünknek is jót tenne, mert a püspökség listát vezet, honnan kerülnek a lányok, és ez jó fényt vet tevékenységünkre. De tudnod kell, ez református apácaság. Felszentelnek, az egyház kötelékében tevékenykedsz,de ha férjhez mentél, amit nem tiltanak, akkor ki kell lépned, ha nem életed végéig az egyházszolgálatában maradhatsz. A lányokat többnyire korházakban, öregotthonokban helyezik el, mint gondozót. A fegyelmezettebbek viszont kerülhetnek árvaházakba, gyemekotthonokba kollégiumokba, mint nevelőnők.

Az én tanácsom az lenne, hogy aludj rá egyet, jól gondold meg, s ha úgy határozol, hogy mégis érdekel az esperes úr, intézkedik.Persze,szükséges a szülői beleegyezés.

A szülői szó hallatára jutott eszébe, hogy miért is küldték.

Útban hazafelé úgy  érezte  mintha gyorsabban verne a szíve örömében. Nincs min gondolkoznia. Azon töprengett erről szóljon-e Misinek, de aztán elhessegette a gondolatot is. Majd ha minden tisztázódik és eljön az ideje.

          - A papné holnapra várja- szólt be az anyjának s máris sietett ki a kertbe gyomlálni, hogy egyedül legyen és álmodozhasson. Aztán felötlött gondolataiban a Misivel való kapcsolata. Azon elmélkedett, hogy mennyire más Misi, mint a többi fiú az utcából Nem tudja honnan jött, itt lakik két házzal arrébb albérletben. Kéményseprő. Sohsem látta munkaközben, munkaruhában.

El sem tudja képzelni, hogyan dolgozik. De nem mindegy? Annyira szépen beszél, magával ragadja válogatott szókincsével szép szótársitásaival. Tőle sosem hallotta" rettenetesen jó","borzalmasan kellemes",

"marhául szép", pedig már ilyen zsargonokban blöffölnek sokan. Beszédén

érződik olvasottsága. Alkatilag magasabb az ismert fiuknál, nyurga vékony testalkatú, de csodás zöld szeme babonáz, igéz. Vastagszálú szép fekete haja van, de mindezek mellett szép keze, hosszú ujjai, és formás körme elgyönyörködtet. Náluk még nem járt, csupán a kapuban találkozgattak, ott

beszéltek, kacarásztak a többi fiatal irigykedésére. A fiuk szerettek volna Marika közelébe férkőzni, már veréssel is fenyegették Misit, de kitartott nem torpant meg. A lányok pedig irigyelték a jó megjelenésű, kedves fiatalembert.Még ha katolikus is, ilyen esetben megbocsátható, ezt a "hibáját"kivédi adottsága. Gondolataiból felocsúdva úgy döntött, majd ha minden rendeződik, és mennie kell, csak akkor szól Misinek.

          Kellemetlenül érezte magát, gondolataiba temetkezve gépiesen dolgozott

Aznap nagynénje Hermina sem volt ott, aki beszédével, magával ragadná.

Mellette az unokatestvérei túl zajosak voltak. Sokan voltak, összesen tízen.

Ebből kettő lány. A legvirgoncabb Béla volt és Ella. A fiuk meg akarták bosszulni, hogy Ella elárulta őket, amikor az istálló mellett a kertben egy ellopott cigarettát közösen kóstolgattak és Ellának nem adták, mert ő lány

És nem illik. Persze lett nagy perpatvar, a szigorú apa mindeniknek a seggére vert a nádpálcával. A fiuk azt mondták nekik nagyon fájt, de azért Ellát széppé teszik. Lefogták, levetkőztették, kidomborították a tomporát és két oldalról fekete és barna cipőkrémmel bekenték, és utána elkezdték fényezni suvickolni. A leányka eleinte szabadkozott, de utána együtt röhögött a fiukkal és biztatta, hogy a puha kefével dolgozzanak, mert az még csiklandozza is.

Amikor látták, hogy Marikának a vetőrlőben fogytán a fonál, hárman oda

ültek csőrőlni. A csörlő egy láda melynek felsőfelén egy rúd halad keresztül.Ez lényegében egy tengely melynek egyik felén egy lendkerék van, azt kellett hajtani, az adta a sungot és a másik végén egy vékonyabb rudacskára kellett ráhúzni a vetőrlő csőt és arra tekerni a fonalat. Szabály volt az egyenletesség és a feltöltött fonal telitettségének betartása, hogy azt a helyére be lehessen tenni.

A fiuk szorgoskodtak, dolgoztak. Marika csak a kiáltásra lett figyelmes. Déni és Sanyi odahívták a legkisebbet, Jenőt és rábeszélték, hogy a lendkerék elég vékony ahhoz, hogy mikor sebesen forog a fogaival megállitsa. A kölyök meggondolatlanul kötélnek állt. Szerencsétlenségére két foga kitört, folyt a vér, kiabálás, ijedten szaladtak az anyjukhoz, pofonok csattanása Jenőért Elláért. Kimerítő nap volt.

Marika már nagyon várta, hogy hazaérjen. Várta, hogy lefeküdjön és elsuttoghassa az éneket, amit esti imája utánra most vett be, hogy élessze

reménységét."Uram én mindent hozok, testem és lelkemet; Mint élő áldozatot

fogadj be engemet" Ezt énekelték a diakonisszák is a fogadalomtétel előtt.

          Hazaérve különös kép fogadta, mely nyomasztóvá tette a hangulatrot. Vilma sokkal fürgébben mozgolódott, tett-vett a konyhában.

Még a köszönését sem fogadta. Egykettőre kizavarta a többieket az udvarra Kezét csípőre téve megállt a konyha közepén. Marika érezte, hogy ebből semmi jó nem származik.

- Na, mi van kisasszony-, kezdte Vilma- neked nincs anyád?

A papnétól kell, megtudjam, hogy mi burjánzik az agyadban? Hogy is tudtál elképzelni ilyen bődületes marhaságot? - már reszketett a felindultságtól, szinte rikácsolt- Ki tömte a fejedbe, Hermina? Biztos ő volt, mert ő is csak a könyveket bújja ahelyett, hogy a fiaival többet törődne. Aztán anyáskodva beadagolja a hülye elképzeléseit a te még hülyébb fejedbe!- megállt, hogy

megszusszanjon. Nem, édesanyám,- szolt Marika halkan - Hermina néninek semmi köze az egészhez. Én láttam Vásárhelyt. de nem tudta befejezni, mert Vilma ismét dühbe jött.

          - Szóval te. Vásárhelyt! Ezzel mindennek vége megértetted? Itt a sok gyermekkel baj van, sok a dolgunk. Szólok az esperes úrnak és a tanító úrnak is, hogy többet nem fogsz járni a dalárdába. Nem leszel sem énekesmadár, sem dia... mi a fene!- gúnyos, kényszerkacagás tőrt fel belőle - Még hogy református apáca,papok és tanítok szalmazsákja .-kezét tördelve nézett ki az ablakon,pillantást vetett a hancúrozó kinnlevőkre? Ki tudja? aztán megfordult

- Nem, lányom, jó lesz megbékélni a gondolattal. Nekünk nincs lehetőség a taníttatásra és minden erődre szükség, van. Mari nénéd most vállal neked munkát és szőni fogsz, kisasszony, nem dalolni és apácáskodni.

          Ez már sok volt. Ez a hideg zuhany! És mindez édesanyjátólaki”véres

verejtékkel hozta a világra."Már nem érdekelte a Misivel való találkozás sem. Összetört, sebzett lélekkel feküdt az ágyban. Álom nem jött a szemére csak kövér könnycseppjei folytak végig az arcán. Ezután a templomban sem ülhetett többé a dalárdások közé, Vilma szigorúan maga mellé ültette.

          Lassan leülepedett bánata, helyre rázódtak érzései. Ebben része volt az édesapjának is. Nem szeretett kárpálódni, veszekedni. Mindig az okos ember elméletével a békés megoldás híve volt. - Lányom, az idő mindent megold,a sebeket begyógyitja. Erre az esetre valamikor rágondolnod csak egy orrcsiklandó tüsszentés emlékét jelenti. Higyj nekem és ne keseredj el, hisz te templomba járó lány vagy. Tudhatod, hogy az Úr utjai kifürkészhetetlenek és csak idővel jössz rá a helyességre. Bebizonyosodik, mert Isten rosszat nem akar.

          Ez jól esett. Hatott. A bölcs apai vigasz. De azért összecsaptak feje fölött a keserűség hullámai. Nyügössé tette és merészebbnél merészebb gondolatok kergetőztek agyában. Azon tűnődött sokszor, mi lenne, ha ő is

az anyja lánykori viselkedését követné és elszökne otthonról. Vagy még kellemesebb,beszéljék meg Misivel és szökjenek meg együtt. Micsoda szóbeszédet vonna maga után, mekkora szégyen lenne az anyjának, de

nem is ártana neki. Csak az édesapját sajnálná, mert ő szívből szenvedne.

          Erre azonban nem kerülhetett és nem is került sor. Elsősorban

mert Marika annál komolyabb volt, hogy ilyen kalandokba sodorja magát.

Azután pedig a körülmények alakultak úgy. Vilma összedugta a fejét nővéreivel, Annával és Rózával és kiötölték, hogy férjhez kellene adni

Marikát. Anna nagyon ellenezte a Misi körülötte való forgolódását, mert

mire vinné egy"kéménykaparóval"? Túl lealacsonyitónak tartotta, hogy az

ő nagycsaládjukba kéményseprő kerüljön. Mert szerinte náluk mind becsületes  iparos emberek vannak: géplakatos, ács, kőműves; ezek mind divatos és jól fizető mesterségek. De kéményseprő?

          A ravasz és gőgös Annának nem kellett a szomszédba menni tanácsért.Mint egy agytröszt egyedül dolgozott és gondolkozott, csak az eredményeket közölte a testvéreivel. Arról már értesültek, hogy Mari nénjük Sanyi fiának hamarosan lesz a lakodalma Dobai Rózikával. Ezt az alkalmat kell megfogni és kihasználni. Azt is tudta, hogy a nővére még mindig jó barátságban van Sepsi Marival és szőtte a jövőt kecsegtető tervét. Ugy kell intézni, hogy a bábaasszony fia, Jóska legyen Marika koszorús társa. és az által minden megoldódik. A kéményseprőt távol kell tartani és erre is lesz gondja.

          Az esküvő előtt néhány nappal személyesen ment át a szomszédba Misihez, és közölte, hogy üzenték Görgényszentimréről, nagy szükség lenne a kastély kéményeit rendbe tenni, viszont többen is társultak és igényelnék a szolgáltatását. Megjegyezték, úgy készüljön, hogy legalább háromnapi munkavan kilátásba. Misi meghallgatta az üzenetet és megköszönte Anna kedvességét hogy közvetítette a hírt. Örült a munkának és szeretett Görénybe menni.

Elutazása előtti este még elbeszélgettek, hancúrozgattak Marikával a kapuban

és megígérte, hogy miután visszajön, többé nem időznek a kapuban, szeretne aszüleivel beszélni.

          Marikát meg is lepte meg nem is. Lelke mélyén még élt élete nagy csalódása, amit az anyja idézett elö. Hogy lehet ilyen gonosz, töprengett, hogy csak a saját érdekei vezérlik. Birálja a testvérét, Herminát, de értelemben, ítélkezésben és éleslátásban mekkora szakadék tátong közöttük.

Ő a legkiválóbb az összes testvérei közűl. Igazán földre szállt angyal. Miért nem lehetett az ő lánya? Amikor a legbizalmasabban kitárta szívét és nagy elkeseredését ecsetelte, meg azt, hogyan lehet ilyen elvakult az anyja, Vilma.hogy a diakonisszahivatásban nem a valóságot látja, azt, hogy mekkora kihívás, hisz az élet legnagyobb öröme másokon segíteni. Az anyja csak haszonélvezője szeret lenni a segitségnek. Azt természetesnek tartja, hogy rajta segítsenek.

          Hermina nem ítélkezett, hisz a testvéréről volt szó, aki ráadásul édesanya is. Ennek az összetört szívű lánynak az anyja. Nem lenne ildomos és ésszerű egymás ellen uszítani őket!"Tiszteld atyádat és anyádat."

          Misi elment Görgénybe. Jelentkezett a kastélynál, végig járta a falut és kereste az igénylőket, de mindenki csak értetlenül nézte, csodálkoztak, mert nem tudtak semmiről. Végűl akadt három jelentkező, hogy ha már itt van nem bánnák, takarítsa ki a kéményeiket. A falu felleltározása és a munka elvégzés csak igénybe vett három napot és igyekezett haza, idejét látta, hogy a Marikának tett ígéretét beváltsa. Biztos volt sikerében, de mégis marcangolta a gondolat, hogyan fogadják a szülők kérését, terveit.

          Első útja Marikákéhoz volt. Megkérte az egyik utcán tátogó leánykát

küldené ki növérét, mert beszélni valója van vele. Az értetlenül bámulta, hát

,aztán megmondta,hogy Marika lakodalomban van,koszorús lány. Ez mellbe vágta Misit. Erre nem számított. Már felötlött benne a csalafintaság, hogy a nagynéni távol akarta tartani és ezért volt a görgényi kiagyalt terv. Miért nem közölte vele Marika? És mekkora ebben a szerepe neki? Lehangoló gondolatok, ocsmány harcászatok, undorító élet, idő, jövő. Már csak arra volt kíváncsi ki a vetélytárs? Harangozás alatt belopakodott és meghúzódott a cinteremben az orgonabokrok sűrűjében. Megérkezett a násznép és ténylegMarika egy délceg legény oldalán lépkedett mosolyogva. Vajon örvend, vagy kényszerhelyzetben van, mert ismerte, tudta, hogy zavarát is mosollyal fejezi ki.

Ez volt minden. És elég volt. Azon a délután Misi összecsomagolt és véglegesen kereket oldott. Soha nem hallatott magáról.    

 

          Marika nem is sejtette a háta mögötti cselszövést. Furcsállta, hogy Misi már néhány napja nem jelentkezik, de érzéseinek nem adott hangot. A hátsó udvaron a kútnál szoktak elbeszélgetni Irénnel az Anna vele, egyidős lányával, ha idő akadt rá. Épp pusmogtak a lakodalomról, az ott megjelent legényekről, melyik táncolt jobban. Elmélyültek a lányos locsogásban, amikor észrevették, hogy Anna hallgatózik a közelben. Hirtelen elhallgattak.

          - Na mi van kisasszony - szólt a nagynéni csípősen, gúnyolódva - nem takaríttassátok a kéményt, mert már rég nem látoma kéményseprődet?

          - Nem.- felelt kurtán Marik a.-de mi köze hozzá?

          - Nekem ugyan semmi, de gyáva legény az, aki egy-kettőre megfutamodik. Volt gondom rá, hogy ne legyen belőled kéményseprőné.

Mert mi annál többek vagyunk!

Marika megdöbbenve állt, Irénnek is leesett az álla a csodálkozástól.

          - Szégyellje magát gőgös boszorkány! Miért avatkozik az életembe!

Verje meg az Isten! -és berohant a házba.

          - Majd még megköszönöd később - kiáltott utána Anna epésen -

Leszünk mi még köszönő viszonyban.

          Marikát kezdte edzeni a sikertelenség,mely minden oldalról érte. Nyomta a lelkét mint egy súlyos bűn és fokozta benne a passzivitást. Többé már nem volt közlékeny senkihez,még az édesapjához sem,akit pedig nagyon szeretett. Rájött,hogy egyedül áll a világban,s ha így van döntéseit is egyedül kell hoznia. Már nem számíthat senkire.

          A lakodalom után sokat sejtető,furcsa változás is történt. Egyik késő délután Jóska jött egy csokor virággal. Marikának adta. Miután hellyel kínálták a leány kiment,hogy vízbe tegye a virágot. A kútnál ott volt Irén is.

          - Te, Jóska miért jött hozzátok?

          - Mi van,ti mindent figyeltek és láttok?

          - Hát nem köthetem be a szemem. Csak nem cipőt rendelnek neked

          - Hova gondolsz,arról én is tudnék. Jött,beszélgetnek,én meg kijöttem,hogy ne alkalmatlankodjam.

Jóska távozása után Vilma felcsattant. Rászólt Marikára,hogyha legény jön a házhoz virággal,az biztosan nem érte és nem a gyermekekért jön. Máskor legyen kedvesebb és viselkedjen úgy ahogy az férjhez adandó hajadonhoz  illik.

          - Miért? Azét jött? - kérdezte elámultan.

          - Sosem lehet tudni. -avatkozott a beszédbe Károly- Mindig résen kell lenni,mert nem tudhatod mikor és hol ér a szerencse.

"Tehát eladó vagyok!Férjhez adandó hajadon!!!" dühöngött magában. Nekik mindegy,csak vigyenek,mert egy etetni való szájjal kevesebb. Cudar világ,  hitvány számító emberek. tehát ilyen az élet. Ez az élet rendje,ha nem vagy gróf,vagy nagy úri sarj. A mi származásunk olyan szégyenteljes,hogy a könnyelmű, léha rokonság még a nemesi címét sem tartotta meg,mindent elherdáltak,eladósodtak,tönkrementek. Végül az apja öccse még a féltve őrzött kutyabőr oklevelet is ellopta, magával vitte Szarajevóba, s most ki tudja Amerikában téblábal, vagy ha szerencséje volt éli világát. Biztos a kutyabőrnek nem nagy hasznát vette. Senkiházi, széthúzó család. Nem törődtek egymással, szétszéledtek.

          Jóska a későbbiekben gyakrabban tette látogatását. Marika igyekezett hogy, ne maradjanak magukra, a családban közösen történjen a beszélgetés társalgás. Mikor hazaindult kikísérte a kapuig, de sosem engedte, elhárította a fiú közeledését.

Sötét nyári éjjel volt, a csillagok is csak halványan sziporkáztak, a hold nem sütött. Gyönyörű cigányzenére ébredt és egy csodálatos férfihang énekelt.

                    "Van egy nóta, nem dalolja senki

                     Elfelejtett kalandos regény.

                     Barna kislány fekete szemébe

                     Szerelmes lett egy sápadt legény"

 Vilma ugrott ki elsőnek az ágyból, matatott az asztalon, kereste a gyufát.   Hirtelen elsercintette, de már fordult is, hogy Marikát húzza ki az ágyból:

"Gyorsan, gyorsan! Itt a gyufa" -suttogta.

                     "Késő éjjel húzzák a cigányok

                      Elvarázsolt nagy ablak alatt.

                      Sírt a fiú, zokogott a lelke.

                      Kacagott a leány ezalatt

Milyen igaz" -vélte Marika, míg meggyújtott egymás után két gyufaszálat

                      " Szállj, szállj szerenád

                        Egy holdvilágos éjjelen

                        Barna kislány ablakodba

                        Hadd boruljon le zokogva

                        Egy sápadt legény"

Gyönyörű volt, mámorító, bódító. Gondolta, hogy Jóska, de a mély sötétben csak gyengén kivehető alakokat látott. Várt, amíg hallotta a távolodó lépteket aztán visszafeküdt. Két kisebbel aludt egy ágyban. Álom már nem jött a szemére. Előszőr elmerengett azon, hogy milyen csodálatos hangja van Jóskának. Tudta, hogy benne van a fúvós zenekarban, trombitán játszik, de tagja a férfikórusnak is.

          Ez volt élete első éjjelizenéje. Elmerengett, hogy olvasmányaiban ilyenkor hogyan viszonyultak a lányok. Gyertyát gyújt, és úgy tartja, hogy halványan, sejthető legyen az arca, alakja. Aztán behívja a legényt öt percre. Semmi esetre sem többre. Előtte habselyem pongyolát ölt magára, leülteti, ragyog a boldogságtól. Konyakkal kínálja a "merénylőt",

A cigányoknak is bort tölt. De csak öt percig tart a fogadás.

És visszazuhant saját világába. Ő ilyet nem tehet, hiszen szoba konyhában élnek kilencen összezsúfolódva alusznak. Ez már nyomorúságos külön világ. De ez a valóság!

Reggel vízért ment a kútra. A nagynénje ott sündörgött, mintha várta volna, aztán átszólt nagy hangon.

                    - Ha jól hallottam éjjelizenét kaptál.

                    -Azt hittem magának szól- csipkelődött Marika.

                    -Ne szemtelenkedj, mert szájon csaplak!

                    -Maga kezdte-, mondta, majd hozzátette -Külömben azt mondják, egészen magára ütök.

                    -Az is kéne a fejednek! - emésztődött Anna s bosszankodott

hogy a csipkelődése nem ért célba.                  

          Később minden leülepedett, az élet visszaállt megszokott rendjébe. Vilma végezte fáradthatatlanúl a rá mért áldozatos munkát, ami hozzájárult a család egyszerű de zökkenőmentes életéhez. Anna sosem tudta túltenni magát a mindenki utáni aprólékos megfigyelések és csípős megjegyzések szánalmas szokásaiból. De ez már benne volt a vérében. Marika továbbra is szőtt a nagynénjénél annyi változással, hogy"próbából" a nagynéni megbízta egy általa tervezett készlet elkészitésére. Legyen benne szalmazsák, lepedő,párnahuzat és egy gyapjútakaró, majd külön pamutból ágyterítő, abrosz szalvétákkal, törülköző és edénytörlő. Vagyis mindaz, ami egy átlagos háztartáshoz szükséges, amit közönségesen stafírungnak mondanak. Marika  nem kellett sokat gondolkozzon, mert ilyen feladatokat kellett megoldjanak tanulás alkalmával is. Épp az tetszett a zsidónőnek, mennyire leleményesvolt és milyen díszes dolgokat készített minden külső magyarázat és támogatás nélkül. A szalmazsák egyszerű volt, mert, csak vastagszálú kender fonalat kellett használnia. Úgyszintén a takaró is, csupán abban a feltöltés gyapjúval történt. Nehezebb csupán az ágyterítő és az abrosz volt, mert azokat kétszínű pamutfonalból négynyüstösen kellett szőni,hogy kiadja a mintát. Sötét és világoskék szint hasznát. Persze ez időt igényelde mit, számit, legalább bebizonyítja, hogy mit tanult, mennyire sajátította el a szakmát. Egyáltalán nem kellett volna gáncsoskodnia anyjának, amikor a szövődébe hívták dolgozni, mert sokkal jövedelmezőbb lett volna, mint otthon a hajsza és a napszámos munka, vagy felében hagymát, kukoricát termelni. Dehát nem állt le vitatkozni, mert édesanyja annyira konok, akaratos  hogy vele úgysem lehet. Mindig az ő nézete az igazi.

          Jóska gyakrabban eljárt, betartva az udvarlási napokat: csütörtököt és

szombatot. Idővel rájött hogy a szombat nem is annyira megfelelő, mert

Marikákénál mozgalmas az este. Hordják a Marosról a vizet, mindenki mosakszik, tisztálkodik, mint általában hét végén, Vilma meg akkor főz vasárnapra, mert akkor az egész család templomba megy.

          Az egymásközti beszélgetések általánosságokat kerülgettek. Igyekeztek nem bonyolódni értelmetlen szövegekbe, mert Marika hiába próbálkozott volna könyvekről, olvasmányiról beszélni, a legény csak a bibliai történeteket ismerte, amit az iskolában tanult. Tudott volna beszélni a zsidó szokásokról,ételekről, ünnepekről, mert ezekkel tisztában volt. Öt kerek év megtanította, de emlékezni sem akart rá. Beszélhetett volna zenéről, zenészekről, mert a zenekarban a karmester minden darab betanítása előtt elmélyülve beszélt a zeneszám keletkezéséről, a szerzőről, de ő bátortalan volt kezdeményezni.

          Már jól benn voltak a tavaszban, amikor a teljes kibontakozásban megérkezett a május. Minden falunak megvannak a maga kiváltságai,

szokásai, amit illik betartani, amihez igazodni kell. Soropházán ősidők óta

bevett szokás, hogy a lakodalom a násznagynál kezdődik. Jó előre elkészítenek egy berbécshússal elegyített krumpli tokányt és erre az alkalomra meghívják a kiszemelt vendégsereget, akik részt vehetnek a lakodalomban.

Vacsora után megbeszélik az időpontot és a kellékeket ki, mivel járul hozzá.

A násznagy listán összeírja a megjelenteket. A lakodalom alkalmával ellenőrzi a jelenlétet, és aki hiányzik, azt megszégyenítésként a rá kővetkező vasárnap kihirdetteti a pópával a templomban, hogy potyázott egy húsos tokányt, mert nem jelent meg a menyegzőn.

          Itt más szokások élnek hagyományként. Ilyen például az újévi fánk, az

finom kelt tésztából bő zsírban sütött helyi nevén pánkó és a vastag pala-

csinta. Vagy a húshagyó keddi kürtöskalács és a nagypénteki pattogatott

kukorica, közönségesen "a kakas"Mindezeket máskór is lehet készíteni, de

igazából helyi szokás szerint akkor van az ideje, akkor árasztja el a falu levegőjét kellemes ínycsiklandó illatával. Még a zsidók is betartják pedig

nekik nincs vallási kötődésük. Ezeknek is meg van a kellő ideje, mint a húsvéti piros tojásnak, mert tojást lehet festeni bármikor, de csak húsvétkor van meg az igazi hangulata. Május első vasárnapján tartja az egyház az anyák napját.amit majálisnak is neveznek. Ilyenkor kivonulnak az erdő melletti nagyrétre,az ifjúság szórakoztató szabadtéri műsorokkal készül: labdajátékok, lepényevés, zsábafutás, ami kellően szorakoztat mindenkit, különösen a lepényevés.

Erre többnyire fiatal fiuk jelentkeznek. Két faoszlopra, emberfeletti magasságra kifeszítenek egy zsineget s arra félméteres távolságban szilvaízzel megkent lepényeket, aggatnak. A játékvezető középre áll, a fiuk egy lepény alatt foglalnak helyet. A játékvezető fel-le rázza a zsineget és a fiuk hátratett kézzel ugrálva kell, harapdálják. Az a nyertes, aki a leghamarabb elfogyasztja.

A közönség viszont nagy drukkolás közben azt élvezte, hogy mennyire

összemaszatolódtak a szilvaiztől. A zsábafutásnál a jelentkezőket derékig

zsákba bújtatták és úgy kellett bizonyos távolságot, megtegyenek. Díjak is

voltak meghatározva. Mindenek felett a vonzó az volt, hogy ilyenkor kivonultak a városból a zsibárusok is mindenféle játékkal, csecsebecsével.

Volt ott similabda, színes tollakkal díszített gipszmadár, üveggyöngy és

különféle olcsó kacatok. Legcsábítobb az öreg örmény cukrász volt, aki

fagylaltot, különböző házi készítményű cukorkákat és mézeskalácsot is

árult.

          Ezt az eseményt faluszerte nagy készülődési izgalom előzte meg.

Marikát érte a megalázó, kiábrándító határozat, Vilma őt nem engedte a majálisra, mert ügyelnie kellett az alig egy évet töltő hugára. Dühöngött magában. Átsírta az egész délutánt és mind jobban szilárdult lelkében az elhatározás, ha Jóska megkéri, beleegyezik.

Kezdett minden zsarnokság elviselhetetlenné válni és sosem látta annak okát, miért ő az áldozat, miért ilyen galád vele szemben az édesanyja.

Választ rá sosem kapott és nem volt mit tenni.

          Késő délután mikor hazaért a család, Vilma átadta a Jóska ajándékát

A "vásárfiát"ahogy mondani szokták, olyan örömmel mintha tőle származna.

Egy szépen kifestett mézeskalács szív, kis tükörrel a közepén. Örvendett neki, valamennyire mérsékelte bánatát, hogy reá is gondol valaki.

          Nemsokára a majális után eljött Jóska Marival, az édesanyjával.

Vasárnap volt, Szentháromság vasárnapja. Hagyomány szerint ilyenkor

ordás kalácsot és káposztás lepényt szoktak sütni. Az udvari asztal volt a vendégváró, azt ülték körbe. Vilma a gyermekeket játszani zavarta, hogy ne

hallgassák a felnőttek beszélgetését. Mert a gyermekben nem áll a szó,

mindent ellocsog a szomszédoknak. A gyermeksereg elvonult, de azért

hegyezte a fülét minden elejtett szóra, hogy legyen jó tájékoztatás.

          Károly bort hozott és az asszonyoknak saját készítésű meggy-

likőrt. Pipára gyújtott, aztán szó volt időjárásról, a majálisról, termésről,

minden unalmas közbeszédről, amíg Mari bele nem unt, majd kihúzta magát, és azt mondta.

          - Ez mind szép beszédtéma, de jövetelünknek meg van a maga célja.

          - Gondoltam- szólt Károly és mélyet szívott a pipájából.

          - Az életnek megvan a maga rendje. A Szentírás is azt írja"Nem jó az

embernek egyedül"Amint látom a mi gyermekeink, megértik egymást, hisz

Jóska pontosan betartja a kuriza időt, s ha jól elnézem, mintha emésztené is a szerelem - itt kuncogva nevetett mintha zavart akart volna gerjeszteni.

A fiatalok lehajtott fejjel pisolyogtak, majd Vilma tettetett aggodalommal szólt.

           -Én megértem az előrelátását, drága Mari, de nem lenne korai erről még beszélni? Egy ilyen életbevágó lépésre fel kell ám készülni.

          - Vilma, Vilma - mondta Mari fejét ingatva, s abban a pillanatban mind a két asszony évekkel vonult vissza emlékezetében. Tíz év volt közöttük és

egy szívfacsaró kegyetlen sors. Egyformán vették szüleik semmibe érzéseiket és erőltették rájuk akaratukat. Őket nem kellett megkérjék. Adták úgy is! De folytatva másképp fogalmazott.- Nincs miért aggódni, és nem kell készülődni.Ha adják Marikát csak a lakodalom idejét, kell kitűzni. Hoznia semmit nem kell mert az sem lenne hová rakni.

Vilmának valamennyire lélekmelegítő volt ez a bíztatás, mert bizony ekkora család mellett keserves dolog kiállítani a hozományt.

          - De a stafferungját azért csak elfogadjátok! -törte meg a beállt csendet mosolyogva Károly.

          Így elintézettnek látszott minden, ürítettek még egy pohárral a fiatalok boldogságára, a családok közötti békés közeledésre. Vilmáék részéről nagy volt a megnyugvás, mert azt mindenki tudta, hogy a Sepsiek, és különösen Mari minden téren nagyon jól van.

          A nyár végére Marika befejezte a nagynéni által kiadott munkát. Minden egyes darabot szépen összefogva felhalmozta az asztalon. Állt és nézte munkáját, kíváncsi volt a nagynéni véleményére, ami a minőséget és az elkészítési időt illeti. Az idős asszony bejött, megfogdosta a kelméket, mintha a minőségét vizsgálná, aztán a kebelére ölelte húgát és a fülébe súgta:- Ez mind a tiéd, ez részemről a nászajándék.

Marika megszeppent, fokozatosan ért tudatáig a valóság. Ragyogtak a szemei és mindkét arcára cuppanós csókot adott a szeretett nagynéninek.

          A lakodalmat decemberre tűzték, annak okán, hogy mindketten decemberben születtek, Jóska ötödikén, míg Marika tízedikén.

Nem volt egetverő mulatság, ahogy azt többen elképzelték, hiszen Sepsi Mari egyetlen fiát nősíti. Azért igyekeztek megadni a módját a sok szóbeszéd elkerülése miatt is, de mindent megelőzően az irigyek suttogták, milyen jó Vészi Marikának csóré valaggal mekkora házba megy férjhez, és az áldott jó Mari néni menye lesz. Az évek során viszont kiderült, hogy Mari néni sem volt makulátlan szent és áldott anyós.

Az összeköltözést aztán követték radikális változások.

 

          Öt évvel ezelőtt történt, hogy a legkisebb Sepsi testvér, István, búskomorságba esett. Okát senki nem tudta. Vagy mégis? Marinak volt némi sejtelme, hogy öccse a sógorasszony kicsapongásaitól szenved. Bánatát fojtja magába, hisz négy gyermekkel áldotta meg Isten.

És a legkisebb, aki igazán Sepsi vonásokat örökölt az anyai könnyelműség következtében, közel két éves és ülni sem tud huzamosabb ideig. A sógor-

asszony, hogy felszabadultabb legyen (?) műbalhéval kereste meg sógorát, a húga férjét, aki kisbíró volt és elpanaszolta aggodalmát, nincs nyugta István miatt, úgy látszik hülye, s amikor nincs otthon, bármely pillanatban felgyújthatja a házat, vagy kárt tehet a gyermekekben. Az egyesség megszületett. Marinak rövidesen Kolozsvárra kell utaznia, biztos több napot vesz igénybe s az alatt intézkednek. A kisbíró értesítette a dicsőszentmártoni Elmegyógyintézetet,közönségesen a Sárgaházat, hogy veszélyes betegről van szó és kérik az elszállittatását. Jöttek, és Istvánt kényszerzubbonyba öltöztették. Nem ellenkezett. Erre az időre a felesége gyermekeivel együtt átment a húgához hogy gyermekei ne legyenek tanúi, mi történik az apjukkal. Ugymond megmentette a "látványtól". Elvitték. Csak később derült ki, hogy örökre.

          Mari mikor hazaérkezett Kolozsvárról a húga, Anna könnybelábadt szemmel mesélte, hogy mi történt Istvánnal, mindent a sógornő intézett a kisbíróval, az a ribanc kúrva. De nincs igaza. Nézzenek utána és hozzák haza.

A két testvér egy hónapig készülődött titokban és végül elmentek Dicső-

Szentmártonba. Mari kihallgatást kért az intézet főorvosánál és érdeklődött öccse állapota iránt. A főorvos kedélyesen elmagyarázta, hogy megtörtént az alapos kivizsgálás, megkezdték a kezelést. Sajnos a beteg állapota annyira előrehaladott, hogy sok időt vesz igénybe. Arról szó sem lehet, hogy haza engedjék.

Mariban kétségek támadtak, hiszen ők semmi félé rendkívüli rendellenességet nem észleltek. Ki tudja, hogyan fizette le a kisbíró a kezelő orvost, hogy huzamosabb ideig itt tartsák.

- Láthatjuk, doktor úr, ha már ekkora utat megtettünk?

- Hogyne, asszonyom, -nyájaskodott a főorvos- de nem veszik, rossz néven, ha az intézmény belső szabályai alapján csak kényszerzubbonyban vezethetik ápolóink a beteget a vendégszobába.

Bevezették Istvánt. Leültek egymással szemben és mindhármukból kitört a zokogás. Sírt a két asszony, hogy drága testvérüket, akit széltől is óvtak ilyen körülmények között kell, lássák.

- Mari, vigyél haza-, suttogta-, nem bírom már a módszereiket, állandóan altatnak. Nagyon hiányzanak a gyermekek. Aztán mély hallgatásba zuhant.

Testvérei beszéltek hozzá, minden otthoni vidámságot, hogy felvidítsák.

Egymás szájából vették át a szót-, ahogy mondani szokták. István csak ült,

Aztán izzadni kezdett, gyöngyözött a homlokán a verejték, majd szemei elhomályosodtak és torka szakadtéból ordítani kezdett: - Meneküljetek!

Ég a ház! Vigyázzatok, mert rátok omlik!

Két ápoló gyorsan érkezett és elvitték Istvánt, mondván, hogy ma még nem kapott nyugtatót.

"A sok nyugtatóval fogjátok megölni" -sohajtott gondolatban Mari, majd belekarolt húgába és indultak az állomásra.

          - Gyere Anna, azt hiszem, utoljára láttuk öcsénket. - és nem tévedett.

(Évek múltán, amikor megkezdődtek a zsidóüldözések és rokonlelkek szaladtak Mari után, mert a kisbíró kilakoltatta a Katz családot, a bútorok az út szélén a csorgó esőben, Mari elégtételként szaladt és akkora pofot húzott le a kisbírónak, hogy az orrvére is megindult. Ebben összpontosult az akkori helyzet iránti felháborodás, de minden lefojtott bánat és harag, amit az öccséért érzett. 

 -Nem szégyenled magad te"keresztény lélek"? Hogy lehetsz ilyen utolsó

gané. Az Isten nem hiába tett sántává!!                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                és azzal elviharzott)

          Hazaérkezve kerülték a találkozást a sógórnővel. Később Mari csak elment és próbált beszámolni a látottakról, de Lóri-így hívták a sógorasszonyt-nem tanúsított különösebb érdeklődést. Mari közben az ölébe vette a legkisebbik lányt, játszadozott vele, a gyermek mintha érezte volna az feléáradó szeretetet, simogatta a Mari arcát, belekapaszkodott a fejkendője csücskébe.

          - Sógorasszony - szólt Mari - ha nem bánja én elviszem a leánykát egy ideig magamhoz.

           -Hát, ha nem lesz terhére, nem bánom, mert sok a mezei munka, s amióta István nincs itthon, nincs ki vigyázzon rá.

"Hogy nem sül le a pofádról a bőr, te kétszínű, hazug kígyó" -sziszegte Mari gondolatban, de feletet sem adott gyors iramban magához ölelte a gyermeket és sietett haza."Mintha öcsémet hoztam volna"mondta később Annának.

           Legfontosabb, elsődleges dolgának tartotta mielőbb elvinni a kislányt

Görgénybe Dr.Veress Márton orvoshoz,aki körorvos ugyan,de fürdő

gyógyászati szakorvos hírében áll. Az orvos megvizsgálta és szörnyülködött a hanyagságon, ami körülvette a gyermeket. Azonnali gyógyfürdőt és iszappakolást javasolt. Mari csebret vásárolt,melynek fala olyan magas volt,hogy a gyermek felállva belekapaszkodhat. Hozatott egy hordó vizet és iszapot a görgénysóaknai sóstóból és elkezdte a kezelést. Tornáztatta,masszírozta a lábait,majd meleg iszapos pakolást tett rá

és hagyta,hogy jól rászáradjon,utána langyos sós vízbe ültette. Ezt minden nap

elvégezte és eredményként két hónap után örömmel látta,hogy a kis csöppség feláll és a cseber oldalába kapaszkodva lépeget. Majd egy évig tartott,amíg minden nap derékig érő vízben állt. Annyira felerősödött,hogy már a lakásban is járni kezdett. Órákig ült Jóska közelében és figyelte amint dolgozik.

          Nagy volt az öröm a rokonságban. Még Lóri is szakított időt,hogy megnézze a csodaszámba menő eredményt. Ő különben már mindenről lemondott,azt hitte,hogy a gyermek béna fog maradni örökre.

          Mari nem engedte vissza és Lóri sem bánta. Igy lett Rózsi szeretett otthona a Mari háza és őt szólította mamának.

 

          A Marika átköltözése után kezdődtek a változások. Ő épp gyerekek elől menekült és különben is zavarta az efféle kuszáltság,hogy az anyósa nevelje a sógornője gyermekét. Náluk ilyesmi nem volt szokás. Az hogy Pista,az unokatestvére hozzájuk került,más eset. Pista teljesen árván maradt. A legényke szerette náluk,mert a népes gyermeksereggel jól lehetett játszani,de végül Anna megirigyelte,vagy sajnálta Vilmát a sok gyermeke miatt,s ezt kíméletlen ráadásnak vélte,magához édesgette.

          Rózsi már iskolába járt. Ugy általában amikor kettesben maradtak

Marika eléggé nyers volt vele szemben,mindig felemlegette,hogy a nagynéni neked nem mamád. Neked van édesanyád,miért nem mész haza,mert minden gyermeknek az anyja mellett a helye.

          Másik nagy megdöbbenése az volt, amikor karácsonyra haza jött az Anna fia,Pista Bukarestből és Marika az udvar felé néző konyha ablakon

kitekintve arra lett figyelmes,hogy Pista a hóna alá fogott libával az ablak alatt lehajolva lopakodik haza. Türelmetlenűl várta az anyósa hazaérkezését és értetlenkedett.

          - Anyám - így szólította mindenki az anyósát  -a reggel itt járt Pista és

az ablak alatt összezsugorodva vitte el a libát. Ez maguknál így szokás?

Marit mintha kígyó csípte volna meg,rohant át Annához.

          - Nem sül le a pofádról a bőr,ha egyáltalán van,te,Anna? Az istenlovába miért loptátok el a libámat?

          - Mert ennek a drága fiamnak is kell néhány jó falat. Ki tudja mennyit

éhezik,hogy nekem pénzt küldjön? -mosolyogva végigmérte Marit miközben darabolta a libát.- Ni,te milyen szép surcod van,hadd próbáljam fel én is.-azzal leoldotta a Mari derekáról a kötényt,feltette magának és ott is maradtörökre,mert sosem adta vissza.

           -Tudod mit Anna,változott a világ-mondta Mari kioktatólag -Nálunk is

már más szelek fújnak, és másképpen hangzik a "fogadj Isten".vitákat elkerülendő,ne vedd, róssz néven,ha mostantól az átjáró kiskaput örökre

leszegzem, és mindenki maradjon az ő  békességében - köszönés nélkül elment.

Rövid időn belül hallatszott a nagy kalapácsolás és Sepsi Mari lezárta az

határt a testvérével.

          Falun a hír hamar szárnyra kél és rövid időn belül, elér mindenhová.

Oda is ahol nem várják. Lóri a Marika ellenvetéseit rossz néven vette, és leckéztetésnek értelmezte. Nemsokára a hír hallata után kiállt az útkereszteződéshez, és amikor lánya jött haza az iskolából kézen fogta és haza vezette. Örökre. Annának is torkán akadt a gombóc,nem tudta lenyelni,kész megcsúfolásnak vette a Mari elhatározását,amiért lezárta a közös átjárót. Ésmindezt miért?kiért?egy jött-mentért ,aki a menye lett. Sietett a "csókafészekbe" Andráshoz panaszkodni,elsírni bánatát.

          Néhány nap múlva az András egyetlen leánya Annuska látogatóba jött azzal az ürüggyel,hogy elnyűtt cipőket hoz javittatni. Jóskát nem találja otthon,nyugodtan leül, és csevegni kezd Marikával nem rég telt szép időkről,dalárdás múltról,műsoros bálokról és arról,hogy milyen kár,hogy amostani fiatalokat mindez már nem vonzza. De ez csak szósz volt,amolyan rutinos bemelegítő a beszélgetésbe,mert rövidesen eltért a témától és készült kipakolni.

- Már rég meg akartam kérdezni,te mit képzelsz magadról ?

- Nem értem mire céloz  -szólt Marika,habár sejtette,hogy mi következik.

- Érted te nagyon jól,ne tettesd magad. Ide erőlteted magad a nagycsaládba s apránként mutatod a fogad fehérjét. Előszőr a nagybátyám leánykáját űzöd el innen,utána a nagynénéim kapatod össze. Mégis mire készülsz ?

- Én semmi különösebbre Annuska,csak békés nyugodt családi életre.

- Ha neked ez boldogság....

De Marika közbevágott.

- Nálunk nincs és nem is volt élősködés egymás bőrén. Mindenki végezze a saját munkáját és takarítson a  saját portáján!

- Ez a te portád? -gúnyolódott Annuska- hisz mindenki tudja,hogy pucér valaggal jöttél ide. Mi itt a tiéd ?

- Ahhoz magának semmi köze!

- Nincs? De bizony van!Hogy kinyílt a csipád a Jóska és az anyósod kövér pénztárcája mellett! S hogy felvágták a nyelvedet-sziszegte. -Még te akartál

diakonissza lenni? Tudod, hogy állt volna rajtad az apáca ruha? Mint kurva

kezében a liliom!

- Na ebből elég legyen-dühöngött Marika - Maga akar pálcát törni mások felett?Egyáltalán szokott-e tükörbe nézni?

 -Igen szoktam

 -És mit lát?-

 -Egy kalapos hölgyet csipke kesztyűben,divatos cipőben. -álmodozott Annuska

 -Ez csak a látszat-élcelődött Marika - mélyebben kellene néznie,hogy szégyellje magát. Két gyermekes anya létére,mindenki szeme láttára fut az

legények után. Riszálja a farát a városban séta közben és az anyja reggeltől estig,esőben, szélben dolgozik a kertben és a mezőn cipelve magával a maga kölykeit is. És szégyenkezik és átkozódik,hogy Nagypénteken,amikor a nép templomba megy,maga énekelve nyitott ablakkal, tapasztja a szeretője apjának a vert agyag pádimentumát. Az nem számit,hogy otthon gyapjúszőnyegeken jár,jó a tapasztott föld meg a rongyszőnyeg,csak szerető legyen.

Annuska nagyon dühös lett,de támadásra már nem volt ereje. Marika még kiszorította magából utolsó dühét.

- Láthatja,hogy maga is csak annyi mások szemében, mint Pilátus a Credóban.

          Ekkor érkezett meg Jóska. Látta a feldúlt két asszonyt. Szótlanul állt. Majd a fokozódó puskaporos csendben,ahol a tekintetek villámlottak megkérdezte. - Mi van?Mi történik itt?

Nagy későre Marika kibökte:

- A drágalátos unokatestvéred ármánykodik és irigyli,hogy itt vagyok. Gondolom másnak, szeretne helyet csinálni, aki vagyonosabb és társa a semmittevésben!

- Anna,te nincs mit, csinálj otthon ? -kiáltott rá az unokahúgára- Menj a francba haza s törödj a magad dolgával. Te pedig Marikám -fordult a felességéhez-, ha nem vagyunk itthon ne fogadj senkit.

Annuska iszkolt a kapu felé és onnan kiáltotta vissza - Abban biztosak lehettek,hogy többet ide nem jövök,amíg ez a perszóna itt van. Törjön el a lábam,ha megteszem.

- De meg ijesztettél - kacagott Jóska   -bárcsak a próféta beszélne belőled.

          Ez volt az első nagy összetűzés a "friss"rokonsággal. Az anyósnak is tudomására jutott,de ő nem avatkozott bele. Lélekben egyet értett a menyével, de Isten őrizz,hogy ezt kifejezésre juttassa.

 

          Marika férjhezmenetele után minden hétfőn szokta meglátogatni a szüleit. Mikor kettesben voltak beszámolt apjának az eseményekről. Károly

magához ölelte és simogatta a haját.

 - Óh, drága és okos lányom!Ne vedd fel, amit mondanak,mert minden kígyófészekben van sziszegés,de elmúlik. Ha a családban,egymásközt nincs szóváltás,ne emészd magad,mert a pletykákban is megfigyelik,hogy ki mondja. És sokaknak nincs hitele másokat rágalmazni.

          Később leülepedett minden. Marikával nem foglalkoztak, bebizonyo-

sodott, hogy nem szaporítja a szót,sosem pletykál,távol tartja magát minden mások iránti rágalmazástól, és ami a családban történik, nem viszi az utcára.

Élvezte a neki tanúsított és kijáró tiszteletet.

          Házasságukból majdhogynem számtani pontossággal kétévenként jött a gyermekáldás. A háborúig három fiú és egy lány látott napvilágot. Az anyós  bábaasszony szemmel mikor látta,hogy Marika gömbölyödik annyira örvendett és izgatott volt,mintha ő lenne más állapotban. Az első baba házasságuk második évében,késő októberi napon született.Kislány lett. Nagy öröm a családban. Mi késztette Marit,hogy az Olga nevet adja később sem derült ki.

Erre a névre nem csak a rokonságban,de a faluban sem hallgatott senki.

Az áldott nagymama kisajátította első unokáját,ő fürösztötte,tette tisztába,maga mellé vette a kis ágyat,hogy éjjel, ha felébred, ne zavarja az anyját. Úgy tűnt,mintha nagyon akarná kímélni a menyét,de azért ő is anyós volt. Benne is rejtőzött az anyósok csipkelődő,kötekedő magjából.

Marika gyermekágyi lázba esett annyira felidegesítette, amikor anyósa 

ártatlanul meggyanúsította édesanyját,Vilmát,aki igyekezett minél többet tölteni lánya és unokája mellett. Mariban ez fokozta a féltékenységet és

azt hangoztatta,hogy az éjjeliszekrényen nagy összegű pénz volt letéve. Miután Marika elaludt,Vilma hazament és a pénz is eltünt. Rajtuk kívül senki sem járt a lakásban,mert ő újszülötthöz volt hivatalos,Jóska pedig nem volt itthon.

Végül kiderült,hogy a zsidó kereskedő értesítette Jóskát,hogy megérkezett a talp s ki kellene váltani. Marika, míg aludt Jóska haza szaladt,elvette a pénzt és fizetett. Az ügy tisztázódott bocsánatkérés nélkűl. A Sepsieknél az nem volt divat.

          Olga megbabonázta a nagyanyját, aki mindent elkövetett elkényeztetése érdekében. Mikor már nagyobbacska lett üveg bilit vásárolt és úgy nézegette gyönyörködött benne hogyan végzi dolgait. Egy szóval mindent magadott neki,csipkékben járatta és óvta mindentől.

          A következő terhessége valamivel elviselhetetlenebb volt. Igaz dolgoztatták is. Jóskának nagyon jól ment az ipar,sok volt a megrendelő,

így egyedül Marikára hárult minden háztáji munka. A cséplés után egyedül cipelte a padlásra a nehéz zsákokat. Lihegett a fáradtságtól, amikor megér-

kezet Vilma. Rászólt,hogy miért fárasztja és erőlteti magát,odamondott Jóskának is, amiért nem kíméli az állapotos feleségét. Ekkor érkezett meg

Mari.

         

- Mi van? Miért ez a hangoskodás?

- Anyatárs - tört ki Vilma- legalább ne lenne bábaasszony. Tönkre akarják tenni Marikát?Hogy engedik meg,hogy telt zsákokat cipeljen a padlásra ?

- már lihegett indulatában- Ha nem nézném,hogy ki maga,én jelenteném fel az embertelen bánásmódért!

Vilma kiadta mérgét. Mari is robbanni tudott volna a kioktatástól,őt próbálják kérdőre vonni?De belátta,hogy tévedett. Belső önfegyelemmel csillapította magát. Már késő volt. Marikának idő előtt beálltak a szülési fájdalmak és augusztusban fiúnak adott életet. Nehéz szülés volt,utána elalélt,alig tudták életre kelteni. Mari megijedt. Azonnal hozatta Wagner és Nicoara orvosokat.

A két orvos alapos vizsgálatot csinált,kiértékelő után gyógykezelést irt elő

elrendelték az abszolút nyugodtságot és pihenést. Semmi fizikai megerőltetést egyelőre nem tehet és egybeeső vélemény volt,hogy többet nem szülhet. Az életével játszana. Mari fegyelmezetten hallgatta az orvosi utasításokat,fogadkozott,hogy mindent az előírások szerint tesz,és ha rendellenességet észlel, azonnal értesíti őket.

          Az újonnan született fiúcskát Mari valóban sajátjának nézte. Aranyos dundi csöppség,hurkás karikalábakkal,bársonyos barna bőre,örömkönnyes szemmel simogatta. Anna a húga tanulmányozta vonásait, és büszkén mondta,hogy ennek minden vonása a mi,Sepsi fajtánkat örökli. Így "támadt" fel Janika. A név gondolkodás nélkül kínálkozott és Mari térdre omlott Isten színe előtt,összekulcsolt kézzel köszönte meg az új életet,új reményeket.

Kérte Istent,hogy erősítse meg a gyermeket is és az anyját is. Fohásza

olyan volt, mint a bibliai hála és áldozás: egy élet feltevése Isten oltárára

          A népesedő családban már zajosabb lett az élet. Marika hozzá volt szokva a békés csendhez, amiben felnőtt. Zavarta minden zaj, ami az alvó gyermekekre hatott. De ebben a környezetben,ahová becseppent mások voltak a szokások. Hangoskodtak,nagy hangon szitkozódtak és nem ismerték az ajtó finom zaj nélküli becsukását sem. Mindig aggodva kérte az anyósát is a csendre,de Mari kurtán elintézte.

- Hadd, szokjanak,mert az életet amúgy is végig kell harcolni.

Később beletörődött,s ha a zajra álmukban megrázkódtak,jött az anyai megnyugtató simogatás.

          Mari nagymamát fokozatosan változtatták meg érzéseiben,rajongásában- az unokái. Azt ő is elismerte lelke legmélyebb rejtekeiben,hogy most van feltörőben az eszeveszett szeretet és rajongás, amit elfojtott a fia elvesztésekor, és amit talán sosem adott meg nagyobbik fiának. A kisJanikát csak szoptatni adta a menye kezeibe. Olga továbbra is mellette aludt a kiságyában,de Janikát maga mellé fektette. Úgy ügyelt minden mozdulatára,mint kotló a csibéire. Lehet már most fogamzottak gondolatában jövőtkecsegtető tervek,de nem engedte felszínre jutni,mert egyszer már az életben kudarcot,szörnyű kudarcot vallott. Ragyogott,szállni tudott volna a boldogságtól.

          Két év letelte után megszületett a kicsi Jóska. Ezt a nevet az apja megörökítéseként adták. Anna halkan megjegyezte Marinak,hogy ha jól megnézi semmi apai vonása nincs. Ragyogó sötét szem,kerek arc és vastag ajak,az igazi Molnár - Vészi keverék. Ez már az anyjának maradt. Nem mintha Mari nem szerette volna,őt is úgy ellátta, mint minden újonnan született babát,éreztette,hogy unokája,de igényeit kielégítette a két       nagyobb közelsége.

Ők már óvodába jártak. Janika csak tipegett,Olga meg a "nagyobb" durcásságával húzta maga után.-

 A fiúcska sokszor kedvetlen volt és mindegyre hangsúlyozta

,hogy "nem szeret óvodába menni amikor mozognak a fák"persze

a szelet értette ez alatt. A leánykát díszmagyarba öltöztette,de elhalmozta matyóvarrásos blúzokkal,matróz kosztümkével. Janikának is a szabó mesternél rendelésre csináltatott Bocskai kosztümkét kis csizmával és sapkával.

          A világbéke megbillent. Nem mintha a háború után sokat javult volna

a helyzet. A nacionalista román uralom mindent csirájába fojtott, ami magyar.Radikális ellentétek uralkodtak Erdélyben és egész Európában érződött a viszonylagos béke. Jött a hír,hogy a Távol-Keleten Japán megtámadta Kínát.Évtizedek múlva is emlegették a gyergyói Kis Újság akkor megjelent vezércikkét,melyben az újság szerkesztősége óva inti Japánt ,hogy vonuljon ki Kinából. Na persze ettől ijedtek meg a nehéz fiuk!

Fokozódott egyre inkább az elégedetlenség,a forrongás a trianoni béke után Közép-kelet Európában is. Hitlernek szüksége volt a szövetségesek megnyerésében és erősitésében. Igy következett be a bécsi engesztelő tanácskozás ahol nem csak ígéretek hangzottak el,hanem látványos tettek is szükségeltettek. Az első Döntés nem volt mérvadó,mert a Szovjetunióval

karöltve kilátásba helyezték Csehszlovákia lerohanását és feloszlatását,ha

ellenkezik. És ellenkezett. A rendelet úgy szólt,hogy a magyar csapatok

nyomuljanak előre és amennyi területet sikerül megszállni az övék lesz. Ekkor a szlovák fél megijedt és beleegyezett a Felvidék magyar lakta területeinek, bekebelezésében  és hozzácsatolják még a lengyel megszállás alatt lévő Kárpátalját is. A bonyodalmat Erdély esete okozta. Itt nagyon óvatosnak kell lenni,hogy Magyarországot szövetségessé tegye,de Romániát se veszítse el.

Romániát nehéz volt meggyőzni,de végül is megszületett a Második Bécsi

Döntés,mely Erdélyt kétfelé osztotta. Az északi kisebb rész,ahol nagyobb számban éltek magyarok, és a Székelyföld Magyarórszághoz.tartózik. A román népnek meg volt engedve,ha nem akar magyar területen élni békésen átvonulhat Romániába. Persze voltak bántalmazások,mert a tömegesen kivonuló románok törtek,zúztak s ezt kellett kivédenie a bevonuló magyar seregeknek.

Horthy Miklós kormányzó a bevonuló magyar csapatok élén végigvonult

a visszafoglalt területen. Volt is nagy üdvrivalgás,éljenzés. Zúgtak a harangok,újra magasra került a magyar nemzetszínű lobogó és felszabadult lélekkel harsogták az újfasiszta nótákat:

                    "Tizenegy,tizenkettő,tizenhárom,

                    Reszketnek már az oláhok Kolozsváron!"

Mindegy ki írta és miért,de évtizedek nyomasztó hangulata és elfojtott fájdalma szakadt fel. Akkor senki sem gondolt arra,hogy minden örömnek

eljön a maga szomorú böjtje.

                    "A zászlaja piros-fehér-zöld,

                    Rá van írva Erdély magyar föld,

                    Ezt védi a Horthy katonája!"

Nem hagytak ki településeket bármilyen parányi lett volna. Mindenhol átvonultak.

          Szászrégenben a főtér hullámzott a horogkeresztes német zászlóktól,melyek közé elvétve egy-egy magyarnak is jutott hely. A kormányzót a Német Lányok Szövetsége felvonulása fogadta. Kiszámitott német pontosságú sorokban és szász népviseletben felvonuló lányok magasba emelt karlendítéssel énekelték a hitleri Németország Himnuszát és éltették a führert. A falun mikor átvonult a magyar sereg Marosvásárhely felé a nép ünnepi öltözetben az utca két oldalán sorfalat állott. A községháza előtt szolt a zenekar,harsogta a Rákóczy indulót. A bevonulást megelőzően átvették a Régenből hozott fáklyát és Szabó Dezső a legsportosabb férfi kék rövidnadrágban,futócipőben,fehér ingben és a mellén átkötött nemzetszínű szalaggal vitte tovább Peteléig. A csapatokat és a kormányzót örömujjongás és nagy éljenzés fogadta. Horthy integetett,de nem állt meg. A tömeg üvöltötte"Éljen Horthy,éljenek a magyarok",csak szegény Bogdan Ana,aki a Mezőségről jött ide férjhez és itt tanulgatott valamicskét magyarul kiáltotta,hogy "Ilyenek"! A nép szívében viszont akár ilyenek,akár éljenek magyarok voltak. Olgát az alkalomhoz hűen díszmagyarba öltöztette a nagymama s Janit is Marika a Bocskaiba, bújtatta. Amikor a kis csizmákat húzta a lábára,mosolyogva,a kezecskéjével csapkodta a fejét és követelte"Mama,lá,lá" ami azt jelentette,hogy ha énekelnek, tegye fel a sapkáját is.

          A népesedő család negyedik gyermeke Béla volt. Harsogó sírással jött a világra egy verőfényes augusztusi vasárnap késő délutánján. A hírre összesereglett a rokonság,persze a "közeli",a Marié. Annuska ,az Andrásé

mikor meglátta a nyeszlett kis testét,de kerek fejét,arányos arcvonásait,hosszú vékony ujjacskáit,rajongva nézte,majd a nagynénjét ölelte át.

  -Néném, az Istenre kérem,drága Bélám emlékére,aki művelt,olvasott ember volt,örökítse meg a nevét,s hátha a név az ő nyomdokára irányítja.

          Így lett a negyedik gyermek Béla.

          Születésekor nagy kavarodás történt. Már tombolt,mindegyre kiterjedt a háboru. Embereket soroztak,falukat ürítetek ki és mindenki reszketett a holnaptól. A nagycsaládból egyszerre kapott behívót a két Károly,Marika édesapja és öccse,valamint Jóska. Sokáig nem hallottak róluk. Jóska az

negyedik gyermekét alig látta. Majd nap, mint nap jöttek a rémisztő hírek.

          Egy nap két német tiszt kopogtatott Mariéknál és megkérték

engedjék meg,hogy fizetés ellenében itt maradhassanak néhány napig.

Lefoglalták az első szobát. Gyakran hallatszott a távíró csipogása,ritkán

jártak ki,de mindez kit érdekelt. Az sem, érdekelte egyiküket sem,hogy hivatásos tisztek,kémek,vagy szökevények. Egy volt a lényeg,a megnyugtató:férfi van a háznál,bármi történjen, van, aki megvédje őket.

A tisztek ott maradása hetekig tartott. Az egyik beszélt valamennyire magyarul, látta,hogy egyszerű emberekkel van dolga,nincs miért okot, adjon a félelemre.

Marival tárgyalt,megmondta,hogy az orosz állásról kell, értesítse az ezredét,s ha netalán oroszok bukkannak fel,ügyeljenek, nehogy rájuk találjanak.Elmondta,hogy neki is Magdenburgban egy akkora kislánya van, mint Olga. Napirenden volt a konzervek,csokoládék ajándékozása. Végül adottOlgának egy csodálatos alvóbabát. Nagy meglepetés volt,hiszen ilyesmit nem is láttak addig,hogy egy játék baba lehunyja a szemét, és hogy pislog.Porcelán feje volt és úgyszintén porcelán volt a szép formásan kidolgozottkéz és lábfej. A többi testrész vászonból volt szabó vattával kitömve.Hímzett fehér selyemruha volt rajta. Miután elmentek a tisztek az utcaleányserege megrohamozta a csodát. Addigtanulmányozták,nyomkodták,hogy a szem tengelye eltört és nem mozgott többé. A nagymama hozt helyre. Lebontotta a fejet,a szemet helyrerakta és kitömte vattával.

          A németek elmentek s kissé szélcsend állt be a család életében.

Nagy későre kapták a tábori leveleket. Jóska Budapesten van ,egy ezredes tisztiszolgája. Károlyt ,az idősebbiket Albánia felé vezényelték,míg a fiatalabbikat az ukrajnai frontra. Megnyugtató csak az volt,hogy élnek.

Tovább bizsergett az idegekben a félelem és a kilátástalanság. Szerencséremég volt tartalék mindenből.

          December hatodikán,Miklós napján,a kormázó ajándékcsomaggal köszöntött minden Miklós nevű lakost. Ezen a napon más is történt.

Értesítés jött a községházáról,hogy Marika másnap kilenc órakor feltétlenül jelentkezzen. Nagy volt az ijedtség,ő nem volt járatos hivatalos ügyekben,mert azt mindig az anyósa intézte. Mari segédkezett,hogy a menye elegánsan öltözzön fel: prémes kabát,nyúlszőr kalap és kesztyü. Marika a félelemtől rettegve elindult. Rövid egy óra múlva Mari amint kinéz az ablakon az ámulat is de inkább a groteszk látvány hozta szívből jövő kacagásba. A gyermekeket is az ablakhoz hívta, legyenek tanúi a furcsaságnak,ugyanis a divatosan kiöltözött menye kötélen vezet egy szép tarka tehenet.

          Haza érve Marika kilihegte magát,aztán elmondta,hogy neki úgy adták át az állatot, mint a kormányzó úr ajándékát nagycsaládosoknak,ahonnan férfi tartózkodik a harctéren. Mióta fennáll az istálló és Annáék leölték a kecskét azóta nem volt "bérlő".Ilyen magas rangú ajándék folytán lett Mariéknak is tehenük. Gond volt az eltartása,mert széna kellett és most télvíz idején honnan,de András nagylelkűen kisegítette egy szekér szénával. Az állat meg-jelenése az életükben új tevékenységet vont maga után Hozzá kellett szokni,hogy azt el kell látni naponta. Háromszori etetés,itatás és kétszeri fejés

A két Mária felváltva örömmel végezte,mert tudták,hogy ez által a gyermekeknek állandóan biztosítva van a tej.

          Kora reggel Marika kiment enni, adni a tehénnek,s amint belépett a csűrbe látta,hogy két katonaruhás férfi ül a szénában. Ijedten rohant vissza a házba,rémületében alig tudta kinyögni,hogy .két idegen van a csűrben a beszédüket, nem érti. Méltóságteljesen jött ki Mari és megállt a csűrkapuban.

Hozzá is szóltak,de ő sem értett semmit a torokhangú galagyolásból,aztán az egyikük eléggé akadozva,de románul szolt. Mondta,hogy ők Ruszei bolgárok a frontról szöktek, meg és csak bujkálva haladhatnak, hazafelé mikor nem fenyegeti veszély. Isten nevében,keresztényi alázatból kérték,engedjék meg,hogy egyelőre elrejtőzhessenek a szénában az istálló padlásán. Mari beleegyezett és előrevezette a szobába ahol azelőtt a németek, laktak. Hogy ne legyenek feltűnőek civilbe, öltöztek,de így sem, mertek járkálni sem a faluban,sem a környéken. A hátizsákjuk tele volt konzervekkel,de miután a család asztalhoz hívta meleg ételre meglepetésükben a könny is, kicsordul szemükből és minden konzervet átadtak a családnak. Próbáltak társalogni.Amelyik beszélt románul mondta,hogy őt Nikolaj Botevnek hívják a barátjapedig Dmitrij Sztoján. Érdeklődött hogy az ő nyelvükön hogy mondják ezeket, a neveket.s mikor meghallotta,hogy Miklós és Demeter kacagó görcsöt kapott,hogy így ki sem lehet ejteni. Elmondták,hogy őket, mint szökevényeket

ha elfogjak, azonnal kivégzik. Igyekeztek minden katonai göncüktől megszabadulni,így kapott Jani egy "Ivánkát",téli katonai sapka. Kerek volt box bőrből,háromszögű cakkokból volt összedolgozva,ahol a csíkok találkoztak egy fekete bőrgomb takarta.egész körül feltűrhető asztrahán

szőrme volt. Évtízedek múltán is rájuk emlékeztetett. Ez volt a Jani "muszkasapkája"

          Levél érkezett Németországból. Az egyik tiszt elkészítette az fénykép

felvételeket és finom kidolgozásban küldött Olgáról,majd azt, amelyiken Olga ül egy karosszékben és Jani kis spilhuzniban áll mellette és egy családi kép volt még a borítékban. Volt mellékelve egy kép, amelyen a tiszt volt a lányával,csupán csak azért,lássák hogy nem hazudott. Kiváncsian bontották fel a borítékot,mert ilyen meglepetésre nem számitottak. A bolgárok mikor meglátták a német címet és bélyeget,s pláné mikor az egyenruhás tiszt képét is nézték rátámadtak Marira,hogy elárulta őket.

 -Maga elárulni minket németnek-mondta szikrázó szemmel Nikolaj

Nagyon nehezen lehetett lecsillapítani és megértetni velük,hogy ezek is csak itt laktak, mint ők,de rég elmentek. Mutatta a babát is, amit már Hajnalkának ismert az utca gyermekserege. Azt is ők hagyták itt hálából. Értsék meg,hogy ő,mármint Mari Istenfélő becsületes keresztény,miért ártana nekik.

Szegény Mari leizzadt a magyarázkodásban. Amikor a két bolgár megértette , letérdeltek és keresztet vetve imádkozni, kezdtek Fokozatosan múlt el félelmük. Akkor Sztojan,aki nem tudott románul súgott valamit a mások fülébe,halkan tárgyaltak valamit anyanyelvükön,majd bementek a szobájukba és egy babával jöttek ki.

- Mi is ad buba a lánynak- és egy festett gipsz babát adott Olgának. A lábai és karjai gumival voltak rászorítva és így mozgatni lehetett. Évának nevezték.

          Nem sokat időztek azután. Egyik reggel mikor felkeltek Nikolaj külön hívta Marit és köszönte a szívességét,keresztet rajzolt ujjával a homlokára és megcsókolta a kezét.

- Mi menni - mondta - nem lenni huligán. A barátnak megtetszett a fiatal

zsenscsina. Inkább menni, mint botrány!

Elmentek. Évek múlva jött egy levél Nikolajtól. Mégegyszer megköszönt mindent,hisz az életüket mentették meg vendégszeretetükkel. Írta,hogy körülményesen eljutottak Craiováig,ott elvesztették egymást. Ő Isten

segedelmével megszabadult,hazaérkezett,de a társáról nem tud semmit.        

 

          Mozgósították a falut a menekülésre. Mindenki pakoljon fel magának

és családjának szükséges dolgokat és főleg élelmet bizonytalan időre,mert rohamosan közeledik a front és az ádáz harcok színterétől meg kell védeni a lakosságot. Mindenki védekezzen,segíts magadon,mert Isten is megsegít.

A portáknál egyezkedtek,fogatokat kerestek,rokonok,szomszédok társultak

és megindult a menekülők végtelen sora a bizonytalanságba. A Molnárok a

Vésziekkel csoportosultak nagycsaládonként. Sepsi Mari,Molnár Mari,Anna ésVilma. Csupa asszony és gyermek. De az Isten csak megsegítette,mert a Molnár Anna fiát, Gyurit valami oknál fogva kihagyták a sorozásból,és kisebbik lányának az újdonsült férje,Józsi,aki félig magyar félig zsidó volt,

református keresztlevelet szereztek neki,de a biztonságért bújtatták. Jól jött

hogy a meneküléskór két férfi volt a biztonságos támasz,ha az egyik közben"nászúton "is volt.

Elindultak a Mezőség felé a Kolozsvárra kivezető úton,de alig hagyták el az első falut,Beresztelkét,katonai irányítok hangos káromkodások kíséretében

ordibáltak és letérítették az első mellékútra,mert itt közeledett a csatatér.

Megérkeztek Kisfülpösre. A falu kihalt volt,majd észrevettek egy idős asszonyt kilesni az egyik közeli kapunál. A férfiak elmondták honnan

jöttek és miért. A vénasszony sápítozott,hogy innen is elmenekült a nép

szétszaladtak,mint mikor az istennyila lecsap a baromfiudvarra. Csak néhányan húzódtak meg hajlékukban. Javasolta,hogy próbálkozzanak a

román pópa házánál,mert üres,s mint ahogy a csalánba nem ver a mennykőbizonyára a templomot sem fogják bántani. Egy dombtetőn volt a parókia. Minden ajtón berozsdásodott lakat,mert a család a magyarok bejövetele után a Regátba menekült. A sors iróniája,most ide menekülnek magyarok. A pince bejárata szabad volt és annyira tágas,hogy mindannyian elfértek.

A kellemetlen és megtévesztő az volt,hogy a megfelelő irányítás hiányában

oda menekültek,ahol a legnagyobb harcok folytak. Zúgtak az ágyuk,ropogtak a fegyverek,mindegyre keringtek az orosz és német bombázógépek.

 

A nagy csatazaj megijesztette a gyermekeket. Kettö volt egy év körüli a másik kisebb,koruktól függetlenül még mindig szoptatták őket,csak hallgassanak.

A két férfi sírás és óbégatás után ítélve nevezte el őket. Béla volt a csendesebb,ő kapta a Magyarország nevet,Dezső,a Molnár Mari unokája mély torokhangot adott,ő lett Románia,az Anna unkája ,Ildikó,megállás nélkül ,veszettül vinnyogott,ő lett a Sztálinorgona. Rettenetes zajuk miatt így csúfoltákaz orosz bombázókat.

Voltak elviselhetőbb napok is. Olyankor mindannyian kijöttek a pincéből,

sétálgattak a gyümölcsösben és szedegették az érett almát,körtét,szilvát. Béla már vaskos eleven gyermek volt,a két férfi járni tanitgatta.  Pár lépés távolságra leguggolva egy pénzérmét küldözgettek egymásnak,s a kis lurkó eltotyogva már megállíthatatlanul elkezdett járogatni.mindannyiuk örömére. Kemény egy hétig tartott a nagy csata,majd fokozatosan elhalkult minden,már csak távoli messzeségből lehetett hallani egy-egy ágyúdörrenést és beállt a háború utáni csend.

 

          Jóskát Budapesten nagyon megkedvelte az ezredese. Minden utasítást pontosan elvégzett,fegyelmezett katona volt. Nagyon meg volt elégedve vele.

Háború volt. Hegy heggyel nem találkozik,de emberek viszont elég gyakran. A háború emberek ezreit késztette menekülésre,tömegesen vonultak nyugat felé,megriadva az esetleges orosz megszállástól. Igy találkozott Jóska földiekkel,környékbeli ismerősökkel és értesült az otthoni lehangoló helyzetről. Hire ment,hogy a Maniu féle banda,a Vasgárda tagjai apránként szivárognak Észak-Erdélybe, és magyar településekengyilkolnak,pusztítanak,rabolnak.

Jóskát az ezredes több alkalommal is javasolta kitüntetésre. Amikor megkapta a zászlós címet,főnöke az irodájába hivatta,megdicsérte,majd egy pohár kisüstivel igyekezett felköszönteni. Beszélgetés közben érdeklődött,hogy Erdély melyik részéből való,mert az utóbbi időben sok galádságról lehet hallani. Jóska felvázolta honnan jött és azt is, amit ismerőseitől hallott. Az ezredes két kezét a vállára tette és azt mondta, fizeti az útját,igyekezzen haza,szedje össze a családját, és azonnal jöjjön vissza Budapestre. Ő intézkedni fog,hogy lakáshoz jussanak,de ilyen válságos helyzetben eszébe se jusson,hogy ott maradjon. Pénztárcájából bankjegyeket vett elő,átnyújtotta Jóskának,majd rászólt katonásan:

- Tizedes,ez parancs!

- Igenis,ezredes úr! Megértettem! -vágta vigyázba magát a tizedes és tisztelgett

Kezet ráztak, és útjára engedte beosztottját. Hosszú útra....

 

          Mikor már érezték,hogy a veszély hulláma elmúlt,újra csomagoltak és

indultak a menekülésből hazafelé. Időbe telt, amíg a feltört úton ,elesett hullák között,tehén vontatta szekérrel hazaérkeztek. Otthon valóságos háború utáni kép fogadta: romadőlt házak,ablaktalan épületek ajtó nélkül tátogtak a semmibe. Lerombolt kerítések,szomorú látvány. Ilyen csak akkor lehetséges mikor a halál angyala végitélkezik. És mindenütt elesett,bomlásnak induló hullák. Orrfacsaró szagukat messze sodorja a szél.

A falu vezetőségének első intézkedése az volt,hogy a faluszívében,szemben a községházával közös sírt kell ásni,a hullákat összegyűjteni és hősi halottként eltemetni. Időigényes volt,de sikerűlt. Utána mindenki a saját háztáján intézkedett. Mariéknál egyetlen ép ablak sem maradt,kapu kerítés kidőlve mintha tankok száguldottak volna keresztül az udvaron. A süldőből, amit arra az időre tartogattak,ha Jóska majd hazajön,csak egy véres csík maradt. Lehet azok a barbárok le sem vágták csak lelőtték,mert hamarabb ment.

A legégetőbb volt Annát eltemetni. Mari húga meneküléskor megjátszotta a merész,bátor amazont. Azt mondta,őt semmi róssz, sem érheti,mert a férje és a fiai a harctéren,a lányai szanaszét,hát nem mindegy?

Ott üldögélt egyedül a küszöbön,de amikor közeledett az ágyúdörgés,bizony inába szállt a bátorsága és ijedten szaladt a faluba,hátha valaki még maradt.

Közel a templomhoz talált egy családot és azokkal társult. Mindannyian féltek,már bánták merészségüket,de nem volt mit tenni,rögtön kellett intézkedjenek.Legötletesebbnek találták,hogy beássák magukat a csűrben a széna közé.Egyre közeledtek a lövések ropogása,bombázó repülőgépek jelentek meg.Anna már nem ért a szénáig,befeküdt a szekér alá. A két templom között esett le a bomba s nem tudni,hogy a légnyomás vagy szilánk érte halálosan Annát.

Aggódtak,hogy miként temessék,mert pap nélkül úgy hat mintha kutyát han

tolnának gödörbe. Ebbe nem egyezhettek bele,nem engedte a hitük. Végül előkerült a háború előtt letelepedett görögkatólikus román pópa,aki vállalta

hogy magyarul,a református szertartás szerint megpróbál végtiszteletet tenni.

Akik csak haza érkeztak a menekülésből mind elmentek a temetésre. Megtelt a temető hangosan zokogó,feketébe öltözött gyásznéppel. Mindenki siratta a saját bánatát,szétszakadt,megárvult családokat,a fronton harcolóhozzátartozókat,Dél-Erdélybe rekedt szeretteiket. Szép szívhez szóló gyászbeszédet mondott a pap,megpróbált vigasztalni,lelkierőt adni. Nem győztek eléggé hálálkodni felvállalt tettéért,mert semmi járandóságot nem fogadott el.

Azt mondta testvérek, kell legyünk a bajban is és a szeretetben is,mert a halál angyala nem válogat:ma nálad,holnap nálam kopogtat.

          Mari bemutathatta hosszú özvegységében rákényszerült és megacélosodott tudását fúrt,faragott,szegezett és rövid időn belül állt a kapu,állt a kerítés és az áldatlan állapot javulásáig összetákolta az ablaküvegeket,hogy ne fújjon be a szél. Szomorú látvány volt,de szükség törvényt bont.

Mindezek után hálát adott Istennek,hogy a tehén velük együtt átvészelte az

menekülést és a szanaszét rohant néhány tyúk, amit nem tudtak összefogdosni hazatérve,már ott kapirgált az udvaron.

Kora reggel az utca végén lakó román asszony terelt egy nem éppen süldőt,és beszólt Mariékhoz,hogy az övéké-e,vagy kell-e nekik,mert neki gabonája sincs, amivel tartsa és nincs férfi, aki levágja. Mari beterelte,de Marika sötét lélekkel szólt,hogy nem kellett volna,mert ki tudja kinek a bánata vagy átka, van rajta.

          - Vajon a miénkért gondolkozott-e valaki ilyen szentségesen mikor

elrabolták? Tudod Marika,az az érzésem,hogy egy ilyen embertelen háború után már az átoknak sincs ereje. Mert elég átok, amit eddig átéltünk. Majd ha haza jön Jóska,legalább enni fog annyi idő után egy kis hazai anyai jó falatot.

 

 

          Miután mindent rend beraktak a félelem, csak rákényszeríthette,hogy zárt ajtók mögött legyenek. Minden kapuzörgetésre,kopogtatásra összerezzentek. Mari nem volt otthon. Újszülőttet gondozott. Erősen döngették a kaput. Marika félénken kiment,kinyitotta és abban a pillanatban egy magas,fekete egyenruhába öltözött jellegzetes legény a kapufélfához szorította,fegyverét a hasának nyomta, és dühösen sziszegte: - Meg fogja halni,büdös magyar. Hallani magyar beszéd. Ti nem élni!!

De már akkor a szomszéd kapuból torka szakadtából kiabált Borda Margareta és rohant a Marika megsegitésére.  - Hagyd békén Mitru.Ők is ro

mánok. Az egész utca román. A házukon kereszt volt,de az oroszok lelőtték!-

Lihegve érkezett meg,közéjük állott és ellökte a legényt,majd rákiáltott!

- Miért jöttél elő? Nem megmondtam,hogy ne mutassátok magatokat?Ez

nem a Regát!! -de a vasgárdista továbbra is acsargott

 -A Regát,kell védeni. Itt büdös magiar. Kellett neki Transilvánia!

Marika belesápadt a félelembe és remegett. Margareta ott állt előtte széttárt karokkal védelmezte a támadó ellen.

  -Ne légy hülye Mitru! Nem nekik kellett. Neki gyermekei vannak, s azzal foglalkozik. S most takarodj azonnal haza!

 -Megőlni mind gyermek. Mind , mind magiar-sziszegte undorral s még köpött is hozzá.

Akkor érkezett Mari

- Mi történik itt Margit? -kérdezte s belesápadt a rémületbe, amikor meglátta a feketeruhás furcsa alakot kezében a fegyverrel.

Margareta hazaparancsolta a legényt s még sebtében elmondta Marinak,hogy az éjjel hazaérkezett a fia,Nicu. Amikor bejöttek a magyarok eltűnt,semmit sem tudtak róla,s most szökésben van és haza állit a barátjával és közli,hogy beállt Galacon a Vasgárdába.  Azt sem tudom, hogy bujtassam őket,s nézze ez a marha, kijön garázdálkodni.

Két nap múlva egy magyar csendőr és egy orosz tiszt tartott Bordáéknál házkutatást. Meg találták a két vasgárdistát, és be akarták kísérni az őrsre,de azok ellenkeztek és fegyvert rántottak elő,majdnem dulakodás alakult ki,lövés is hangzott el. Végül az orosz "védekezésből" lelőtte mind a kettőt.

Nagy volt a Margareta bánata,hogy nagy későre előkerült a fia s a szeme előtt múlt ki. Minden gyanúja Mariék felé irányult. Ők eléggé bizonygatták,hogy semmi közük az egészhez , a kellemetlen esetet más is láthatta. Utánna évekig nem beszéltek egymással. Dehát Istenem,a háború minden fajta gyűlöletetfelkorbácsol.

 

          Hajnalban az erőteljes kapuzörgetésre Mari ment ki,nem engedte a menyét.Kinyitotta és megdermedt meglepetésében,Jóska állt vele szemben.soványan ,szakállasan,elnyűtt arccal. Látszott rajta a nagy fáradtság. Az összekuszálódott,rendszertelen vonatjárás következtében egy hétig tartott az út Budapesttől Marosvásárhelyig. Tovább nem jött,mert a városon kívül bombatámadáskor a sínek összetörtek. Gyalog indult hazafelé,aztán Nagy-Ernyében Szováta felől kitérő katona autó felvette, és a kapuig vitte. Örültek

egymásnak,összeölelkeztek. Percekig tartott a mélázás,Jóska teljes erejéből szorította magához a drága édesanyját,akit Istennek hála erőben,egészségben talált. Belépve a házba érte a nagyobb meglepetés,a gyermekeknek időbe telt,hogy felismerjék és hozzábújjanak. Csodálta Bélát,hogy pár napos volt mikor itt hagyta és már milyen, szépen járogat. Szeretettel ölelte át és csókolta a feleségét,aki az örömtől könnyekbe lábadt szemmel borult a vállára. Istenem,mennyire biztonságos,ha férfi van a háznál. Mi minden történt velük annyi idő alatt magukra maradva.

Mari ki adta a parancsot: -Munkára fel! -tudták mi következik. Jóska az édesanyjával leölte a süldőt,Marika kenyérsütéshez készült,dagasztott. A gyermekekOlgára voltak bízva,de inkább szeretett volna lábatlankodni a nagymama mellett,mert érdekesebb volt a disznóvágás. Délre már betöltötte a házat a friss kenyér édeskés illata, a friss disznósült és az aromás bezöltségelt húsleves. Régen volt,hogy így együtt legyen a család.

Bővebb beszélgetés még nem lehetett,mert az orosz visszavonulás másnap reggel érte a falut. Amit azok műveltek a bibliai sáskajárás gyerek mese ahhoz képest. Mindent felfaltak, ami útjukba esett. Nem nézték,hogy a mák még éretlen a kertekben taroltak,kitépkedték a murkot,petrezselymet,takarmányrépát,mindent, ami ehető volt. Berontottak Jóskáékhoz is,ingben,gatyában kirángatták az ágyból, és mind azt hangoztatták "voda,voda".Jóska értelmetlenül nézte,de rámutattak a gémeskútra és intették,hogy húzzon vizet. Kulacsokat sorakoztattak fel,de minden egyes kimerített vederből egy pohárral meg kellett igyon,lássák,hogy nincs megmérgezve. Ez alatt két katonaruhás nő behatolt a házba,mindent felforgattak élelem után kutatva.

Mikor megtalálták a kenyereket a teknőben letakarva,egyet a hátizsákjába tett,kettőt a hona alá fogott és rohant ki nagy diadallal kiáltva:"táváriscs

hléba,hléba".másik a sajtár tejet vitte" malako" örömmel elviharoztak.

Ezt az idegőrlő jelenetet is át kellett élni. Nem olyan, amit meg lehet szokni.

          Mikor már mindenen túl voltak,legalábbis úgy érezték ők,Jóska

elmondta jövetele célját,az ezredes ígéretét és hogy várja őket. Mély csend telepedett a családra,még a gyermekek is elcsendesedtek. Marika reménykedett és elképzelte,hogy mennyire más lesz,ha kiszakadnak ebből a kígyófészekből,közöttük szent a béke,ha nem kárrognak a csókák és az

fészkükből irányítják az ellentéteket,onnan szórják szét a veszekedés magját.

Az anyósával élni,jól élni lehetne,kölcsönös az egyetértés,rábízza a család pénzét,mindent ő oszt be és sosem kéri számon,mert látja hogy komoly és

megfontolt. De azért enged a hergelésnek is. Jóska nem gondolkozott csak várt. Ő tudta,látta,hogy hova kell menniük és ott mi vár rájuk. Egyedül Mari ült elborult arccal,gondolataiba merülve. Ő hozta a végleges döntést.

- Maradok. Én itt születtem,ide köt minden: rokonság ismerősök. Itt vagyok

otthon. Bárki bánt kiheverem,átszenvedem,de a saját földemen ér és nem fáj annyira mintha idegenben idegentől kapnám,aki szemében csak egy bevándorolt,hazátlan jött-ment vagyok. Ideköt a temető,az enyéimmel szeretném megérni a feltámadást,ha egyáltalán lesz olyan.

          Hiába volt bármilyen érv,Mari nem tágitott. És Jóska nagyon szerette az édesanyját. Itt maradtak örökre.

 

          Már szédített az elmerengés,de felötlött még egy utolsó gondolat,ami nem hagy nyugodni,felzaklatja érzésvilágomat. Nem hallgathatom el, mert annyira ritka alkalom az ilyen bensőséges visszaemlékezés.

          Ha most eltérnék a realitásoktól,hiszen az örökkévalóság fogalma sokunk számára érthetetlen. Talán nem elég erős a hitünk ? De annyi időn át belénk sulykolták az antagonista ateizmust,annyira összezavartan érezzük magunkat,hogy már nincs egy kiinduló támpont. Azért megkérdezném tőled,hogy találkoztál-e édesanyámmal,a mieinkkel,mert a vallásos meggyőződés azt hirdeti,hogy "ott" mindannyian találkozunk. Sokszor aggasztó álmaim vannak,melyben keverednek élmények,események,gondolatok.

Valahol olvastam,a halottak nem halnak meg,csak elbujdosnak az élők elől.

Elbujdosnak emésztő,soha meg nem gyógyuló keserűséggel szívükben.

Valami titokzatos gyülekező helyen tanyáznak,ahol mindig,mindig az élőkre

gondolnak. S ha néha összetalálkozik velük az ember,akkor hidegen elfordítják arcukat, és sietve befordulnak a sarkon,mert nem tudják megbocsátani,hogyolyan hamar elfeledkeztünk róluk. Utána nézel és eltűnődsz ,hogy mennyire hasonlít valakire,de lényegében ő volt. Minden halottnak van egy bizalmasa az élők között, akit beavat titkába,aki hű tud lenni a síron túl is.

          Nagyon is meseszerűnek tűnt,de elgondolkoztatott. Hiábavaló minden erős hit,ez nem lehet igaz. Én nem hiszek a reinkarnációban,a lélekvándorlás-

ban. Szerintem mindenki addig él, amíg emlékeznek rá.

 

- Köszönöm,édesapám ! Jó volt így beszélgetni,emlékezni és helyrerakni mindent a multban. A többi már ismeretes,együtt éltük át,amikor a Maniu

bandája a Vasgárda elözönlötte a még orosz megszállás alatt lévő Észak-Erdélyt,garázdálkodtak,gyilkoltak. Az oroszok valamennyire fékezték vad gyűlöletüket,acsarkodásaikat. Dr.Petru Groza kétszínű hazugságait a világ

felé,amikor ismerte a belső viszonyokat,de összejátszva akommunistákkal,

hirdette,hogy szent a béke,nyugodtság honol Erdélyben,csak kaparinthassák

vissza Észak-Erdélyt. Ő sem volt internacionalista,román volt. Végül a vörös kommunista terror,melynek egyetlen jó pontja,hogy kivégeztette Maniut,akinek amúgy is sok átok terhelte fekete lelkét. De ez már külön fejezet és sajnos ez töltötte ki életünket.

 

 

 

          A temetőben síri csend volt. Ott ültem a sírhant előtti kispadon. Még

lebegett emlékezetemben a balladaizű keserves múlt.A lenyugvó nap utolsó erőtelen sugaraival bíborba vonta a fák koronáit. Az esti szellő fokozódott,szél kerekedett és zúgott az erdő,vihar közeledett.

          Néztem az előttem álló sírkeretből kiemelkedő fehér márványtáblát.

Eltért másokétól,nem tartalmazott személyi adatokat,csupán hirdette:Családi sírhely. E szent rög alatt nyugszanak Péter,Janika,Nagymama,Édesanyám Édesapám.

          Minek egyéb adat és kinek?Magunkért állíttattuk,nekünk szól,minket emlékeztet. A márványlap alján apróbb betűkkel egy bibliai idézet:

 

"..elődbe tettem ma neked az áldást és az átkot: az életet és a halált;

Te válaszd az Életet."  ( Mózes 5)

 

 

Lehetett másképpen ? Isten kegyelméből jól. rosszul de ÉLTEK .

 

          Eleredt az eső. Sűrű zápor zuhogott nagy cseppekben. Mosta az arcom a hajam. A ruhám is átázott,de álltam, mint a tisztítótűzben és vártam,hogy    a z  égből jövő kövér cseppek lemossák lelkem porát és szennyét.

 

 

 

 

 

 

 

,

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

         

 

 

 

 

 

 

 

 

     

 

 

 

 

 

 

 

 

 

                                               

 

 

,

 

 

 

 

 

 

 

 

.

         

 

 

 

.                           

 

 

Címkék: kÉsei beszÉlgetÉs apÁm sÍrjÁnÁl

 

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Balogh Zoltan üzente 7 éve

Kedves klutársak , nem olyan hosszú ez , csak többször van feltéve. Olvassátok, megéri!

Válasz

Balogh Zoltan üzente 7 éve

Hát nagyon szépen levetitetted ezt a filmet , egész a háború utánig , aminek anyaga szájhagyomány utján jutott el hozzád. Érzékletes igaz események sora egy családon belül , és azok környékén, amin keresztül betekintést nyerünk nem csak az erdélyi politikai viszonyokba de egy kicsit az Europa politikájába is. Ezek után nem jöhet más , csak az amit teis megéltél a huszadik század második fele. Elő vele. Gratulálok!

Válasz

Balogh Zoltan üzente 7 éve

Kb egyharmadánál tartok , és a véleményem változatlanul jó

Válasz

William Morgenthaler üzente 7 éve

Gondolom, hogy jó lesz, de csak később fogom elolvasni. Még nem végeztem az első részével...

Válasz

Balogh Zoltan üzente 7 éve

Olvasom -olvasom csak lassan , mert vacakol a gépem és félóránként kikapcsol visszakapcsol, és mindenféle szövegeket ir ki nekem.Tetszik

Válasz

Ez történt a közösségben:

L. Tamás írta 4 napja a(z) Valéria új élete 1. rész blogbejegyzéshez:

Kedves Melinda! Köszönöm, hogy olvastad és a kedves ...

Revicky Melinda írta 6 napja a(z) Valéria új élete 1. rész blogbejegyzéshez:

Kedves Tamás! Elsőként az fogalmazódott meg bennem ...

Revicky Melinda írta 6 napja a(z) Angyalok vére blogbejegyzéshez:

Kedves Tamás! Köszönöm szépen, hogy elolvastad, és ...

L. Tamás 1 hete új blogbejegyzést írt: Valéria új élete 1. rész

L. Tamás írta 1 hete a(z) Angyalok vére blogbejegyzéshez:

Szia! Van hangulata, megismerjük a karaktereket, ...

L. Tamás írta 1 hete a(z) Minden jó, ha a vége rossz - Testvéries osztozkodás - 2. fejezet - (+18) blogbejegyzéshez:

Szia! Ez a fejezet teljesen összezavart. Az alap ötlet, a ...

L. Tamás írta 1 hete a(z) Minden jó, ha a vége rossz - Aki korán kel… bosszúsan ébred - 1. fejezet - (+18) blogbejegyzéshez:

Szia! Első fejezet alapján felkeltette érdeklődésem az ...

Farda József 2 hete új blogbejegyzést írt: Mini mesék VIII.

Revicky Melinda írta 2 hete a(z) Angyalok vére blogbejegyzéshez:

Sziasztok! Amatőr íróként, és lelkes olvasóként...

Revicky Melinda 2 hete új blogbejegyzést írt: Angyalok vére

Szólj hozzá te is!

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu