Nem könnyebb meghalni sem !

Anglia kis falvai gyönyörűek, szűk kanyargós kis utak, amelyeket magas sűrű sövény követ, takarva de mégis megmutatva, a mögötte megbújó régi házakat, birtokokat. A kereszt alakban elválasztott ablakszemek, amik régiesen, fekete ablakkeretbe vannak zárva. A nagy előreugró, színes cserepekkel megtűzdelt házfedél, melynek aljába meghúzódik egy két tetőtéri szoba, belső széles ablakpárkánnyal . Oda fel lehetne kucorodni és egy jó kis könyv társaságában a homályos, ködös szürkületi táj felett ábrándozni, olvasgatni.

Néhány részen nincsen sövény, itt  látni lehet az apró ,piros téglákat amin minden nap, a pára vizcseppé formálódik és jóizűen csúszik tégláról téglára megszépítve ,megújítva azokat.

Néha erős vágyat érzek, hogy egy-egy öreg ajtón lógó kopogtatót megkocogtassam és bekérezkedjek. Megismerni az ott élőket, beszívni a ház öreg bölcs illatát, megérinteni a régi falon néhol keresztbe futó fekete léceket, megfogni a tartó gerendákat, érezni a ránehezedett házat, időt.

Egy ilyen kis zárt utcácska köti össze az öregotthont, ahol dolgozom , a vasutállomással.

Az évszázados épületek és az öreg fák, dohos avarjának nehéz levegőjét, gyerek kacagás csiklandozza meg. Az öregotthonnal szemben ódon iskola áll, mert ahol hol közel a halál,ott mindig  új élet kezdődik.

A régi kis kastélyt három méteres szurós, haragos sövény védi , amely anyatigrisként áll az iskola előtt, és csak hatlmas kéményeit és eregetett füstfelhőit látni. Mindig az jut eszembe mikor  ránézek, hogy  biztos meleg van bent.

A gyerekek öltönyös egyenruhájukkal úgynéznek ki mint apró üzletemberek, de viselkedésük szerencsére teljesen gyerekes.

A vasutállomás egy átlagos angol falusi állomás, egy kétszer nyolc méter széles sáv, amely elválasztja a síneket az erdős résztől. Talán húsz centire is benyúlik a csúszós, nyirkos beton a sínek felé. A benyuló részre van festve a fehér vonal, tőle negyven centire a a sárga vonal ameddig ajánlatos menni . Az egyes és a kettes megállót dohos a sok esőtől penészes lépcső köti össze. Mikor a sinek fölé ér az ember úgy érzi csak a köd tartsa az átjárót hogy ne omoljon be.

Négy szék és két bezárt váróterem jeléképezi mindkét oldalon a megállót. A mi oldalunkon, a váróterem mögött elfutó kőfallal, ez visszatartja a természetet, hogy visszahódítsa azt, ami az övé. Ezen a köfalon szerettek tanyázni a gyerek, akárcsak én.

Egy ilyen kisállomáson ha nem is beszégetünk egymással, mindenki ismer mindenkit. A gyerekek társaságához hozzátartozott,még egy lengyel bácsika olyan kömüves féle, egy fiatal férfi, aki ránézésre történelem tanárnak nézett ki, meg egy mindig idegesen könyvet olvasó furcsa nő.  Talán én vagyok a legfurcsább, mert néha azon kapom magam, hogy ezeket az embereket bámulom, de azt csak én tudom, hogy nem rossz szándékkal.

Ezen a napon, amely örökre bevésődött az emlékezetemben, mikor megérkeztem a vasutállomásra furcsa dolog történt. Ahogy elhaladtam a könyvet olvasó nő mellett rossz érzésem támadt, nem is támadt,  inkább arcul ütött. Éreztem, hogy evel a nővel valami rossz történik, vagy történt. Idegesebb volt a szokásosnál és olyan elkeseredetten nézett. Elhessegtettem a gondolatot.

- Fejezd be, nem kell mindenhol rémeket látni! muszály mindenhol drámát keress vagy drámázzál?!- veszekedtem magammal.

Ezekkel a gondolatokkal szépen elhelyeszkedtem a kőfalon, de szemeim minduntalan a nőt keresték.

Utánnam érkeztek a gyerekek, ők is letelepedtek mellettem. Nagy volt a kacagás egy szőke kisfiú a hátizsákját ott felejtette az isklolába. Biztatták szaladjon vissza eléri még a vonatot.

A kacagást gépies hang nyomta el, bejelentette, hogy gyorsvonat érkezik, amik nem áll meg az állomáson, megkérve mindenkit hogy a sínek mellől lépjenek a sárga vonal mögé.

A nő éppen hátat forditott nekem, elindult  a fehér vonal mellett, szembe az erkező vonattal és közben olvasott. Ugyanebben a percben, a szőke kisfiú is nekifutamodott a táskájáért.

A gyerek épp ki akarta kerülni a nőt ,mikor a vonat berobogott, majd hirtelen fékezett. Csak egy testet láttam, ahogy zuhan a vonat és a sínek közé.

- Hol a gyerek ?! Úristen hol a gyerek? - azt hittem mindenhol ezt kiálltják. Pedig csak én láttam, mindenki más háttal volt, csakl a fékezésre kapták felé a fejüket.

A gyorsvonatnak vagy kétszáz méterében került megállni. mikor elkezdett fékezni a vonat, a gőzős nem érte el az állomás végét, de mire sikerült megálnia az állomáson már csak az utolsó kocsik  voltak. Mindneki megfagyott senki nem mozdult.

Gépiesen feláltam és a odamentem ahol a testet láttam bezuhanni.

A szőke gyerek, belülről kerülte ki a nőt, átugorva a kőkerítésen az erdőben lévő rövíditésre.

A nő meg feladta. Eldobva a könyvet a sínek közé ugrott. Vagy megcsuszott. Senki sem látta.

Benéztem a vonat alá felkészülve a legrosszabra. Hatalmas rések tátongtak, mint egy kigyó akit szétnyitottak, hogy megtalálják benne az éppen lenyelt áldozatát.De nem találtam semmit. Ahogy haladtam a vagonok mellett mozgást hallottam. Odaszaladtam a vonat végéhez és segítettem kimászni a nőnek. Alig volt rajta pár karcolás.