Nálunk, ilyen a karácsony

    Tudom, hogy most azt gondoljátok, hogy a boldog karácsonyi ünnepekről fogok írni. Arról, hogy milyen szépen ragyog a karácsonyfánk, hogy mindenki nagyon boldog, és arról, hogy mennyi ajándék várt Szenteste a fa alatt. De nem. Azért nem erről írok, mert nálunk nem ilyen a karácsony. Inkább elmesélem azt, hogy a szüleim egész nap veszekedtek, hogy én egész nap sírtam, és azt, hogy ez nálunk nem a szeretet ünnepe. Éppen ellenkezőleg; a gyűlöleté.

     Mindig a fenyőfa vásárlásánál kezdődik a pokol. Anyukám mindig apukámra és rám bízza a vásárlást. Azt mondja, hogy azt válasszuk ki, ami nekünk tetszik. Megvesszük, és hazavisszük. Persze nem tetszik neki. Elkezd velünk kiabálni, hogy miért vettük meg nélküle. Mi meg csak állunk. Tűrünk.

     Másnap már nem szid minket. Azt parancsolja, hogy díszítsük fel nélküle, mert neki nincs kedve. Először az égőket rakjuk fel milliméter pontosan, hogy neki tetszen. Persze hiába minden próbálkozásunk, mert neki semmise jó. Ordítás… Amikor nem bírom tovább, felkapom a csizmámat és a kabátomat, és sírva kimegyek az utcára. Ahogy benézek a házak ablakán látom, hogy a nappalikban ott csillog a karácsonyfa, és a gyerekek fülig érő mosollyal az arcukon segítenek édesanyjuknak a mézeskalácssütésben. És akkor elgondolkozom, hogy nálunk miért nem ilyen szép a karácsony? Miért nem boldog mindenki? Miért a gyűlölet és a veszekedés nehezíti a levegőt, miközben szeretet is lebeghetne benne? Újra kitör belőlem a zokogás…

     Ma van karácsony napja. Tegnap amikor hazaértem a karácsonyfa már nem állt a nappaliban, hanem az udvaron hevert. Anyukám nem szólt semmit hozzánk. Este elindulunk a templomba. Anyukám nem jön velünk, mert utál templomba járni. Én verset mondok.

     Amikor hazaérünk, a karácsonyfa helyén várnak az ajándékok. Egy zsebnaptár, meg néhány füzet. Ha más lenne az alaphangulatom, akkor ugrálnék örömömben. De így nem. Csak üresen bámulok magam elé, és a többi gyerekre gondolok, akik most a legboldogabbak. Vacsora után felmegyek a szobámba. Zokogva fekszem le a jéghideg, bevetetlen ágyra. A magány és a szomorúság fagyos ölelésben tart, egészen addig, amíg el nem alszom.

Persze ez csak egy kitalált történet, de van valóság alapja. Nem is kevés. Mindenesetre azt kívánom, hogy nektek sose legyen ilyen szörnyű karácsonyotok, mint amit leírtam.

Boldog Karácsonyt kívánok!