Szombatfalvi László:

MOSOLY A TÜKÖRBEN

                    Mottó: A vétek nem Ádám és Éváé volt, mivel a  tiltott gyümölcsből kóstoltak, hanem Istené, mivel                               megtiltotta tőlük.

Nem ajánlom társadalmi szabályokat kedvelőknek; felületen

hagyott mosollyal járóknak. Kiknek az ernyő fent, s kas nincsen.

Kik útjaikat az életben megmérettetik.

Ajánlom Tövisi Eszternek

A könyvben szereplő személyek azonossága valós személyekkel

a merő véletlen műve.

Amit már megszoktunk azt nem csodáljuk.

Az ismeretlen lehet elrettentő, vagy csodálatos.

                                       (Szombatfalvi L.)

Rémálmai vannak az embernek. Földön fekszik, képtelen felállni. A tehetetlenség bénító kínjai gyötrik. A közelgő járgány már-már a nyakában; átélni a félelmet, a vesztet; iszonyatos helyek, ahonnan sehogy sem tud kijutni. Körülöttünk képzeletünk szörnyei – pavor nocturnus.
   Megébredni ilyenkor jó, ha a sors is kegyes volt hozzánk. Mert nem mindenkinek osztatott könnyű sors. Megbecsülni? Ritkán tesszük. És csakis akkor, ha rosszabbra fordul.
  Nevelést mindenki kap. Szülőtől, mostohától, idegentől. A környezettől igen, a baráttól nem. A lelki barát csak kérdez vagy éppenséggel felel. Mint a kis gyerek, bár az inkább csak kérdez. Míg akaratát le nem mossa a nevelés.
   Elmúlik minden. Rém álmaink, ha beállunk a sorba. A sor, az emberek sora, ez adja a biztonságot. Magába vegyít, mint az óceán az újonnan érkező vízcseppet. Neveltetésünk az olvadáshoz elégségesnek bizonyult. Továbbá elmarad.
    Fekete. Fekete az olaj, a föld rejtett kincse. Tenger hullámai közt lebeg, vízzel vegyülni nem akar. Más akarja őt. Kinek értékes, mert magában hordoz energiát. Változást, a jövőt. Kinek szennyező, mert ide nem való. Megpróbálja átnevelni vízé. És jönnek rémálmok újra, a vegyülni nem akaróra.

    Lacika, ahogyan saját magát nevezte: Ika, szépen fel cseperedett e világban. Fejét ugyan még félre tartotta –  ez

01

magától jött –, de a magassága már utolérte a többi gyerekét. Soványka, barna szemű és fekete sima-semmilyen hajú volt. Az ebből, vagy más okból fakadó dédelgetést, határozottan utálta. Már reflexből is kibújt a felnőttek simogatásra emelkedő keze alól.
    Megviselte a véznaságára tett sok tapintatlan megjegyzés.  Elbújt ne is lássák. Vagy inkább ő nem akart látni senkit.   Udvar és ház körüli zúgok – itt épített fel    magában egy világot. Saját vára volt, és a későbbi években is többször tartózkodott falain belül.
    Saját várunk az, amit magunk építünk. Vele együtt emelkedünk. Minden egyes darabja saját tapasztalat, ajándék az élettől. Lentebb emlékek futkosnak labirintusaiban. Néha elkeverődnek, más útvesztőbe tévednek, szaladnak az ismeretlenbe.
    Saját várunk büszkén mustráljuk, magasba emel és szeretjük. Üres és fájó lehet annak a lelke, ki nem büszke várára. Céljai elmerülnek ködös tengerben.
    Saját várunk az, amit magunk építünk. Vele együtt élünk. Sebeit átérezzük, porladásáért könnyeket nem hullatunk. Magával ragad, visz a mélybe. Ordítva bolyongunk körülötte. Kapu kulcs zöreje ébreszt; új nap elé állunk, megfáradva, de mint a végsőkig – örök győztes!
    Játékot, sejtelmei szerint azt is keresztszüleinek segítségével, egy-egy születésnap és az angyal hozott, feltéve, ha cipelője és ruhadarabjai még viselhetők voltak virágzásig. Ládás kocsi, vagy körbejáró vonat. Vigyázta, óvta ezeket és nem szívesen osztotta

02

kíváncsiskodó társaival. Kíváncsiskodó mindig akadt, mert őneki a képzeletbeli játékok is kedvesek voltak. Köréje gyűltek és kacagták a környékbeli gyerekek, ha nem lévén épp, más –  jobb dolguk.
    Nem tudták felfogni, mit jelent számára egy fadarab, vagy akármi, amivel órákig eljátszott. Hiányzott belőlük az a képzeleterő, ami őt átrepítette egy másik világba. Az érzelmek dekomponáló és újra összetevő tényezői, a lelkiélet mechanizmusában születendő értelem, a harmadik mozzanatig – a szabadon alkotás felemelő boldogságáig.
    Másnak a játéka neki sose kellett. Nem tudott annyira érdekes lenni egy játék, hogy irigyelje vagy akarja, ha egyszer nem volt az övé; akármilyen „külföldi” újdonság is volt az. Tanulási eredményei közepesre sikeredtek, és mivel senki sem nyaggatta tovább, a magában időnként felvetődő ambiciózus, sorra el lett halogatva.
    – Mit szólnál egy két hetes tengerparti táborhoz – kérdezte édesanyja a negyedik elemi befejeztével.
Szemei tágra meredtek a csodálkozástól. Az iskolában hallótt már táborozásról, és milyen csodásan tudtak mesélni; főleg a lányok – copfjaikat ide-oda lóbálva. Szeretett volna ő is ilyen lenni; mármint olyant tudjon mesélni, amit még az a langaléta Pali is ámulva hallgatna – meg a többiek.
    A rá következő napokban a tábor gondolata nem hagyta nyugton. Csöppet irigykedve vették körül az utcabeliek, még ha nem is mondtak semmit. Kiszámolták ki legyen a hunyó. Meglepetésére nem

03

rá esett ez a szamár bélyeg; pedig leggyakrabban, akárhogyan állott a kör, ő számolódott ki elsőnek. Aztán jó messzire eltávolodtak, volt aki haza tért egy szelet cukros-vajas kenyérre. Hiába lett kijelölve, hol a bújócska határa. Ez a szabály nem mindegyikükre vonatkozott egyformán.
    Laci nem haragudott a hasonló bánásmódért, csupán unalmasabb volt így. Szerette játszó társait, és örült, ha köztük lehetett.
   –  Még négy nap. Vasárnap este indul a vonat. – Kivételesen eltűrte anyja simogatását, mely feje tetejétől indult, folytatódva az arcán végig. Csak ujjbegyeivel érintette, összehúzta tenyerét, mintha félt volna leejt valamit markából, midőn ajkához ért.
    Eljött a nap, jobban mondva az est. Az állomás megvilágításából nem sok jutott a két egymás melletti szerelvény rostokoló vagonjai közé. Inkább a vonat ablakain szűrődött ki némi fény a tolongó tömegre. Volt aki búcsúzkodott és elállta az utat, mások meg csomagjaikkal próbáltak előrenyomulni. A levegőt hasító sípolástól mindig felrezzent; félt.
   Mielőtt elindultak hazulról szülei újra elismételték, mit hol talál csomagjaiban. Cipelte is magával, titkon pedig szorongott, lemarad a csoportól, elvesztődik. A vonatról a későbbiek során sem mert leszállni, nehogy elinduljon közben; akkor se mikor minden kölyök a peronon csevegett-visított. Hogy ki honnan tudta, mikor és hol időznek többet az egész napos utazás során, számára rejtély maradt. Ilyenkor feltérdelt, hogy ki tudjon hajolni az ablakon.

04

   Megérkeztek. Sorba vezényelték osztagokként a sok buksit, őt máris meg dorgálták. Nem látja hol áll a mellettelevő? Első nap ismertették a szabályokat, majd ebéd után másfél óra alvás. Otthon se volt bő étvágyú, de az itteni koszt egyáltalán nem volt az ízlésére. Az alvás meg pofoncsapás ként érkezett. Hiába sötétítették el az ablakokat, honvágyat érzett az otthoni park rögtönzött futball pályája iránt. Reggel nyolctól este tízig rúgták a pöttyöst, hintáztak vagy csendőr-tolvajt játszottak. A déli alvás, valamint „nem illik este az utcán tekeregni” nem neki szólt.
   A táborozás egész ideje alatt vidám, színes gyerek sereg hemzsegett körülötte. Honnan került nekik minden nap vasalt, sötétkék rövid nadrág és fehér ing? Ő a sajátját untalan gyömöszölte, de sehogy sem sikerült olyanra varázsolnia, mint ahogy az a többi gyereken feszült. A gombolás mint csecseredő has ugrott előre és soha nem volt sima.
   Irigyelte mindegyiket. Milyen jól ismerik egymást és őt milyen állandósággal kihagyják mindenből. Persze egy kukkot sem tudott románul, az a heti három óra második osztálytól semmire sem volt elégséges. Szerencsére beszéltek hozzá magyarul, ha akartak. Pedig Bukarestben, mikor rá szóltak – szálljon már le, több mint egy órát időznek –, és elindult akkora távolságig, ameddig látni, maga fajta fehér-ingest, minden járó-kellő beszélt magyarul, még a fagylajtos is!
    Még a tábori ágy pokrócait is olyan ügyesen tudták hajtogatni,

05

mintha egész életükben mást se csináltak volna. Egyáltalán nem hasonlítottak az otthoni, megszokott játszótársakhoz.
   Otthon az utca két vége egy világot zárt be számukra, nem mentek annál tovább csak ünneplőben. Így nevezték azt az öltözéket, ami egyszerű ingecske volt a hozzájáró vasalt nadrággal és akkor került elő mikor szüleik alkalomként-i távozásához a kíséretük feltétlenül szükséges volt. Más napokon a kényelmesebb vállpántos nadrágba bújtak, melyen a gondosan felöltött folt néha el lett takarva, a csupán kéznyi szélességben nadrágba gyömöszölt ing, többi, lebegő részével. Az is előfordult, hogy társuk repedt lencséjű szemüvegen keresztül hunyorított a naptól, meg a zavaró, felosztott látástól. Ilyenkor a fintor alatt még a sárga fogai is meglátszottak. És nem is igen került sor lencse cserére hamarabb, mint iskola kezdés. Persze itt a táborban a jó nevelésben részesült gyerek amúgy sem fintorgott volna. Próbált volna apja előtt grimaszolni; rögvest csattanó pofonnal zárult a mutatvány. Az utca porában viszont nem sok nevelést osztottak se pofonnal, se anélkül. Nyugodt lelkiismerettel törölhették kezük fejével egész könyékig, a rövidre nyírt vagy egyenesen kopasz fejük tetejéről csorgó verítéket, orruk taknyával együtt.
   A tábor délelőttjei és délutánjai kezdtek végtelennek tűnni és a büntetés érzetével nyomasztani.
   Sorba állítás alkalmával a tevékenység mindig ki lett jelölve. Most homokvárat építünk, most várost látogatunk, most be lehet menni a vízbe, most alvási program.

06

   Benyomása a csoporthoz való tartozásról, lemaradási félelméről, érzései szerint csak fokozódott. Nagyon úgy volt vele, hogy neki kell hozzákapcsolódnia a kettesével vonuló sereghez; ellenkezőleg hiányát senki sem tartaná számon.
    A fagylajt vásárlás alkalmával egyáltalán nem lepődött meg azon, hogy eggyel kevesebb lett vásárolva, és miután mindenki kedvencét megkapta, olyan furcsán nézett rá, divatos, nagykeretű szemüvege mögül a tanító néni, mintha most látná őt először. Tekintetében nem is az ijedség tükröződött, hanem a tények közötti fürkészés, mint mikor úgy érezzük, valami nincs rendben.
    Ugyanolyan ártatlanul állt ott a fagylajtos bácsi és a kísérő tanító néni közt, sűrűn pislogva, hol egyikre, hol másikra, mint a homokvár építésénél, a kijelölt csoportjának többi négy tagja mellett.
    Annyira lelkesen fogtak neki, mint akik már előző napról tudják mi a teendő, és annyira ügyet sem vetettek rá, hogy még homok hordásra sem kérték fel.
   A tábor többi napjain sűrűn állították őket a már megszokott sorba. Középen, vele egykorúak szavaltak a hazáról, szüleikről vagy éppenséggel énekeltek, citeráztak és népi táncot jártak. Végkép elment a kedve a további összes tábortól. Napszúrást kapott, három napig fájt a feje.

07

    A következő években, az osztályból utolsónak, úttörővé avatták. Üveget és papírt kellett gyűjtenie. A papír újra hasznosítása még bele fért tudatába, de az üveg gyűjtést sehogy sem értette. Szülei úgyis értékesítették a begyűjtőnél, minek neki ide hoznia?
   Választottak kijelölt elnököt. Ez abból állt, hogy napokkal előtte, osztályfőnöki órán szépen megbeszélték, ki az, aki erre a tisztségre megfelelő. Az elnök időnként az osztályfőnök mellett fontoskodott. Megköszönte a cserepes virágokat, értékelte a történelmi filmek látogatását, dicsérte a sport rendezvényeket. Tisztelegni kellett, mint valami háborúsdi játékban.
   Laci meg volt győződve, hogy nem gondolják komolyan, amit cselekszenek. Művelésnek tartotta az egészet, mint feltételhez tartozó végrehajtási kötelezettséget. Megvonta a vállát, elhúzódott mindentől. Egyre többet kellett keresni, hol tölti idejét egyedül. Dicséret osztásnál rendesen kifelejtették. Lopózva hallgatta a felnőtteket, amint róla beszélnek; de legalább mindig meg lett jegyezve – magaviselete jó, csendes gyerek, nem verekedős, eredményei közepesek; majd kibontakozik, mert azt látni, hogy nem beszél feleslegesen, és valószínűleg többet tud mint amennyit mutat.
    Elméjében felépített vár falaira, a múló idő is ráhelyezte a maga köveit. Növekvő súlya lassan, de visszafordíthatatlanul tépázta le a leplet addigi elfogultságáról. A szunnyadó önbírálat mindinkább

08

kitörésre vágyó személyiségé alakult. Beolvadt egész testébe. Mint valami fertőzés terjedt a legtávolabbi pontig, átitatta minden ízét.
Az évek során felgyülemlett emlékei – lágy bársonyos angyalok; nyughatatlan, ördögök. Ott lapultak egyszerre ezrével – összehúzott tekintetében.
    Az új lakótelepnek egy makacsabb Lacival kellett megismerkednie. Hamar elszállt a csendes jelző feje fölül, az új szomszédok szemében. Régi játszótársait mintha kiradírozták volna mellöle. Becsukta a múltat, mint a varázsló a nagy könyvet, akaratát hozta felszínre, varázsigék nélkül.
   A telep több osztálytárssal hozta össze, iskolán kívül is. Ekkor döbbent rá, hogy nem csak a margót húzzák meg rendszeresen előre a füzetjükben; mert ő mindig elfelejti – a füzetnek nem az a fontos. Nem csak, pontban fél-kilenckor haza szállingóznak, és pontos órában fekszenek. Nem csak, rendszeresen járnak nyiratkozni; táskájuk, cipőjük lefekvés előtt elrendezik és nincs késői tévé nézés; hanem komolyan is gondolják a kommunista politika felettünk őrködő jóvoltát, mindazt ami kapcsolatos a munkásosztály és boldog gyerekek jövőjével, hazánk szép építésével.
    Magánélete egészen más tapasztalatokból tevődött össze. Apai ágról egyetlen unokatestvére, Éva – öt évvel idősebb nála, szintén egyedüli gyerek a szülőknél – rendszerességgel csalogatta magával kiruccanásaikor.

09

    Laci még alig ült be az első osztály padjába, mikor kezdetét vette az egyidejűleg kialakuló baráti-testvéri kapcsolat. Először az iskola szervezte közös tevékenységen, vagy csak a park padjai és sétányain folytatott társalgásakhoz kellett adja az öcsikét, de később a gyakori randik állandó tanúja lett.
    Gúnyosan néztek szembe a gyerekkorral. Elég volt egy, csak egymásközt értetendő szemrebbenés, a feltörő, harsány nevetéshez; gondtalan megvetettség vitte a cinikus boldogság határaihoz őket. Éva mindenben előbbre járt, a káromkodásban is.
    Laci szemében viszont mindig olyan volt, mint egy baba, soha le nem merülő rugós szerkezettel, kifogyhatatlan energiával, olyan szóbőséggel betáplálva, ami magafajta kölyköknél egyáltalán nem volt ismeretes.
Minden nyárkezdet fölülmúlta az azelőttit. Az időpontok áthelyeződtek az esti órákra, a helyszín meg a mozitermek és az előkelő cukrászdák – mint Lidó, Fecske – között ingadozott; vagy akár a Ritz -nél foglaltak asztalt.
Az otthon bejelentettektől való változáskor Laci ki lett oktatva, mit kell mondania, netán kérdőre vonásra kerülne sor. Ellenkező esetben fújtak testőriségének, oda a kényeztetés, és viheti a pöttyöst hátra az utcába.
Nem volt szükség a külön figyelmeztetésre, Laci szerette a válogatott társaságot, mert ha valaki megválogatta udvarlóit, akkor Éva nagyon is megtette!